SZEGÉNY BUJDOSÓ LEGÉNY
Egyszer volt egy szegény embernek egy fia. Azt mondja az anyjának:
- Tarisznyáljon fel, édesanyám, szegények vagyunk, elmegyek bujdosni,
szolgálatot keresni.
Feltarisznyál az anyja, s elmegy hetedhét ország ellen. Elér egy nagy
rengeteg erdőt. Mikor ment egy hónapig a nagy rengeteg erdőben, elfogyott az
élés a tarisznyából, gondolja magában: "Én istenem, az élés is elfogyott, s
még milyen nagy erdő van előttem!" Megbúsulja magát, s megy tovább, elöl
tűz, hátul víz, s csak mind megy.
Mikor már két hónapja ment, kiérkezik a nagy rengeteg erdőből, s elér egy
nagy mezőt. A nagy mező közepében meglát egy nagy királyi kastélyt. Megáll,
s gondolkozik magában, hogy mit csináljon: "Már elfogyott az ennivalóm, mit
csináljak? Ha bemegyek ide, azt se tudom, ki lakik itt. Tolvajok is
lakhatnak ebben az elhagyott kastélyban, meg is ölhetnek. Ha be nem megyek,
meghalok éhen... Bemegyek, ha meghalok is!" - s bemegy az elhagyatott
királyi kastélyba.
Beérkezik az első szobába - este volt, sötétedett be -, talál ott egy jó
tüzet, az asztal meg volt terítve, s azon étel s ital volt, s három szál
gyertya égett. Leül szegény bujdosó legény a tűzhelyre, s gondolkodik
magában, hogy vajon ki lakik ebben a kastélyban, hogy itt senki sincsen.
Várja, várja, hogy hátha vízért mentek a tolvajok, s mindjárt jönnek, de
látja, hogy nem jön senki sem. Gondolja magában: "Én odaülök az asztal
mellé, jót eszem, s jóllakom, ha megölnek is, haljak meg jóllakva ennyi
éhezésem után." Meglát az ablak fáján egy pipát is s mellette dohányt.
Gondolja magában, hogy pipázik is egyet. Ahogy ott pipázik, beszökik egy
fekete tyúk az ajtón:
- Adjon isten jó estét, szívemnek szép szerelme!
A legény fogadja:
- Adjon isten jó estét, jó fekete tyúk! Hát mi az újság?
- Isten hozott ide téged, te bujdosó legény. Én egy elátkozott
királyleány vagyok, ameddig érettem valaki három próbát meg nem teszen;
addig örökké fekete tyúk leszek. Tégy meg te három próbát érettem, s boldog
leszel a világon, amíg élsz.
- Mi lesz az első próba, te fekete tyúk?
- Az első próba az lesz, hogy idejön mindjárt három szép tündérleány.
Táncolnak, mulatnak szépen, hívnak téged is, de nehogy elmenj velük! Ha nem
szólasz egyet se nekik, hárman állanak a szoba három sarkába, felvesznek
téged, s ellabdáznak veled, hogy a csontod mind összeszakad a testedben,
mint a pozdorja.
Elbúcsúzik a fekete tyúk, kimegy a házból. Megbúsulja magát erősen a
szegény legény: "Ha a csontom összeszakad, mint a pozdorja, honnan támadjak
fel?"
Beszökik a három tündérleány, jó estét köszönnek:
- No, te bujdosó legény, nézd meg, milyen szépek vagyunk, gyere, mulass
velünk!
De a szegény bujdosó legény még rájuk sem nézett. Felkapják, dobálni
kezdik, egyik a másiknak, a másik a harmadiknak, amíg a csontja úgy
összeszakadt, mint a pozdorja. Mint mikor az asszonyok megtilolják a
kendert, a pozdorja ahogy összeromlik, úgy összeromlott neki is minden
csontja.
Hajnalban, felébred a szegény legény, gondolja magában: Hogyha az ágyba
valahogy felmászhatnék, de jó volna!" - odanyúl a kezével az ágy lábához,
hogy fogja meg, s elér egy cserepet, amiben kenő szerszámok voltak. Megkeni
magát abból a kenőcsből, hát semmije se fáj. Felfeküdt az ágyba, s aluszik
reggelig.
Beszökik jó reggel a fekete tyúk. Jó reggelt köszön:
- Szívemnek szerelme, megtettél egy próbát, tedd meg a másodikat is!
- Mi lesz az, te fekete tyúk?
- A második próba az lesz, hogy kemencébe vetnek, megégetnek, s a
hammadat a széllel elfuvatják.
Megbúsulja magát a szegény legény: "Hogyha elfuvatják a hammamat a
széllel, honnan támadjak fel?"
Eljő a második este, s eljön a három tündérleány is. Hívják mulatságba a
legényt. Addig kérik, hogy éppen már egyet szóljon, hogy megszólamlik a
kakas, s nem volt hatalmuk, hogy megégessék, s a hammát a széllel
elfuvassák.
Beszökik a fekete tyúk a harmadik reggel, övig fel királykisasszony-
gúnyában:
- Adjon isten jó reggelt, szívemnek szerelme! Megtetted a két próbát
érettem, tedd meg a harmadikat is, s ezután boldog leszel, amíg a világon
élsz.
- Hát mi lesz a harmadik próba?
Azt mondja a fekete tyúk:
- A harmadik próba az lesz, hogy idejönnek, kínálnak borral, de ne vedd
el! Hogy el nem veszed, beletesznek egy mozsárba, megtörnek, mint a borsot,
s a széllel elfuvatnak.
Megbúsul a legény nagyon, hogy mit tudjon tenni, hogy ez meg ne történjék
rajta.
Gondolkozik, aztán elmegy ki az erdőbe, vág egy akkora tuskó fát, mint
amekkora maga, beteszi az ágyba, s betakarja a paplannal. Aztán befekszik az
ágy alá, s ott hallgat.
Bejön a három tündérleány, odamennek az ágyhoz, s azt mondják:
- Kelj fel az ágyból, nézd meg, hogy milyen szépek vagyunk. Hadd adjunk
neked egy pohár bort!
De a fa nem szólt semmit a paplan alatt. Azt mondja egyik tündér a
másiknak:
- Eridj, hozd csak a mozsarat, törjük meg, mint a borsot, s fuvassuk el a
széllel.
Azt hitték, hogy a legény van a paplan alatt. Felveszik paplanostól,
beleteszik egy nagy mozsárba, megtörik, s a széllel elfuvatják. Avval a
három tündérleány elmegy.
Kibújik a legény az ágy alól, felfekszik az ágyra, s elalszik. Mikor
megvirrad, felébred. Hát egyszer csak beszökik egy királyi leány, hogy annál
szebbet sohase látott.
- Adjon isten jó reggelt, szívemnek szerelme! Én a tied, te az enyém,
amíg élünk. Te engem kivettél az ördögök kezéből, s megszabadítottál a nagy
átoktól.
Ott élnek ők kedvesen egy hétig. Azt mondja a leány:
- Én elmegyek, szívemnek szerelme, a királyi atyámhoz, s megjelentem,
hogy te kiszabadítottál az ördögök kezéből. Várj vissza, mert én visszajövök
bizonyosan. Ha megunsz várakozni sokáig, hagyok neked egy kardot. Ez a kard
arra való, hogy ezen az úton gyere el utánam, s a tengereken mutassad ezt a
kardot, s a hajósmesterek fizetés nélkül általvisznek tégedet.
Elbúcsúzik a királyleány s elmegy. Ott ül harmadnapig a kastélyban a
legény, s megbúsulja magát: "Mennyi próbákat megtettem, mégis egyedül
maradtam." Elindul azon az úton, amerre a királyleány megmutatta volt.
Rátalál egy kútra, bele akar hajolni, hogy igyék, s a kardot
beleszalasztotta a kútba. "Istenem, istenem, kard nélkül maradtam s feleség
nélkül!"
Megindul egy nagy erdőn keresztül. Mikor a nagy erdőnek a közepén megy
elé, eleibe áll egy medve, feltartja az egyik lábát.
Megijed a legény erősen, el akarja kerülni, de nem tudja. Gondolja
magában: "Szembemegyek azzal a medvével, megnézem, mi baja, ha meghalok is!"
Hát egy tövis van a talpába törve. Meglátja, kihúzza a talpából, s akar
menni tovább. Hát a medve is megy vele. Gondolja magában: "Mi lehet, hogy ez
a medve el nem marad tőlem?"
Elérkeznek ketten egy nagy mező szélére estére. Tüzet kezd tenni a
legény, hát a medve hordja a fát keményen a tűzre. A legény megbátorodik, s
az istennek hálát ad, hogy ezt a medvét segítségére rendelte.
Megéhezett volt erősen a szegény legény, hát a medve elszaladott egy
esztenára, s vitt neki három sajtot. Avval jóllaktak, aztán lepihentek.
Megindulnak onnan másnap reggel, elérkeznek a Fekete-tenger partjára, s
azt mondja a legény a hajósmesternek:
- Uram, vigyenek által a tengeren.
Azt mondja a hajósmester:
- Hol van a kard, amit a királyleány adott volt?
- Elvesztettem.
- Ha elvesztetted, hát elvesztetted, itt senkit sem szabad másképpen
átvinni, csak úgy, ha kezét-lábát összekötözzük.
Gondolkozik magában a szegény legény, hogy mitévő legyen. De aztán azt
mondja:
- Nem bánom, hajósmester úr, vigyen által a tengeren. Azt se bánom, ha az
életem elveszik is, úgyis meg kell halni egyszer.
Felültetik a hajóba, s felül a medve is. Mikor kiérkeznek a tengerpartra,
fog a két hajósmester-legény egy hatalmas vaskötelet, s megy a hajósmester,
hogy megkötözze a legényt. Meglátja a medve, hogy bántani akarják az ő
gazdáját, megharagszik, nekifut a hajósmestereknek, s mind a hármat
belehányja a tengerbe. Így szabadította meg a gazdáját a gonoszoktól.
Megindulnak ők onnan, s mennek tovább. Elérkeznek a Veres-tenger
partjára. Kéri a legény a hajósmestert, hogy vigyék által. Kérdi a
hajósmester:
- Hol van a kard, amit a királyleány adott?
- Elvesztettem, uram.
- Ha elvesztetted, nem viszünk által máskülönben a tengeren, csak úgy,
hogyha megengeded, hogy kezed-lábad gúzsba kössük.
- Nem bánom, hajósmester úr, vigyenek által, aztán kössenek gúzsba -
közben azt gondolja a legény magában: "Még a medvém megszabadít ott is."
Felülnek a hajóba, felül a medve is, de el talál szunnyadni, az egyik
hajóslegény megtaszítja csúfságból, s beleesik a tengerbe. Elviszi a tenger
a medvét messzire. Meglátja a szegény gazdája, hogy kifogyott a medvéjéből,
s sírni kezd keservesen, hogy nincs, aki megmentse többet a veszedelemből.
Kiérkeznek a tengerpartra, azt mondja a hajósmester:
- Gyere, hogy kezed-lábad gúzsba kössem, aztán itt hagyunk a
pusztaságban.
- Nem bánom, hajósmester úr, ha a pusztaságban éhen veszek is, ha a
vadállatok széjjelszaggatnak is, de a gúzsbakötéssel várjon egy fertályórát,
hadd gondolom végig életem sorát.
Megengedi a hajósmester. De ő csak nézett a tengerre, és várta, hogy a
medvéje addig valahogy kimászik a tengerből.
Eltelik a fertályóra, látja, hogy a szegény medve nem jön kifele a
tengerből sehogy. Kér még egy fertályórát. Megengedi azt is a hajósmester.
Meglátja a legény nagy sokára, hogy a medvéje messze-messze lenn a
tengerparton mászik ki a vízből, s megörvend nagyon. Megfutamodik, fel a
tengerparton a medve, s mikor odaérkezik, a hajósmestert belehányja a
tengerbe.
Megindulnak nagy örömmel fel a tenger szigetjén. Mennek egy hónapig, sem
falut, sem várost nem érnek, sem semmiféle emberi nemzetet. Egyszer csak
elérnek egy kicsi remeteházat abban a szigetben, s látnak jó gyertyavilágot
abban a kis remeteházban. Bemennek, s hát odabenn ott van egy öregember,
akinek a haja s szakálla a földet éri. Jó estét köszönnek:
- Adjon isten jó estét, édesapám!
Fogadja az öreg:
- Isten hozott, fiam, hol jártok, ahol még a madár sem jár a ti
helyetekről? Tizenkétszáz esztendeje, hogy itt remete vagyok ebben a
szigetben, nem láttam még emberi nemzetet azótától fogva. Immár az isten
hozott titeket, mert örökké halogattam a halálomat, amíg valami emberi
nemzet idejön. Immár meghalok, temessetek el. Amiért eltemettek, adok egy
könyvet, olyat, hogy amikor valamit kívánsz, nyisd meg azt a könyvet, nézz
bele, s amit kívánsz, mindjárt megtörténik.
Odaadja a könyvet az öregember, teszi a tarisznyájába a legény, s
lefekszik az öregember s meghal. Vájnak egy kis gödröt a medvével, s
eltemetik az öreget. S aztán megindulnak.
Elérkeznek a fekete városba, ahova a királyleány való volt. Beáll a
szegény legény egy szabómesterhez, ketten a medvével, inasnak.
A királyleány, mikor hazaérkezett, a királyi atyjának megjelentette, hogy
megszabadította az ördögök kezéből egy szegény bujdosó legény. A király
örömében, hogy az ő egyetlen leánya megszabadult s meglátta, hirdetett nagy
vigasságot. Egy generális kérni kezdi a királyleányt a királytól feleségnek.
Azt feleli a király:
- Én nem bánom, te generális, ha az én leányom is úgy akarja.
Előhívják a királyleányt, s mondják neki, hogy mit akar a generális. Azt
mondja a királyleány:
- Király atyám, sohasem kell nekem más, csak aki engem kiszabadított az
ördögök kezéből. Hanem készíttessen egy hajót élelemmel és egy regiment
katonával, hadd menjek én vissza, mert rég, hogy engem vár, azt fogadtam,
hogy minél hamarabb visszamegyek.
Elkészítik a hajót, s megteszik parancsnoknak azt a generálist, amelyik
kérte a királyi leányt férjhez. Megindulnak a tengeren, s harmadik napon azt
mondja a generális a királyi leánynak:
- Te királyleány, én kértelek, s te nem jöttél hozzám. Ha fel nem
fogadod, hogy hozzám jössz feleségül, belevetlek a tengerbe, s mi hasznod
lesz belőle?
Megijed a királyleány:
- Nem bánom, generális, forduljunk vissza, vígy az én királyi atyám
városába, hozzád megyek feleségül.
Megfordulnak a hajóval, visszamennek a királyi kastélyba. Azt mondja a
generális, mikor hazaérkeztek, a királyi kisasszonynak:
- Esküdjünk meg.
- Soha meg nem esküszöm veled, amíg egy királyi köntöst nem csináltatsz
nekem, de olyan legyen, hogy méretlen-szabatlan úgy találjon reám, mintha
testemből nőtt volna ki. Szép se legyen olyan egy se, mint az a világon. Ha
ezt megcsinálod, megesküszöm veled, de ha nem, sohasem.
Megbúsul a generális, hogy azt ki csinálja meg. Megindul a
szabómesterekhez, hogy csináltassa meg. De a szabómesterek azt felelik:
- Excellenciás generális, élő ember fia nem tud olyan gúnyát csinálni,
amelyik méretlen-szabatlan úgy találjon, mintha a királyi kisasszony
testéből úgy nőtt volna ki, s mégis szép se legyen a világon olyan, mint az.
Legkésőbben megy a generális ahhoz a szabómesterhez, ahol a szegény
bujdosó legény inasnak beállott volt a medvéjével. Az is azt feleli, amit a
többi a generálisnak:
- Lehetetlen dolog, amit kívánsz, excellenciás generális!
Azt mondja az inas arra a szabómesternek:
- Szabómester úr, vállaljuk el a többi mesterek bosszúságára, hogy
megcsináljuk; ha nem sikerül, azért sem akasztanak fel, legalább híre lesz a
városban, hogy kurázsink volt, s elvállaltunk olyasmit, amit a többi mester
nem mert egy sem.
Elmegy a szabómester, megmondja a generálisnak.
Este lesz, le akarnak feküdni, azt mondja a szabómester:
- Feküdj le, inas, s aludd ki magad, mert jó reggel fel kell kelni,
tudod, milyen munkát fogadtattál fel velem.
Azt mondja az inas fennszóval:
- Feküdjék le, májeszter úr, nyugodjék békével, én is lefekszem, csak egy
kicsit dolgozom.
Addig s addig, hogy elalszik a szabómester. Mikor az inas látja, hogy jó
mélyen aluszik, kiveszi a kicsi könyvet a tarisznyájából, amit a tenger
szigetjében kapott volt az öreg remetétől, kinyitja, belenéz, s gondolja
magában: "Én uram, istenem, hadd legyen meg az a királyi köntös, amit a
királyleány parancsolt. Méretlen-szabatlan úgy találjon, mintha a királyi
kisasszonyból nőtt volna ki!"
Erre a gondolatra mindjárt ott termett a köntös készen, fel volt akasztva
a szegre. Lefekszik az inas a medvéje mellé, s aluszik reggelig.
Reggel felébred a májeszter, azt kiáltja az ágyból:
- Kelj fel, inas, nézd meg, milyen világosság van, úgy tetszik, mintha
égne a város!
Azt mondja az inas:
- Májeszter úr, dörgölje ki az álmot a szeméből, nem ég semmi. Keljen
fel, mosdjék meg, s vigye fel ezt a köntöst a királyi kisasszonynak, mert
készen van.
- Jaj, lelkem, szép inasom, mikor tudtad elkészíteni?
Feleli az inas:
- Az éjszaka, májeszter úr, két szál gyertyát elégettem, s nem aludtam.
Felviszi a szabómester a köntöst nagy örömmel a palotába, s jelenti a
királyi kisasszonynak, hogy készen van a köntös. Felveszi a királyi
kisasszony a köntöst magára, nézi magát, s azt mondja:
- Ez igazán olyan, amilyet én kívántam. Be jó mesterember az, aki ezt
csinálta!
Odamegy a generális:
- Imhol, királyleány, megvan a köntös, amilyent kívántál, esküdjünk meg
most nyomban.
- Te generális, még nem esküszöm meg veled, amíg olyan templomot nem
csinálsz az éjszaka a nagy piacra, hogy a széles e világon annak párja ne
legyen. Annak a végébe kétágú tornyot, abba hat harangot. Reggel apróra
megvizsgálom, hogyha csak akkora hibát találok benne, mint egy tűnek a
hegye, akkor sem esküszöm meg veled, te generális. Az a hat harang hadd
szóljon holnap jó hajnalban magától, hogy a város hadd csudálkozzék.
Megtudja a szegény bujdosó fiú, elhagyja a szabómestert, elmegy, beáll
egy kőműves pallérhoz inasnak. Megindul a generális nagy búsulva a kőműves
pallérokhoz, s mondja nekik, hogy mit parancsolt a királyi leány, hogy a
nagy piacra olyan templomot építsenek az éjszaka, hogy a világon annak párja
ne legyen. A végébe kétágú tornyot, s abba hat harangot, hogy hadd
harangozzék magától az a hat harang hajnalban. De abban akkora hiba se
legyen, mint egy tűnek a hegye.
Azt mondják a kőművesmesterek:
- Excellenciás generális, élő embernek a fia nem tudja ezt megcselekedni.
Legkésőbb érkezik ahhoz a kőművesmesterhez a generális, akihez beállott
volt a szegény bujdosó legény inasnak a medvéjével. Az is azt feleli, amit a
többi.
- Excellenciás generális, hogy lehetne azt megcsinálni, hogy készen
legyen reggelre, alapozás sincs megásva, tégla, kő sincs egy sem.
Azt mondja az inas a góc alól:
- Májeszter úr, fogadjuk fel a többi kevély pallérok bosszúságára. Minket
úgyis alábbvalónak tartanak.
Felfogadják az inas szavára, s elmegy a generális haza.
Azt mondja a májeszter az inasnak:
- Nagy bút hoztál a fejemre, addig beszéltél.
- Ne búsuljon, májeszter úr, ha csináljuk, ha nem, azért sem akasztanak
fel. Feküdjék le, s nyugodjék békével.
Lefeküsznek, a kőművesmester a maga ágyába, az inas a góc alá a
medvéjével. Mikor úgy gondolta, hogy elaludt a mester, felkel a góc alól,
kimegy a nagy piacra, kiveszi a tarisznyájából a kis könyvecskét, kinyitja,
s azt mondja:
- Én uram, istenem, hadd legyen ide olyan templom, hogy annak a világon
párja több ne legyen. Abban annyi hiba se legyen, mint egy tűnek a hegye. Az
oltáron a selyemtakarón legyen az én nevem aranybetűvel felvarrva, s a
kétágú toronyban a hat harang hadd szóljon hajnalra, hogy a város
csodálkozzék rajta.
Ez mindjárt meg is lesz, s jó reggel megy a generális a
királykisasszonyhoz.
- Gyere, te királyleány, esküdjünk meg, mert megvan, amit parancsoltál.
- Nem bánom generális de előbb menjünk el, hadd vizitáljam meg azt a
templomot, hogyha csak akkora hibát találok benne, mint egy gombostű, akkor
nem esküszöm meg veled.
Elmennek, megvizitálja a királyleány a templomot, s nem kap benne semmi
hibát. Mikor odamegy az oltár eleibe, azt mondja:
- Én istenem, miféle májeszter tudta ezt megcsinálni, hogy én hibát ebben
nem találtam?
Meglátja a nevét aranybetűvel felvarrva az ő kedvesének. Elkiáltja magát
a királyleány:
- Májeszter, hol vagy, aki ezt a templomot csináltád?
Megijed a kőművesmester, szalad a királyleány eleibe, térdre esik:
- Felséges királykisasszony, bizony tudós nem vagyok ennek a templomnak a
csinálásában, hanem odahaza van egy inasom, az csinálta az éjszaka.
Azt mondja a királyleány:
- Szaladj, hívd ide mindjárt!
Elszalad a kőművesmester, odahívja az inast. Mikor bemegy az inas a
templomba, a királyleány meglátja, szalad, szökik a nyakába s megcsókolja.
- Felséges király atyám, evvel esküszöm meg ebben a templomban, ez volt
az én megszabadítóm! Azt a generálist köttesse lófarok után, hadd vesszen
úgy el!
Így esküdött meg a templomban a királykisasszony a szegény bujdosó
legénnyel. Nagy lakodalmat hirdettek. Ettek, ittak, táncoltak, vigadtak. A
szegény kicsi medvét is eltartották. Még mai napig is élnek Feketeországban,
ha meg nem haltak. Holnap legyenek a kigyelmetek vendégei.