Tarr Dániel:
INDIAI KENDER: CSAK TISZTA FORRÁSBA
(Forrás: Magyar Narancs, VIII. évf. 28. szám, 1996. július 11.)
Indiában talán a legnagyobb probléma a túlnépesedés miatti elszegényedés
és munkanélküliség, aminek következtében kiújulnak a vallási ellentétek:
minden csoport a másikat hibáztatja. A fő ellentét a muzulmánok és hinduk
között van, szinte mindennaposak a véres konfliktusok. A növekvő gazdasági
feszültség következményeként egyre fokozódik ez az ellentét, ami akár egy
vallási köntösbe burkolt belső háborúvá fajulhat.
Ebben a közegben kell tehát az indiai droghelyzetről beszélnünk: egy
mesterséges, provokált szituációról van szó, ami mindenképp a jelenlegi
hatalmi viszonyokat erősíti, és amely több célt szolgál.
Indiában drog alatt elsősorban cannabisféléket értenek. Szerepe azonban
eltér a nyugati országokban bevettől, mivel egészen más közegben és más
céllal jelenik meg. A nyugati országokban nem legalizált a szer, elsősorban
az illegális kereskedelemben kapható, a kriminalizmus szférájához tartozik.
Annak ellenére, hogy a cannabiskereskedelem a legjelentősebb üzleti
vállalkozások egyike Európában - egy 1991-es adat szerint összforgalma 7,5
milliárd dollár (háromszorosa a heroinnak és mintegy egymilliárddal több a
kokainnál).
India nem vesz részt a nemzetközi drogkereskedelemben. Azt most hagyjuk,
hogy Nyugaton miért került a tiltott drogok listájára a cannabis - ennek
megvannak a maga politikai, gazdasági, pszichológiai okai -, de érdekes
elgondolkodni azon, hogy a nyugati mintát követve (politikai okokból) az
indiai kormány is hozott egy rendelkezést, amely szerint a
cannabisszármazékok illegálisak. Ennek ellenére senki nem értelmezi a
kendert kábítószernek. Ez a rendelkezés nem tud érvényre jutni, hiszen India
évezredes hagyományokkal rendelkezik, amelynek a cannabis ugyanolyan része,
mint az, hogy a bal kezükkel törlik a feneküket, és nem papírral. Mivel
nincs hatalom, amely végrehajtaná a törvényeket, s ha lenne, sem szállhatna
szembe a több ezer éves hasis- és marihuánakultúrával, nyugodtan mondhatjuk,
hogy Indiában teljesen szabad, elfogadott és használt szer mindenféle
cannabisszármazék.
Az indiai kender története nagyon régre nyúlik vissza, sokrétű
felhasználását már évezredekkel ezelőtt felfedezték. A legősibb idevonatkozó
irat i. e. 2727-ből Sheng Nung kínai császár feljegyzéseiből való, aki
osztályozta és gyógyhatásainak megfelelően leírta a cannabist is.
Indiában való elterjedésének magyarázata elsősorban az iszlám vallásban
kereshető: ez vált - a növény pszichedelikus tulajdonságai révén - a tiltott
alkoholt helyettesítő élvezeti szerré. Érdekes megfigyelni azt is, hogy az
alkohol nem is terjedt el, nem beszerezhető, csakis városokban, és ott is
aránytalanul drágán - a kenderszármazékok árának többszöröséért. A cannabis
azonban mindenhol jelen van.
A kenderfogyasztás elsősorban, de nem kizárólag, a muzulmán lakosság
körében terjedt el. Az iszlám területeken (elsősorban Északnyugat-Indiában)
a hasis elengedhetetlen része az életnek, fontos szocializációs bázis:
esténként vagy napközben a férfiak összegyűlnek a vízipipa körül. Egyébként
is ez a legjelentősebb kendertermesztő terület, mivel a Himalája aljában
olyan különleges éghajlati övezet alakult ki, ahol a monszun idején rengeteg
a csapadék, és így meleg, párás, szinte üvegházi környezet jön létre, ami
rendkívül kedvező a kendernek.
A cannabiskereskedelem csakis belföldi szinten számottevő. A külföldiek
által vásárolt kender mennyisége elenyésző részét képezi a kereskedelemből
származó profitnak. A belföldi kereskedelem másik oka, hogy mivel az indiai
maffia nem tud kitörni a külső piacra más konkurens országok miatt, a
belföldi piacot használja fel, ami mellesleg lényegesen nagyobb, mint az
európai.
A cannabisfogyasztás alatt inkább hasisfogyasztást kell érteni, hiszen
olyan mennyiségű kenderről van szó, hogy a leveleket, a marihuánát, senki
nem fogyasztja, csakis a virágokból készített hasist. Nem lehet tudni, hogy
a nyugati hatásra alakult-e ki, vagy régebbi gyökerekből táplálkozik, de
meglepően gazdag az a kultúra, ahogy a különböző kenderszármazékokat
forgalmazzák: süteményként (has-cake), joghurtba keverve (bang-lassi),
elfüstölve (smoke) vagy sajtolva (hasis, dope, top stb.), vízipipában,
pipában, cigarettába csavarva, vagy csak lenyelik. A cannabisszármazékok
fogyasztása mellett meg kell még említeni az ópiumfogyasztást is, amely
kizárólag két indiai területre korlátozódik: Benáreszre és Kalkuttára. Ide
Thaiföldről hozzák be a különböző sajtolt opiátokat, amelyekből ópiumot vagy
rossz minoségű heroint állítanak elő.
Ezeket csak szűk körben forgalmazzák, mivel meglehetősen drágák, és így
szinte csak külföldiek számára elérhetők. Ez kifejezetten állami monopólium,
Benáreszben például "állami" boltokban árulják "nyugtával", amely állítólag
a rendőrség felé igazolja a "legalizált" tranzakciót.
A hindu kasztok közül elsősorban a sadhukra jellemző tevékenység a
cannabisfogyasztás, akik meditációs gyakorlataik előtt hasist fogyasztanak -
elsősorban Benáreszben, mielőtt elmerülnének a halottégetők lángjainak
látványában. Érdekes megfigyelni, hogy szinte kizárólag a fiatalabb,
mondhatnánk, kezdő, tapasztalatlan sadhuk fogyasztanak hasist, az öregebbek
szinte sosem. Mivel ők független szellemi utat járó férfiak, a hindu
ortodoxia puritán előírásai rájuk nem vonatkoznak. Ezenkívül létezik egy
külön kaszt, a "hasisevok", ők elsősorban koldusok; meztelen, sötét bőrű
emberek, egy szál ágyékkötőben, csoportosan járják a városokat, nem
keverednek a helyi lakossággal. Szinte minden városban megtalálhatók, és a
többi árussal ellentétben nem próbálnak meg eladni semmilyen cannabisfélét,
azonban szívesen megkínálják az embert.
Indiában jelentős a drogturizmus, főleg Európából, Ausztráliából és
Észak-Amerikából érkeznek sokan vásárlási céllal.
A hippiknek köszönhető az a mindmáig ható tendencia, hogy nagyon sok
ember úgy indul neki Indiának, hogy ott valamiféle lelki megbékélést vagy
szellemi revelációt talál - erre rengeteg ashram létezik -, s ez gyakran
összefolyik a kenderhez fűzött reményekkel is. Sok olyan központ alakult ki,
ahol kizárólag a lelki és kábítószeres élmények furcsa együttese létezik:
Goa, Pushkar, Kovalam, Dharamsala, Manali, Hampi, Puri és Mahabalipuram.
Ezek mind érdekes, szép helyek (Goa például idillikus trópusi tengerpart,
Manali gyönyörű himalájai táj, termálvizes fürdőkkel), és kapcsolódik
hozzájuk valamilyen vallási központ. Megfelelő mennyiségű drog is van
persze, viszonylag olcsón.
Érdekes azonban megfigyelni, hogy a drogtúrát járók jelentős százaléka
izraeli állampolgár. Amikor a fiatalok leszerelnek az izraeli hadseregből, a
kapott nagyobb összegű végkielégítésből (két-háromezer dollár) eljönnek
lazítani, s ennyi pénzből akár évekig is maradhatnak. Az ilyen jellegű
turizmus oly jelentős méreteket öltött, hogy például Manaliban egyes kis
kávézókban héber nyelvű étlapok vannak. További csalogató tényező az is,
hogy az ilyen helyeken rendszeres, nagy méretű acid-partykat rendeznek,
általában teliholdkor. Ezeken a full Moon Partykon, gyakran előkerülnek az
európaiak által behozott kábítószerek, az LSD és más hallucinogének.
Olyan helyeken, mint például Goa, kialakult egy réteg, amely annyira
belefeledkezett az olcsó kábítószer világába, hogy gyakorlatilag Indiában
rekedt. Számtalan nyugati emberrel lehet találkozni, aki 10-20-30 éve
Indiában él, és már levetkőzte minden nyugati vonását: indiaivá vált -
megtanult egy-két nyelvet, és kétévente eladja az útlevelét, hogy pénzhez
jusson, majd a követségen próbál újat szerezni. Elsősorban belőlük alakul ki
az a dealerhálózat, amely a belföldi drogkereskedelem nagy részét
bonyolítja, hiszen az ott rekedt nyugatiaknak volt elég pénzük, hogy egy
ilyen vállalkozásba belekezdjenek.
Míg az indiaiak habitusjelleggel, egy tág, kialakult szokásrendszeren
keresztül használják a cannabist - amely semmilyen szinten nem tekinthető
kábítószerezésnek -, addig a nyugatiak nagy mennyiségű kábítószert
fogyasztanak, teljes rendszertelenséggel. Az indiaiak estéként, szinte
kizárólag társaságban, fogyasztanak drogokat; kisebb csoportokban,
kávéházakban, útszélen, vízparton, fák alatt, Kasmírban az úszó házaikban
vagy a hegyi kunyhókban ülik körbe a vízipipát, a nyugatiak ezzel szemben
általában egyedül és folyamatosan fogyasztanak drogokat. Következésképp
mindig vesznek is, így kétpercenként lerohanják az embert az árusok:
Everything possible! Something?, Good Manali?
Az indiai drogfogyasztás egy jól kitaposott kulturális keretbe
beágyazódott hagyomány. Ezzel ellentétben a nyugati utazó ott ragadhat
évekre, elveszve India kaotikus varázsában: vagy valami vallási őrület
alanya lesz, vagy a kábítószer miatt ragad ott, vagy egyszerűen elfeledkezik
saját emberi korlátairól - lesoványodik, lebetegedik, és meghal.