A KIRÁLY HÚSZÉVES LEÁNYA ÉS A HÁROM IFJÚ
Egyszer volt egy királynak egy szép leánya, s mikor az a leánya elérte
volna immár a huszadik esztendőt, azt mondja az apjának:
- Hallja, édesapám, már én is csak fogok valamihez, mert eljött az ideje
annak, hogy férjhez menjek.
Azt mondja erre a király:
- Hát te, leányom, mihez akarsz fogni, férjhezmenéshez? Hiszen ha egy
olyan férfi meg akarna házasodni, aki találna hozzád, az megkeres téged, nem
illik, hogy a leány maga járjon efféle dologban.
- Nem úgy van az, apám - azt mondja a leány -, hanem én levelet bocsátok
széjjel mindenfele az országba, hogy jöjjenek szerencsepróbáló ifjak, s aki
a próbát kiállja, annak a felesége leszek.
Megíródik a levél, s elküldik széjjel az országba. A levél pedig azt
tartalmazta, hogy aki valami olyan portékát tud vinni a király udvarába,
amelynek hasonmását nem tudja mutatni a király leánya, az fogja őt elnyerni
feleségül.
Bejárja a levél az egész országot, igen kapnak rajta, kivált az előkelő
ifjak. Volt abban az országban három ifjú legény, s azok közül egynek olyan
keszkenője volt, hogy ha megrázta, akármit gondolt, mindjárt meglett. A
másiknak egy olyan korbácsa volt, hogy ha valahova menni akart, csak egyet
sújtott vele, s mindjárt ott lett, ahol akart. A harmadiknak pedig egy olyan
messzelátója volt, amelyen meglátta még az embernek a szívét, lépét s a
tüdejét is. Mikor ezek elolvasták a királykisasszony levelét, mind a hárman
útnak indultak. A király kapujában mind a hárman összetalálkoztak, s
elkérdezték egymástól utazásuk célját. Megegyeztek egymással, hogy ne
egyszerre menjenek az udvarba, hanem külön-külön.
Bemegy legelőször az, akinek a csodatevő keszkenője van. Meghajtja magát,
köszön, s jelenti, hogy ő miféle járásbeli volna.
Azt mondja neki a királyleány:
- No hát miféle portékát hoztál, hadd lássam, tudnám-e én párját mutatni?
Az ifjú előmutatja a kendőt, s elmondja, hogy annak milyen tulajdonsága
van. A király leánya nem tudott ahhoz hasonlót mutatni, mert nem volt olyan
neki, s azt mondotta:
- Te ifjú, menj a szállásodra harmadnapig, s addig én gondolkodom - s
azzal az ifjú el is megy, szállást keres magának.
Másodszor bemegy az az ifjú, akinek a messzelátója volt, de az is úgy
járt, mint az első. A királykisasszony őt is elküldötte harmadnapig
szállására.
Utoljára ment az, akinek a csodakorbácsa volt, de a király leánya nem
tudta párját mutatni a korbácsnak sem. De a korbácsos legénynek azt
mondotta:
- Hallod-e, én hallottam hírét egy különös tengeri szigetnek, hogy abban,
amennyiféle gyümölcs a világon van, mind megterem. Szeretném meglátni azt a
szigetet egyszer életemben. Ha tehát valóban olyan csodatevő ereje van a te
korbácsodnak, hogy ahova éppen akarsz, oda tudsz menni vele, menjünk el
ketten, hadd lássam meg én is azt a különös szigetet.
Azt mondja rá a legény a leánynak:
- Hát ha úgy akarsz, állj most ide mellém, s én egyszeribe odateszlek
téged, ahova éppen neked tetszik.
Odaáll a leány az ifjú mellé, s a legény egyet cserdít a csodakorbáccsal,
s azt mondja:
- Hipp-hopp, ott legyünk, ahol a királyleány akarja!
Abban a szempillantásban a különös szigetben voltak mind a ketten.
A király leánya nekifogott, megvizsgált mindent, összejárta a szigetnek
minden szegletjét, minden nevezetest megnézett abban. Mikor aztán jól
kijárta, kimulatta magát, azt mondta a legénynek:
- No, most már láttam, amit látni akartam, menjünk, siessünk haza innen,
mert nem szabad sokág távol lennem az apám házától.
Megint egymás mellé állottak, megérintették magukat a korbáccsal, s
egyszeribe otthon termettek. Akkor a leány ezt a legényt is szállására
utasította harmadnapig gondolkozásra, mint a másik kettőt.
A három legény mind csak várta, várta, ki-ki a maga szállásán, hogy mi
fog velük történni, hová dől el a sorsuk. Eltelt a három nap is, s mégsem
hallottak semmit sem arról, hogy mit akarnak velük. Egyszer azt gondolja
magában az az ifjú, akinek a csodatevő kendője volt, hogy ő bizony csak
elindul hazafele, mert látja, hogy csak komédiáznak vele, a három nap is
eltelt, s a drága városban sokáig időzni bajos dolog pénz nélkül. Ahogy így
elmélkedett, hát el is indult vissza azon az úton, amelyen eljött volt.
Megy, mendegél egy nagy tágas mezőn keresztül, s minthogy a hosszas
utazásban erősen megfáradt, leült nyugodni egy vadalmafa árnyékába. De
mivelhogy meg is éhezett, elővette a keszkenőt, megrázta, s azt parancsolta,
hogy azon a helyen, ahol ő ül, étel-ital elegendő legyen. Lett is egyszeribe
annyi, hogy tíz ember is jóllakhatott volna vele. Nekifog a legény az
evésnek, s mikor legderekasabban folytatná az ebédelést, odaérkezik a másik
ifjú legény is, az, akinek a messzelátója volt. Köszönti őt, s a keszkenős
legény azt mondja neki:
- Éppen jókor jöttél, ugyan jó helyre jöttél, barátom! Tudom én, hogy el
vagy fáradva, s amellett ehetnél is, gyere, ülj le ide mellém, jó szívvel
látlak, együnk-igyunk, aztán utazzunk tovább együtt.
Minthogy a távcsöves legénynek is az óra tizenkettőt ütött már a
gyomrában, nem vonogatta magát, hanem letelepedett, s enni kezdett
szorgosan. Ahogy az étel fölött beszélgetnek egyről is, másról is, de főként
a király leányáról, hát egyszercsak látják, hogy a fejük fölött a levegőben
megy a korbácsos legény, mint valami lidérc vagy sárkány, de hirtelen annak
is szemébe akadt a két vendégeskedő a fa alatt. Leszállott hozzájuk, s őt is
odaültették maguk mellé, hogy egyék velük. Evett ő is jó szívvel, nemigen
várt sok kínálást. Most már ettek hárman.
Evés közben elmondták egymásnak, hogy hogy jártak, s hogy egyiknek sem
volt szerencséje, kijátszották őket, mind a hármukat csúful.
Mikor az étellel végeztek, az, akinek a csodatevő kendője volt, azt
mondja a másik kettőnek:
- Haj, barátaim, de szeretném én azt tudni, mégpedig bizonyosan, hogy az
a királykisasszony éppen most, ebben az órában hol van, mit csinál, mivel
foglalatoskodik.
Azt mondja arra az a legény, akinek a távolbalátója volt:
- Hát, barátom, azt te könnyen megtudhatod. Nézz bele ebbe az én
távcsövembe, mindjárt meg fogod látni tisztán, hogy a királyleány hol van,
hogy és mint vagyon.
Belenéz a keszkenős legény a távollátóba, hát látja, hogy a király leánya
ágyban fekszik, s olyan beteg, hogy hal meg. Elmondja a másik kettőnek, hogy
ő mit látott, aztán azt mondja:
- Látjátok, barátaim, ha én most odamehetnék igen hamar, a csodatevő
kendőmmel tudnék én előteremteni olyan orvosságot, hogy attól mindjárt
meggyógyulna a királykisasszony. Különben most mindjárt meghal az a gyönyörű
szép leány!
Azt mondja arra a korbácsos legény:
- Hiszen az nem olyan nagy dolog, ha azt akarjátok, hogy minél hamarabb
ott legyünk a leánynál, én egy perc alatt odateszlek titeket magammal
együtt.
Mind a hárman egymás mellé állnak, a korbácsos megcsapja előbb magát,
azután a másik kettőt, hát azon veszik észre magukat, hogy mind a hárman a
királyi kastélyban vannak. Bemennek a beteg leányhoz, s ott a kendős legény
csak megrázza a csodatevő keszkenőt, parancsol neki, s hát egyszerre
mindjárt az asztalon teremnek a leghasznosabb orvosságok. Gondozásba veszik
a beteg leányt, s egy óra alatt oda viszik ki a dolgot, hogy a leány egészen
felgyógyul s felöltözik. Ezért meg is kapták a királytól az illő jutalmat.
Most már, hogy mind a három legény jelen volt, megkezdődött a
tanácskozás, hogy a király leánya melyiké legyen a három közül. Nem tudtak
megegyezni, úgyannyira, hogy per támadott közöttük. Ha ez a per olyan sok
ideig fog folyni, mint a többi perek az elmúlt esztendőkben, a király leánya
úgy megvénül, mint a legöregebb vénasszony a faluban, s akkor nem veszi el
még a bolond Pimpók Gyuri se az Alszegen.