A HATRONGYOSI KAKASOK
Egyszer a hatrongyosi bíró kakasa, ahogy a szemétdombon kipirgél-
kapargál, talál egy fületlen gombot. Nosza fölugrik vele az ól tetejére s
elrikkantja magát hét határ hallatára:
Kukuriku Kelemen!
Mit leltem a szemeten!
Hatrongyosi bíró fia, Kelemen, kis kakashoz odaugrik sebesen.
- Mutasd csak, kis kakas, mid van neked?
- Nem tudom én, hogy micsoda, de mégse adom oda - feleselt a hatrongyosi
bíró kakasa s beugrott a sövény közé. Utána Kelemen s a hatrongyosi bíró fia
úgy megbúbozta a hatrongyosi bíró kakasát, hogy egyszeribe eleresztette
szegény feje a fületlen gombot.
- Kukuriku, Kelemen: ezt már el nem szenvedem. Megbántottad a kakast,
majd megbánod még te azt! - sivalkodott a kis kakas s egyszeribe
összetrombitálta a kakasülőről a falu kakasait:
Hatrongyosi kakasok,
Gyorsan ide szálljatok!
Nem telt bele egy kukurintásnyi idő, már akkor ott voltak a hatrongyosi
kakasok. Öreg bíró kakasa, kisbíró kakasa, kántorék kakasa, harangozó kakasa
- több kakas nem volt Hatrongyoson.
Mit tanácskoztak, mit nem, azt a sárga cserebogár, amelyik arra repült,
jobban meg tudná mondani, ha a hatrongyosi bíró kakasa nagy elkeseredésében
be nem kapta volna a sárga cserebogarat. Elég az hozzá, hogy arra repült egy
cinege s odaszólt a kakasgyűléshez:
Hatrongyosi kakasok,
Mi az újság nálatok?
- Kicsi falu, nagy a torony, bosszút állunk Hatrongyoson - felelték a
kakasok.
- Majd ha fagy, hó lesz nagy, répa terem vastag, nagy - csúfolódott a
cinege.
- A fele se tréfa ennek - meresztgették a taréjukat a hatrongyosi
kakasok. - Nem kel föl többet a nap Hatrongyoson, mert nem kukorékolnak neki
a hatrongyosi kakasok.
- Hatrongyosi kakasok, jaj de nagyon okosok! - nevetett a cinege tovább
repülve. A hatrongyosi kakasok pedig elmentek aludni, hanem előbb keményen
megrázták egymásnak a taréját. Kakas tesz fogadást, huncut, ki nem állja -
annyit jelent ez kakasnyelven.
Bizony még javában húzták a bőrt a fagyon a hatrongyosiak, mikor a
kántorék kakasa már elrikkantotta magát:
Kukuriku, virradóra,
Éjfél után három óra.
Egyszerre talpon volt egész Hatrongyos s mérgében majd lenyelte a fejét a
hatrongyosi bíró kakasa.
- Ez a kakasbecsület? Ki a faluból a kántorék kakasával!
Három kis kakas úgy kimarta maga közül a negyediket, hogy az meg se állt
addig, ameddig a hatrongyosi torony ellátszott. Akik pedig otthon maradtak,
azok még jobban megfogadták, hogy nem hallatszik több kakasszó Hatrongyoson.
Ne tudja a hajnal, mikor kell neki hasadni.
Hát, uramfia, a fél szemét még ki se nyitja másnap a harangozó kakasa,
mikor már rágyújtott a nótára:
Kukuriku, emberek,
Hajnallik már, keljetek!
Bizony az lett a vége, hogy a harangozó kakasát is elüldözték
Hatrongyosról, mint az igaz ügy árulóját. Majd azok mutatják meg, hogy ki az
igazi kakas, akik otthon maradtak: kisbíró kakasa, öreg bíró kakasa.
Kisbíró kakasa állta is a fogadást másnap hajnalig, hanem akkor már nem
bírt magával:
Kukuriku, kelj, kelj,
Piros hajnal, serkenj!
Nem is kellett egyéb a hajnalnak, egyszerre feltolta piros ábrázatát az
ég alján.
- Jaj, mit tettem, jaj, mit tettem! - sipított a kisbíró kakasa s úgy
világnak ment bújában, hogy még tán ma se állt meg.
Nem maradt már egyéb kakas Hatrongyoson, csak az öreg bíró kakasa. Le se
merte hunyni a szemét egész éjszaka, nehogy álmában elkukurítsa magát
valahogy. Jaj neked, Kelemen, megfizetsz a fületlen gombért! Jaj neked,
Hatrongyos, sose látod többet a szép piros hajnalt, nincs, aki felköltse!
Néz-néz a sötétségbe a hatrongyosi bíró kakasa: hát egyszer csak megpirul
ám az ég alja s fölmosolyog rajta a szép piros hajnal. Mosolyog, mosolyog,
egyre jobban mosolyog, szinte csúfolódik:
- Tudom én az időt kakasszó nélkül is.
- Kukuriku, ilyen szégyen többet engem sose érjen! - rikkantotta el magát
az utolsó hatrongyosi kakas, s úgy ugrott le a padlás szájából, hogy menten
kitörte a nyakát.
Azóta Hatrongyoson nincsen kakas s a hatrongyosi gyerekek nem ehetnek
kakastejes kenyeret.