TI: Lúdas Matyi
AU: Fazekas Mihály
NA: Lénárt Andrea (begépelő)
DT: elbeszélő költemény
PD: 1816 (eredeti kiadás)
PD: 1995 (elektronikus kiadás)
SO: Budapest, Franklin Könyvkiadó N.V. 1950.
KW: magyar irodalom, 19. sz.
NT: A dőlt betűs részeket ` ` jelölik.
NT: Nem ellenőrzött!
//////////////// MAGYAR ELEKTRONIKUS KÖNYVTÁR \\\\\\\\\\\\\\\\
Ez a dokumentum a Magyar Elektronikus Könyvtárból származik. A
szerzői és egyéb jogok a dokumentum szerzőjét/tulajdonosát
illetik (amennyiben az illető fel van tüntetve). Ha a szerző
vagy tulajdonos külön is rendelkezik a szövegben a terjesztési
és felhasználási jogokról, akkor az ő megkötései felülbírálják
az alábbi megjegyzéseket. Ugyancsak ő a felelős azért, hogy
ennek a dokumentumnak elektronikus formában való terjesztése
nem sérti mások szerzői jogait. A MEK üzemeltetői fenntartják
maguknak a jogot, hogy ha kétség merül fel a dokumentum szabad
terjesztésének lehetőségét illetően, akkor töröljék azt a MEK
állományából.
Ez a dokumentum elektronikus formában szabadon másolható,
terjeszthető, de csak saját célokra, nem-kereskedelmi jellegű
alkalmazásokhoz, változtatások nélkül és a forrásra való
megfelelő hivatkozással használható. Minden más terjesztési és
felhasználási forma esetében a szerző/tulajdonos engedélyét
kell kérni. Ennek a copyright szövegnek a dokumentumban mindig
benne kell maradnia.
A Magyar Elektronikus Könyvtár elsősorban az oktatási/kutatási
szférát szeretné ellátni magyar vagy magyar vonatkozású,
szabad terjesztésű elektronikus szövegekkel. A MEK projekttel
kapcsolatban a MEK-L@listserv.iif.hu lista e-mail címén lehet
információkat kapni és kérdéseket feltenni. A MEK központi
Internet szolgáltatásainak URL címei: <http://www.mek.iif.hu>,
és <ftp://ftp.iif.hu/pub/MEK>.
\\\\\\\\\\\\\\\\ HUNGARIAN ELECTRONIC LIBRARY ////////////////
F a z e k a s M i h á l y
L U D A S M A T Y I
k o m i k a i e l b e s z é l é s
Quamois sublimes debent humites
metuere,
Vindicta docili quia patet soleritae.
Phaedrus.
Elöljáró beszéd az első kiadáshoz
Jámbor olvasó!
E munkácskának ki legyen szerzője, ha kérded,
Nem tudom: az bizonyos, hogy az én kezeimbe
csak így jött
Név nélkül; nekem egy szomszédom hozta
az Erdő-
Hátról, vagy honnan, hogy jó lesz rajta nevetni
Majd borozgatás közben. Igaz is: mert rajta
nem egy-két
Vídám estéket tölténk; még Marci kanász is,
Aki nagy Á-t se tanult soha, sokszor majd
megütötte
A guta, úgy röhögött: `No ilyet soha Gazd'
uram, - úgymond, -
Még a hetvenedik nagyapámnak lelke se
hallott.
Be furcsán perdül; pedig a sor vége nem úgy
megy,
Mint a nótában szokták. Osztán meg akárki
Irta uram! de gonosz csontnak kell lenni,
ugyancsak
Tudja mikíp szokták `Igy ítélt Marci tudatlan
Fővel; mások még több szépet láttak ezen kis
Munkában, de kivált a többek közt, nekem
a sok
Körmönfont s magyaros szólás formája, meg
a nagy
Könnyűség, elmés lelemény, természeti festés,
Melyek ezen kisded munkát kedveltetik, egybe
Úgy megtetszettek, s egyszersmind Döbrögi
úrnak
Példátlan példás megjobbulása is egybe
Úgy szívemre hatott, hogy azonnal, mint
Matyi, én is
Háromszor tettem fogadást, hogy közre-
bocsátom
A furfangos eszű Ludas Matyi tetteit és már
Szükség, hogy szavamat teljesítsem mint
magyar ember.
Ebből áll az egész dolog, amit mondani
szükség
Volt, legalább annak véltem. Most útra
bocsátom
A Matyit, országot hadd menjen látni;
ne féljen
Döbrögi úr, mert ő már többször nem veri
ám meg.
Irtam---JOBBOTTHON
Egy kancsó jankai mellett-
A kiadó.
A szerző az olvasókhoz
Hajdan ütlekkel magyarázták a mi atyáink,
Hogy mi az alsó rend törvénye, kinél az
Igazság? -
Aki erősebb volt, ugyanaz kényére bitangolt-
A lepocsékolt nép dühös indulatja kanóccal
Adta jelét olykor bosszújának, de oroszlán
Szíve kevésnek volt, hogy, mint Matyi, vissza-
pofozza,
Ami goromba csapást vett a zabolátlan erőtől.
Elmult a vad idő; ki van ennek szabva határa,
Szintúgy, mint annak; szent törvény;
s az igazság
Fennen hordja fejét, mert van bizodalma
hazánknak
Bölcs fejedelmeiben. Bátran eleresztem
azért én
Döbrögi Mátyását, mint medvét, mely
vadonából
Emberi kézre került, és már gazdája dudáján
Úgy illeg-billeg, hogy rajta akárki nevethet,
Senki fiának sem lévén oka tőle szepegni.
Bécsben ugyan hírem nélkül szöke pőre
gatyában
És boglyás fővel: most én csimbókba kötözve
Fürtjeit és e kis kacagánykát vetve nyakába.
A korhelyt fogadott apjának visszabocsátom.
Debrecenből Januáris 12-dikén 1816-ban.
F.M.
LUDAS MATYI
-----------
Első levonás
.............
Hajdan egy faluban a Nyíren-é, vagy az Erdő-
Háton, vagy hol esett, jó szerrel nem jut
eszembe,
Már csak elég az, hogy: volt hajdan egy
öreg asszony,
Özvegy volt, s egy rossz fia volt. Ez munka
fejében
Nyáron legyet a szárán csapkodta napestig,
Télen a tüzelő mellett a piszkafa végén
Ácsorgott el egész napokat. Jó anyja eléggé
Zsémbelt rá; de akár száraz falra marokkal
Borsót hintett volna, szitok, mocsok és a
hurítás
Annyit tett Matyinak (Matyi volt neve a
sihedernek)
Ily tunya életet élt ő jó ideig; hanem egyszer
Holtra elunta magát; hosszúknak kezdte
találni
A napokat s nem elég tágasnak az anyja
telekjét:
Addig nyújtódzott hát, hogy valahára szokatlan
Bajra vetette fejét, s kigyaloglott a falu végén
Lévő dombig, ahol szoktak volt mindenik
ünnep
Délestén az időtöltők karikába hasalni. -
Mint sziszeg a fót lúd idegenre: Matyinkat is
akként
Gúnyolták ki az ő vele nőtt egyforma korású
Virgoncok; de csak ott volt már ő s nem sok
időre
Összegyalulódott velük. - Innen látta először
A mi fiúnk, nézvén szana-széjjel, az ég kari-
máján
Dalmahodó hegyeket; másrészről mint
ugyanannyi
Nyársakat a távol hegységek tornyait; itten
Vette ki a szóból, hogy szomszéd vármegye
is van;
És a többek közt, hogy a híres döbrögi vásár
Egy hét mulva esik. - Felpercene benne
az ország
Látására való kívánság; már az eszében
Kezd sok gondolatok forrása mozogni,
pezsegni;
Nincsen nyugta; fejét töri, míg végtére előtte
Rés nyílik, melyen szándéka folyásnak
eredhet. -
Anyjának húsz szép anyányi libái valának
Egy vén gúnárral, s egy pár öregecske tojóval,
Jókor költek azok, maga bajmolt vélük
az özvegy,
Hogyha szerencsésen, úgymond, fel tudja
nevelni,
Majd egy kis télire valót árulna belőlük.
E ludakra fené fogait Matyi, kéri az anyját,
Bízná rá azokat, hogy hadd próbálna
szerencsét;
A vásárra bemenne velük; jó móddal eladná;
S így kapadozva talán kupec is kerekedne
belőle,
Mely úton sok rác úr lett abban az időben.
`Korhely, léhűtő! Majd a vásárra, pokolba!
Mit kerestél az egész nyáron? jobb hogyha
dologhoz
Látsz itthon`: - az anyó így s így mocskolta
le Mátyást,
Ö pedig a vásárra menést feltette magába,
Már pedig ő, amit feltett furfangos eszébe,
Azt onnan sem tűz, sem víz nem ütötte ki
többé.
És addig kunyerált, hogy rávette
az anyját:
`Ám no hiszen legyen úgy, úgymond, áldjon
meg az Isten,
Csak lendíts valamit, mert hej nagy bűn
a henyélés`.
Kedve derül Matyinak, szerez egy jó kézbeli
fütyköst,
S a sutból kivon egy pókháló-lepte tarisznyát,
Mely öregapjának sohasem szállott le nyakából,
Ebbe az anyja rakott túrót, hájat, kenyeret,
sót,
S fokhagymát; azalatt ő a vén ludakat arrább
Hessegeté; az eladni való huszat kiszakasztá,
És egy körmön font ostorral az útra riasztván,
Anyjának minden jót kíván s ballag utánuk.
Döbrögben vala hát ekkor vásár, a hatalmas
Döbrögi úr örökös jószágában, ki magáról
Azt tartotta, hogy ott neki a felség se
parancsol;
Amit akart, volt törvény, s tetszése igazság.-
A portékának maga szokta kiszabni az árát,
És amely darabért többet mert kérni az árus,
Elkonfiskáltatta, meg is büntette keményen.
Hogyha pedig netán más olcsón vett meg
akármit
És neki megtetszett, csak azért kivetette
belőle,
Hogy fenntartódjon fegyverrel nyert ősi
jussa.-
Amint Döbrögi úr ekkor sétálva alá s fel
A mi Matyink és a szép húsz liba tűne szemébe,
Annyival inkább, mert minden süvegelte
személyét,
Csak Matyinak volt fenn egyedül a főre valója.
Kérdi az úr: `Ki ezen ludak gazdája?`
`Magam la!`
Így szólott nagy nyers-nyakason Matyi.-
`Ejnye, gazember!`
Nem tudod itt ki az úr? majd emberségre
tanítlak!
Hol vagyon a süveged, mi ezen ludaknak
az ára?` -
Bényomván süvegét s megrázítván
kacagányát:
`Három márjás`, úgymond, `párja az ilyen
amolyan!`-
Kérdi az úr: `Id'adod fele árán?` - `Ö biz
az apja
Lelkének sem alább párját egy kurta forintnál.`
Döbrögi vág egyet sinkójával; nosza három
Fogdmeg toppan elő; Matyit a kastélyba
cibálják;
Lúdjait elhajtják; és a kapu közt hevenyében
Ötvent vágnak rá, melyet süvegelve faránál
Egy ispán híven számlált, és Döbrögi bőrös
Karszékből szemlélt. - Matyi így szólt,
hogy felereszték:
`Én uram a fizetést köszönöm; ha az Isten
erőt ád
S életben megtart, majd megszolgálom;
azért csak
Rója fel e kapu félfájára, hogy el ne felejtse:
Háromszor veri ezt kenden Ludas Matyi
vissza!`
Ezt alig végzé, néhány zöldingesek agyba-
Főbe verék, s kiveték, jól meghurcolva hajánál
Fogva, hogy a földet még a lábujja sem érte.
Míg húzták-vonták, még egyszer vissza-
kiáltott:
`Osztán háromszor veri meg Ludas Matyi
kendet!`
Hogy már ott kinn volt, így szólott a
sokasághoz:
`Majd meglássátok, háromszor megverem
azt la!`
Ezt minden neveté; de kivált a Döbrögi
háznál
Örültes szavain Matyinak hahotára fakadtak.
Második levonás
...............
A mi Matyink, könnyen lehet elgondolkodni,
hogy anyja
Háza felé képpel sem fordult; búgva, morogva
Elment földetlen földig; s elvitte magával
A bosszúállás lelkének is ördögi mérgét.
Hogy dühe céljához juthasson, pénz-kuporásra
Adta magát; jócskán keresett is, hol napi
számmal,
Hol szolgálattal; s néhány nyelvekbe eléggé
Jártas lett, mert sok nagy városokat be-
barangolt:
S annyira mennyire sok mesterségnek kitanulta
A csínyját-bínját. Bízván hát mind az eszéhez,
Mind erszényéhez: `Hogy Döbrögi meg ne
csalódna,
-Úgymond,- már egyszer vele számot
kellene vetni!`
Képe azóta nagyon elváltoza néki; azonba
Döbrögi házánál elenyészett híre nevével.
Bátran elmegy hát a nyílt udvar kapujáig,
Amelynek küszöbén nem igen kedvére hasalt
volt.
Látja, hogy a füstös nagy ház helyére azóta
Pompásabb palotát újabb ízléssel emeltek,
A fala fel van már építve, de a fedeléhez
Még faragatlan fák vannak halmozva rakásra.
`Meg lesz már - így szól Matyi, - meg lesz
Döbrögi verve.`
Elfordul onnan, veszen egy félkézi szekercét,
Zsebbeli ölmérőt, s plajbászt egy irhakötővel;
És egy vándorló olasz ács formába jelen meg.
Eljutván a nagy kastélyhoz, mint ahhoz értő
A falnak szélét-hosszát mérkéli szemével;
Onnan vizsgáló képpel megyen a farakáshoz;
Olykor fel-fel néz, a fákat megmosolyogja,
S csóválgatja fejét. Meglátja az úr is az embert,
Arra felé sétál; mit akar? megkérdezi.
`Semmit,
- Úgymond - méltóságos uram! csak ezen
vala utam,
Meg sem is állhatnám, hogy az ilyent meg ne
tekintsem,
Mert mesterségem; látom, hogy akárki
csinálta,
A palotában a kőművesmunka királyi,
Bár csak már fedelét láthattam volna;
reménylem
E dibdáb fákkal nem akarja az úr bekeverni.`
Mondja az úr: `Ezeket bizony én vágattam
az erdőn`.
Csak hozzá vetvén `Jók, jók, - úgymond
Matyi,-apróbb
Házaknak, de nem ily kastélynak; Róma felé kell
Forgatni, hogy pompás fedelet láthasson az
ember.
Én, nagyságos uram, láttam s dolgoztam is
egy-két
Hercegi munkát: de bizonnyal mondom,
ezekből
Nem képes takaros mívet készítni.` -
Kirántja
Mérőjét,-mérkéli-` Be kár, hogy öt ujjnyi
hibázik;
Ám de hisz e nem az én dolgom, senkit se
gyalázok,
Sem magam ok nélkül más munkájába nem
ártom.`
Menni akar; de az úr meg tartóztatja.
`Barátom!
Még nekem - úgymond - nincs egy áccsal is
alkum. -Az úr hát
Járt az olasz földön? - tessék béjönni! -
Ebédje
Volt-é már ma? - Ha a munkám fog tetszeni,
nem fog
Nálam az országban nemesebb gazdára találni`.
Elmosolyodja magát Matyi és dícséri az úrnak
Építésbeli ízlését, sajnálja, ha itten
Tán alkalmatosabb fákat nem lelni ezeknél.
`Oh! - mond Döbrögi, - nincs a földön oly
jeles erdő,
Mely az övénél jobb s gyönyörűbb fát tudna
nevelni.`
Látni szeretné azt Matyi.-Döbrögi pontba
parancsol
Egy hintóba fogatni. Szakács tálaljon
azonba!
Míg bémennének, Matyi mondja, hogy arra
való fák
Hogyha találtatnak, jó volna talán kijegyezni,
Sőt tán egyúttal vágatni is.- Egybe az ispánt
Szólítsák! - kétszáz fejszést rendeljen az erdő
Sarkához. - Készen az ebéd; jól laknak;
a hintó
Ott terem. Egy pillanat alatt kinn vagynak
az erdőn.
A fejszések is ott vagynak már. - Járja
az úrral
A roppant tölgyest Matyi és vágatja, ha szép
fát
Sejt meg.-Már minden munkást elrendele
széjjel,
Kedve szerint: nem tud még egy szál fára
találni.
Beljebb mennek hát,-vizsgálódnak, Matyi
egyszer
Mondja, hogy ő már lelt.-Egy sűrű völgybe
lecsalja.
`Ilyen lenne derék hahogy ölnyi kerülete volna`.
Döbrögi mellé áll s által próbálja ölelni.
Akkor megkapván Matyi túlnan két keze szárát,
Egy gúzzsal, melyet csak azért font, össze-
szorítja.
`Nem vagyok én uram, ács, hanem a Ludas
Matyi - úgymond, -
Kit kend megcsapatott, és elrablotta libáit,
S háromszor fogadá, hogy visszapüfölgeti
kenden.
E most hát első. `Vág egy jó tölgyfa husángot,
S azzal tarkótól talpig meghányja keményen.
Döbrögi hasztalanul hánykódott, mert fa
mohával
A száját jól betömködte; azonban az erdő
Rengett a sűrű kopogástól, s a rohanó fák
Vad morgásaitól. - Mátyás az urat meg-
agyalván
És a lúd árát a zsebjeiből kikeresvén,
Törli szemét-száját, és a sűrűbe elillant.
Már a fejszések, nem lévén munka, pihentek.
Már jobbára ledöntve hevert a címeres erdő
Legszebb része; menőfélen már a nap:
az ember
Bár ha dologtalan is, de az ácsorgást elúnja:
Még sem jő sem az úr, sem az ács. Végtére
az ispán
Nem veszi a dolgot tréfának, hoppogat: erre
Hoppot mond itt, ott, amott meg a rengeteg
erdő.
Hallgatnak: de csak a baglyok huholási
szakasztják
Félbe az alkonyodást követő vadon esteli
csendet.-
Már most mindnyájan kurjantnak; a hangok
özönje
Zengeti a zordont; beljebb beljebb morog,
amíg
Mélyen elnémul.-Figyelem van utána,
sehonnan
Egy kukk hang se felel. Most, most szeppen
meg az ispán,
Széjjel rendeli a látványságot, hogy az erdőt
Hajtsák meg, mert már bajnak kell lenni
akárhogy.-
Amint egynéhány hajtók a völgyet elérik,
Hallanak egy olyan korhantást, mint amikor
a kant
Megdöfik és szívét-ért sebje miatt az utolsót
Elherregte. Mi az? Megdobban az ijedezésre
Rákapatott jobbágy; hátrál; ordítja
az ispánt;
Ott terem az, s félénk népét biztatva lemégyen
Olálkodva az aljra velük:-mit látnak?
az Isten
Mentse az ilyentől még a jó krimi tatárt is!
Fához kötve urok, famohával szája betömve,
És a drága ruhák szét vannak rajta feselve.
Elvágják a gúzst és szájából kifeszítik
A mohot; a rémült ispán instálja alássan,
Hogy mi pogány gyilkos kínozta meg iyen
erősen
A nagyságos urat? Felelet helyébe aludt vér
Ömlött Döbrögiből: sok csuklás közbe sokára
Úgy nyöghette ki, hogy Ludas Matyi meg-
gyilkolta.
Egyik jobbágy a másiknak kurta gubáját
Megrántá: más a mellette valóra könyökkel
Titkon bökdöse, míg urok óbégatva
könyörgött:
`Óh fiaim, vigyetek szaporán, mert meghalok`,
úgymond.
Megfogadák ezek a jó emberek és az ölökben
Vitték a kocsihoz, mások famohát szedegettek
És derekának lágy fekvést puhogattak, az egyik
Szűrét tette alá, másik betakarta gubával.-
Hogy haza cammogtak vele a lovak, egy banya
két pint
Szappanos égett bort kent széjjel rajta; az udvar
Egy kis mákszemnyit sem aludt, minden
köhenésre
Öt-hat férficseléd, és szintugyanannyi fejér nép
Ütközte egymáshoz; nagy volt egyszóval
a hűhó!
Harmadik levonás
.................
Hát Matyi hol járt most? váltig keresék,
de az éjnek
Jó oltalma alatt hamar által ment a határon,
És már új módon gondolkozik a mi urunknak
Más izombeli megpüföléséről. Mikor elsőbb
Vándorlott, egy vén doktornál jó darab ízig
Szolgált; (hajdan ez valamely külföldi
seregnél
Felcser volt). Minthogy híven szolgálta,
bizonnyal
Tudta tehát, hogy még jó szívvel látja;
ez úgy lett.
Még életbe lelé, s hozzá beszegőde inasnak,
Oly feltétel alatt, hogy az esmeretes
nyavalyáknak
Cifra nevére, haszonvehető füvekre, porokra,
Érvágó köppöly, kristély, láncéta, borotva,
S más borbélyszerszám hasznára, sebekre való
szer,
Fürdők s párgolatok készítésére, kenőcsre
Oktatná őtet. - Feje jó volt a mi Matyinknak
S egy-két hét csak alig mult, hogy vagy római
nyelven,
Vagy görögül, sok rossz nyavalyákat elő tudta
bölcsen
Mondani, melyek azon században műbe valá-
nak;
És az azokra való szer kotyvasztáshoz is
értett.-
Elkéré ekkor a doktor Scorbuntius úrtól
Ócska parókáját, spádéját, vén paripáját,
Bőr bugyogóját, és a tábori régi kabátját,
Hadd csapjon velek egy farsangot földes
uránál.
Rá állott az öreg, minthogy jó zálogot ígért.-
Felveszi hát a vén hacukákat; doktori módon
Kezdi viselni magát; illett rá tászli, paróka
Koszperd és bugyogó; úgyhogy Scorbuntius
úr is
Megfogván a hasát, majmát majd oltra
nevette.
Ö meg búcsút vesz, s Döbrögnek ereszti
fakóját.
Döbrögi még szintén meg sem szabadult
az elébbi
Megpüfölés szedres daganatjaitól; ihol újra
Látogatásra megyen hozzá Matyi hajdani
szörnyű
Igéretje szerint. Hiába keríti magát bé
Puzdrás és lándzsás hajdúkkal: nincs neki
annyi
Lelke, hogy a bosszús Matyinak kikerülje
husángját.
A végső faluhoz jutván Matyi, ott maga mellé
Egy vezetőt bérelt; mikor osztán Döbrögöt
érte,
Ott a bírótól katonás hangon kalauzt kért,
Mert ő menni muszajn szakkerment a generális
Quártély aki betegh. (Hihető abban az időben
Történt volt é meg, mikor a sokféle keresztes
Ponyva hadak szanaszét kóborlották be
hazánknak
Nagy részét.) Biztatja Matyit szóval, hanem
elsőbb
Földesurához fut bíró uram, és bejelenti,
Hogy hadi orvosló vagyon itt; mert Döbrögi
fűhöz
Fához kapkoda, és akit csak ajánlani tudtak,
Bárha kerékgyártó, lóorvos, marhakuruzsló
Volt is, kínjában mind meghallgatta tanácsát.
Kéreti hát ezt a felcsert is, hogy ha az Istent
Féli, tekintse az ő nyomorúságát, s ha csak
egy-két
Pillantást szánjon megnézésre; jutalmat
Várakozása felett ígér, és a kocsijában
Küldi el a generál szállásáig. Matyi gazda
Egy darabig vonogatta magát; végtére az
egymást
Felváltó posták elvitték csaknem erővel.
(Bárha nem említné, lehet elgondolni csak
úgy is,
Hogy Matyi a képét okosan be tudta vakolni
És különös módon elváltoztatni beszédét.)
A mi urunk, ki szegény, még vagy három
daganattal,
Melyek a hátáról nem akartak eloszlani,
ágyban
Kórnyadozott: hogy vélt orvosa felé
közelített,
Majd kirepült szedres bőréből; kéri az égre
S földre, hogy ily nyomorult sorsán ha lehetne,
segítsen.
Megtapogatja erét Matyi, és veszedelmes
hevülést
Érez megromlott vérében; hogyha azonnal
Fürdő nem készül, és köppöly még ma
bizonnyal
A szívére megyen és -. Ekkor vállat von az
álnok.
Kéri az úr minden szentekre, hogy amit
az Isten
Értésére adott, rendeljen. - Doktori módon
Harmadik ujjával megbökvén homloka
búbját:
`Fürdő-víz szaporán,-úgymond-és füvek!`
Ezeknek
Elszámlálja küön neveket; száz erdei réti
Dudvák voltak ezek; nyúl-, farkas-, béka-
cseresznyék;
Medve-, szamár-, disznó-, eb-, egér-, kutya-,
macskatövisek.
Hát még az angyal-, szent- s ördög-gyökerek,
(mivel akkor
A füvek neve csak barom, ördög s szent vala;
Füvész-
Könyv még nem lévén), Nosza ispán, szolga,
poroszló,
Hajdú, kukta, szakács, kertész, szoba-,
konyhaleányok,
Béres, strázsa, kocsis, fullajtár, bába, favágó,
Egyszóval minden, valamely'k csak elől vagy
utól volt,
Fuson az udvarból a rétre, ligetre, mezőre;
Addig az üstben víz legyen, és hadd égjen
alatta.
A nép mind kirohant, egyedül egy sánta
banyára
Hagyván a tüzelést; hanem a szemfül Matyi
ettől
Igy szabadula meg: a paphoz küldé, hogy az
Istent
Kérje hívekkel, - Maga megvizsgálja
az úrnak
Vak szemeit; kendőt vesz elő s addig
simogatja
A két szárnyával, hogy száját béfedi; ekkor
Megköti hátulról tarkójánál. `Uram!-úgy-
mond-,
Nem felcser vagyok én, hanem a Ludas Matyi,
kit kend
Megveretett; s lúdját elvette: de hasztalan
a szót
Nem szaporítom; elég, hogy most másodszor
adom meg
Amit megmondtam; főkép, hogy kend is
a hosszas
Várakozásba magát ne gyötörje sokára, csak
essünk
Által rajta; ha még nekem a jó Isten erőt ád,
Harmadszor se fogok majd késni.` Előveszi
osztán
Döbrögit, és a vert testét megdöngeti rútul.
Ekkor az ágyfőből a pénz kulcsát kikeresvén,
`Lúdjaim árát és költségemet elveszem`,-
úgymond.
Azzal búcsút vesz, kimegy; a paripára fel-
ugrik;
S illa berek. - Haza jő a fűvész csorda
rakottan:
Bészalad egy szobalány, meglátja az úr csuda
képét;
Elsikkantja magát, kifut, össze rikoltja
az udvart.
Egyik kérdi mi baj? Másik, hogy hol van
az orvos?
Kúcsolják kezeket, tanakodnak, hogy ki
az ördög
Fojtá bé ismét száját nagyságos uroknak?
Oldjuk meg szaporán. - A félholt Döbrögi
ekkor
Már csak alig szuszogott, és minden pontba
elájult,
S csak lassan nyöghette ki, hogy Ludas Matyi
volt az,
És hogy agyon kínzá. - Mind lóra kap, aki
csak ülhet,
Kergetik a Matyi hűlt nyomait, de haszon-
talan, ő már
Tudj' Isten hol járt; bizonyos, hogy csalfa
örömmel
És degesz erszénnyel tért meg Scorbuntius
úrhoz.
Negyedik levonás
.................
Már most ám igazán rosszul lett Döbrögi;
rendes
Orvosokat hívtak, s currenst küldöztek
az ország
Minden részéhez, Ludas Matyi megfogatása
Végett; csakhogy az ő képét igazára leírni
Nem lehetett, minthogy mindig más színbe
jelent meg.-
Hogy pedig ez nem más földön, hanem a mi
Hazánkban
Történt, a' bizonyos: meg tetszik az akkori
törvény-
Tévők gondjából, kik az ő csúfjára, örökre
Feljegyzék a nagy törvénykönyvben, hogy
az olyan
Rossz úton járó kutyafog, mint a mi Matyink
volt,
Ludasnak neveződjön: ez hát nem puszta
találmány.
Nem jött kézre Matyink, mely Döbrögi núrnak
eléggé
Bokroztatta baját, és már egy ízbe reménység
Sem volt éltéhez: hanem a bölcs orvosok által
Nagy nyavalyáján a munkás természet erőt
vet,
És lassan-lassan keze szennyét csak kiheverte
Mátyásnak; hanem a Ludas név annyira
fészket
Vert szívébe, hogy a vidék lúdját kiölette,
Mert csak lúd-tollat látott is, azonnal elájult;
Még a ludimagistert is ki akarta csapatni
A jószágából; de az azt ígérte, hogy inkább
Rectornak hivatja magát s minden követőit.
Húsz lándzsát csak azért tartott, hogy tíze
napestig,
Tíze viszont éjjel mindig őrt álljon az udvar
Környékén; - hozzá közelíteni akárki
fiának
Sem lehetett, ha ugyancsak előtte nem
esmeretes volt.
Hogyha az udvarból a jószágába kiment is,
Tíz lándzsás lovagolt mindenkor hintaja
mellett.-
Ezt Matyi is mint más, jól tudta, de hasztalan;
ő azt
Háromszor fogadá, hogy megveri Döbrögit,
annak,
Bárha törik-szakad is, csak meg kell lenni
akárhogy.
Országos vásár esik egykor Döbrögi úrnak
Városkájában; Matyi ott, mint más igaz
ember,
Megjelenik paripán; a lóvásárba bolyongván,
Meglát egy virgonc lovat egy idegen sihedernél;
Kérdezi, hogy mire tartja? `Uram, csak száz
arany` -úgymond.-
`Cimbora, hogy lehet az? - Matyi így szól -,
úgy-e komázol?
Tíz lovat is veszek én annyin, tán jobbat is
ennél.`
`Ugyde uram! - felel a siheder, - jó nagy
Magyarország,
És mégis ki hagyom mindjárt vájatni acéllal
Mind a két szememet, ha csak egy lova hág is
elébe.`
`Ugy én a lovadat megvenném, mond Matyi,
hogyha
Megbizonyíthatnád, pedig így meg nem veszi
senki.
- Int neki - félre megyen vele -, nézd,
ottan lakik egy úr,
Tán tudod azt magad is, - majd itt kocsiká-
zik el arra:
Tíz lándzsás katonák lovagolnak hintaja
mellett;
Majd ha az erdőnél járnak, nyargalj oda,
mondjad
Szembe az úrnak, hogy te vagy a Ludas Matyi,
osztán
Kotródj ám, mert száz lelked lesz, mégis
az ördög
Elvisz, ecsém, ha azok megcsípnek; hogyha
nem, úgy én
Megveszem a lovadat; felpénzül, hogy
bizonyos légy,
Tíz aranyat feladok; majd meglelsz engemet
itt s itt.`
Tetszett a tűzről pattant sihedernek az alku,
És nehezen lesi, hogy mikor indul már az
az úr ki.-
Egyszer lárma esik - riogatják széjjel az
embert;
Döbrögi jő hintón! - Utjából félre vonódik
Minden igaz lélek. - Pezseg a pozsgás
sihederben
A jó vér a csak alig várhatja, hogy a kerek erdőt
Érjék Döbrögiék; mint a nyíl utánok ereszti
Ráróját; - `Lassan, lassan, uraim!` -
kiabálja;
Mellé szöktet a hintónak, - `tudod-e uram,
- úgymond -,
Hogy ki vagyok? Tudd meg, Ludas Matyi
én vagyok!` - uccu!
`Rajta, legény!` - ordítja az úr - egyszerre
utána
Hajt a tíz lándzsás, de mi haszna, nyomába se
hágnak.
`Fogd ki kocsis nyerges lovadat, - mond
Döbrögi-, jobb ez
Mind a tízénél, mondjad, hogy száz arany,
aki
Elfoghatja! - szorítsd!` Maga a hintóba
felugrik,
És kíváncsi szemét düllesztve mereszti utánok,
Hogy fogják el már Matyit. - Ö pedig a kerek
erdő
Sarkánál elbujva fülelt, s látván, hogy az úr
már
Csak maga van, kilopózkodik, és megrántja
ruháját:
`Mit bámul az uram? Nem fogják azt ma el-
úgymond;-
Osztán nem Ludas Matyi az, hanem én vagyok,
akit
Megveretett kelmed, s lúdját elvette erővel.`
Döbrögit a mennykő ha azon nyomban
megütötte
Volna, talán sokkal könnyebb lett volna
szegénynek.
Összerogyott, és a kocsiból ájulva zuhant le
Ott Matyi szánakozás nélkül megverte utólszor
S erszényét a lúd árába viszont kiürítvén,
Mondja: `Ne féljen az úr, már többször nem
nem verem én meg.`
Azzal lóra kapott, s elment dolgára örökre.
A tizenegy lovasok nagy későn visszakerültek,
Vert lovaik csak alig húzván inokat,
valamint a
Megzsákolt urok is, kit, elérkezvén, kocsijában
Bágyadtan leltek; mondják, hogy nem vala
képes
Tarkón csípni Matyit. `Nem is a' volt, Döbrögi
mondja,-
A négyelni való megvert háromszor.-
Az Isten
Igy bánik s bánjon valamennyi kegyetlen
urakkal.`
Ezt mondván, megtért a kastélyába, s azonnal
Elküldötte a húsz lándzsást, kegyelemmel
akarván
Oni magát ezután az erőszaktétel ellen
És törvénytelenül nem bánt, hanem úgy,
ahogy illik
Embertársaival; jól is végezte világát.