A MAGYAR ORSZÁGGYŰLÉS KÁBÍTÓSZERELLENES BIZOTTSÁGA JELENTÉSE (2)
A Magyar Köztársaság Belügyminisztériumának jelentése a
Kábítószer-fogyasztás visszaszorítása érdekében létrehozott
országgyűlési eseti bizottság részére
III. Jogi környezet
(A) Kábítószer-rendészet
Elsőként a New Yorkban 1961. március 30-án kelt Egységes Kábítószer
Egyezmény kihirdetésével, valamint a módosításáról és kiegészítéséről
Genfben 1972. március 25-én kelt jegyzőkönyv kihirdetéséről szóló 1988. évi
17. tvr. egységes szerkezetbe foglalt szövegét rögzítő 1965. évi 4. tvr-ben
foglaltakat kell kiemelni. Ez a norma tekinthető a kábítószer-fogyasztás
elleni küzdelem egyik alapdokumentumának.
A törvényerejű rendelettel kihirdetett Egységes Kábítószer Egyezmény a
kérdéshez kapcsolódó egységes fogalom-meghatározásokat (1. cikk), az
ellenőrzés alá vont anyagok körét, s az azokhoz kapcsolódó ellenőrzési
rendszabályok jellegét, mértékét, fokozatát (2. cikk) rögzíti.
A 4. cikkely értelmében kötelezettséget vállaltunk arra, hogy a jelen
egyezmény rendelkezései alapján kizárólag gyógyászati és tudományos célokra
korlátozzuk a kábítószerek termelését, gyártását, kivitelét, behozatalát,
elosztását, kereskedelmi forgalmát, használatát és tárolását.
Az 5. cikkely az ENSZ Gazdasági és Szociális Tanács Kábítószer
Bizottságát (Bizottság) és a Nemzetközi Kábítószer Ellenőrző Szervét (Szerv)
ismeri el illetékesként a nemzetközi ellenőrzésre. Elsősorban a Szerv
jogosultságai hangsúlyozandók. A Szerv - az Egyezmény 9. cikkelye 4. pontja
szerint - a Kormányokkal együttműködve arra törekszik, hogy a
kábítószerekkel kapcsolatos állami feladatok (értve itt a kábítószerek
tiltott beszerzését, termelését, gyártását, kereskedelmi használatát üldöző
állami fellépéshez fűződő elvárásokat is) a vonatkozó nemzetközi jogi
elvárásoknak megfelelően valósulhassanak meg.
A részes tagállamok - az Egyezmény 19. cikkelyének megfelelően - a
kábítószer-szükséglet becslési előirányzatairól évente kötelesek
tájékoztatni a szervet. E jelentésekben a tiltott kereskedelemben lefoglalt
és a törvényes forgalomba került mennyiségeket, valamint a különleges
készletekből: a polgári lakosság szükségleteinek biztosítására
felszabadított kábítószer-mennyiséget egyaránt fel kell tüntetni.
A részes államok által előterjesztett előirányzatokat a Szerv a lehető
legrövidebb időn belül hagyja jóvá annak érdekében, hogy a kábítószerek
használata és elosztása gyógyászati és tudományos célra megkívánt
mennyiségre korlátozódjék. A részes állam és a Szerv közötti vita esetében
pedig a Szerv jogosult összeállítani, közzétenni, kihirdetni a saját
becslési előirányzatait, ideértve a pótlólagos becslési előirányzatokat is.
Az államnak a területére vonatkozó, a 20. cikkelyben leírt statisztikai
adatokkal is szolgálnia kell. Ezek az adatok jobbára a termelt, gyártott,
felhasznált, behozott, kivitt, lefoglalt kábítószer-mennyiségekre, azok
sorsára, illetve a folyó év december 31-ei készletek nagyságára
koncentrálnak.
Az Egyezmény konkrétan meghatározza a gyártott és importált egyes
kábítószerek mennyiségi korlátait (21. cikk). Az Egyezmény az ópium
termelést korlátozó, a mákszalma, a kókacserje és a kókalevél, a kannábisz
ellenőrzésére vonatkozó cikkelyeket is tartalmaz (21/b-28. cikkelye).
Ha a Szervnek alapos oka van feltételezni, hogy az Egyezmény
rendelkezéseit valamely szerződő fél nem hajtotta végre, s ezáltal komoly
mértékben veszélyeztette az Egyezmény célkitűzéseit, jogosult konzultációt
kezdeményezni az érdekelt kormánnyal, vagy attól magyarázatot kérni.
Emellett javaslatot tehet, vizsgálat megtartását is indítványozhatja (14.
cikk).
Súlyos helyzet előállása, s az előzetes intézkedések eredménytelensége
esetén akár valamennyi szerződő fél, az ENSZ Gazdasági és Szociális Tanács,
illetve a Bizottság figyelmét is felhívhatja. Ennek eredményeként a Tanács
akár a Közgyűlést is figyelmeztetheti, a kialakult helyzet veszélyeire.
A Szerv javaslatot tehet az ENSZ illetékes szerveinek és szakosított
intézményeinek a tagállam technikai és pénzügyi megsegítésére is.
Az Egyezmény szerint a kábítószerek gyártása (29. cikk), a kábítószerek
kereskedelme, elosztása (30. cikk) állami engedélyhez kötött olyan
tevékenység, amely igen szoros és folyamatos állami felügyelettel párosul. A
vonatkozó 30. cikkely igen fontos, a forgalmazással kapcsolatos ajánlásokat
is tesz. Az Egyezmény 31. cikkelye a nemzetközi kereskedelemre vonatkozó
különös rendelkezéseket rögzíti. Ezek jórészt export- és import-tilalmi, az
azokhoz kapcsolódó felügyeleti-ellenőrzési, engedélyezési szabályokra
koncentrálnak. Ezek lényege az, hogy az export- és import-kiviteli
engedélyeket olyan tartalommal kell meghozni, s "közzétenni", hogy az
érintett államok számára nyomonkövethetővé váljék a területüket érintő
kábítószer-forgalom, s annak lényeges vonatkozásai. A 31. cikkely az ilyen
tényleges forgalmat leplező eljárásokat tiltó és rendező szabályok sorát
fogalmazza meg.
Kötelezettséget vállaltunk arra is, hogy a kábítószerek tárolását éppúgy
hatósági engedélyhez kötjük (33. cikk).
Az Egyezmény mindezek mellett az állami felügyelet és a felülvizsgálat
kérdéskörében a gyártóktól, kereskedőktől nyilvántartás vezetését követelik
meg.
Ezeknek a rendelkezéseknek az a célja, hogy az Egyezményben írt
célkitűzések egyáltalán érvényesülhessenek, s a részes állam valóban
kontroll alatt tarthassa a kábítószerrel kapcsolatos eljárásokat. Az
Egyezmény 36. cikkelyében írt ajánlások, a követendő büntető rendelkezések
megtételére koncentrálnak. Ezeknek az ajánlásoknak a lényege az, hogy az
államnak mindazt a kábítószerrel kapcsolatos tevékenységet büntetni kell,
amely Egyezmény-ellenes (36. cikk 1. pont). Ugyanakkor a 36. cikkely az
érintett kábítószer-élvezők kezelésének, nevelésének reszocializációjának
érdekében is ajánlásokat tesz. Ugyanez mondható el a lefoglalással, az
elkobzással kapcsolatos ajánlásokkal összefüggésben is. A 39. cikkely ugyan
lehetővé teszi a tagállamok számára az Egyezmény ajánlásaihoz képest
szigorúbb eltérést, ugyanakkor az annál enyhébb eljárást már nemkívánatosnak
tartja.
A 48. cikkely a viták rendezésének módját részletezi. E cikkely mondja ki
azt, hogy az Egyezmény értelmezésével, vagy alkalmazásával kapcsolatos vita
esetén a szerződő felek milyen, a konfliktust rendező, feloldó eszközöket
vehetnek igénybe.
Az Egyezmény végrehajtásával kapcsolatos feladatok ellátását a 8/1968.
(II.9.) Korm. rendelet szabályozza.
A norma 1. paragrafusának (2) bekezdése kifejezetten rögzíti, hogy a
kábítószer termelésével, gyártásával, feldolgozásával, forgalomba
hozatalával és raktározásával csak állami szervek (vállalatok)
foglalkozhatnak. ˙˙˙
A 2. paragrafus pedig kimondja, hogy e tevékenység felügyeletét és
ellenőrzését a belügyminiszter (!) és a népjóléti miniszter együttesen látja
el. A kábítószerrel kapcsolatos eljárásokban a Népjóléti Minisztérium - a
Belügyminisztériummal egyetértésben - adja ki az engedélyt. A norma ((2.
paragrafus (3) bekezdés a) pontja) a Belügyminisztérium kompetenciájába
sorolja a rendészeti felügyelet és ellenőrzés teendőit, illetve a kábítószer
átmenő forgalmának engedélyezését.
Az e jogszabállyal szemben számos kritika fogalmazódik meg az utóbbi
időkben, lévén, hogy a gazdasági változások, s kiváltképpen a privatizációs
folyamatok eredményeként tarthatatlanná vált az 1. paragrafus (2)
bekezdésében írt azon követelmény, amely szerint a kábítószerrel összefüggő
egyes feladatokkal csak állami szervek foglalkozhatnak.
Ugyanígy meghaladottá váltak a BM hatáskörébe utalt feladatok is. A
rendszerváltozást követően ti. a BM, illetve az ilyen rendészeti feladatokat
ellátni hivatott rendőrség szervezetileg is különvált. Ezeket a rendészeti
feladatokat a rendőrségről szóló törvény (Rtv.) már kétségtelenül a
rendőrségre oktrojálja.
Az 1/1968. (V.12.) BM-EüM együttes rendelet feladat-meghatározása már
jóval konkrétabb. A BM teendői is jórészt ebből vezethetők le. Egyébként e
rendelet az, amely a mellékelt négy jegyzékben foglalva közli a
nemzetközileg kábítószerként avagy a kábítószerekből előállított
készítményekként nyilvántartott anyagokat.
Ugyancsak e rendelet az, amely - az ilyen anyagokon kívül - a Magyar
Köztársaság területén (!) kábítószernek minősített anyagok és a szigorított
intézkedések alá vont kábítószerek jegyzékét is közzé teszi. Ez utóbbiak
gyógyászati célra nem alkalmazhatók, s kizárólag tudományos célokat
szolgálhatnak.
A rendelet 3. melléklete pedig a forgalomba hozatalra engedélyezett
kábítószerek, kábítószert tartalmazó gyógyszerkészítmények jegyzékét közli
azzal, hogy a megjelölt kábítószerek az orvosi vényen történő rendelés,
gyógyszertárból való kiadás, gyógyszertári és gyógyintézeti tárolás,
nyilvántartás és elszámolás szempontjából nem tekintendők kábítószernek. A
megjelölt készítmények esetében is hasonló értelmezést fogalmaz meg a
melléklet.
Az együttes rendelet főbb rendelkezései a következők:
Az 1. paragrafus azt a kérdést rendezi, hogy pontosan mi tekinthető
kábítószer-élvezetre alkalmas anyagnak. Valójában itt a mellékletekben
felsorolt, négy jegyzékben szereplő anyagokra történik utalás, tisztázva
azt, hogy bármilyen mennyiségű folyékony vagy szilárd hígítás termékei is e
körbe tartoznak.
A 2. paragrafus kétségtelenné teszi, hogy a kábítószerrel kapcsolatos
mindennemű tevékenységet kizárólag a kábítószer-üzemi engedéllyel rendelkező
állami szerv (intézet, intézmény, vállalat stb.) folytathat, más szervezet
nem. A visszavonásig érvényes kábítószer-üzemi engedélyt - a
Belügyminisztériummal (!) egyetértésben - a Népjóléti Minisztérium adja ki.
Ugyanígy a Népjóléti Minisztérium engedélye szükséges annak visszavonásához
is.
A 3. paragrafus pedig kötelezi az engedéllyel rendelkező vállalatot az
ilyen tevékenységek felügyeletére hivatott kábítószer-felelős és
kábítószerfelelős-helyettes kijelölésére. E személyek kijelöléséhez a
Belügyminisztérium előzetes hozzájárulása szükséges.
Az 5. paragrafus az érintett vállalat nyilvántartási kötelezettségét
rendezi, és e nyilvántartások tartalmi követelményeire tesz utalást.
A vállalattól - a 6. paragrafus (1) bekezdése szerint - csak kábítószer-
üzemi engedéllyel rendelkező vállalatok, továbbá (az érdekelt miniszterekkel
egyetértésben) a népjóléti miniszter által meghatározott szervek
szerezhetnek be kábítószert. Tudományos (kísérleti) célra kizárólag a
Népjóléti Minisztérium eseti engedélye szerint lehet kábítószert beszerezni.
A 7. paragrafus a selejtezés (megsemmisítés) kérdését rendezi,
meghatározva az eljárás dokumentálásának engedélyezésének módját, tartalmát.
A BM-nek (illetve az Rtv. és az 1/1993. (I.13.) IM-BM-PM együttes rendelet
szerint: a rendőrségnek) nincs szerepe a selejtezési eljárásban.
A 8. és a 10. paragrafusok kétségtelenné teszik: a Magyar Köztársaság
területére kábítószert behozni, kivinni az Népjóléti Minisztérium engedélye,
az ilyen anyagok tranzitálása pedig a Belügyminisztérium engedélye alapján
lehet.
A másik nagy horderejű nemzetközi egyezmény Bécsben 1971 februárjában
született meg. A pszichotrop anyagokról szóló Egyezményt az 1979. évi 25.
tvr. transzformálta belsőjogi szabályaink közé. E norma főbb rendelkezései a
következők:
Az 1. cikkely az egyes fogalmak értelmezésére szójegyzéket közöl.
A 2. cikkely választ ad arra: mi a teendő akkor, ha valamely részes állam
a pszichotrop anyagok listájára (jegyzékére) tartozónak tekinthető anyagot
vél felfedezni.
E cikkely részletezi az Egészségügyi Világszervezet, a Bizottság teendőit
is. A Bizottság - indokolt esetben - kiegészítheti a pszichotrop anyagok
listáját, de az anyag más fejezetbe átsorolásáról vagy akár annak törléséről
is dönthet.
Az Egyezmény rendezi a Bizottság döntése kapcsán teendő, a részes felekre
háruló feladatokat. Ezek a teljesítendő ellenőrzési szabályokra vonatkoznak.
A 3. cikk a készítmények ellenőrzésére vonatkozó részletes
rendelkezéseket közöl. Sokak között az ellenőrzés alóli mentesítés
lehetőségét is megadja, ugyanakkor annak korlátait is közli (3. pont).
Ugyszintén ez a cikkely rendezi a mentesítéssel kapcsolatos tájékoztatás
rendjét, a Bizottságnak a részleges vagy teljes mentesítésre vonatkozó
döntése közzétételének mechanizmusát.
A 7. cikkely a legszigorúbb ellenőrzési rendszabállyal sújtott I.
jegyzékben lévő pszichotrop anyagokkal kapcsolatos külön rendelkezéseket
közli. Innen tudható meg, hogy ezeknek csak a tudományos és korlátozott
gyógyászati felhasználása engedélyezhető. Ezek gyártását, forgalmát
különleges engedélyhez kell kötnie a részes államnak, s azokat tételesen
nyilván kell tartaniuk. Szigorú felügyeletet követel az Egyezmény. Az ilyen
anyagok kivitele, behozatala fő szabály szerint tiltott, kivéve, ha az e
tevékenységet folytató kifejezett állami felhatalmazással rendelkezik.
Az 5. cikkel egyébként is gyógyászati és tudományos célokra rendeli
általában a pszichotrop anyagokat (utalva itt az egyéb jegyzékeken szereplő
anyagokra is).
A 8. cikkely általában beszél arról, hogy a pszichotrop anyagok
gyártásának, forgalmának, elosztásának engedélyezéséről állami
ellenőrzésének, felügyeletének kötelezettségéről.
A II-IV. jegyzéken szereplő anyagok - fő szabály szerint - csak orvosi
vényen adhatók ki magánszemélyek használatára. A III-IV. jegyzéken felsorolt
anyagokat a gyógyszerészek - az állam engedelme szerint - orvosi vény nélkül
is forgalmazhatják (9. cikk).
A 11. cikk szigorú nyilvántartás vezetését követeli meg. Jegyzéktípusok
szerint pontosan meg is határozza a nyilvántartások tartalmát.
A 12. cikkely a nemzetközi kereskedelemre vonatkozó szabályokat közli. A
szigorú kiviteli és behozatali engedélyezésre, az érintett államok kölcsönös
értesítésére koncentráló szabályok célja az, hogy pontosan nyomon követhető
legyen az ilyen anyag forgalma.
Egyébként a 13. cikkely szerint bármelyik fél megtilthatja a II-IV.
jegyzéken felsorolt egy vagy több anyag behozatalát országába.
A 14. cikkely a nemzetközi vonalakon közlekedő hajók, légijárművek vagy
más szállítási eszközök elsősegély ládáiban szállítható pszichotrop
anyagokra vonatkozó külön rendelkezéseket közli. E szerint nem tekintendő
behozatalnak, kivitelnek vagy átszállításnak a II-IV. jegyzéken feltüntetett
olyan korlátozott mennyiségű anyag, amelyekre a fenti eszközökön
(elsősegélynyújtás céljából) sürgős esetekben szükség lehet.
Az Egyezmény 16. cikkelye a részes felek tájékoztatási kötelezettségét
írja elő. Ez éves jelentés elkészítését jelenti. A jelentés a tagállam belső
jogi szabályairól, a pszichotrop anyagokat érintő jogellenes
cselekményekről, az Egyezményben írt egyes feladatokat ellátni hivatott
kormányhatóságokról, a tiltott kereskedelem tárgyát képező anyagokról, a
gyártás, forgalmazás, a felhasználás adatairól ad tájékoztatást az ENSZ,
illetve a Szerv számára.
A Szerv - a részes állam Egyezmény-ellenes eljárása esetén - magyarázatot
kérhet, intézkedések megtételét javasolhatja, figyelmeztetheti a részes
tagállamokat, a Bizottságot, a Tanácsot; sőt, felhívhatja e szerződő feleket
a pszichotrop anyagok nemzetközi forgalmának korlátozására is (19. cikk).
Ehhez a cikkelyhez hazánk fenntartást fűzött. (Ennek akkori indoka témánk
szempontjából közömbös.)
A 20. cikkely szerint a részes tagállamoknak minden szükséges intézkedést
meg kell tenniük abból a célból, hogy megelőzzék a pszichotrop anyagokkal
való visszaélést és biztosítsák az érdekelt személyek gyors felkutatását,
kezelését, egészségügyi, mentálhygienes felvilágosítását, utángondozását,
munkaképességük helyreállítását, reszocializációjukat.
A 22. cikkely a büntető rendelkezésekre tesz ajánlásokat. Ugyanakkor az
1/b) pont lehetővé teszi a pszichotrop anyagokat fogyasztók egészségügyi
rehabilitációját, utógondozását, büntetés helyett. E cikkely szorgalmazza a
cselekmény előkészülete büntetendőségének megteremtését, illetve az ahhoz
kapcsolódó pénzügyi tranzakciók büntetőjogi fenyegetését.
A tvr. 3. szakasza hazánknak az egyes pontjaihoz fűzött fenntartásait,
nyilatkozatait rögzíti. Témánk szempontjából a nemzetközi bíróság
joghatóságának kizártságára vonatkozó megnyilatkozásoknak lehet jelentősége:
ti. a bíróság joghatóságát csak a vitában érdekelt összes fél beleegyezése
esetén ismerjük el.
A "Pszichotrop Egyezményt" kihirdető 1979. évi 25. tvr. 5. szakasza
alapján a pszichotrop anyagok gyártásáról, feldolgozásáról, forgalomba
hozataláról, behozataláról, kiviteléről, raktározásáról, használatáról a
4/1980. (VI. 24.) EüM-BM együttes rendelet szól. Egyben e rendelet
melléklete tartalmazza az eltérő ellenőrzési rendszabályokat igénylő
pszichotrop anyagok felsorolását. ˙˙˙
A rendelet főbb szabályai a következők:
A pszichotrop anyagok gyártása, feldolgozása, forgalomba hozatala,
behozatala, kivitele, raktározása, használata - szűk körű kivételtől
eltekintve - kizárólag gyógyászati és tudományos szükségletek kielégítését
szolgálhatja. (2. zakasz)
Az állami felügyelet és ellenőrzés a népjóléti miniszter és a
belügyminiszter (!) között oszlik meg.
A 3. paragrafus (3) bekezdése szerint a rendészeti felügyelet és az
ellenőrzés tartozik a BM hatáskörébe. A rendelet a BM hatáskörébe utalta az
egyes, meghatározott pszichotrop anyagok átmenő forgalmának a szabályozását,
engedélyezését is. A pszichotrop anyagok előállítására, forgalomba
hozatalára és raktározására vonatkozó engedélyt a NM kizárólag a BM-el
egyetértésben adhatja ki. (3. paragrafus 4. pont)
Külön szakasz foglalkozik a különös ellenőrzést igénylő, a I. számú
mellékletben írt pszichotrop anyagokra. Felhasználásuk csak tudományos célra
engedélyezhető (4. paragrafus) és ezen anyagok kezelése az NM külön
engedélyével történhet. Az engedély az anyagok nyilvántartásával, az
adatszolgáltatással kapcsolatos rendelkezéseket is rögzíti.
Az 5. paragrafus szerint a II-V. jegyzékekbe felvett pszichotrop anyagok
előállításával, forgalmazásával, raktározásával a gyógyszergyárak, a
gyógyszer-kereskedelmi és gyógyszer-külkereskedelmi vállalatok (!)
foglalkozhatnak.
A 6. paragrafus az ilyen anyagokat kezelő vállalatoknál működő "felelős"
kijelöléséről, képzettségéről ír; e személyek kijelöléséhez a BM (!)
előzetes hozzájárulása szükséges.
Amíg a II. jegyzékben foglalt pszichotrop anyagok kezelésére nézve a
kábítószerre vonatkozó kezelési szabályok irányadók, addig a III-V.
jegyzékbe foglalt anyagokra a gyógyszerekre vonatkozó rendelkezések az
irányadók.
Az I-IV. jegyzékbe felvett pszichotrop anyagok behozatalát, kivitelét a
NM engedélyezi. Ehhez nem kell a BM egyetértése.
A kiviteli engedély iránti kérelemhez csatolni kell a célország
behozatali engedélyét (11. paragrafus (1) bekezdés).
Az I-IV. jegyzékbe foglalt pszichotrop anyag tranzitálásához a BM (!)
engedélye szükséges.
Rendkívül nagy horderejű az ENSZ-nek a kábítószerek és a pszichotrop
anyagok tiltott forgalmazása ellen Bécsben 1988-ban kötött Egyezménye. Az
egyezményt már ratifikálta hazánk és a közeljövőben várható annak
kihirdetése. A megállapodás meghatározóan bűnügyi vonatkozású, speciálisnak
tekinthető olyan nemzetközi norma, amely kiegészíti a korábbi egyezményeket.
A bécsi Egyezmény tehát nem lépett a másik két norma helyébe, de azokat még
csak részben sem helyezte "hatályon kívül".
Az Egyezmény főbb rendelkezései a következők:
A 2. cikk szerint a szerződő felek kötelezettséget vállalnak az
Egyezménnyel összhangban lévő belső törvény és normaalkotási intézkedések
megtételére, feltéve, ha az ilyen kodifikációs eljárás a belső jogrendszer
alapvető fontosságú rendelkezéseivel összeegyeztethető.
Az Egyezmény hatályát rendező 2. cikkely a másik állam joghatóságát óvó
szabályt is rögzít: e szerint egyetlen fél sem tehet a másik részes állam
területén olyan intézkedést, amely a másik állam joghatósága alá tartozik.
(3. pont)
A 3. cikkely a nyilvántartandó absztrak eseteket (cselekményeket) sorolja
fel. Sőt a cikkely még a szándék meglétének ismérveit is megfogalmazza (3.
pont); emellett az "ajánlott", többnyire a szabadságvesztésre koncentráló
büntetésekre is javaslatot tesz, megemlítve egyben a pénzbüntetés, az
elkobzás alkalmazhatóságát.
A cikkely külön hangsélyozza az elkövető egészségügyi kezelésének,
nevelésének, utókezelésének, reszocializációjának szükségességét; sőt,
kisebb súlyú bűnesetek kapcsán még ezen intézkedések primátusát helyettesítő
jellegét is hangsúlyozza a norma. (4. pont b), c) és d) alpontok)
A 3. cikkely 5. pontja meghatározza a súlyosító körülményeket is. (Pl. a
bűnszervezetbeli tagság, az ilyen szervezetek segítése, a bűncselekmény
nemzetközi jellege, erőszak vagy fegyver használata, a sértett kiskorúsága,
a visszaesés).
Az 5. cikkely - felismerve azt, hogy a szervezett bűnözéssel szemben csak
a vagyoni alapjának megrendítésével lehet fellépni eredményesen - szigorú
elkobzási szabályokat is rögzít. Ennek lényege az, hogy a kábítószeren, a
pszichotrop anyagon túl elkobzás alá esett mindaz, amelyet az ilyen
cselekmények segítésére szántak, vagy ami az ilyen cselekményekből bármilyen
előnyként származott; de azok a dolgok is, amelyek az ilyen ügyletek vagy az
ehhez kapcsolódó pénzmosási tranzakciókat bizonyíthatják vagy azok
leleplezését szolgálhatják.
A 4. pont - az elkobzás hatékonyságát elősegítendő - a nemzetközi
együttműködés "technikai" kérdéseit részletezi. E szabályok - többek között
- a vagyonmenekítés (pénzmosás) megszakítását is szolgálja. A cikkely kitér
az olyan különleges esetekhez kapcsolódó eljárási javaslatokra is, amikor a
vagyoni előnyt más javakká alakították át, konvertálták vagy összekeverték
legális dolgokkal. A becsült értéket ez utóbbiak rovására is el lehet
kobozni. (6/b. és c. pontok)
A 7. pont a bizonyítás terhének megfordíthatóságát (!) javasolja; ennek
érdekében azt indítványozza, hogy a szerződő felek fordítsák meg a
bizonyítás terhét az elkobzás tárgyát képező, feltételezett vagyoni előny
vagy más javak törvényes eredetét illetően akkor, ha e jogi megoldás
egyáltalán összeegyeztethető a belső jogi elveivel, bírósági és más eljárási
szabályaival.
A 8. pont azonban kimondja, hogy az ilyen intézkedés nem sértheti a
jóhiszemű harmadik személy jogait.
A 6. cikkely a kiadatás kérdéseit rendező szabályokat rögzíti. A cikkely
azokat az eseteket is felemlíti, amikor a részes tagállam nem adja ki a
területén lévő elkövetőt. Ilyen esetekben a kiadást megtagadó államnak kell
érvényesítenie az Egyezmény célkitűzéseit.
A 7. cikkely a jogsegély kérdéseire vonatkozó szabályokat fogalmazza meg,
kifejtve a jogsegély alapját képező konkrét eseteket, indokokat (2. pont).
Az 5. pont szerint a szerződő felek nem hivatkozhatnak banktitokra a
jogsegély nyújtásának megtagadásakor.
A 8-10. pont a jogsegély-kérelmek, és azok teljesítésének szervezeti,
technikai kérdéseivel, az adatszolgáltatás csatornáival foglalkozik. Nem
sérti az Egyezményt a diplomáciai éthoz ragaszkodás; sürgősségi esetben az
Interpol útján is történhet adatszolgáltatás.
A 11. pont pedig a megkeresés tartalmi követelményeit közli; a 15. pont a
megkeresés megtagadásának lehetőségeit rögzíti. Ilyenre jobbára akkor van
lehetőség, ha a megkeresés a megkeresett fél szuverenitását, biztonságát,
közrendjét stb. sérti vagy a belső jogi rendelkezéseivel ellentétes.
Az együttműködés egyes formáiról és kérdéseiről szóló 9. cikkely a szoros
nemzetközi együttműködés, adatcsere szükségességét sugallja. Az
adatszolgáltatásnak az elkövető személyének, a vagyoni előnyök és javak
mozgására, illetve a kábítószerek, pszichotrop anyagok és az azok
előállításához, forgalmához stb. kapcsolódó eszközökre kell koncentrálnia
(Ezek az ún. sarkalatos pontok).
Az e cikkelyben írt, a képzési, oktatási program tartalmára, irányára
vonatkozó ajánlások a kábítószer-bűnözés felderítésének hatékonyságát
szolgálják.
A 12. cikkely a kábítószerek és pszichotrop anyagok gyártására gyakran
használt anyagokkal kapcsolatos eljárási kérdéseket rendezi. A 2. pont pl. a
jegyzékbe történő felvétel vagy az azokból történő törlés, módosítás
szabályait írja le, nevezetesen: a részes állam - az ilyen igényt megalapozó
ismeretek birtokában - értesítést küldhet az ENSZ főtitkárának. A cikkely
itt az előzőekben részletezett egyezményekkel azonos további eljárási
szabályokat rögzít. A különbség talán annyi, hogy jóval részletesebbek ezek
a szabályok.
A 8. pont a szerződő fél felügyeleti, engedélyezési jogosultságait
részletezi. E szerint a szerződő feleknek felügyeletet kell gyakorolni
minden olyan személy, vállalat felett, akik a szóban forgó anyagok
gyártásáért, szétosztásáért felelősek. A norma szerint engedélyezési
rendszerhez kell kötni azokat a létesítményeket és helységeket, ahol ezen
anyagok gyártása és szétosztása történik; de meg kell akadályozni azt is,
hogy a gyártók (elosztók) nagyobb készleteket halmozhassanak fel, mint
amelyeket a piaci helyzet indokolna.
A 9. pont pedig a lefoglalás, a jogellenes export, import, tranzitálás
esetéhez kapcsolódó kölcsönös tájékoztatás követelményeit rögzíti. Ennek
célja az, hogy nyomon követhetők legyenek az ilyen szállítmányok.
A 12. pont szerint az államok fél évente tájékoztatják a szervet a
jegyzékekbe felvett anyagok mennyiségéről, eredetéről vagy az ilyen anyagok
gyártására szolgáló további anyagokról, a jogsértésekről.
A 13-14. cikkelyek szerint az Egyezmény kötelezi a szerződő feleket - s
végül is ez a norma célja - azokra az intézkedésekre, amelyek
ellehetetlenítik a kábítószerek (pszichotrop anyagok) tiltott gyártását,
termesztését, forgalmazását, keresletét. A 14. cikk 5. pontja pedig
szorgalmazza az érintett anyagok mihamarabbi megsemmisítését vagy
felhasználását, s csak a szükséges, bizonyítékként szolgáló minta vételét
írja elő.
A kereskedelmi szállítókat meghatározott intézkedésekre kötelező (15.
cikkely), a kereskedelmi iratok tartalmára, áttekinthetőségére (16.
cikkely), a tiltott tengeri szállítás megakadályozására, visszaszorítására,
a szabad-kereskedelmi övezetekre, a szabad kikötőkre, a postai szállítások
igénybevételére vonatkozó különleges szabályok végül is az előző célokat
szolgálják.
A 20. cikkely széles körű adatszolgáltatásra kötelezi a részes államokat;
az adatszolgáltatásnak a jogellenes cselekmények olyan részleteire is ki
kell terjednie, amelyek okulásul szolgálhatnak mások számára is.
A 21-22. cikkelyek a Bizottság és a Szerv jogosítványait rögzíti.
Valójában - az érintett állam szuverenitását nem sértve - mindent
megtehetnek, amelyek az Egyezmény célkitűzéseit szolgálják. Ajánlásokat
tehetnek, adatokat kérhetnek, intézkedések megtételére hívhatják fel,
figyelmeztethetik a szerződő feleket. E tekintetben elsősorban a Szerv
feladatai a legkonkrétabbak.
A 24. cikkely szerint a felek az ajánlásoktól legfeljebb szigorúbb
intézkedéseket léphetnek meg, de enyhébbet nem.
A 32. cikkely a viták rendezésére vonatkozó irányzatokat tesz
(konzultációk tartása, választott bírósági eljárás, nemzetközi bíróság
közreműködése).
Utalni kell a koncesszióról szóló 1991. évi XVI. törvény egyes
rendelkezéseire. ˙˙˙
A törvényben konkrétan meghatározott kizárólagos állami, önkormányzati
vagy önkormányzati társulási tulajdon, valamint a kizárólagosan az állam
vagy az önkormányzat hatáskörébe utalt tevékenységek gyakorlása - rendeli
így a törvény - koncessziós szerződés alapján átengedhető a hatékonyabb, a
privatizációs folyamatok realitásait figyelembe vevő működés érdekében. ˙˙˙
A törvény értelmében a kábítószerek és a pszichotrop anyagok előállítása
és forgalmazása ilyen állami koncessziónak tekintendő.
Az így átengedett tevékenységek folytatásának módját, részletes
feltételeit az e törvény keretei között szabályozó ágazati törvényben kell
rögzíteni. Az ágazati törvény az egyes tevékenységtípusok folytatását
koncessziós pályázat kiírása, illetőleg koncessziós szerződések megkötése
nélkül is lehetővé teheti (liberalizált tevékenységek).
A 2. paragrafus határozza meg a koncessziós szerződés megkötésének
feltételeit. E szerint a törvény hatálya alá tartozó tevékenység
folytatásának feltétele az, hogy az állam vagy az önkormányzat, illetve az
önkormányzati társulás e célra az állam vagy az önkormányzat többségi
részesedésével működő gazdálkodó szervezetet vagy költségvetési, illetve
önkormányzati intézményt alapítson vagy - s ez a második vagylagos feltétel
- az állam, illetve az önkormányzat a tevékenység gyakorlásának időleges
jogát koncessziós szerződésben engedje át. E koncessziós szerződést pedig
mind a belföldi, mind pedig a külföldi természetes és jogi személyekkel,
valamint ezek jogi személyiség nélküli társaságaival is megkötheti az állam,
illetve az önkormányzat.
A 4. paragrafus (1) bekezdése értelmében az állam, illetve az
önkormányzat pályázatot köteles kiírni a koncesszió átengedése, átvétele
érdekében. Az állam, illetve az önkormányzat nevében eljáró személy, illetve
szerv kizárólag a nyertes pályázóval köthet koncessziós szerződést.
A 20. paragrafus (1) bekezdése szerint a koncesszió-köteles tevékenység
folytatására - fő szabály szerint - a koncessziós szerződést aláírónak záros
határidőn belül saját részvételével belföldi székhelyű gazdasági társaságot
kell alakítania.
Ha a koncesszió-köteles tevékenység folytatását hatósági engedélyhez köti
valamely jogszabály, a koncessziós társaság csak ennek birtokában
folytathatja koncessziós tevékenységét. (21. paragrafus)
A koncessziós társaság a koncesszió-köteles tevékenység gyakorlásának
jogát az állam, illetőleg az önkormányzat hozzájárulása nélkül másra nem
ruházhatja át, de nem pénzbeli hozzájárulásként más gazdasági társaságba sem
viheti be e jogot.
A kábítószer-rendészeti tevékenységhez forrásként szolgál a rendőrségről
szóló 1994. évi XXXIV. törvény (Rtv.). Valójában e jogszabály tekinthető
olyannak, amely - e kérdésben - a rendszerváltozást követő realitásokat már
figyelembe veszi, s a rendészeti feladatokat (jogokat, kötelezettségeket)
végül is oda telepíti, ahol e feladatok egyáltalán elláthatók.
Kétségtelen azonban, hogy az Rtv. következetlen e szabályzásban,
tekintve, hogy a kábítószer-rendészeti teendők rendőrséghez telepítésével -
jogdogmatikailag nehezen feloldható - kolliziót teremtett az eddig
ismertetett egyes belső jogi normákkal szemben.
Nem helyezte ugyanis hatályon kívül a rendészeti igazgatás kérdésében
korábban másként rendelkező alacsonyabb szintű rendelkezéseket. A
szabályozás e hiányossága ezért kérdésessé tette a BM szerepét. A
minisztériumnak - gyaníthatóan - a konkrét esetekhez kapcsolódó hatósági
jogkört mellőzve általános az felügyelet és irányítás eszközei maradtak. E
következtetésre elsősorban a jogértelmezés szabályait követve juthatunk.
Az Rtv-nek az e kérdést illető főbb szabályai a következők:
Az Rtv. 1. paragrafusa meghatározza, hogy a rendőrség rendészeti
feladatkörében ellátja a közbiztonságra veszélyes anyagok - s közöttük a
kábítószer stb. - előállításával, forgalmazásával és felhasználásával
kapcsolatos hatósági feladatokat. ((2) bekezdés d. pont). A 90. paragrafus
pedig - az államigazgatási adatkezelés kapcsán - akként rendelkezik, hogy a
rendőrség a rendészeti feladatainak ellátása érdekében a kábítószer, a
pszichotrop anyag gyártására, kereskedelmére, az ország területére történő
behozatalára, kivitelére, átszállítására, megszerzésére, felhasználására,
tárolására, szállítására vonatkozó engedéllyel rendelkezők adatait az
engedélyben szereplő, az anyag gyártó- és tárolóhelyét, továbbá a gyártási
engedéllyel rendelkezők adatait, valamint az engedély kiadásának, illetve a
visszavonásának feltételeit igazoló adatokat a határozatban szereplő
jogosultság megszűnésétől számító 10 évig kezelheti. A 90. paragrafust
értelmezve arra következtethetünk, hogy a kábítószerrel, pszichotrop
anyaggal kapcsolatos hatósági-rendészeti feladatokat a rendőrség
kompetenciájába utalja az Rtv., s e feladatokat nem is kívánja a
Belügyminisztériumra oktrojálni.
Az 1988. december 20-án Bécsben kelt ENSZ egyezmény végrehajtására
kiadott 100/1996. (VII. 12.) Korm. rendelet ugyancsak meghatározó témánk
szempontjából.
E jogszabály a kábítószerek tiltott gyártásához használt egyes vegyi
anyagokkal végzett tevékenységek szabályozásáról szól. Itt tehát nem a
végtermékekkel, tehát a kábítószerrel, a pszichotrop anyaggal kapcsolatos
tevékenységhez kapcsolódó rendészeti igazgatási feladatokról, hanem az e
végtermékek gyártásához szükséges egyes, a jogszabály mellékleteiben közölt
ellenőrzött anyagok felhasználásához fűződő igazgatási teendőkről van szó.
A főbb szabályok a következők:
A 4. paragrafus szerint a jogszabályhoz fűzött 1. számú melléklet I. és
II. kategóriájába tartozó ellenőrzött anyagokkal folytatott belföldi
tevékenységek közül a gyártás, a felhasználás, a feldolgozás, az önálló
raktározás és a nagykereskedelmi tevékenység folytatása engedélyhez kötött.
Az engedélyt az Ipari és Kereskedelmi Minisztérium (IKM) adja ki. Az 1.
számú melléklet III. kategóriájába sorolt anyagokkal folytatott
tevékenységfajták csupán az IKM-nél tett bejelentéshez kötött.
Az 1. számú melléklet I. és II. kategóriájába tartozó anyagokhoz
kapcsolódó export- és import-tevékenység szintén az IKM engedélyezési
kompetenciájába tartozik. Az 1. számú melléklet III. kategóriájába tartozó
anyagok ilyen nemzetközi forgalmához elegendő az IKM-nél tett bejelentés.
A 6-7. paragrafusok - részletezve a döntést megalapozó okokat - a
tevékenységi engedély megtagadásával, visszavonásával, felfüggesztésével
foglalkoznak.
A tranzittevékenység csak a külföldi hatóságok engedélye alapján,
valamint a magyar vámhatóságnál történt bejelentést követően vámfelügyelet
mellett folyhat (11. paragrafus).
A 12. paragrafus az ilyen tevékenységet folytatóknak az illetékes
hatóságokkal és az MBH-val való együttműködési és az adatszolgáltatási
kötelezettségét, azok tartalmát írja elő. E szabály lényege az, hogy e
személyeknek minden olyan adatot közölni kell a hivatkozott szervekkel,
amelyek a kábítószerekkel, pszichotrop anyagokkal kapcsolatos jogellenes
tevékenységre utalnak.
A statisztikai adatszolgáltatás címzettje az IKM (12. paragrafus (2)
bekezdés c) pont).
A 13. paragrafus szerint az ellenőrzött anyagokkal kapcsolatos hatósági
feladatok ellátására az IKM, valamint a Vám- és Pénzügyőrség és külön
törvényi felhatalmazás alapján a Nemzetbiztonsági Hivatal jogosult.
E szerveknek, illetve a rendőrségnek a feladataik ellátásához szükséges
adatokat - az adatvédelemre vonatkozó jogszabályok figyelembe vételével -
egymás számára hozzáférhetővé kell tenni.
Utalni kell az Országgyűlés 111/1996. (XII. 19.) határozatára, amely a
kábítószer-fogyasztás terjedésének megállítása érdekében eseti bizottság
felállításáról rendelkezett. A bizottság célja a nemzetközi követelmények és
a belső jogi szabályok közötti esetleges kollízió felszámolásának
kezdeményezése, a tájékozódás a bűnüldözés és a prevencióterápia-
rehabilitáció jogi környezetéről mindannak érdekében, hogy mindezekről az
Országgyűlést 1997. szeptember 30-áig tájékoztathassa.
Budapest, 1997. március
Készítette: Dr. Borai Ákos