FURULYÁS PALKÓ
Hol volt, hol nem volt; az Óperenciás-tengeren is túl, még az
üveghegyeken túl, ahol a kis kurta farkú malac túr, volt egyszer egy szegény
özvegyasszony, annak egy fia: Palkó volt a neve. Nagy szegénységben éltek:
mikor volt mit egyenek, mikor nem. Nem volt egyebük, csak egy kidőlt-bedőlt
falú házuk meg egy kertjük. Azt mondja egyszer Palkó az anyjának:
- Édesanyám, én nem éhezem itthon többet, elmegyek szolgálni, addig haza
sem jövök, amíg legalább egy borjút nem szolgálok. A kertünkben majd
felnövekedik, s lesz legalább egy kicsi gazdaságunk.
Elmegy Palkó szolgálatba, oda van egy esztendeig, szolgál egy borjat.
Aztán megint elmegy szolgálatba, s megint szolgál egy borjat. A harmadik
esztendőben is, a negyedik esztendőben is szolgált egy-egy borjat.
Volt már négy borjú, de kicsi volt a kert, és kevés széna termett benne,
nem volt mivel tartsák a borjakat. Ő bizony, gondolja magában, vásárra
hajtja mind a négyet, s eladja. El is indul a négy borjúval, de amint az
úton menne, szembejő vele egy ősz öregember, s azt mondja neki:
- Te legény, van nekem egy szépen szóló furulyám, neked adom, ha egy
borjat adsz érte.
- Ugyan mit gondol, bátyámuram, csak nem adhatok egy borjat egy
furulyáért.
- Csak adjad, ne félj, nem olyan akármilyen furulya ez, mint a többi.
Majd meglátod, hogy nagy hasznát veszed még ennek.
Isten neki; gondolja magában Palkó, s odaad egy borjat a furulyáért.
Azzal továbbmegy.
De még egy puskalövésnyire sem mehetett, megint elejébe kerekedik az az
ősz öregember, s azt mondja neki:
- Te legény, adj még egy borjat, s nézd, ezt az egeret neked adom érte.
Nagyot kacag Palkó:
- Hát hogy adnék én borjat egy egérért, mit gondol, bátyámuram? Van
otthon egér elég, mindig bosszankodik az édesanyám miattuk.
- Jó, jó, de ez nem olyan egér, mint a többi.
Addig beszél az öregember, hogy Palkó odaad egy borjat egy egérért. Most
már két borjúval ment a város felé, de hogy, hogy nem, az égből esett-e le,
vagy a földből bújt ki, megint csak elejébe állott az ősz öregember, s azt
mondta neki:
- Te legény, van nekem egy futóbogaram, ez csak az igazi. Neked adom, ha
egy borjat adsz érte.
- Nem adom én - mondta Palkó -, nem bolondultam meg. Elég bolond voltam,
hogy két borjat már odaadtam egy furulyáért meg egy egérért.
- Mondom neked, hogy adj egy borjat ezért a futóbogárért, mert bizony
nagy hasznát veszed.
Mit gondolt, mit nem Palkó, odaadta a harmadik borjat is. Ment az egy
borjúval, hajtotta nagy búsan a város felé. Mindegyre vissza akart fordulni,
hogyha találkozhatnék valahogyan azzal az öregemberrel, mert erősen megbánta
a vásárt. Na, nem kellett hogy visszaforduljon, mert amint nagy búsan
mendegélt, tűnődött magában, csak elejébe került az ősz öregember, s azt
mondja neki:
- Hallod-e, fiam! Add nekem ezt a borjat is, adok érette egy zacskót.
- Nem adom én - mondotta Palkó -, bár a többit se adtam volna. Nem tudom,
hogy kerülök az anyám szeme elé.
- Csak add ide azt a borjat. Ne búsulj semmit. Nem akármilyen zacskó ez.
Tudd meg, hogy ebbe a zacskóba álom van kötve. Csak mondanod kell neki, hogy
hány órát akarsz aludni, s annyit alszol, s ha mást akarsz elaltatni, azt is
elaltathatod, csak szólj a zacskónak.
Azt gondolja Palkó:
"Ha már így van, minek menjek egy borjúval vásárra. Legyen az öregé a
negyedik borjú is."
Mikor a negyedik borjút is átadta az öregembernek, azt mondta ez:
- No, fiam, most menj haza. Otthon nem lesz maradásod, az édesanyád addig
ver, amíg valaki ki nem szabadít a keze közül. De ha kiszabadultál, szaladj,
amerre a szemed lát, s kiáltsd vissza az édesanyádnak:
- Isten áldja meg, édesanyám, addig vissza nem jövök, amíg király nem
lesz belőlem!
Hiszén volt otthon nemulass, mikor Palkó hazaért. Kérdezte az anyja:
- Eladtad a borjúkat, fiam?
- El, édesanyám, el.
- Hát hol a pénz?
- Nem pénzért adtam, édesanyám, hanem ezekért ni. - S előhúzta a
tarisznyából a furulyát, az egeret, a futóbogarat s az álomzacskót.
Haj, megmérgelődött az özvegyasszony! Kapott egy husángot, ütötte Palkót,
ahol találta, s ha átal nem szalad a szomszédasszony, s ki nem szabadítja a
keze közül, bizony mondom, hogy holtra veri.
Szaladott Palkó, amerre a szeme látott, de visszakiáltott az anyjának:
- Isten áldja meg, édesanyám. Addig vissza nem jövük, amíg király nem
lesz belőlem!
Ment, mendegélt Palkó, hetedhét ország ellen, az Óperenciás-tengeren túl,
ahol a kis kurta farkú malac túr, s ért egy nagy városba. Abban a városban
lakott a király. Ennek a királynak volt egy gyönyörűséges leánya, de ennek a
leánynak nagy betegsége volt. Olyan nagy bánat nehezedett a szívére, hogy
senki meg nem tudta nevettetni, s nem jött álom a szemére, sem éjjel, sem
nappal.
A király éppen akkor hirdette ki az egész országban, hogy annak adja a
leányát és egész országát, aki a leányát megnevetteti, s olyan orvosságot ad
neki, hogy mikor elkövetkezik a rendes ideje, tudjon aludni. Bezzeg jöttek
mindenféle hercegek, grófok, bárók, válogatott cigánylegények, mind
szerencsét próbáltak. De a királykisasszonyt sem megnevettetni, sem
elaltatni nem tudták.
Megy Palkó is a király udvarába, s jelenti, hogy ő is szerencsét próbál.
Csak üljön ki a királykisasszony a palota tornácára, s majd az udvaron mutat
valamit.
Kiül a királykisasszony a tornácba, kiül a király is, a felesége is,
összegyűltek mind az udvarbéliek is, hadd lássák, mit tud ez a szegény
legény. Akkor Palkó kivette a tarisznyájából az egeret s a futóbogarat,
szépen letette a földre. Aztán fújni kezdte a szépen szóló furulyáját, s hát
halljatok csudát! az egér derékon kapta a futóbogarat, s járták a táncot,
hogy csak úgy porzott az udvar. De uram, istenem, akkorát kacagott a
királykisasszony, hogy a kacagástól csengett a palota. Kacagott a király is,
a felesége is, kacagott az udvar népe is.
- No fiam - mondotta a király -, megkacagtattad a leányomat, most még
csak altasd el.
Azt mondotta Palkó:
- Csak vigyék be, felséges királyom, a királykisasszonyt a szobájába,
fektessék le az ágyába, s majd meglátják, hogy mindjárt elalszik.
Mikor a királykisasszonyt lefektették, Palkó bedugta a fejét a
tarisznyába, s szólt a zacskónak:
- Aludjék a királykisasszony holnap reggel nyolc óráig.
Abban a pillanatban bekoppant a királykisasszony szeme, s aludott édesen
másnap reggel nyolc óráig.
Aközben felöltöztették Palkót drága szép bíborvörös gúnyába, s amint a
királykisasszony fölébredt, mindjárt nagy lakodalmat csaptak, s az öreg
király átaladta a leánya kezével Palkónak az országot is.
Hét nap s hét éjjel húzták a cigányok, járták a legények és leányok.
Lakodalom után Palkó elment az édesanyja után, s hatlovas hintón a
palotába hozta. Sóra, fára nem volt többet gondja.
Még ma is élnek, ha meg nem haltak.