MINDENFÉLE MESTEREK
Bolondos álmom volt tegnap délután a kertben, ahogy a kis cseresznyefánk
alatt szunyókáltam a padon. Azt álmodtam, hogy rubin cseresznye termett a
kis cseresznyefán, arany alma az almafán, húszkoronás bankókat levelezett a
szőlővenyige.
- Ejnye - mondom -, mit csináljak én ezzel a töméntelen kinccsel? Zsákba
rakom, vállamra veszem, keresek egy kacsalábon forgó várat, azt megveszem
Pankának meg Vilmának, legalább akkor ott tarthatják a bababálat, nem az
íróasztalomon.
Már ki is nyújtottam a kezem egy suhogós-ropogós levélbankóért, mikor
egyszerre csak a homlokomhoz ütődik valami. Kinyitom a szemem: hát egy
nagyobbacska bogár esik le rólam. Aranyoszöld ruhája csillogott-villogott a
napfényben s olyan peckesen szedegette a lábát a homokban, hogy én mindjárt
azt gondoltam magamban:
- No, ez bizonyosan a bogár-generális.
Már éppen be akartam neki mutatkozni, mikor egyszer csak hosszúkás fekete
bogárkát látok az út szélén. De úgy hányta ám a bukfencet, hogy nincs az a
pojáca, aki jobban értene hozzá. Addig-addig ügyeskedett, hogy egyszer csak
a feje búbjára pottyant a peckes generálisnak. Kotródott is ám le róla nagy
engedelemkéréssel:
- Ne tessék megijedni, nem ütöttem meg magam. Bocsánatot is kérek, hogy a
fejére ugrottam uraságodnak. Nem rosszakaratból tettem, hanem nekem már az a
természetem. Pattanóbogárnak hív Tolna-Baranya.
A bogár-generális megtapogatta a feje búbját s egy kicsit kelletlenül
válaszolt:
- Igazán nagyon örülök a szerencsének. Én az aranyos virágbogár vagyok.
Ismernek engem Iregtől Ürögig. Én vagyok az, aki még virágjában meg szoktam
enni a gyümölcsöt, hogy a gazdámnak ne legyen vele vesződsége.
- Hiszen akkor mi szögről-végről atyafiak is vagyunk - vetett örömében
díszbukfencet a pattanó-bogár. - Uraságod megeszi a virágot, én meg megeszem
a gyökeret. Azon élek egész famíliástól. Mindjárt át is hívom a testvéreimet
a búzaföldről. Vagyunk vagy háromszázan. Tudom, megörül a gazda a nagy
tisztességnek.
Már éppen mondani akartam, mennyire örülök, amikor új vendéget láttam a
fűben. Lencseszemnél nem nagyobb, ragyogó kék bogárkát. Feje lehorgasztva,
lába összehúzva, egész testecskéje megmeredve.
- Ohó, hiszen ez a trafikos szomszéd! - pattogtatta vígan a nyakát a
pattanó-bogár - ez ám csak a derék legény! Nincs az a dohánygyár, ahol olyan
szépen sodornák a szivart, mint ahogy ő összesodorja a falevelet. Aztán
olyan furfangos szerzet őkegyelme, hogy egyszerre holtnak tetteti magát, ha
veszedelmet orront. Hallja, szomszéd, ne bolondozzék kend, itt nincs
veszedelem.
A trafikos szomszéd kihúzta magát s csak most látszott meg rajta, milyen
szép legény. Az orra hosszabb volt, mint az egész teste s nem is a kezével
fogott kezet, hanem az ormányával.
- Híréből rég ismerem - hízelgett a virágbogár -, de még munka közben nem
volt szerencsém látni.
A levélsodró bogár egyszeribe megmutatta, mit tud. Egykettőre fönt
termett egy meggyfácskán, hegyes orrát belefúrta egy szép nagy levélbe s
olyan szivart sodort belőle, mint a parancsolat. Ő aztán visszapottyant a
barátaihoz, hanem a levél nem sodródott vissza. Úgy maradt összegöngyölve,
nap így nem éri, levegő nem élteti, pár nap múlva leszárad az ágról.
- Hát ez így megy, szomszéd - büszkélkedett a trafikos -, s úgy látom,
itt érdemes egy gyárat berendezni.
- Ármányos kis ormányosa - gondoltam magamban -, ez a leggonoszabb
valamennyi közt.
Pedig az még csak ezután jött. A lugasszőlő kihajló vesszejéből nagyfejű,
piszkos-fekete bogár zuhant a három közé negyediknek. Egy a széle, hossza,
vastagsága. Formátlan jószág, két csattogó ollóval.
- Nini, hisz ez meg Csajkó sógor, a szőlőszabó - örvendezett a pattanó-
bogár. - Neki az a mestersége, hogy tőben lenyesegeti a szőlőhajtásokat.
Mondhatom, ügyes mester. Ahová ő beteszi a lábát, ott nem isznak mustot
abban az esztendőben.
De már ennek fele se tréfa - gondoltam magamban s kinyitottam szép
csendesen a kertajtót.
- Pipikém, pipikém! - szólítottam be a kendermagos kis jércét s
megmutattam neki a mindenféle mestereket.
- Kotty-kotty! - mondta röviden a jércike s úgy bekapta a trafikost,
mintha ott se lett volna. Utána küldte a pattanóbogarat is, meg a
virágbogarat is. Csajkó szabót hagyta utoljára, mert az volt a legnagyobb
falat.