Dimenzió #16

Gyer(MEK)kor (Magyar Elektronikus Könyvtár)

(irodalom, népmesék, karcolatok, regények)

                                A VÖRÖS TEHÉN

   Volt  egyszer  egy  szegény ember, annak a szegény embernek felesége, egy
fia,  s  egy  vörös  tehene. Egyszer csak meghal a szegény ember felesége, s
alig telt el egy hónap, kettő, azt mondja a gyermeknek a szomszédasszony:

   - Te legényke, mondd meg az édesapádnak, hogy vegyen el engem  feleségül,
mert én téged tejbe-vajba fürösztelek, s hasábfával kenegetlek.

   Mondja a gyermek az apjának, hogy mit üzent a szomszédasszony.

   Gondolja  magában  a szegény ember: én bizony el is veszem. Ő is szegény,
én  is,  az  igaz,  egy  koldustarisznyából  kettő  lesz,  de majd csak lesz
valahogy.

   El  is  vette  feleségül  a szomszédasszonyt, de az olyan mostohán bánt a
gyermekkel,  hogy  mindig  verte, s még amellett enni sem igen adott neki. A
mostohának  volt  három leánya, de milyen három leánya! A legidősebbnek volt
egy  szeme,  a  másodiknak  kettő,  a  harmadiknak  három.  Ezek  meg mindig
csúfolódtak a szegény gyermekkel.

   Egyszer  a  legényke  elviszi a vörös tehenet éjjelre legeltetni, s mikor
estefelé  elővette a tarisznyáját, hogy egyék belőle, hát kenyér helyett egy
nagy darab tégla volt benne!

   Megszomorodik  a  legényke, még a könnye is kicsordult. Ahogy ezt látja a
vörös tehén, odamegy a legénykéhez, s azt mondja neki:

   Ne  búsulj,  te  legényke,  hanem mondjad: "Aludjál el, egy szem", mert a
mostohád  utánad  küldte  az egyszemű leányát, hogy lesse meg, mit csinálsz.
Azután csavard ki az egyik szarvamat, abban elég tejet találsz.

   Bezzeg,  hogy  egyszeribe mondta a legényke: "Aludjál el, egy szem", s az
egyszemű  leány  elaludt.  Azzal  kicsavarta  a vörös tehén egyik szarvát, s
abból a tejet mind kiitta.

   Másnap,  amikor  hazament,  csak  elcsudálkozott a gonosz mostoha, hogy a
gyermek  nem  halt  éhen.  Este megint elment legeltetni, s amikor falatozni
akart,  megint  csak  téglát  talált  a tarisznyában. Odamegy a tehén, s azt
mondja a megszomorodott legénykének:

   - Hallod-e,  legényke, most a kétszemű leány leskelődik utánad, hát  csak
mondjad:  "Aludjál el, két szem", azután csavarintsd meg az egyik szarvamat,
s annyi tejet igyál, amennyi csak beléd fér.

   Úgy  is tesz a legényke. azt mondja: "Aludjál el, két szem", s a kétszemű
leány  mindjárt  el  is  alszik,  azután megcsavarintotta a tehén szarvát, s
jóllakott tejjel.

   Mikor reggel hazament, még jobban elcsudálkozott a gonosz mostoha, hogy a
"macska-béka"  gyermek nem halt meg az éhségtől. Kérdi a lányát, mit látott,
mit csinált az a gyermek, de a kétszemű leány nem tudott mondani semmit.

   Harmadnap  a  háromszemű  leány  ment  a  legényke  után leskelődni: de a
legényke  nem  tudta,  hogy  ennek  három  szeme  van,  mert  a  harmadik  a
nyakcsigáján volt. Ő hát, amikor enni akart, csak azt mondotta: "Aludjál el,
két szem." A két szem el is aludt, de a harmadik ébren maradt, s a leány jól
látta, hogy a legényke a tehén szarvából iszik.

   Mindjárt hazafutott, s megmondta az anyjának, hogy mit látott.

   Aj,  megmérgelődik a gonosz mostoha, hogy az ő eszén így túljártak! Ahogy
a  legényke hazajött a tehénnel, rávette az urát, hogy üttesse meg azt a dög
állatot,  mert  egy  csepp  tejet  sem ád. Meghallja ezt a legényke, kifut a
pajtába, s nagy sírva elmondja, hogy mit hallott.

   - Ne  búsulj  semmit  - mondta a vörös tehén -, csak kérd meg az  apádat,
hogy  te  üthess  le engem. Mikor kezedben lesz a fejsze, üsd fejbe a gonosz
mostohát,  azzal  szökjék fel a hátamra, s úgy elviszlek, hogy soha utol nem
érnek ez árnyékvilágban.

   Úgy is tett a legényke. Az apja megengedte, hogy ő üthesse meg a tehenet,
ő  pedig  hirtelen  fejbe ütötte a mostohát, a kötelet elvágta, felszökött a
tehén  hátára,  s azzal, uzsgyi neki, vesd el magad! - úgy elnyargalt vele a
vörös tehén, hogy meg sem állott a rézrétig.

   Ezen  a  réten  a  rézbika volt a gazda. Amint megérkeztek, a vörös tehén
elkezdett  legelészni,  a legénykének pedig azt mondotta, hogy másszon fel a
legmagasabb jegenyefára, s ha jő a rézbika, kiáltson neki.

   Egyszer csak jő a rézbika, hogy hét singnyire szakadt ki a száján a láng.
Lekiált a legényke:

   - Jő a rézbika, vigyázz, vörös tehén!

   A vörös tehén behúzódik az árokba, s a rézbika nem találja meg, de közben
felpislant a fára, észreveszi a legénykét, s mondja neki:

   - No,  te  vörös  tehén  fia,  János! Mondd meg az anyádnak, hogy  holnap
megküzdünk életre-halálra! Készüljön rá!

   Megijedt a legény, mondja a vörös tehénnek, hogy mit üzent a rézbika.

   - Ne  félj - vigasztalta a tehén -, csak ma jól ehessem, ihassam,  holnap
megölöm.

   Másnap reggel el is jött a rézbika, bömbölt, hogy a föld is rengett belé.

   - Állj ki, vörös tehén, ha az én rétemre mertél jönni!

   Ki  is  állott  a  vörös  tehén,  neki  a  bikának,  s egy öklelésibe úgy
megdöfte, hogy egyszeribe vége volt.

   - No, fiam, most már menjünk innét - mondta a tehén.

   A  legényke  felült  a  tehén  hátára,  s  másnapra  kelve megérkezett az
ezüstrétre.  Amint  odaértek, elkezdett legelészni a tehén, a legényke pedig
felmászott a legmagasabb jegenyefára, s onnan nézte, hogy jő-e az ezüstbika,
mert ez volt az ezüstrét gazdája.

   Hát jött biz az egyszeribe szörnyű bömböléssel, szakadt a láng a szájából
vagy tizennégy singre.

   Kiáll a vörös tehén, összecsapnak. Küzdenek három teljes óráig, egyik sem
tudja  legyőzni  a másikat. A fejük felett kárognak a varjak, s az ezüstbika
felkiáltott nekik:

   - Hé, varjak, adjatok egy csepp vizet, mert mindjárt dögöt adok.

   Azt mondja a vörös tehén:

   - Hozzatok nekem, hé, mert én kettőt adok!

   A  varjak a vörös tehénnek hoztak vizet, mindjárt erősebb lett, s megölte
az ezüstbikát.

   Az ezüstrétről indultak az aranyrétre. Hét nap s hét éjjel mind mentek, s
akkor értek helybe.

   A  legényke  megint  csak  felmászott  a legmagasabb jegenyefára, a tehén
pedig legelészett a réten. Egyszerre csak kiált a legényke.

   - Vigyázz, vörös tehén, jő az aranybika!

   Jött  is,  de  úgy,  hogy  hetven  singre  szakadt  a  láng a szájából. A
tehénnek,  nem  gyűlt  volt  elég ereje, behúzódott egy árokba. Az aranybika
bömbölt szörnyűségesen, s felszólalt a jegenyefára:

   - Hallod-e, te vörös tehén fia, János! Mondd meg az anyádnak, hogy holnap
jó  hajnalban  megint  eljövök, s akkor itt találjam, mert én küzdeni akarok
vele életre-halálra!

   Másnap  jó  hajnalban  el  is jött pontosan az aranybika, de most a vörös
tehén   sem  bújt  el  előle.  Összecsaptak,  türkölőznek,  vagy  hat  óráig
küzdölődnek, de egyik sem tudta legyőzni a másikat.

   Mikor   már   látták,   hogy   így   semmire  sem  mennek,  az  aranybika
keresztülbucskázott  a  fején,  s  lett  belőle  egy  kerék,  a  vörös tehén
nemkülönben,  s  abból  is  lett  egy  kerék.  A  két  kerék kiment két hegy
tetejére,  onnét  egyszerre megindultak s összeütköztek, de egyik sem tudott
ártani a másiknak.

   Azt mondja most az aranybika:

   - No, hallod-e, te vörös tehén, még próbáljunk egyet. Én leszek kék láng,
s te légy vörös láng, s égessük egymást.

   Úgy  lett, amint az aranybika mondta, égetik, égetik egymást, de csak nem
tudnak egymásnak ártani.

   Amíg így kínlódnak, elrepül felettük három varjú. Felkiált a kék láng:

   - Hé,  varjak,  hozzatok  vizet,  s  öntsétek a vörös lángra, mert  dögöt
kaptok.

   Azt kiáltja a vörös láng:

   - A kék lángra öntsétek, mert én három dögöt adok.

   A varjak hoznak is vizet, s kioltják a kék lángot. Most már a vörös tehén
egészen  szabadon  legelészhetett a három réten, János pedig, mikor akkorára
cseperedett  -  ott,  az  aranyrét túlsó felén, ni! lakott egy király, annak
elvette a leányát, s ma is él, ha meg nem halt.
Google
 
Web iqdepo.hu
    © Copyright 1996-2024
    iqdepo / intelligence quotient designing power - digitális kultúrmisszió 1996 óta
    All rights reserved. Minden jog fenntartva.