Dimenzió #16

Gyer(MEK)kor (Magyar Elektronikus Könyvtár)

(irodalom, népmesék, karcolatok, regények)

                                 VIRITÓ PÁL

   Egyszer  tizenkét  vadász, mikor, mikor nem, nincs megírva, vadászott egy
nagy  sűrű  erdőben.  A kopók egyszer csak hajtani kezdtek egy rókát, a róka
pedig,  hogy kikaphatott az erdőből, egyenesen befutott egy rongyos malomba.
Kérlelni  kezdte  a  molnárt, hogy rejtse el őt valahova, mert ha a vadászok
itt teremnek, vége az életének.

   A molnár felkapta a rókát a két hátulsó lábánál fogva, bevetette egy üres
szuszékba,  s  ráverte  a  lakatot.  A  vadászok  csakhamar  odaérkeznek,  s
kérdezik,  hogy  hova lett a róka. A molnárnak tudni kell róla, mert látták,
hogy  éppen  a  malomba futott be a kopók elől. A molnár azt felelte, hogy ő
nem  tud róla semmit, lehet, hogy itt a malomárok mellett elrejtette magát a
nádasba.  A  vadászok  keresték  egy  darabig a rókát, de hogy nem találták,
elmentek vissza az erdőbe.

   Mikor  a  vadászok már messze jártak, a róka kérni kezdte a molnárt, hogy
bocsássa ki őt a szuszékból. A molnár ki is vette, s a róka azt mondta neki:

   - No,  te  molnár,  amiért  megtartottad  az   életemet,  én  sem  leszek
háládatlan  hozzád.  Most  elég  szegény  vagy  ebben a rongyos malomban, de
meglátod, úrrá teszlek - avval elbúcsúzott s elfutott.

   Nem  telt  bele három nap, s megint beállított a róka a malomba, egy nagy
rézgomolyát hozott a szájában, s azt mondta:

   - No,  te molnár, te Viritó Pál - így hívták a molnárt -, ezt  a gomolyát
tedd  el jó helyre, hogy ebben hiba ne legyen, ezen semmi karcolás ne essék,
még jó hasznát veheted, ha a szerencse megsegít - avval megint elfutott.

   Harmadnap újra beállított a róka, hozott a molnárnak egy ezüstgomolyát, s
azt mondotta:

   - Ennek  is  jól gondját viseld, hogy el ne vesszen, benne semmi  hiba ne
legyen.

   Egy  darab  ideig oda volt a róka valahova, s tova tíz nap múlva hozott a
molnárnak egy aranygomolyát, s evvel a szóval adta a kezébe:

   - No,  te  Viritó  Pál, már erre ugyan vigyázz, hogy el ne vesszen,  vagy
valami karcolás ne essék rajta, mert ez már többet ér a másik kettőnél.

   A  molnárnak  nem volt más jobb helye szegénynek, hanem beletette a három
gomolyát  abba az üres szuszékba, melybe a rókát zárta volt, s feltette rá a
lakatot.  A gomolyák ott hevertek vagy három hónapig, s amikor a három hónap
eltelt, eljött a róka, s elkérte a rézgomolyát a molnártól.

   - Hát  te ezt mért veszed vissza tőlem, ha nekem ajándékoztad  egyszer? -
kérdi tőle a molnár.

   - Tudom  én,  mit  csinálok  -  mondja  neki  a róka -, te csak bízz  rám
mindent, a boldogságodat kívánom.

   Egy  városban,  nem messze lakott a Zöld király. Annak volt egy igen-igen
szép  leánya.  A  róka elvitte a rézgomolyát ennek a királynak, s azt mondta
neki:

   - Viritó  Pál  őnagysága  tisztelteti  felségedet,  s   evvel  a  csekély
ajándékkal kíván kedveskedni, míg többel is szolgálhat.

   - Köszönettel vesszük - mondotta a király -, de szeretnők személyesen  is
látni  Viritó Pál őnagyságát, szívesen elfogadnók a látogatását. Ne felejtsd
el neki megmondani.

   A  róka harmadnap múlva elkérte az ezüstgomolyát is a molnártól, s azt is
elvitte  a Zöld királynak. A király megköszönte az ajándékot, s akkor is azt
mondotta:

   - Bár  láthatnók  már  őnagyságát!  Nem valami alávaló személy lehet,  ha
efféle ajándékkal tud szolgálni.

   A  róka  eltávozott  a  király  udvarából,  s  egy  hét  múlva elkérte az
aranygomolyát is a molnártól. Elvitte a Zöld királynak s azt mondta neki:

   - Viritó Pál őnagysága harmadszor is tisztelteti felségedet s újabban  is
kíván egy kis ajándékkal kedveskedni.

   A  királynak  egész háza népe csodálkozott a fényes ajándékon, nézegették
az  aranygomolyát,  s  azt  mondották  a rókának, hogy Viritó Pál őnagyságát
tisztelik, s mielőbb elvárják az udvarban. Hadd lássák, miféle előkelő ember
az, aki ilyenekkel tud kedveskedni.

   A  róka  megígérte  a  királynak,  hogy  nemsokára udvarába fogja kísérni
Viritó Pál őnagyságát. Avval visszament a molnárhoz, s elbeszélte neki, hogy
hova  vitte  ő a gomolyákat, s hogy a Zöld király mennyire óhajtja őt látni.
Sürgetni kezdte hát a molnárt.

   - No, csak készülj s menjünk, mert várnak erősen.

   - Én  menjek,  én?  Én  tudom, hogy sohasem, ilyen rongyosan, egy  király
eleibe,  hogy  szégyenkezzem s pironkodjak. Nem megyek biz én, ha a gomolyák
mind odavesznek is. Eredj el te, ha neked úgy tetszik, de én tudom, sohasem.

   - Ne félj te semmit - azt mondja a róka -, csak fogadd meg, amit  mondok,
s én mindent eligazítok a legjobb módon.

   Megbátorodik  a  molnár, s elindulnak ketten. Mikor egy nagy erdőn mennek
keresztül, s leülnek egy keveset pihenni, azt mondja a róka a molnárnak:

   - Van acél s kova nálad? Tudsz vele tüzet csinálni? Ki tudsz ütni?

   - Én ki - azt mondja a molnár. Ki is ütött, s jó tüzet csináltak.

   Mikor  a  legjobban  lobogott  a  tűz,  a  róka  levetkeztette  a molnárt
anyaszült  meztelenre, s a rongyos ruháját bedobta a tűzbe, s az mindenestől
fogva   hamuvá  égette.  Volt  a  közelben  egy  nagyon  nagy  bükkfa,  abba
beállította  a  molnárt  mezítelen,  s  meghagyta  neki,  hogy  onnan  ki ne
mozduljon,  amíg  ő  vissza  nem jön, s fel nem öltözteti a legszebb ruhába.
Avval  elfutott,  egyenesen  a Zöld királyhoz. Mikor a király meglátta, hogy
megint egyedül jön, azt kérdezte tőle:

   - Hát ugyan most sem jött el Viritó Pál őnagysága?

   - Jaj,  elindultunk volt mi őnagyságával - azt mondja a róka -, de  amint
jöttünk a nagy erdőben, hat lóval, hintóval, tizenkét tolvaj csak kirohant a
sűrűből,  mind fegyveresen, a hatlovas hintót elrabolták, s el is hajtották.
Viritó  Pál  őnagyságának  minden  pénzét  elvették,  lehúzták  róla a drága
köntösét  is,  s  anyaszült  mezítelen  hagyták. Szégyenletében beállott egy
bükkfa  odvába,  s  ott várakozik, amíg én valami köntöst viszek valahonnan,
hogy felöltöztessem.

   Erősen  sajnálta  a  király,  szánakozott  Viritó  Pál őnagyságán, de nem
késett, hanem egyszeribe befogatott hat lovat a maga hintójába, beleültetett
két  inast,  s  elküldte a legdrágább királyi ruháját, hogy abba öltöztessék
fel Viritó Pált, s úgy hozzák el a hintón az ő udvarába.

   Elindultak  hát  a  hintóval,  s  mikor  az  odvas fától egy puskalövésre
voltak, azt mondja a róka az inasoknak:

   - Ti  csak  álljatok  meg  egy  kevés  ideig  itt,  míg én  felöltöztetem
őnagyságát, mert a szemérem nem engedi, hogy így szem előtt öltözködjék.

   Veszi  a  róka a drága köntöst, viszi az odvas fához, kihívja Viritó Pált
az odúból. Ott közel volt egy tó, abba beleállítja, s mind felmos rá egy rúd
szappant,  hogy  egészen  megfehérült,  s  akkor felöltöztette a Zöld király
ruhájába,  s azután elvezette a hintóhoz. Hogy az inasok meglátták, kétfelől
karonfogták,  felültették  a hintóba, s bevitték a király udvarába. A király
kijött Viritó Pál elé a palotából, meghajtotta magát, s köszöntötték egymást
annak rendje s módja szerint, s a két inas bevezette a várva várt vendéget a
király fényes palotájába.

   Viritó  Pál  ott mulatott a királyi udvarban néhány hétig, s mivel ügyibe
való  legény  volt,  s jól is forgolódott, a király leánya igen megszerette.
Addig  s  addig,  hogy  utoljára  megesküdtek  együtt  a király s a királyné
beleegyezésével.

   Mikor  egy  hónap  telt volt el a lakodalmi nagy vendégség után, s Viritó
Pál  a  feleségével  karonfogva  kint sétált egyszer a kertben, azt mondotta
neki az új asszony:

   - Édesem, szeretném, ha elmennénk, hogy lássam meg én is a te udvarodat s
jószágodat. Úgy hiszem, neked még pompásabb kastélyod van, mint ez a mienk.

   - Ó,  kincsem - azt mondja rá Viritó Pál -, ha mi egyszer oda  elmegyünk,
onnan többet ide vissza egyszer sem jöhetünk.

   - Nem bánom én, ha nem jöhetünk is, mert én veled akárhol ellakom  ezen a
világon.

   Ezen úgy megijedt Viritó Pál, hogy szinte kétségbeesett, mert neki bizony
egy  talpalatnyi  jószága sem volt, sehol az isten földjén. Elgondolta, hogy
mekkora  szégyent  fog ő vallani, ha kimegy ebből a kastélyból. Mit volt mit
tenni,  csak  rá kellett szánja magát, s elment, hogy elmondja búját-baját a
rókának.  De  a  róka  biztatta, hogy semmit se gyötrődjék, csak induljon el
bátran, majd csak jól fog kisülni a dolog.

   Felkészültek  hát másnap, a király befogatott hat lovat egy hintó eleibe,
s  abba  beleült  Viritó  Pál  feleségestől.  A király egy század katonát is
rendelt melléjük bátorság okáért. Elbúcsúztak egymástól s elindultak. A róka
mindenütt elöl ment, s ahogy megy, elér egy nagy tehéncsordát s megkérdi:

   - Pásztor, kié ez a tehéncsorda?

   A pásztor azt feleli neki:

   - Ez a vasfogú bábáé, mi bajod vele?

   - Az  a  bajom,  ördögadta - azt mondja a róka -, hogy itt hátul jön  egy
sereg  katona  s  utánuk  egy  hatlovas  hintó.  Amikor  azok  ide érkeznek,
megkérdezik, kié ez a tehéncsorda, ha te azt találod mondani, hogy a vasfogú
bábáé,  a  katonák mindjárt fejedet veszik, de ha azt feleled, hogy a Viritó
Pál őnagyságáé, meghagyják életedet.

   - De  már  én  inkább azt mondom, amit te mondasz, mintsem elveszítsem  a
fejemet.

   Megérkezik  a  hintó,  kihajol  az  új  asszony  az  ablakon,  s  kérdi a
pásztortól:

   - Kié ez a tehéncsorda?

   - Ez a Viritó Pál őnagyságáé - feleli a pásztor.

   - Jól  van - azt mondja az asszony -, ezután én leszek a ti  asszonyotok,
viseljetek  jól  gondot  a  marhákra,  nehogy kár essék bennük - s egy csomó
aranyat nyomott a pásztor markába.

   A róka ezalatt elér egy ökörcsordát s kérdi:

   - Kié ez az ökörcsorda, pásztor?

   Feleli neki a pásztor:

   - Ez a vasfogú bábáé, mi bajod vele?

   - Az  a  bajom - azt mondja a róka -, hogy itt hátul jön egy hintó s  egy
sereg  katona.  Mikor azok ide érkeznek, azt kérdi valaki a hintóból, kié ez
az  ökörcsorda. Ha te azt feleled, hogy a vasfogú bábáé, mindjárt elvágják a
nyakadat  a  katonák,  ha  pedig  azt  mondod, hogy a Viritó Pál őnagyságáé,
meghagyják életedet, még meg is ajándékoznak.

   - Inkább hát azt mondom, mintsem a fejem elvesszen - mondja rá a pásztor.

   Megérkezik a hintó, s kérdi az új asszony:

   - Kié ez az ökörcsorda, pásztor?

   - Ez a Viritó Pál őnagyságáé - feleli a pásztor.

   - Jól  van - azt mondja az asszony -, ezután én leszek a ti  asszonyotok.
Jól  vigyázzatok,  nehogy  a farkas kárt tegyen a marhában - egy csomó pénzt
nyomott a pásztor markába, s avval továbbhalad a hintó.

   A róka harmadszor elér egy nagy ménescsordát, s kérdi a pásztortól:

   - Kié ez a ménescsorda, te pásztor?

   Azt mondja a pásztor:

   - Ez a vasfogú bábáé, mi bajod vele?

   - Az  a  bajom,  ördögadta,  hogy tova nem messze jön errefelé egy  sereg
lovas  katona,  utánuk  egy  hatlovas  hintó. Valaki azt kérdi tőled abból a
hintóból,  kié  ez  a ménescsorda. Ha te azt találod felelni, hogy a vasfogú
bábáé,  azok  a katonák mindjárt fejedet veszik. Ha pedig azt mondod, hogy a
Viritó  Pál őnagyságáé, az életed is megmarad, s még szép ajándékot is kapsz
mellette.

  - De  biz  én  inkább  azt mondom, ahogy te mondtad - feleli a  pásztor -,
mintsem elveszítsem a fejemet.

   Csakhamar odaérkezik a hintó, s kérdi a Viritó Pál felesége a pásztortól:

   - Kié ez a csorda, ménespásztor?

   - Ez a Viritó Pál őnagyságáé - mondja a pásztor.

   - Jól  van,  jól  -  azt  mondja  az  asszony  -,  ezután én leszek a  ti
asszonyotok,  vigyázzatok,  nehogy  a  tolvajok  ellopjanak vagy egy lovat a
ménesből - s egy csomó aranyat ad a pásztornak.

   Mentek  már  mind  tovább s tovább. A róka mindenütt ment elöl, s egyszer
meglátja  távolról  a vasfogú bába kastélyát. Az a kastély pedig olyan volt,
amilyen  kastélya  sem a Zöld királynak, sem más ember fiának ezen a világon
nem  volt,  mert  az  egy  csodálatos aranysarkon fordult. Abban lakott az a
vasfogú  bába,  akitől  minden ember félt a környéken, mert olyan istentelen
teremtés  volt,  hogy  ha  valakire  megharagudott,  azt a fogával szaggatta
széjjel  haragjában.  Emiatt  aztán  cselédet  sem kapott utoljára, s még az
utazók  is  messzire  elkerülték  a  kastélyát. Egyesen-egyedül ült a fényes
kastélyban,  mikor  a róka betoppant hozzá. Elkezdi a róka mondani neki nagy
lelkendezéssel:

   - Ó,  te  jó  asszonyság,  mennyire  sajnállak én téged, mert igen  nagy,
felette nagy veszedelem fenyeget, s én azért jövök hozzád olyan nagy sietve,
hogy  ha  csak lehet, megmentsem életedet. Elvádoltak téged a király előtt a
sok elkövetett gonoszságod miatt, s most küld reád egy sereg katonát avval a
parancsolattal,  hogy  téged  elfogjanak,  s borsószalmán megégessenek. Nézz
csak ki az ablakon, hogy jőnek a katonák tova a lejtőn, befelé. Ugyan porzik
az út utánuk!

   Kinéz  a vasfogú bába a kastély ablakán, s meglátja a sereg katonát, hogy
jőnek  arrafelé,  s  úgy  megijedt, hogy még a hideg is rázni kezdette, hogy
kocogott a vasfoga belé. Azt mondja a rókának nagy reszketve:

   - Jaj,  édes rókám, tied a kastélyom, fele vagyonom, csak segíts  rajtam,
mentsd meg az életemet.

   A  róka  fogja  magát, kihívja a vasfogú bábát, hátra a csüröskertbe, ott
volt  egy  kazal  szalma,  annak  az  oldalába  egy lyukat vájtak ketten, jó
mélyet,  oda  bebújt  a vasfogú bába. A róka, aló, visszafut a konyhába, hoz
egy tüzes üszköt, avval meggyújtja a szalmát, s elégeti a szalmával együtt a
vasfogú  bábát. Akkor visszament a kastélyba, s ott várakozott, hogy illendő
módon fogadhassa Viritó Pált.

   Csakhamar  megérkezett  Viritó  Pál  hintóstól,  feleségestől  s  velük a
katonák  is.  A  róka  bevezérelte  őket  a  sarkonforduló  kastélyba,  s  a
királyleány  s  a  katonák  mindent  igen  megcsodáltak. Nagyon örvendeztek,
kivált  Viritó  Pál,  hogy  olyan  szerencsésen sült ki a dolog. Azután nagy
vendégséget  készítettek,  tál,  kanál elég volt, de istenes ember volt, aki
egy kanál levest kapott.

   A  katonák  másnap visszamentek a Zöld királyhoz, hogy hírül vigyék neki,
milyen jó helyen hagyták a leányát. Az új házasoké lett az irtózatos vasfogú
bába  kastélya, s annak minden néven nevezendő vagyona, s ott maradt nekik a
hatlovas hintó is.

   A  rókát  Viritó  Pál  ott tartotta egy házban magukkal, ott volt a helye
éjjelenként  a  meleg  tűzhelyen. A róka egy éjjel közelebb talált feküdni a
tűzhöz, s megperzselődött a szőre.

   - Miféle perzsbűz van itt? Én ezt ki nem állhatom - azt mondja az asszony
az  ágyból, s felkölti az inast, akit magával hozott volt, s avval kivetteti
a rókát a konyhába.

   Reggel  kimegy  a  házból Viritó Pál, szembejön vele a róka, s azt mondja
neki:

   - No,  te  Viritó  Pál, ha a te udvarodban még egyszer úgy bánnak  velem,
mint  az  elmúlt éjjel, tudd meg, hogy éppen olyan szegény koldussá teszlek,
mint a puszta malomban voltál.

   - Ne  búsulj,  mert  jobban  gondom lesz reád ezután - azt mondotta  neki
Viritó Pál, s úgy is lett, amint mondotta.

   Egy napon a róka félrehívta Viritó Pált, s azt mondta neki:

   - Hallod-e,  te  Viritó  Pál, én elmondom neked az én történetemet,  amit
mindeddig  titokban  tartottam  előtted.  Valamikor  én  is  olyan emberféle
voltam,  mint te, s mikor immár felcseperedett fickó voltam, hát mi tagadás,
a  testvéröcsémmel elloptuk volt egy gazdag özvegyasszonynak a kövér lúdját.
Az  az  özvegyasszony  aztán  elment  az  ördöngős  szigetbe,  egy  ördöngős
boszorkány   vén  szüléhez,  annak  adott  egy  csomó  pénzt,  s  az  rókává
változtatott  mind  a kettőnket. A testvérem nem tudom, hova lett, mert soha
hírét nem hallottam, én pedig ide kerültem a te udvarodba.

   Viritó Pál bevitte a rókát a maga házába, s meghagyta a feleségének és az
inasoknak, hogy jól gondját viseljék, mert ő sokat élt szolgálatjában. Akkor
elment  az  ördöngős  szigetbe, száz aranyat vitt, s az ördöngős szüle ismét
emberré változtatta a rókát.

   Onnan  hazajött  Viritó Pál, s egy pompás kis házat építtetett neki, az ő
sok  szolgálatjáért,  s abban lakott élete fogytáig. Viritó Pálnak ha valami
kényes  dolga fordult elő, mindenkor vele megtanácskozta. Ott élnek ma is, a
sarkonforduló kastélyban, ha eddig meg nem haltak.
Google
 
Web iqdepo.hu
    © Copyright 1996-2024
    iqdepo / intelligence quotient designing power - digitális kultúrmisszió 1996 óta
    All rights reserved. Minden jog fenntartva.