RÓZSA KIRÁLYFI
Volt egy királynak három fia. Ellenség ütött az országra, azt elfoglalta,
a király is elesett. A királyfiak jó vadászok voltak, hárman három
vadászkutyával odébb állottak a veszedelemből. Sokáig mentek, azt sem
tudták, hova, végre egy legmagasabb havastetőn, ahol az út elágazott,
elhatározták, hogy elválnak egymástól, külön-külön próbálnak szerencsét.
Megegyeztek, hogy egy magas fa hegyibe felállítanak egy hosszú póznát, s
arra felkötnek egy fehér kendőt, amelyik a kendőt véresnek látja, induljon a
testvérei után, mert valamelyiknek veszedelme van.
A legkisebb királyfi akit Rózsának hívtak, bal fele indult, a másik kettő
jobb fele. Rózsa, mikor a hetedik havasba is bejutott, jó messze, meglátott
ott egy szép kastélyt, s abba betért, mint fáradt utazó, hogy megszálljon.
Megnyílik este nagy dörömböléssel a kastély kapuja, hát hét nagy óriás
állít be az udvarra s onnét a házba. Akkora volt mindegyik, mint egy nagy
torony. Rózsa ijedtében az ágy alá suhant, de az óriások mihelyt beléptek,
egyik azt mondta:
- Ci, milyen emberbűz van itt!
Megkeresték Rózsát, megtalálták, összeaprították, mint a torzsát, s az
ablakon kihányták.
Reggel az óriások megint elmentek dolgukra, a bokorból előmászott egy
szép leányfejű kígyó, s Rózsa testének minden kicsi darabját összeszedte,
szépen összerakogatta, forrasztó fűvel megkenegette, s élő-haló vízzel
meglocsolta. Rózsa egy perc alatt talpra szökött, s most hétszerte szebb s
erősebb lett, mint azelőtt volt. Akkor a leányfejű kígyó is kibújt a
kígyóbőrből hónaljig.
Rózsa, hogy olyan erős lett, bízott magában, s este nem bújt az ágya alá,
hanem az óriásokat a kapuban várta haza. Azok mikor megérkeztek,
előreküldték a szolgájukat, hogy azt a hitvány Ádám-maradékot
összemorzsolják, de a szolgák nem bírtak vele, maguknak az óriásoknak
kellett, hogy őt összeaprítsák.
Másnap reggel a leányfejű kígyó Rózsát megint életre hozta, ő maga pedig
övig kibújt a kígyóbőrből. Rózsa kétszerte erősebb lett most, mint külön-
külön egy-egy óriás.
Akkor este Rózsa a szolgákat mind megölte, s sok óriást is megsebzett, de
a hét óriás mégis megölte őt.
Reggel, ahogy elmentek, a kígyó Rózsát megint feltámasztotta; Rózsa
erősebb lett, mint a hét óriás együtt, s olyan szép, hogy a napra lehetett
nézni, de reá nem. A leány is a kígyóbőrből egészen kikerekedett, be kedves
két teremtés volt!
Akkor egymásnak a dolgaikat s életüket elbeszélték. Elbeszélte a leány,
hogy ő is királyvérből való, hogy az ő apját az óriások ölték meg, s az
országot elfoglalták, ez a kastély az ő apjáé volt, ahol az óriások laknak,
s innen járnak ki mindennap, hogy a népet sarcolják. Őt magát egy jó
kuruzsos dajkája kígyóvá változtatta, s megesküdött, hogy addig kígyóbőrben
marad, míg az óriásokon bosszút állhat. De most, hogy Rózsa olyan erős, hogy
könnyen megfelelhet mind a hét óriásnak, róla is lerepedezett a kígyóbőr.
- Rajta hát Rózsa pusztítsd el az óriásokat, nem leszek én se háládatlan.
Rózsa azt felelte:
- Kedves szép leány, te nekem az életemet három ízben adtad vissza, én
sem lehetek háládatlan tehozzád, az óriásokat elpusztítom, s aztán te az
enyém, én a tied.
Egymásnak holtig való szerelmet esküdtek, s igen jóízűen telt el a nap
egészen estig.
Mikor este az óriások megérkeztek, Rózsa így szólott hozzájuk:
- Ugyebár, sok gazember, hogy háromszor öltetek meg? Most azt mondom,
hogy ma ezen a kapun egyiketek sem teszi be a lábát! Vívjunk meg!
Az óriások nagy méreggel reá mentek, de most nem úgy lett, mint azelőtt
kétszer; rendre őket mind megölögette, s akkor a kulcsokat a zsebükből
kezéhez vette, a kastélynak minden szegelikát felkutatta, s látta, hogy
bátorságban lehetnek, mert már egy lélek sincs a kastélyban.
Az éjszaka csendesen telt el. Reggel a kastély udvaráról Rózsa elnéz a
havas tetőre a fehér kendő felé, s hát látja, hogy az egészen véres.
Megbúsul, s azt mondja a szép leánynak:
- El kell mennem, hogy a két bátyámat felkeressem, mert rosszul megy
soruk. Várj vissza engem, mert ha őket feltaláltam, minden bizonnyal
visszajövök.
Avval felkészült, kardot kötött, nyilat, forrasztó füvet, élő-haló vizet
vett magához, s éppen arra a helyre ment, ahol elváltak volt. Útjában lőtt
egy nyulat. Mikor odaért a fához, elindult azon az úton, amerre a bátyjai
mentek. Rátalált egy kicsi házikóra, s ott megállapodott. Látja, hogy a ház
előtt a fához a két bátyja két vadászkutyája lánccal meg van kötve. Eloldja
őket, tüzet csinál, s a nyulat sütni kezdi. Amint sütné, hallja, hogy a fán
valaki dideregve azt kiáltozza:
- Jaj, de fázom!
Felszól a fára Rózsa királyfi:
- Ha fázol, gyere le s melegedjél!
Azt mondják rá fentről:
- Igen, de félek a kutyáktól!
- Ne félj, mert azok becsületes embert nem bántanak!
- Én hiszem - azt mondja az a valaki a fáról -, de mégis vesd közéjük ezt
a hajszálat, hadd szagolják meg előbb, arról engem is megismernek!
Veszi Rózsa a hajszálat, s a tűzbe veti. A fáról leszáll egy vén
boszorkány, odaül a tűz mellé s fűtözik. Felhúz egy nyársra egy varasbékát,
s sütni kezdi. Amint sütné, mondani kezdi Rózsának:
- Az az enyém, ez a tied - s hozzáüti a varasbékát a nyúlhoz; Rózsa
megmérgelődik, kirántja a kardot, s hozzákap a boszorkányhoz, s hát a kard
egy hasábfává válott. Nekimegy a boszorkány, hogy megölje Rózsát, s azt
mondja:
- No, most véged neked is, a testvéreidet is én öltem meg bosszúból,
azért, hogy a hét óriás fiamat elpusztítottad!
Rózsa nekiúszítja a boszorkánynak a kutyákat, s azok addig fogják innen s
túl, hogy vért eresztenek belőle. A vér a kardból lett hasábfára cseppen, s
abból megint kard lett. Kapja Rózsa a kardot, s odaáll a boszorkány eleibe.
Megijed a boszorkány, s könyörögni kezd, hogy ne bántsa, megmutatja, hova
temette a bátyjait. Csak ezt várta Rózsa, azon nyomban hozzásújtott, s avval
a boszorkány Plutóhoz költözött. Rózsa kiásta a bátyjait, az összedarabolt
testüket összerakta, forrasztófűvel összeforrasztotta, s élő-haló vízzel
feltámasztotta. Azok, mikor a szemüket kinyitották, s Rózsát
megpillantották, mind a ketten azt mondották:
- Jaj, be sokat aludtam.
- Sokat bizony - azt mondta Rózsa -, de ha én ide nem jöttem volna, még
most is aludnátok.
Elbeszélték Rózsának a bátyjai, hogy elválásuk után csakhamar
meghallották, hogy az ellenség az országukból eltakarodott, s visszatértek a
palotájukba. Úgy osztoztak, hogy az egyik, a nagyobbik, hazamenjen, s
igazgassa az országot, másik pedig keresse fel Rózsát. Akkor fordultak be a
kis házikóba, s akkor bánt el velük a vén boszorkány.
Rózsa is elbeszélte nekik, miken ment keresztül, s azt mondotta:
- Te, nagyobbik bátyám, menj haza, ülj be apánk országába, te pedig,
kisebbik bátyám, gyere velem, és igazgassuk ketten azt a nagy országot,
amelyikben az óriások hatalmaskodtak.
Ebben megegyeztek, mindegyik elment a maga országába. Rózsa is felkereste
a szép leányt, aki már magát úgy elbúsulta volt utána, hogy szinte elepedt,
de hogy Rózsa megérkezett, egészen felvidult. Egybekeltek, nagy lakodalmat
csináltak, eleget vendégeskedtek, a menyasszonyt jól megtáncoltatták, azután
az óriásoktól megmentett nagy országot kezükre vették, ma is ott uralkodnak,
ha meg nem haltak. Kerekedjenek egy tojáshéjba, s holnap legyenek a
kigyelmetek vendégei.