SÜNDISZNÓCSKA LOVAGOL
Mackó bácsi alig törölte meg a száját a délebéd után, kifeküdt a napra
szundítani egy kicsit. Már éppen lecsukódott a szeme, mikor hallja, hogy két
cinegemadár beszélget a feje fölött a bükkfaágon.
Azt kérdi az egyik cinege:
- Csin-csin-csin-csincsere, mi az újság erre?
Azt mondja rá a másik:
- Nincs erre, nincs erre, nincs erre. Ami van is, kicsit ér, kicsit ér,
kicsit ér: medvén lovagol a sündisznócska.
Mackó úgy felugrott erre az újságra, mintha egy kaptár méhecske csípte
volna meg.
- Hej, mordézom adta, mit locsogsz, cinege húgom? Mindjárt hátra kötöm a
sarkadat!
Cinege húgom nem ijedt meg:
- Szörnyű szél, míg el nem áll, Mackó bácsi, hanem én nem ijedek ám meg
tőle. Sündisznócskától hallottam, hogy ő medvén szokott lovagolni. Vele
vessen számot, Mackó bácsi.
- No, majd beszélek én a fejével, csak várjatok vissza! Idehozom azt a
rossz portékát, előttetek vallja be, hogy nem mondott igazat.
Nagy dörmögve ballagott el az erdőszélre, ott lakott a sündisznócska,
föld alatt a kastélyában. Most éppen kint ült a küszöbön, a tüskéit
fésülgette egy nagy fenyőtobozzal. Ahogy meglátta a medvét, már messziről
hujjángatott elébe:
- Isten hozta, bátyámuram, jaj de örülök, hogy látom! Hogymint szolgál
drága egészsége?
- No, csak hagyd el azt az édeskés beszédet - dörmögött a medve -, egy
kis számadásom volna veled.
- Ráérünk még, Mackó bácsi, arra is. Tessék előbb falatozni valamit. Van
egy kis békabecsináltam, maradék egérpecsenyém.
- Hiába pergeted úgy a nyelved, te szeleverdi! Azt mondd meg inkább,
mióta szoktál te medvén lovagolni?
Jaj, milyen jót nevetett erre a sündisznócska! Hármat is hemperedett
kacagtában.
- Ej, haj, de tréfás kedve van urambátyámnak! Hát már hogy lovagolnék én
medvén, amikor azt se tudom, hogy mi az a lovaglás.
Megint erőt vett rajta a nevetés, hogy csak úgy reszketett bele a
tüskéje, de a mackó mérge csak nem engedett.
- Nagy kópé vagy te, öccse! Te mesélted a cinegének, hogy énrajtam
szoktál lovagolni?
Sündisznócska elvisította magát:
- É-é-én? Azt se tudom, micsoda Isten teremtése az a cinege? Isszák azt,
vagy eszik?
- Ne bomolj, lánchordta, mert mindjárt megrázom a füled.
- Jaj, Mackó bácsi!
- Gyere velem a cinegéhez, a szemébe mondjad neki, hogy nem mondott
igazat, mert te nem mondtad, hogy medvén szoktál lovagolni.
- Megyek már, Mackó bácsi, megyek, ahová parancsolja, csak a fülemnek
hagyjon békét!
Elöl baktatott a medve, mellette gurult a sündisznócska. Nem mert szólni
szegényke, egy mukkot se, csak a szeme villogott, merre lehet elinalni.
Kapta magát, egyszer csak elmaradt, begurult a bozótba.
De a medve, hogy nem hallotta a csörtetést maga mögött, mindjárt
visszafordult:
- Hol bujkálsz már megint, te kis gombolyag?
- Jaj, jaj, Mackó bácsi - könyörgött sündisznócska - nem győzöm én már a
menést. Vegyen föl egy kicsit a hátára!
A medve gondolkozóba esett. Ha a sündisznócska nem bír tovább menni,
akkor ő szégyenben marad a cinege előtt. Hát inkább a hátára vette.
Hát ahogy tovább mennek, mendegélnek, egyszer csak megint eljajdítja
magát sündisznócska a medve hátán:
- Jaj, jaj, Mackó bácsi, ez így nem jó lesz, mert én innen legurulok,
kitörik a nyakam. Pedig kár lesz érte, mert csak ez az egy van. Engedje meg,
hogy ide erősíthessem magam.
- Szaporán, hékás, mert várnak a cinegék!
Az erdőben a fák tele voltak nőve iszalaggal. Az iszalag olyan futó
növény, mint a borostyán. Erős, szívós a szára, mint a zsineg. Erről
szakajtott le sündisznócska egy hosszú ágat, azt a medve szájába tette, mint
ló szájába a zabolát. A két végit meg a kezébe vette, mint a kantárt.
- Mehetünk már, Mackó bácsi!
Kisvártatva megint megszólal sündisznócska.
- De sajnálom én magát, lelkem Mackó bácsi, hogy úgy csípik a legyek. Mit
szólna hozzá, ha elhajtogatnám őket egy mogyorófavesszővel?
- Jól tennéd, öcsikém!
Sündisznócskának se kellett több biztatás, letört egy mogyorófa suhogót
és olyanokat húzott vele az urabátyja füle tövére, hogy csak úgy sajgott.
- Hagyd abba, öcsém, itthon vagyunk már! No, híres cinegék, merre
vagytok? Most válik meg, ki mondott igazat.
Jöttek a cinegék, nem is ketten, hanem tizenketten, hogy hírét hallották,
mi készül Mackóéknál. De olyan csúfolódást még nem hallott az erdő, mint
most.
- Nini, jön a sündisznócska medveháton!
- Hogy adod a lovad, sündisznócska?
- Medvelónak párja nincs!
- Gyi hő, gyi hő, medve koma, sündisznócska hátas lova!
A rászedett mackó lehajította sündisznócskát a hátáról s nagy maga
szégyenletében úgy bebújt a barlangjába, hogy tavaszig hír se jött felőle.
Sündisznócskának pedig soha életében nem esett még olyan jól a békabecsinált
meg az egérpecsenye, mint akkor.