NE LÉPJ A FŰRE! SZÍVD EL!
("Don't walk on the grass! Smoke it!)
- A "fű" az angol szlengben a marihuana egyik neve. -
Már negyedórája árválkodom a körforgalom szélén, mikor végre feltűnik
Brian szakadt autója. Lelkesen integet, majd kihajt a körforgalomból és
megáll a buszmegállóban. Odakocogok és beszállok. Kézfogással üdvözöljük
egymást, ami Angliában eléggé szokatlan. Az autó még magyar mércével mérve
is tragacs, kívűl rozsdás, belül meg mindenfelé drótok lógnak belőle;
ránézésre nem ér többet nyolcvan-száz fontnál.
Briant én hívtam fel aznap reggel, hogy nincs-e kedve meginni egy sört,
ugyanis holnap hazautazom. Zavartan elnézést kért, hogy ő már elígérkezett
egy vacsorára, de utána néhány barátjukkal összejönnek a lakásukon egy
kicsit dumálni, lesz némi bor is, ha van kedvem csatlakozni hozzájuk, akkor
nagyon szívesen látnak.
Csörömpölve és csattogva elindulunk. Az út egyforma, kétszintes,
vöröstéglás házak között vezet. Két utcával arrébb megállunk egy italbolt
előtt. Rövid tanakodás után a vörösbor mellett döntünk.
Amíg Brian bevásárol, addig átszaladok a túloldali telefonfülkéhez. Még
mindig nem sikerült megszoknom, hogy az autók "rossz irányból" jönnek, ezért
- biztos ami biztos - mindig szétnézek mind a két irányba. Nincs otthon,
akit hívtam, így ismét megmaradnak a hetek óta gyűjtögetett tíz- és
húszpennyseim. A szállásomon már egészen figyelemre méltó magasságú tornyot
építettem belőlük. (Szükség is van rá, mert a telefonkészülék mohón nyeli az
érméket, ha az ember olyan elvetemült, hogy Magyarországra telefonál.) A
szemközti bolt ajtajában felbukkan Brian, így én is visszasétálok a
járgányhoz (ismét csak szétnézek mindkét irányba).
Peter és barátnője már megérkeztek és a kertben csücsülnek. Velem
egykorúnak látszanak mind a ketten. A kölcsönös bemutatkozás után Brian
beterel minket a házba. A házat diákok bérlik, amint az bizonyos jelekből
megállapítható. (Rendetlenség a konyhában, papírfecnikre írt üzenetek és
feljegyzések a falon, elhagyott sörösdobozok és tankönyvek mindenütt.) A
nappali szobának viktoriánus hangulatot kölcsönöz a használaton kívüli
kandalló, felette a hatalmas tükör, a süppedős szőnyeg, a túldíszített
tapéta és a virágmintás huzatú fotelek.
- Hogy tetszik a lakás? - kérdezi Brian.
- Hááát - lamentálok - olyan, mint ahol diákok laknak.
Nevetnek, ami annak a jele, hogy nem sértődtek meg.
Előkerül az üveg vörösbor, Peter poharakat hoz a konyhából, Brian pedig
beindítja a lemezjátszót. Időközben megérkezik a ház ötven év körüli
tulajdonosa és ő is csatlakozik hozzánk. Sajnos eggyel kevesebb az ülőhely,
így nekem egy babzsák jut, ami elég kényelmetlen, de legalább úgy-ahogy
mindenkivel szemben ülök. Koccintunk. Odakint lassan lemegy a nap, s a
félhomályban álmosan megindul a beszélgetés. A témák szokásosak: újabb
vasutassztrájk, John Major egy pancser, a kormány milyen marhaságot csinált
már megint, stb.
Peter csendben nekiáll cigarettát sodorni. Gyűlölöm a cigarettafüstöt, de
ha az ember vendégségben van, akkor ne finnyáskodjon, na és a sodort
cigaretta füstje még mindig sokkal kellemesebb, mint a hazai Sophiane
"illata", amit odahaza pl. vasúti várótermekben lehet mintavételezni. A
cigaretta kissé hosszúra sikeredett. Peter meggyújtja, szív belőle néhányat,
azután tovább adja Briannek. Ő is szippant belőle néhányat, azután felém
nyújtja és így szól:
- Ez marihuánás cigaretta. Ha van kedved, nyugodtan próbáld ki.
Ez az első eset, hogy kábítószerrel kínálnak, így eléggé megdöbbenek és
elhárítom a kínálást. Tapasztalataim szerint az angolok meglehetősen
zárkózottak; sokszor éreztem azt, hogy úgy viselkednek velem, mintha
ellenszenves volnék nekik, pedig csak arról van szó, hogy ez a normál
üzemmódjuk. Ezért is találom meglepőnek, hogy valaki, akivel eddig három-
négy alkalommal találkoztam, marihuánás cigarettával kínál.
- Sokkal kevésbé káros, mint a nikotin vagy az alkohol - bátorít Peter
barátnője. Ráadásul még olcsóbb is. Amíg egy sör másfél-két fontba kerül,
addig egy ilyen cigaretta ára ötven penny körül van. És ami nagyon jó benne,
hogy soha nem leszel tőle másnapos. Túladagolni sem lehet: nem leszel tőle
részeg, nem veszíted el az öntudatod, csak elbódulsz. Végül pedig: nem válik
rabjává az ember, azaz nem kerül olyan függőségbe, mint az alkoholisták vagy
az erős dohányosok.
- A marihuána fogyasztás igazából társadalmi esemény: összegyűlik valahol
néhány jóbarát, beszélgetnek, és közben kézről kézre jár a cigaretta; ettől
valahogy meghitt hangulata lesz az egésznek. Ha túrázni megyünk az erdőbe a
barátainkkal, akkor is elfogy egy-két cigi. Ez különösen érdekes élmény,
mert a marihuána hatása alatt élénkebben látod a színeket.
- Használ-e valamit, ha depressziós vagy?
- Sajnos nem - Állapítják meg egybehangzóan.
- Az a helyzet, hogy ugyan jól érzed magad tőle, de az agyad tiszta
marad, tehát a gondolataid is ugyanúgy megvannak, így végeredményben nem
lesz jobb kedved, és persze a problémáid is megmaradnak.
Szemügyre veszem az "anyagot" - kinézetre fekete színű, kemény tömb, és
akárhogy szaglászom, semmilyen határozott illatot nem tudok felfedezni
rajta. (Néhány éve, mikor Koppenhágában jártam egy frissen végzett kanadai
villamosmérnök barátommal, a srác időnként megjegyezte, hogy "azok a
fazonok, akik mellett eljöttünk az előbb, marihuánás cigarettát szívtak" -
persze mindig olyankor szólt, mikor már halló- és szaglótávolságon kívűl
voltunk.)
- Hol szereztétek a marihuánát? - érdeklődöm, hogy igencsak hiányos
kábítószeres ismereteimet bővítsem.
- Elvileg az utcán is lehet kapni - mondja Brian - de a legtöbben
valamilyen ismerősüktől szerzik be, aki már régebben szívja, és akinek
megbízható forrásai vannak. Ha az utcán veszed meg, nem lehetsz biztos
benne, hogy nem vernek-e át. Vannak azután olyanok is, akik maguk termesztik
a vadkendert: az így előállított marihuána sokkal tisztább és erősebb, mint
a "kereskedelmi forgalomban kapható".
Közben készül a következo töltet.
Brian megnyálaz és egymáshoz ragaszt három cigarettapapírt és dohányt
szór bele. Ezután az öngyújtó lángjába tartja a fekete tömböt, s a
megmelegített részről apró darabokat morzsol le. Ezek bekerülnek a dohány
mellé, végül összesodorja és meggyújtja a kész cigarettát.
- Honnan tudjátok, hogy mennyi kell bele?
- Látod, ez egy jó kérdés! - és röhögnek.
- Nem tudod pontosan beállítani, ráadásul a marihuána minősége is
változik; egyszer erősebb, másszor gyengébb. A cigaretta azért kényelmes,
mert ezt a legkönnyebb szabályozni. Ahogy beszívod a füstöt, rögtön hat,
tehát ha már jól érzed már magad, akkor egy darabig nem szívsz többet és
kész. Vannak, akik pipából szívják, ez sokkal erősebb, mint a cigi.
Süteménybe is szokták sütni, de azzal meg az a baj, hogy mivel a gyomron
keresztül szívódik fel, így egy-két óra múlva derül ki, hogy az adag túl
sok, vagy netán túl kevés volt - akkor meg már nem lehet mit csinálni.
- Úgy tudom, hogy az egyik legerősebb érv a marihuána ellen az, hogy aki
ezzel kezdi, az később könnyen áttérhet az erősebb drogokra, amik aztán már
tényleg károsak az egészségre és rájuk is lehet szokni.
- A tapasztalat azt mutatja, hogy ez nem igaz. - szerelnek le
vendéglátóim.
- Jelenleg azt fontolgatják, hogy legálissá teszik Angliában a marihuána
árusítását és fogyasztását. Ezzel a kormányzat két legyet is ütne egy
csapásra. Először is alaposan meghúzná a szőnyeget a drogkereskedők lába
alatt, mellesleg pedig egy csomó pénzt zsebelne be a forgalom
megadóztatásából. A fogyasztók is jól járnának, mert az "árú minősége
garantált és egyenletes lenne.
(Logikus érvelésnek tűnik, de valami oka csak van, hogy a marihuána
árusítása és fogyasztása talán Hollandián kívűl minden országban
bűncselekménynek számít.)
- Sokan fogyasztanak a diákok között marihuánát? - folytatom a
kérdezgetést.
- Úgy nyolcvan százalék. - felelik.
- Ennyire elterjedt?
- Igen, nagyon elterjedt, bár pontosan nem lehet tudni, mert az
ilyesmivel senki sem dicsekszik. Főleg vizsgák előtt gyakori, mert így
próbálják levezetni az idegi feszültséget.
- Milyen gyakran szívtok füvet?
- Ó, nem túl gyakran. Úgy hetente egy-kétszer. Néha többször is.
- Na és nem büntetik a marihuána fogyasztást?
- Dehogynem. Én tíz év körlüli gyerekeket tanítok egy iskolában, és ha
kiderülne rólam, hogy marihuánát szívok, azonnal elveszíteném az állásomat -
mondja Peter barátnője.
A többiek is bólogatnak, hogy hát igen, bajba kerülnének, ha ez kiderülne
róluk, de szemlátomást nem izgatja őket a dolog.
Éjfél felé felállok és elbúcsúzom. Brian - saját állítása szerint "quite
high" érzi magát, de elég magabiztos ahhoz, hogy hazafuvarozzon. Ilyenkor
már üresek az utcák, nagy baj nem lehet. Menet közben figyelem, hogy
kerülgeti-e a lila egereket az úton, de nem látszik rajta semmi rendellenes.
Baj nélkül meg is érkezünk, a búcsúzásnál leírjuk a szokásos
tiszteletköröket ("It was nice to meet you." és "Come to visit me again!"),
azután becsapom a tragacs ajtaját és elbotorkálok a lépcsőház felé.