Dimenzió #16

Gyer(MEK)kor (Magyar Elektronikus Könyvtár)

(irodalom, népmesék, karcolatok, regények)

                                 A SÜNDISZNÓ

   Hol  volt,  hol  nem  volt,  hetedhét  országon  is túl, volt egyszer egy
boltos, egy király meg egy szegény ember. Ez a boltos eljárogatott az erdőbe
vadászni,  de  egyszer  úgy eltévedt az erdőben, hogy három nap egymás, után
járt-kelt,  bolyongott, s nem tudott kitalálni. Már a lábán is alig állott a
nagy fáradtságtól és éhségtől, s nagy keservesen felkiáltott:

   - Istenem, istenem, ha valaki engem innét kivezetne, három lányom közül a
legszebbet annak adnám, s három zsák pénzt is adnék melléje.

   Abban a pillanatban megszólalt mellette valaki, s azt mondta:

   - Kivezetlek én, csak gyere utánam.

   Néz  a boltos mindenfelé, nem lát senkit, aztán lenéz a földre, s hát ott
hentereg  egy  kis  sündisznó.  Mit volt mit nem tenni, a boltos megígérte a
sündisznónak,  hogy  neki adja a legszebb leányát, s ad még három zsák pénzt
is, csak vezesse ki. Azzal a sündisznó elindult előre, a boltos utána, s egy
fél  óra  sem  telt  belé,  kivezette  az erdőből. Ott elváltak egymástól, a
boltos ment haza, a sündisznó vissza az erdőbe.

   Másnap a király ment abba az erdőbe vadászni, az is éppen úgy eltévedett,
mint a boltos. Már vagy hat napja bolyongott az erdőben, s mikor látta, hogy
nincs szabadulása, föltekintett az égre, nagyot sóhajtott:

   - Istenem, istenem, csak valami lelkes vagy lelketlen állat  kivezetne az
erdőből,  nem  bánnám,  akárki  s  akármi  légyen,  három  leányom  közül  a
legszebbet neki adnám, de még három szekér pénzt is adnék neki.

   - Gyere csak utánam, én kivezetlek - szólalt meg valaki.

   Néz  a  király mindenfelé, vajon ki beszél, hát egy kicsi sündisznó van a
lába  alatt,  az  beszél.  Nem  bánta  ő,  akármi,  akárki, a szavát meg nem
másolta.  Indult  a sündisznó után, s hamarosan kijutott az erdőből. Az erdő
szélén elváltak egymástól, a király ment haza, a sündisznó vissza az erdőbe.

   Éppen  az  idő  tájt egy szegény ember is eltévelyedett az erdőben, az is
már  vagy  hat napja bolyongott szegény feje, nem tudott kivergelődni, pedig
gyermekkora óta mindig itt gyűjtögette a száraz gallyat.

   - Istenem, istenem - sóhajtott fel a szegény ember -, nekem nincs  semmim
ezen  a  világon,  de  ha  egy  undok féreg vezetne is ki az erdőből, azt is
gyermekemnek fogadnám.

   - No, hát akkor gyere utánam - szólalt meg valaki.

   Bezzeg,  hogy  a  kis sündisznó volt. Indult is mindjárt előre, a szegény
ember utána, egy szempillantásra kivezette az erdőből.

   Az  erdő szélén elváltak egymástól, a szegény ember hazament, a sündisznó
vissza az erdőbe.

   Telik-múlik  az idő, eltelt egy hét, eltelt kettő, a kicsi sündisznót már
kezdették  is  felejteni.  A  boltos,  a  király,  a szegény ember, mind azt
gondolták,  hogy valami csodálatos álmot láttak, nem is volt igaz, ami velük
történt.  De bizony nem volt álom, mert egy este, amikor a szegény ember már
lefeküdött, bekopogtatott a sündisznó az ablakon.

   - Apámuram, nyissa ki az ajtót.

   Hm,  álmélkodik  magában  a  szegény ember, hát ez ugyan ki lehet? Hiszen
neki sohasem volt gyermeke.

   Fölkel  a  szegény  ember,  kinyitja  az ajtót, s hát csak behöngörödik a
küszöbön a kicsi sündisznó.

   - Adjon isten jó estét, apámuram, hazajöttem.

   - Fogadj isten, édes fiam, hát megjöttél?

   - Meg biz én, apámuram, de az anyámasszonyt költse fel, hogy vessen nekem
ágyat.

   Felkölti  a szegény ember a feleségét, s az asszony nagy duzzogva, ímmel-
ámmal ágyat vet, a kicsi sündisznó meg lefekszik, elalszik.

   Fölkelnek  reggel,  a  szegény  ember  a  feleségével  asztalhoz ül, de a
sündisznót  csak  a  kemencepadkához  ültetik,  s egy fatányérban adnak neki
ennivalót. Nézi, nézi a sündisznó az ételt, de hozzá nem nyúlt.

   - Hát te, fiam, miért nem eszel? - kérdi a szegény ember.

   - Azért,  édes  apámuram,  mert  én nem vagyok afféle jöttment  szélházi,
ültessenek az asztalhoz, s cintányéron adjanak nekem ételt.

   Jól  van,  mit csináljanak, odaültetik az asztalhoz, és cintányéron adnak
neki ételt. Mikor az asztaltól fölkelnek, kérdi a sündisznó:

   - Apámuram, van-e kigyelmednek két csizmadiatallérja?

   - Van, fiam, van.

   - No, ha van, adja nekem, majd visszafizetem urasan.

   Kiveszi  a szegény ember a ládafiából a csizmadiatallért, oda akarja adni
a sündisznónak, de ez azt mondja:

   - Ne  adja  ide nekem, apámuram, hanem menjen be a városba, ott a  piacon
egy  vénasszony egy fekete kakast árul, azt vegye meg. Ha egy pénzre tartja,
adjon  kettőt  érette.  Onnét  menjen a szíjgyártóhoz, annál van egy rongyos
nyeregszerszám, vegye meg azt is. Ha egy pénzre tartja, adjon kettőt érte.

   Elmegy  a  szegény  ember,  megveszi  a  piacon  a  fekete  kakast  meg a
szíjgyártónál  is  a  rongyos nyeregszerszámot, hazaviszi, s hát a sündisznó
fölnyergeli,  kantározza  a fekete kakast, rápattan, s úgy elnyargal, mint a
sebes  szél,  még annál is sebesebben. Meg sem állott, amíg a boltos házához
nem ért.

   Bevágtat a boltos udvarára, bekiált az ablakon:

   - Hé, boltos uram, nyissa ki az ajtót!

   Kijön  a  boltos,  de  majd  hanyatt  esett  ijedtében,  mikor meglátta a
sündisznót.  Na,  mit csináljon, be kellett hogy vezesse a házba, előhítta a
három  leányát,  s  elmondta  nekik,  hogy  ami  igaz,  igaz,  ami nem igaz,
hazugság, ő bizony ennek az undok féregnek ígérte a legszebbik leányát.

   Hej,   lett   nagy   sírás-rívás,   de  a  sündisznó  bizony  nem  bánta.
Kiválasztotta  a  legkisebbet,  a  három közül a legszebbet, s mondta lelkes
szóval:

   - Te az enyém, én a tied, ásó-kapa s nagyharang válasszon el minket.

   No,  bezzeg  a leány nem mondotta, az csak sírt, hullott a könnye, mint a
záporeső,  még a földhöz is verte magát. Verhette, mégiscsak el kellett hogy
induljon  a  sündisznóval.  A  boltos  befogatott  egy  üveges hintóba, abba
beleültette  a  leányát,  egy  másik szekérre föltette a három zsák pénzt, s
azzal  elindult a hintó, lovagolt mellette nagy büszkén a sündisznó a fekete
kakason.

   Útközben benéz a sündisznó a hintó ablakán, s látja, hogy sír a leány.

   - Hát te meg mindig sírsz?

   - Sírok biz én - mondotta a leány -, sírok is halálomig.

   - No  bizony,  ha  sírsz,  nem is léssz az én feleségem. Eredj vissza  az
apádhoz.

   Azzal  visszafordította  a  hintót, hanem a három zsák pénzt nem küldötte
vissza. Azt elvitte a szegény embernek, neki ajándékozta, de olyan gazdag is
lett belőle, hogy nem volt párja hét puszta faluban.

   Telik-múlik  az  idő, mit gondol, mit nem a sündisznó, fölpattan a fekete
kakasra,  s  mint  a sebes szél, elvágtat a királyhoz. fölmegy a palotába, s
mondja a királynak, hogy miért jött. Emlékszik-e, hogy mit ígért?

   - Emlékszem, emlékszem - mondja a király -, bárcsak ne emlékezném, inkább
haltam  volna meg, de hát amit mondtam, mondtam; szavamat meg nem másolom. -
Behívatja a három leányát, s elmondja nekik nagy szomorúan, hogy így meg úgy
járt,  most  már  itt  ez  az  undok  féreg, oda kell hogy adja közülük azt,
amelyik neki megtetszik.

   - De bizony - mondotta a legidősebb királykisasszony -, én megtetszhetem,
nem leszek az ő felesége.

   S kiszaladt a szobából.

   - De  bizony  én  sem,  inkább  meghalok  -  mondotta a második, s az  is
kiszaladt a szobából.

   - Biz  én  -  mondotta  a legkisebb királykisasszony -, akármilyen  undok
féreg,  örömmel  leszek  az  ő  felesége, mert az édesapámmal olyan nagy jót
cselekedett.

   Hej,  istenem,  örült is, búsult is a király. Örült, hogy ilyen jószívű a
leánya,  s  búsult, majd megszakadt a szíve, hogy ezt a jószívű gyermekét el
kell hogy veszítse.

   Hát  bánat  ide,  bánat  oda, megrakat három szekeret arannyal, ezüsttel,
gyémánttal  színültig,  befogat  hat  lovat  egy aranyos, gyémántos hintóba,
aztán  beleültetik  a  királykisasszonyt,  de a sündisznó ebbe sem ült bele,
lovagolt  a hintó mellett a fekete kakason. Egyszer, mikor a várostól már jó
messzire  voltak,  benéz  a  hintóba,  s hát a királykisasszony nem sír, sőt
inkább jókedve van. Még mondta is a sündisznónak:

   - Ugyan minek lovagolsz azon a kakason, ülj ide mellém a hintóba.

   - Hát nem félsz tőlem? - kérdezte a sündisznó.

   - Nem félek biz én, nem bántasz te engem.

   - Nem is undorodol tőlem?

   - Nem én.

   Ím,  halljatok  csudát,  abban  a  pillanatban megrázkódik a sündisznó, s
olyan  gyönyörűséges  szép  dali királyfi lett belőle, hogy a napra lehetett
nézni, de rá nem.

   Akkor  megrázkódott  a  fekete  kakas is, s lett belőle aranyszőrű táltos
paripa,  s  az  a  rongyos  nyeregszerszám  ragyogott,  tündökölt  a  tenger
aranytól, gyémánttól, rubinttól.

   Tovább   nem  is  mentek,  megállították  a  hintót,  kiszállt  belőle  a
királykisasszony,  megölelik,  megcsókolják  egymást, aztán egyszerre csak a
földre  néz a királyfi, gondolkodik magában, mond valamit, ím, azon a helyen
kerekedik   egyszeribe   egy   ragyogó   gyémántpalota,   a  gyémántpalotába
fölsétáltak szépen, tele volt az mindenféle drága bútorokkal, gyémánt volt a
fala,  gyémánt  az ablaka is. Bezzeg, hogy egyszeribe küldöttek a királyért,
küldöttek   a   szegény  emberért,  küldöttek  ide,  küldöttek  oda,  jöttek
mindenfelől  a  vendégek, s csaptak olyan vendégséget, lakodalmat, hogy híre
ment hetedhét országon. Itt a vége, fuss el véle.
Google
 
Web iqdepo.hu
    © Copyright 1996-2024
    iqdepo / intelligence quotient designing power - digitális kultúrmisszió 1996 óta
    All rights reserved. Minden jog fenntartva.