VAS LACI
Hol volt, hol nem volt, hetedhét országon is túl, még az üveghegyeken is
túl, volt egyszer egy király, annak három fia meg három lánya. A legkisebb
fiút Vas Lacinak hívták, mert az olyan erős volt, mint a vas.
No, nemcsak erős volt Vas Laci, de csintalan is; hét ördög lakott benne.
Egyszer, amikor az iskolából jött hazafelé, nekiszaladt egy
öregasszonynak, aki a feje tetején egy kosár tojást vitt. Leütötte a fejéről
a kosarat, s a tojás mind összetört. Azt mondta az öregasszony:
- No, te fiú, neked rosszért jót kívánok. Azt kívánom, hogy amit legelőbb
kívánsz, azonnal teljesedjék.
Vas Laci nagyot kacagott, amint szaladt hazafelé, gondolta magában:
ejnye, de bolond asszony ez, még jót kíván nekem, mikor a tojását mind
összetörtem. No, csak hazamenjek, mindjárt valami jót kívánok.
Hazamegy a fiú, hát a nénjei éppen labdáznak. Közéjük áll ő is, de a
királykisasszonyok összeegyeztek, hogy mind csak Lacit üssék, legalább így
visszafizetik neki a kölcsönt, mert őket is sokat bosszantotta a
csintalanságával.
Hej, mérgelődött Laci, mikor látta, hogy mind csak őt püfölik a labdával,
s nagy mérgében odakiáltott a leányoknak:
- Ó, hogy a föld nyeljen el!
Abban a pillanatban megnyílt a föld, eltűnt a három királykisasszony.
Nagy volt a szomorúság a király udvarában. Keresték a
királykisasszonyokat mindenfelé az egész világon, de sehol sem találták, nem
is tudták, hogy merre keressék, mert Vas Laci egy szóval sem mondta, hogy a
nénjeit a föld nyelte el. Utánuk ment a legidősebb királyfi, utánuk a
középső királyfi, de eltelt egy esztendő, eltelt kettő, három, még több is,
és a királyfik még nem kerültek vissza, valahol elpusztultak bizonyosan.
Aközben Vas Laci felcseperedett, nagy, erős legény lett belőle, s ezt
mondta a királynak:
- Édesapám, elmegyek én is a nénéim után, úgyis én vagyok az oka a
szerencsétlenségüknek.
- No bizony, ha te vagy - mondotta a király -, indulj, s addig ne kerülj
a szemem elé, míg a nénéidet meg nem találod s vissza nem hozod.
Elindult Vas Laci, ment, mendegélt hetedhét ország ellen, hegyeken,
völgyeken átal, s mikor már hét nap s hét éjjel folyton ment, beért egy
rengeteg erdőbe. Amint megy az erdőn keresztül, látja, hogy egy öregasszony
éppen a hátára akar emelni egy csomó száraz ágat, próbálja kétszer is,
háromszor is, de nem tudja felemelni. Odamegy Vas Laci, s az öregasszonynak
szépen a hátára emeli az ágakat. Mondja az öregasszony:
- Köszönöm, Vas Laci, hogy segítettél nekem, jóért jóval fizetek. Tudom
én, hogy miben jársz te. A három nénédet keresed, akiket a föld nyelt el. De
ne búsulj, ha te segítettél rajtam, én is segítek terajtad.
Azzal az öregasszony rátoppintott a földre, a föld egyszeriben megnyílt,
kipattant belőle egy nagy vasláda. Azt mondta az öregasszony:
- Csak bújj belé bátran ebbe a ládába. Ez levisz téged a föld alá, s ott
megtalálod a legidősebb nénédet s a másik kettőt is.
Belefeküdt Vas Laci a ládába, a láda pedig ment lefelé, hét nap, hét
éjjel folyton-folyvást mehetett, aztán leért az alvilágba, s fölpattant a
födele. Hát istenem, egy ezüstvár volt ott, egy hajításnyira tőle, az
ezüstvár előtt egy folyó, de a folyón keresztül beretvából volt verve a híd,
s azok a beretvák úgy táncoltak, ugráltak, hogy azon halandó ember által nem
mehetett.
Elszomorodott Vas Laci, nagyot sóhajtott:
Ide eljöhettem, de ezen a hídon soha, míg ez a világ, keresztül nem
mehetek!
Mert úgy tudjátok meg, hogy a hídnak a túlsó vége éppen az ezüstvár
kapujáig nyúlt, s másként a várba nem lehetett bekerülni. Akkor megszólalt a
láda:
- Ne búsulj, Vas Laci, én a víz alatt szépen átalviszlek, a várba is
beviszlek, a többi aztán a te gondod.
Bebújt Vas Laci a ládába, a láda meg szépen átalúszott a víz alatt,
bevitte Lacit a várba, aztán szépen visszaúszott, otthagyta Lacit a várban.
Meglátja Lacit a nénje, összecsapja a kezét, elébe szalad:
- Jaj, lelkem öcsém, hogy jöttél ide? Vége az életednek! Nem tudod hogy a
hétfejű sárkányé ez a vár, s ha hazajő, megöl téged?
- Ne félj, néném - mondotta Vas Laci -, csak adj nekem egy kardot, a
többit bízd rám.
Bementek a fegyveres szobába, ott Vas Laci leakasztott egy kardot. Hát,
uram, teremtőm, abban a pillanatban nagyot döndült az ezüstvár. A hétfejű
sárkány hajította haza a buzogányát hetvenhét mérföldről.
- Jaj, lelkem öcsém, mindjárt itt lesz a hétfejű sárkány, készülj a
halálra!
- Ne félj, néném, ne félj!
Jött is a sárkány rettentő nagy haraggal.
Hát te mit akarsz itt? - kérdezte Vas Lacit.
- Meg akarok küzdeni életre-halálra mondotta Vas Laci.
- Ó, nem küzdök én meg akárki fiával. Előbb hadd látom, mit tudsz.
Kivett az asztalfiából egy kőkenyeret meg egy vasbicskát, s azzal leszelt
egy karéj kenyeret.
- No, lássuk, mit tudsz te?
Vas Laci fogta a kenyeret, s a vasbicskával kettészelte.
- No, most megküzdhetünk - mondotta a sárkány -, látom, hogy hozzám való
vagy. Gyere velem a vascsűrbe.
Mennek a vascsűrbe, birokra kelnek. A hétfejű sárkány felkapja Vas Lacit,
s térdig vágja a vasba. Nosza kiugrik Vas Laci, felkapja a hétfejű sárkányt,
jól megkerengeti a levegőben, azzal úgy levágja, hogy derékig süppedt a
vasba. De kiugrik a hétfejű sárkány is, és levágja Vas Lacit, hogy mellig
süppedt a vasba. Nekirugaszkodik Vas Laci, kiugrik a vasból, fölkapja a
hétfejű sárkányt, még jobban megkerengeti a levegőben, s úgy levágja, hogy
nyakig süppedt a vasba. Akkor kirántotta a kardját, s a sárkánynak mind a
hét fejét levágta.
- No, édes néném - mondotta Vas Laci -, most már gyere velem, mehetünk.
- Jaj, dehogy mehetünk, dehogy mehetünk, a beretvahídon nem tudunk mi
keresztülmenni. Itt kell elpusztulnunk.
Gondol ide, gondol oda Vas Laci, mit is csináljon hamarjában. Ő bizony
egyet gondolt, kiásta a földből a sárkány testét, lenyúzta a vastag bőrét,
beterítette vele a beretvahidat, s úgy átsétáltak, hogy még a lábukat sem
vérezték meg. Hát amint keresztülmentek a hídon, ott van az öregasszony, s
mondja Vas, Lacinak:
- No, fiam, ezt a nénédet szerencsésen megszabadítottad. Én a vasládában
fel is viszem. Te pedig menj most az én kovács bátyámhoz, ide nem messze
lakik. Mondd meg neki, tisztelem, amit lehet, segítsen rajtad.
Elválnak egymástól. Az öregasszony ment a királykisasszonnyal a ládában
fölfelé - ment Vas Laci is, amerre az öregasszony utasította. Megy, mendegél
Laci is, megérkezik a kovácsműhelybe, de az olyan kovácsműhely volt,
amilyent ő még világéletében nem látott. Tiszta csupa acél volt a fala, a
födele, kívül-belül. Bemegy a műhelybe, hát a kovács is tetőtől talpig csupa
acél.
Köszön Laci illendőképpen, elmondja, miben jár, s mit üzent az
öregasszony.
- Jól van, fiam - mondotta a kovács -, ismerem a dolgodat, hiszen erős
legény vagy, amint látom, vasból van a tested, de megacélozlak tetőtől
talpig, hogy kard ne fogja testedet.
Azzal mindjárt meg is acélozta Vas Lacit, s azt mondta neki:
- No most, fiam, mehetsz, állj belé ebbe az útba a műhely előtt, s ki se
térj belőle. Egyenesen az aranyvárhoz érsz, abban lakik a középső nénéd, a
tizennégy fejű sárkány tartja szomorú rabságban.
Megköszöni Vas Laci a kovács jóindulatát, elbúcsúzik tőle, s meg sem áll,
míg az aranyvárhoz nem ér. Az aranyvár előtt nem volt beretvahíd, de úgy
forgott egy kacsalábon, mint a veszedelem. Hiszen foroghatott, nem forgott
sokáig. Odaszökött Laci, s úgy megfogta a kacsalábat, hogy a vár egyszeriben
megállott a forgásában, a másik kezével pedig bedöntötte a kaput, s belépett
a várba.
Éppen jókor érkezett, jött elébe a tizennégy fejű sárkány.
- Hát te mit akarsz itt? - kiáltott rá a sárkány.
- El akarom vinni a nénémet.
- Megállj, öcsém, előbb küzdjünk meg.
- Én nem bánom - mondotta Vas Laci -, küzdjünk meg - s nekigyürkőzött.
- Nem úgy, öcsém, nem úgy. Legyen belőled vaskerék, énbelőlem
papiroskerék. Menjünk ki két hegy tetejére, s úgy ütközzünk össze.
Mondotta Laci:
- Csak légy te vaskerék, én a papiroskerék, úgy sem félek én tőled.
Kimentek a hegy tetejére. Vaskerék lett a tizennégy fejű sárkányból,
papiroskerék Vas Laciból, gurultak lefelé, mint a sebes szélvész, de
egyszerre csak kiesett a vaskerékből egy küllő, azzal a kerék elkezdett
forogni maga körül, mint a kergeteges juh, s felfordult. Az a küllő a
tizennégy fejű sárkánynak a feje volt.
Feltápászkodik a vaskerék, s mondja a papiroskeréknek:
- Nem jól van ez így. Belőlem lesz kék láng, belőled vörös láng, s úgy
csapjunk össze.
- Nem úgy, komám - mondotta Vas Laci -, te légy a vörös láng, én meg a
kék láng.
- Nem bánom - mondotta a sárkány -, nekem mindegy, akárhogy.
Vörös láng lett a sárkányból, kék láng Vas Laciból, s úgy csaptak össze,
de egyik sem bírt a másikkal. Egyszerre csak egy holló repült el felettük, s
felkiált a sárkány:
- Te holló, csöppents egy csepp vizet a kék lángba, egy fejet adok érte.
Felkiáltott Vas Laci is:
- A vörös lángba cseppents egyet, te holló, s én tizennégy fejet adok
érte.
Hát bezzeg, hogy a vörös lángba cseppentett vizet a holló. Ki is aludt
mindjárt, vége volt a tizennégy fejű sárkánynak, a hollóé lett mind a
tizennégy feje. Vas Laci pedig szaladott fel az aranyvárba, s vitte a nénjét
a kovácshoz. Az meg vitte az öregasszonyhoz, s az öregasszony a vasládában
szépen felvitte a középső királykisasszonyt is.
Ezalatt Vas Laci ment tovább, hogy megkeresse a harmadik nénjét is.
Amint ment, mendegélt, rengeteg erdőn keresztül, látja, hogy egy nagy
szénaboglya ég, s a boglyában egy kicsi kígyó vergődik. Megszólítja a kicsi
kígyó Vas Lacit:
- Mentsd meg az életemet, s jótétel helyébe jót várj.
Odaszalad Vas Laci, s kikapja a kicsi kígyót az égő boglyából. Hej,
istenem, hálálkodott a kicsi kígyó, s mondotta Vas Lacinak:
- Megmentettél a tűzhaláltól, jótett helyébe jót várj! Gyere velem az
édesapámhoz, aki a kígyók királya, tudom, meghálálja a te jóságodat, ad
mindent, amit csak kívánsz, temérdek aranyat, ezüstöt. De én azt mondom
neked, akármi drágát, szépet kínál az apám, el ne fogadd tőle, csak kérjed
tőle a legrosszabbik lovát, a legrozsdásabb kardját s a legszennyesebb
ingét.
Megérkeznek a kígyókirály palotájába, ott a kicsi kígyó, aki, hogy a
szavam össze ne keverjem, kígyókirálykisasszony volt, elmondja, hogy mi
történt. Bezzeg, hogy volt becsülete Vas Lacinak, tejbe-vajba fürösztötték,
el sem akarták engedni, maradjon ott egész életére.
Mondotta Vas Laci:
- Köszönöm a jóságodat, felséges királyom, de nekem mennem kell, hanem
visszatérek még hozzád.
- Hát vigy magaddal az útra ezüstöt, aranyat, s mindent, ami kell.
- Nem kell nekem sem arany, sem ezüst, felséges királyom, add nekem a
legrosszabb lovadat, a legrozsdásabb kardodat, legszennyesebb ingedet, s az
elég lesz nekem.
"No - gondolta a király -, ezt bizonyosan a leányom tanácsolta neki, de
jól van, neki adom."
Azt mondta Vas Lacinak:
- Mindent jobb szívvel adtam volna, fiam, de megmentetted a leányom
életét, hát legyen a tiéd a ló is, a kard is, az ing is.
Azzal kimentek a ménesbe, kiválasztották a legrosszabb lovat. Olyan bogos
volt, olyan sánta volt, alig tudott lépni. Aztán kiválasztották a
legrozsdásabb kardot s a legszennyesebb inget. A kardot mindjárt az oldalára
kötötte Vas Laci, az inget pedig felvette. Amikor elbúcsúzott, a
kígyókirálykisasszony megsúgta neki:
- Hallod-e, te királyfi, jól vigyázz erre a lóra, mert táltos. Jól a
kardra is, mert amíg ilyen rozsdás, megölhetsz ezzel akárkit. De jól vigyázz
az ingedre is, nehogy kimossák, mert amíg szennyesnek marad, kard ezt az
inget nem fogja.
Elindult Vas Laci, s meg sem állott, míg a gyémántvárhoz nem ért. Ott
volt a legkisebb nénje, szomorú rabságban a huszonegy fejű sárkánynál.
Fölmegy Laci a gyémántvárba, s ím, elébe szalad a nénje nagy örvendezéssel:
- Jaj, lelkem öcsém, édes öcsém, hngy találtál ide?
De mindjárt el is szomorodott, hullott a könnye, mint a záporeső, s
mondta Lacinak:
- Fordulj vissza, édes öcsém, lelkem öcsém, mert elpusztít a huszonegy
fejű sárkány. Itt vannak a bátyáid, s füstre kötötte mind a kettőt, s úgy
aszalja, téged is odaköt.
Azt mondta Laci:
- Ne félj, néném, van nekem olyan kardom, hogy azzal megölöm a sárkányt,
ha százfejű is, s olyan ing van a mellemen, hogy a kard azt nem fogja.
- Ó, édes öcsém, lelkem öcsém, hiába a kardod, hiába az inged, a
huszonegy fejű sárkányt még meg is ölheted, de a felesége ördöngös asszony,
az bizonyosan elpusztít téged. Jobb lesz, ha szépszerivel kiváltasz minket.
Azt mondta Laci:
- Nem bánom, megpróbálom szépszerivel.
Fölmennek a palotába, ott ült aranylócán a huszonegy fejű sárkány,
mellette az ördöngös felesége. Az asszony csak ránézett Vas Lacira, s tudta,
hogy ki s mi, tudta, hogy miben jár; azt is tudta, hogy milyen kardja s
milyen inge van.
- A nénédért jöttél, ugye, Vas Laci? - kérdezte az ördöngös asszony.
- A nénémért jöttem és a bátyáimért - mondta Vas Laci.
- Jól van, elviheted a nénédet is, a bátyáidat is, csak add az uramnak
azt a rozsdás kardot s azt a szennyes inget, ami a melleden van.
Egy szóval sem ellenkezett Vas Laci, leoldotta kardját, levette magáról a
szennyes inget, s odaadta a sárkánynak.
Nagyot kacagott az ördöngös asszony, de még a huszonegy fejű sárkány is.
- No, te világbolondja - mondotta a sárkány -, most kezemben az életed.
Mondotta Vas Laci:
- Igazad van, huszonegy fejű sárkány, világbolondja vagyok, látom, hogy
vége az életemnek, csak addig kegyelmezz az életemnek, amíg elbúcsúzok a
lovamtól.
A sárkány megengedte jó szívvel, s Laci kiment az udvarba, nyakába borult
a lovának, s elmondotta neki keserves könnyhullatások közt, hogy mi történt.
- Szerencséd - mondotta a táltos -, hogy csak a kardodat s az ingedet
kérte, s én nem jutottam az eszébe. Kérd meg a sárkányt, hogy ha
összevagdalja a testedet, tegye belé egy zsákba, akassza fel a nyereg
kápájára, s én majd hazaviszlek a kígyókirályhoz, hátha az még segíthet
rajtad.
Visszamegy Laci a palotába, s kérdi a sárkány:
- Na, elbúcsúztál a lovadtól, Vas Laci?
- Elbúcsúztam, huszonegy fejű sárkány, most már megölhetsz, miszlikbe
vagdalhatod a testemet, csak arra kérlek, tedd belé egy zsákba minden
porcikámat, akaszd föl a lovamra, hadd menjen vele világnak.
- Megteszem jó szívvel - mondotta a sárkány.
Azzal csak kirántotta a rozsdás kardot, ezer darabra vagdalta Vas Lacit,
aztán minden csontját-bontját fölszedte, egy zsákba belérakta, a zsákot
felakasztotta a ló hátára, s a ló elnyargalt, mint a szélvész, még annál is
sebesebben.
Egyszer csak a kígyókirály valami nagy zúgás-búgást hall, s mondja a
leányának:
- Valami nagy szerencsétlenség történhetett Vas Lacival, leányom, mert
hallom, hogy jő a táltos. Hamar szólj a legényeknek, hogy tegyenek nagy
tüzet a kapu elé, hogy a tűz lángjával hűtse le magát, mert hallom, hogy
nagy haraggal vágtat hazafelé.
Hirtelen nagy tüzet raknak a kapu elé, akkorát, hogy a lángja s a füstje
felcsapott a magas levegőégbe. Hát jő a táltos, vágtat, mint a gondolat,
neki a tűznek, s egy szempillantásra mind elnyeli a lángot, és attól egy
kissé lehülepedett.
Lejő a király s a királykisasszony az udvarra, kérdik a táltost:
- Mi baj, mi történt?
Mondja a táltos:
- Hazahoztam Vas Lacit, miszlikbe vagdalta a huszonegy fejű sárkány.
Levették a zsákot a nyeregről, felvitték a palotába, aztán belefújt a
sípjába a kígyókirály, s jöttek a kígyók mindenfelől, csak úgy nyüzsögtek az
udvaron, s várták a kígyókirály parancsolatját.
- Eredjetek - parancsolta a király -, hozzatok mindenféle
forrasztófüveket.
Amennyi kígyó volt, erre a szóra mind eltűnt, mintha a föld nyelte volna
el. Elszéledtek erdőn, mezőn, szedték a forrasztófüveket, vitték a király
udvarába. A forrasztófüvekkel a királykisasszony megkenegette Vas Laci
húsát, csontját, minden porcikáját összeforrasztotta, s hát, uram, teremtőm,
hétszerte szebb és erősebb lett, mint volt annak előtte. Aztán ott tartották
egy hétig, kettőig, s megtanították mindenféle bűbájos mesterségre. Úgy
indult el ismét Vas Laci a gyémántvárba. Hanem most nem ment ám fel oda.
Volt a huszonegy fejű sárkány kertjében egy nagy halastó, odament Vas Laci,
annak a partján keresztülbucskázott a fején, aranykacsa lett belőle,
belement a tóba, s ott úszkált egész nap. Arra megy egyszer a huszonegy fejű
sárkány felesége, látja az aranykacsát, s mindjárt gondolta; hogy az a kacsa
Vas Laci lehet. Jött a huszonegy fejű sárkány is, s nézte nagy
gyönyörűséggel a kacsát.
- Jaj de szép kacsa, jaj de szép, ilyet még nem láttam - mondotta a
sárkány. - No, ennek jó gondját viseljük.
Mondotta az ördöngös asszony:
- Bizony ne viseld te annak semmiféle gondját, mert én úgy megkívántam a
máját, hogy ha nem ehetem belőle, szörnyethalok.
- Jól van - mondta a sárkány -, hát ha megkívántad, egyél belőle. - S
elővette a nyilát, rálőtt a kacsára. Rálőtt százszor is, de egyszer sem
találta, mert a kacsa mindig a víz alá bukott.
- No, megállj! - kiáltotta a sárkány. - Ha meg nem tudlak lőni,
megfoglak!
Ledobta a tó partjára a rozsdás kardját, le a ruháját, s a ruhájával a
szennyes inget is, beleugrott a tóba, úszott a kacsa után. De amint
beleugrott, a kacsa kiröppent a tó partjára, átalbucskázott a fején, ismét
Vas Laci lett belőle, fölkapta a kardot, felvette a szennyes inget, s azt
mondta a sárkánynak:
- No, most gyere ki!
Hát hiszen kijött a sárkány, de ha kijött, fűbe is harapott mindjárt. Az
ördöngös asszony ijedtében felült egy seprűre, s elvágtatott, Laci pedig
ment nagy örömmel fel a palotába, ott a füstről levette a bátyjait. Meg
voltak aszalva szegények, mint a szilva. Aztán elindult a nénjével,
föltették egy szekérre a bátyjaik testét, s mentek a kígyókirály udvarába.
Felmennek a palotába, de Lacinak szeme-szája tátva maradt, mikor a
kígyókirály mellett meglátja leányát. Nem volt az többé kígyó, hanem
gyönyörűséges szép leány, akinek egy fényes csillag ragyogott a homlokán.
Mindjárt hoztak is mindenféle csodafüveket, megkenegették a két idősebb
királyfi testét, talpra állították őket, s aztán mentek haza a
leánytestvéreikkel. Csak Vas Laci maradt ott a kígyókirály udvarában, mert
ott mindjárt feleségül vette a kígyókirálykisasszonyt. Az öreg kígyókirály
átaladta neki egész országát s rettentő nagy gazdagságát.
Még ma is élnek, ha meg nem haltak.