Dimenzió #16

Gyer(MEK)kor (Magyar Elektronikus Könyvtár)

(irodalom, népmesék, karcolatok, regények)

                               A CSOBÁNCI AGÁR

   Nagyon  szép  ebállat  volt  a  csobánci  agár.  Hegyes a feje, hogy tűbe
lehetett  volna  húzni  cérnának. Karcsú a dereka, mint a keszegé, hosszúk a
lábai, hogy elfáradt, míg végignézett rajtuk. A szeme igaz, hogy kisebb volt
a  kávéscsészénél,  de  bezzeg  akkorára  nyúlt  a füle, hogy paplan helyett
használhatta, ha fázott.

   Ebből is láthatjátok, hogy milyen szép jószág lehetett a csobánci agár.

   Szép a szépség, szép, de mégiscsak többet ér egy tarisznya szépségnél egy
marék okosság. No, ne féltsétek a csobánci agarat, észért se ment az kölcsön
a szomszédba. Igaz, hogy nem is volt több agár a faluban.

   Ha  nagyon melege volt a napon, akkor a tűzhelyre feküdt hűtőzni. Mikor a
kéményből  ráhullott  a  korom,  a  katlanba bújt tisztálkodni. Ha a kakas a
hátára ugrott a kerítés tetejéről, mindjárt a macskához szaladt oltalomért s
midőn a macska összekarmolászta az ábrázatát, mindjárt a sündisznóhoz futott
panaszkodni.  Ha  valami  pákosztossága miatt sodrófával forgott körülötte a
gazdasszony,  meg se állt, míg a kisbéreshez nem ért, aki a karikás ostorral
hajtotta  róla  a  legyet  s  mikor  nyúlászni ment, már a kapuban elkezdett
csaholni:

   - Szaladjatok, nyulak, mert jön a csobánci agár!

   El  is inaltak előle a nyulak úgy, hogy mire ő kiért a mezőre, azok már a
hatodik  határban  tudakolták,  hogy  van-e  jó  káposzta  termés.  Ebből is
láthatjátok, hogy milyen okos állat volt a csobánci agár.

   Egyszer azt mondja a gazdája ennek a híres csobánci agárnak:

   - No,  Cicke,  én  most  elmegyek hetedhét országra, meg se állok a  túri
vásárig.  Vagy jövök vissza, vagy se, de mire a vacsoracsillag föltetszik az
égen, akkorra bizonyosan itthon leszek. Addig eredj a mezőre ürgét fogni.

   Ezzel  a  gazda  becsukta az ajtót, a kulcsot behajította a kapu tetején,
azzal  nekilódult  a  világnak.  A  csobánci  agár  fölcsapta  a fülit a két
vállára,  hogy azzal is kevesebb legyen a vinnivalója s kinyargalt a mezőre.
Annyi   ott  az  ürge,  mint  a  hangya,  olyan  vígan  sütkéreztek  a  déli
verőfényben, hogy a csobánci agár elcsaholta magát örömében:

   - Reszkessetek ürgék, én vagyok a csobánci agár!

   Szótfogadtak  az  ürgék, hanem előbb mindnyájan beosontak a lyukba s csak
odabent  kezdtek  el  reszketni.  Hiába ígért nekik mézeskalácsot a csobánci
agár,  még  csak az orrukat se ütötték ki többet. Még akkor se jöttek elő jó
napot  kívánni,  mikor  azzal  biztatta őket, hogy nem akar ő semmi rosszat,
csak éppen egy kis ürgepecsenyét.

   Addig,  addig  leste  az ebédet a csobánci agár, míg utoljára észrevette,
hogy  nem  is  éhes  ő,  hanem  szomjas.  Nosza  szalad a patakra, hát ahogy
belenéz,  látja  ám,  hogy ugyancsak hunyorítgat rá a víz tükréből egy másik
agár. Szakasztott olyan, akár ő, még a nyelvét is úgy lógatja.

   Elvicsorítja a Cicke nagy mérgesen a fogát s rámordul az idegen kutyára:

   - Mit keresel te Csobáncon, mikor én vagyok a csobánci agár?

   Ki  hallott  ilyet,  ugyancsak  vicsorgatja  ám  a fogát a másik agár is!
Nekibőszült a Cicke, fölemeli az első lábát: de bizony képen felejti ő ezt a
csavargó  agarat!  Az  ám, ha az is föl nem emelte volna az első lábát s nem
nézett  volna  olyan  haragosan,  hogy a Cickének egyszerre elment a kedve a
hadakozástól.

   - Maradj magadnak, találok én még vizet magamnak Csobáncon!

   Szalad  vagy öt lépést fölfelé, belenéz a vízbe: megint csak ott van az a
se  országa,  se hazája agár! Ugrik megint vagy ötöt, belenéz a patakba, hát
még  csúfolódik  is az a tolakodó teremtés. Éppen olyan ijedt ábrázatot vág,
mint a csobánci agár.

   - Azért  se fogsz ki rajtam - gondolja a csobánci agár. - Van a  szomszéd
faluban egy csurgó-kút, ott már, tudom, nem találsz meg.

   Ugyancsak  a  négy  lába  közé  szedte  ám  az  utat,  mert  már csak úgy
szédelgett  a  nagy szomjúságtól, de tele is szedte ám magát a csurgó-kútnál
vízzel,  hogy  egész  felüdült bele. Megállj, te másik agár, majd megtanulod
most, mi az agárbecsület!

   Úgy  szaladt  visszafelé  Csobáncra,  mint  akit ostorral hajtanak, el is
fáradt úgy, hogy mire a csobánci patakhoz ért, alig lihegett.

   - Így  nem  lehet viaskodni - szomorkodott a csobánci agár -, mégis  csak
vissza  kell még egyszer szaladnom a csurgókúthoz egy ital vízre. Hanem majd
lesz aztán, ami lesz!

   Az  lett  biz  azzal, hogy mire haza-hazaért a csurgó-kútról, megint majd
megölte  a  nagy  szomjúság.  Nosza,  vissza a szomszédba, de gyorsan ám, de
sebesen  ám!  Vissza  harmadszor, vissza negyedszer, vissza, míg csak a lába
bírta.

   Addig  szaladozott  egyik  faluból  a  másikba egy ital vízért a csobánci
agár,  míg  utoljára  orra nem bukott az út közepén. Föl se kelt többet, még
akkor  se, mikor a vacsora-csillag föltetszett az égen. Vesztire vált neki a
nagy esze.

   Így  pusztult  el  a csobánci agár, híre-neve azonban máig fönnmaradt. Az
olyan emberre, aki az eső elül a csurgásba menekül, ma is azt mondják, okos,
mint a csobánci agár.
Google
 
Web iqdepo.hu
    © Copyright 1996-2024
    iqdepo / intelligence quotient designing power - digitális kultúrmisszió 1996 óta
    All rights reserved. Minden jog fenntartva.