AZ ÓPIÁT TÍPUSÚ KÁBÍTÓSZEREK
223. A "kábítószer" (narkotikum) kifejezést széles körben és nem
meegfelelő értelemben használják laikus, törvényi és tudományos körökben
egyaránt. Egyesek a szót olyan drogok azonosítására használják, melyek
bódulatot, érzéketlenséget vagy alvást váltanak ki; mások csak a
máknövényből származó ópium leszármazottait ("ópiátok") jelölik vele; van,
aki a kifejezést a "függőséget kiváltó szerre" ekvivalens értelemben
használja; a törvényben pedig gyakran használják a "kábítószer" kifejezést
minden olyan drogra, amelynek feltételezett veszélyes hatása van (pl. a
törvényi szabályozásban a marijuana vagy a kokain gyakran az ópiátokkal
együtt, "kábítószerként" szerepelnek, annak ellenére, hogy csak kevés, az
igazi kábítószerekkel közös tulajdonságuk van). Hogy a félreértéseket
elkerüljük, ebben a jelentésben az "ópiát típusú kábítószerek" (rövidebben
ópiátok) kifejezést fogjuk használni, ez alatt olyan drogokat értünk,
amelyek a mákból (papaver somniferum) nyert ópium származékai, vagy
farmakológiailag hasonlóak hozzá.
224. Az ópiumra vonatkozó legkorábbi egyértelmű hivatkozásunk az i. e.
III. évszázadból származik, bár egyes kutatók szerint vannak több, mint
5,000 éves hivatkozások is. Sokan közülük úgy gondolják, hogy Homérosz
"Nepenthe"-je az ópium volt. Ezeket a drogokat mind a máknövény zárt
gubójának nedvéből (máktej) készítik, amelyet rögtön a virágszirmok
lehullása után kell kinyerni. A növénynek csak ez a része tartalmaz
pszichoaktív anyagokat. Bár az "ópiumevés" szokása Ázsiában évezredek óta
ismert, a drog széles körben csak a Brit Kelet-Indiai Társaság nagybani
ópiumbirodalmának XVIII. századi kiépülését követően terjedt el. Az
ópiumszívás gyakorlatát Kínában azután fejlesztették ki, hogy a Kelet
megismerkedett az amerikai dohánnyal. Amikor a kínaiak betiltották a brit
ópiumot, kezdetét vette az "ópiumháború", amelynek során a világ akkori
legnagyobb tengeri flottája kényszerítette Kínát arra, hogy megnyissa
kikötőit a brit (ópium-) kereskedelem számára.
225. 1805-ben különítették el az ópium fő összetevőjét, egy alkaloidot,
melynek az álmok görög istene, Morpheus után a morfium nevet adták. A
következő fél évszázad során az ópium számos egyéb alkaloidáját is
felfedezték, többek között a kodeint és a papaverint, ezek ma mindennapos
használatban vannak. Azóta számos félszintetikus (pl. heroin, 1874) és
szintetikus (metadon, Demerol és Alvodin) ópiát-jellegű drogot fedeztek fel.
Ezek a vegyületek az ópiátokéhoz hasonló hatást váltanak ki (csak más
dózisokban), bár nagy különbségek vannak közöttük az egyes ópiáthatások
erősségét illetően. Az idült ópiáthasználók választása rendszerint a
heroinra esik, amely erősebb a morfiumnál. Erről a drogról piacra bocsátása
idején azt állították, nem okoz függőséget. Azok az orvosi vagy kapcsolódó
körökben mozgó egyének, akik nem gyógyászati célra használják ezeket a
drogokat, illetve azok, akik a gyógyászati célú használat során szoktak
rájuk, rendszerint a morfiumot vagy a szintetikus szereket használják. Az
egyes drogok közti hasonlóságok miatt egy csoportban tárgyaljuk őket, a
kivételekről külön szólunk.
226. A XIX. századig a "nyers" ópiumot vagy szívták vagy megették.
Ezeknél a módszereknél jóval kevésbé áll fenn a függőség kialakulásának
veszélye, mint a később feltalált eljárásoknál, a nyugati világban az ópiát
típusú kábítószerek csak a morfium elkülönítése és az injekciós fecskendő
feltalálása után váltak komoly problémává. A morfiumot gyakorló orvosok
széles körben használták az amerikai polgárháború során
fájdalomcsillapításra, néha függőséget is okozva, amelyet akkoriban
"katonabetegségnek" hívtak. Ebben az időben számos bejegyzett gyógyszerbe
(pl. Paregoric) tettek ópiumtinktúrát, így az ópium kvázi-orvosi célú
használata bevett gyakorlatnak számított. A nyugati parton a kínai
bevándorlók ópiumszívása bizonyos fokig stimulálta a szer nem gyógyászati
célú felhasználását. A XIX. századi ópiátprobléma méreteit nehéz
megbecsülni, de úgy tűnik, abban a korban ezeknek a drogoknak a használata
nem volt a fő erkölcsi kérdések sorában. A XX. század első részében
napvilágra kerültek a morfium- és heroinfüggőség által okozott problémák,
így Észak-Amerika piacairól bevonták a legtöbb ópiátot tartalmazó terméket,
és betiltották a drogok nem gyógyászati célú birtoklását.
227. Mivel a társadalomban élők jellemzői a társadalmi változásokkal
együtt változnak, a drog használóinak leírását csak egy adott helyen, adott
időben élő népcsoport esetéében adhatjuk meg, és egy ilyen fajta leírás nem
általánosítható. Kevés információ áll rendelkezésünkre az ópiátok előző
évszázadi, észak-amerikai használóiról, de sok kutató állítja, hogy abban az
időben jóval több nő használta ezeket a drogokat, mint férfi. Az évszázad
elején az ópiátok betiltásával megfordult a helyzet, a férfiak váltak a
domináns használókká. Míg fél évszázada még nem voltak ritkák a kínai
ópiumszívók, ma Észak-Amerikában kevés keleti származású él, aki használna
valamilyen ópiát típusú kábítószert. Kanadában az utóbbi évtizedekben e
drogok használata pár városi területen összpontosult. Gyakori jelzések
szerint a gyógyászatban és a hozzá kapcsolódó szakmákban dolgozók fokozottan
ki vannak téve a drogfüggőség veszélyének. Különböző okok miatt az ilyen
csoportokban előforduló függőség gyakoriságára vonatkozó statisztikák nem
eléggé pontosak. Több kutató állítja, hogy a függőségbe került egészségügyi
dolgozók az idült ópiáthasználók jelentős részét teszik ki. Kanadában az
ismert ópiáthasználók hosszú évek óta a teljes népesség kb. 0.02%-át teszik
ki.
228. Annak ellenére, hogy sok megfigyelő szerint ma Kanadában az ópiát
típusú kábítószerek nem gyógyászati célú alkalmazása nem jelent komoly
egészségügyi problémát, számos okunk van arra, hogy a figyelmet a drogok e
csoportjára irányítsuk. Az a kép, amely a történelmünk során a
közvéleményben a "kábítószerfüggőkről" kialakult, ma befolyással van szinte
minden drogokkal kapcsolatos vizsgálódásunkra. Ezen túlmenően az ópiát
típusú kábítószerek fontos szerepet játszottak a múltbeli és a jelen
drogtörvények megalkotásában, és a társadalmilag elítélt drogok
használatának bűnügyi-jogi megítélésében. Bár az ópiátokkal kapcsolatban
számos fontos kérdésre még most sincs válasz, annyi világosan látszik, hogy
sok olyan állításnak, amelyet többnyire "tényként" fogadnak el, nem sok köze
van a tudományos igazsághoz.
Gyógyászati alkalmazás
229. Az ópiát típusú kábítószerek jelenlegi gyógyászati előnyei a XVI.
századi Európában már ismertek voltak, egyes területeken talán már jóval
azelőtt is. Ezeket a drogokat leginkább fájdalomcsillapításra, a hasmenés és
a vérhas kezelésére, továbbá a köhögés csillapítására használják. Százával
állítottak elő hasonló szerkezetű vegyületeket a célból, hogy olyan
anyagokat találjanak, amelyek megtartják az ópiátok hasznos hatásait, de
kevésbé okoznak függőséget. Ezeket a törekvéseket nem koronázta nagy siker,
ezért a morfiumot és társait az orvosok még ma is a leghasznosabb drogok
között tartják számon. Észak-Amerikában a heroint már nem használják
gyógyászati célokra.
Fogyasztás, felszívódás, terjedés és a drog sorsa a szervezetben
230. Az ópiát típusú kábítószerek különféle tabletták és kapszulák,
elixírek, köhögés elleni szirupok (kodein), injekciók, végbélkúpok, illetve
a feketepiacon ragadós szilárd vagy por formájában fordulnak elő. A kodeint
gyakran keverik más, nem ópiát típusú fájdalomcsillapítóval. Bár az ópiátok
jól felszívódnak az emésztőcsatornából, a szájon át történő elfogyasztás
hatása meglehetősen akadozó és kiszámíthatatlan az injekciós adagoláséhoz
képest. A visszaélők körében a heroint és a morfiumot gyakran bőr alá
beadott, vagy intravénás injekciókkal adagolják. A nyers ópiumot rendszerint
megeszik, elszívják, por alakjában esetleg felszippantják. Az elfogyasztott
drognak csak töredéke jut el a központi idegrendszerbe. A hatás tartama és
erőssége jelentősen változik az ópiátok családjába tartozó egyes drogoknál
(és a dózis függvényében), bár a fő hatások rendszerint 3-6 óráig tartanak.
A drogokat rendszerint deaktiválja a máj és kiürülnek a vizeletben, gyakran
kis mennyiségű tiszta morfium kíséretében.
Fiziológiai hatások
231. A tiszta ópiátoknak terápiás dózisok esetén kevés jelentős, nem
pszichikai jellegű hatásuk van. Az azonnali fiziológiai reakció rendszerint
magában foglalja a légzés és a keringés lelassulását, a köhögési reflex
elnyomását, a pupilla beszűkülését, a látásélesség kisebb csökkenését, enyhe
viszketést, a bőr alatti vérerek kitágulását, a bőr felmelegedését, a
bélrendszeri működések csökkenését (ez gyakran székrekedést okoz), és egyes
személyeknél a rosszullétet, illetve a hányást. Magas dózisoknál
érzéketlenség és eszméletvesztés léphet fel. A túladagolás fő jelei a kóma,
a sokk, végső esetben a légzésbénulásból fakadó halál.
232. A tiszta ópiátok rendszeres, idült fogyasztásának nincs jelentős,
közvetlen fiziológiailag káros hatása. Számos problémát okoz viszont az
utcáról beszerezhető anyag szennyezettsége, a nem steril körülmények közti
adagolás, az elhanyagolt életkörülmények, az elégtelen táplálkozás és a nem
megfelelő orvosi ellátás - ezek a tünetek általában jellemzőek a bűnöző-
függők viselkedésére. Az utcai használóknál gyakran jelentkező betegségek a
hepatitisz, a tetanusz, a szív- és tüdőbaj, a sérült vénák, a bőrbetegségek
és kelések, illetve terhes nőknél a szülési rendellenességek. Egykoron a
malária is gyakran előfordult ennél a csoportnál.
233. A heroinfüggők körében a halálozások számának átlaga jelentősen
nagyobb, mint a korcsoportátlag. E csoport egy részénél az intravénás
adagolást követő hirtelen összeomlást és halált jelentettek. Az ilyen
haláleseteket gyakran a feketepiacon keringő drogok kiszámíthatatlan
tisztaságából eredő túladagolásnak tulajdonítják. Sok bizonyíték van azonban
arra, hogy ezen halálesetek közül soknak nem pusztán a túladagolás, hanem
inkább a drogban jelenlévő szennyeződések, és talán valamiféle drog-
hiperérzékenység az oka.
234. A kábítószerek szubjektív hatásai egyénről-egyénre és helyzetenként
is jelentős különbségeket mutathatnak. Sokan egyáltalán nem élvezik az
élményt, és nyíltan visszautasítanák, ha meg kéne ismételniük egy felügyelt
kísérleti helyzetben. Mások melegségérzetről, jó közérzetről, békéről és
megelégedettségről számolnak be. Gyakran tesznek említést eufóriáról vagy
diszfóriáról, rosszullétről, fáradtságról, szédülésről, a
koncentrálóképesség hiányáról, apátiáról és letargiáról. Egyes személyek
energiával és erővel töltődnek fel, különösen, ha előtte kifáradtak.
Magasabb dózisok befelé fordulást és elalvást eredményeznek. Gyakran
következik be egy kellemes, álomszerű állapot. Egyes rendszeres használók az
élményeikről közel eksztatikus és gyakran szexuális felhangokkal számolnak
be (különösen, ami az intravénás adagolás "rush" élményét illeti). Az, hogy
az ópiátok mennyire képesek csillapítani a fájdalmat, számtalan
mechanizmuson múlik. A fő hatást nem a fájdalomérzékelésre, hanem az arra
adott pszichológiai reakcióra fejtik ki. Gyakori eset, hogy az ópiátok
hatása alatt lévő személy változatlanul érzi a fájdalmat, pontosan meg is
tudja ítélni az erősségét, annak ellenére, hogy a fájdalomhoz kapcsolódó
kellemetlenségek többségét nem érzékeli. Más szavakkal továbbra is érzik a
fájdalmat, de már nem zavarja őket úgy, mint azelőtt. A morfium kis hatással
van az egyéb érzékek működésére, és a nem ópiát jellegű
fájdalomcsillapítókkal és nyugtatókkal ellentétben gyakran már olyan kis
adagban is hatásos, amelynél nem jelentkezik jelentős kábulat, bódulat vagy
a motoros koordináció, az intellektuális működések, az érzelmi kontroll vagy
az ítélőképesség jelentős befolyásoltsága. Amellett, hogy lecsökkentik a
fájdalommal járó kellemetlenségeket, és így az elkerülését célzó motivációt,
az ópiátok hasonlóképpen csökkentik az olyan egyéb tevékenységekkel
kapcsolatos motivációs szintet is, mint a szex, a táplálkozás vagy az
agresszió.
235. Az idült ópiátfogyasztás pszichológiai hatásai gyakran a rövidtávú
hatások egyenes kiterjesztései. A rendszeres használóknál csökken a kezdeti
reakciók változékonysága és kiszámíthatatlansága, részben mert azok az
egyének, akik az élményt kellemetlennek tartották, távol tartják magukat a
drogtól, részben pedig azért, mert azok, akiket kezdetben kellemetlenül
érintettek a drog által kiváltott szokatlan fiziológiai és pszichológiai
érzetek, idővel megszokják ezeket, sőt még vágynak is rájuk. Míg egyes
ópiátfüggők visszavonulnak a társadalmi gyakorlattól és erkölcstelennek,
bűnösnek és rendetlennek tetsző életet élnek, mások képesek arra, hogy
folytassák egyébként normális életüket, dolgozzanak és eleget tegyenek
kötelességeiknek. Az e különbségek hátterében működő lehetséges tényezőkre
később még sort kerítünk.
Tolerancia és függőség
236. Az ópiát típusú kábítószerekkel szemben fellépő tolerancia függ a
fogyasztás mértékétől és gyakoriságától, illetve attól, hogy a szervezet
melyik válaszreakcióját vizsgáljuk. Az idült használóknál jelentős mértékű
tolerancia lép fel a drog kábító, fájdalomcsillapító, eufóriát kiváltó és
légzéscsökkentő (azaz potenciálisan halált okozó) hatásaival szemben; kisebb
mértékű a tolerancia a székrekedést és pupillabeszűkülést kiváltó hatással
szemben. Ennél fogva azok, akik a drogot a fájdalom vagy más egyéni
kellemetlenségek tartós elkerülése érdekében, vagy egyszerűen az euforizáló
hatás kedvéért használják, nagy valószínűséggel az adag növelésére vannak
utalva és esetenként az átlagember esetében halálos dózis többszörösét is
kibírják. A drogok alkalmi használata nem épít ki toleranciát.
237. Az ópiátok által kiépített fizikai függőség mértéke szoros
összefüggésben van a kiépült toleranciával. Alacsony dózisok, vagy alkalmi
használat esetén nem, vagy csak kis mértékben épül ki fizikai függőség, az
elvonási tünetek ilyenkor legfeljebb egy enyhe megfázás tüneteinek szintjét
érhetik el. Az idült használók esetében az elvonás komoly és fájdalmas
reakciókkal jár, amelyek hasonlóak az alkohol- és a barbiturátelvonásnál
tapasztalhatóakhoz (bár fizikailag nem olyan veszélyesek). Az utolsó adag
után kevesebb, mint fél nappal a függő elkezdi ingerültnek, feszültnek és
gyengének érezni magát; izzad, reszket, könnyezik és folyik az orra. Pár
órás nyugtalan alvás még közbejöhet, mire elkezdődik a "hideg pulyka" fázis.
A bőr nyirkossá válik, a pupillák kitágulnak, reszketés, rosszullét, hányás
és komoly alhasi görcsök következnek be, kontrollálhatatlan székeléssel
együtt; remegés és ritkán rohamok is kifejlődhetnek. Bár vannak halálos
kimenetelű esetek, ezek jóval ritkábbak, mint a nyugtató szerek elvonásánál.
Az elvonás főbb tünetei rendszerint több napig tartanak, a felépülés
nagyjából egy hét alatt lezajlik, bár a teljes regenerálódás akár hat
hónapot is igénybe vehet. Az elvonás során eltűnik, vagy minimálisra csökken
a tolerancia. A függő anyák megszülető gyermekei szintén fizikai függőséget
mutatnak, és ha az elvonási tüneteket nem észlelik és nem kezelik rögtön a
szülés után, akkor meg is halhatnak. Megjegyezzük, hogy az egyes ópiát
típusú kábítószerek eltérő mértékben okoznak függőséget, az ópiumszívóknál
és a kodeinhasználóknál a fizikai függőség ritkán fordul elő (de erős
pszichikai függőség akkor is kialakulhat).
238. Az ópiátok között jelentős mértékű a kereszt-tolerancia és a
kereszt-függőség. Ezen drogok bármelyikéből egy intravénás injekció
megfelelő dózis esetén percek alatt teljesen megszüntetheti bármely más, a
családba tartozó drog elvonásának tüneteit. A metadon olyan dózisban is
képes megszüntetni az elvonási tüneteket, amelyek nem járnak jelentős
pszichológiai hatással, így ezt a szert gyakran használják a
drogrehabilitációs programokban. Bár a nyugtatók és az ópiátok között
rendszerint nincs jelentős mértékű kereszt-tolerancia vagy kereszt-függőség,
a barbiturátokat gyakran alkalmazzák az ópiátelvonás tüneteinek enyhítésére.
A Nalorfin (Nallin) legátolja az ópiátok hatását és ezáltal a függő
személyekben elvonási tüneteket vált ki. Ezt a drogot használták már arra,
hogy "gyanús" személyekről kimutassák az ópiátfüggőséget.
239. Az idült ópiáthasználatban vitatott a fizikai függőség szerepe, sokan
vélik úgy, hogy a pszichológiai tényezők a legfontosabbak. Néhány kutató azt
állítja, hogy a drogok tartós használatának egyik legerősebb motiváló
tényezője az elvonási tünetektől való félelem. Mások rámutatnak arra a
jelentős mértékű vágyra, ami egyes használóknál kialakul, illetve a drog
megerősítő szerepére és nagy jutalomértékére. Sok függő személy az elvonás
után idővel visszatér a droghoz, és olyanokról is tudunk, akik azért
vállalták önként az elvonást, hogy eltűnjön a toleranciájuk (gazdasági
okokból), amint a kezelés véget ért, azonnal újrakezdték az idült
használatot, immár alacsonyabb dózisokkal, így kevesebb kiadással. Ezek a
tények azt sugallják, hogy egyes személyeknél a pszichológiai tényezők
sokkal nagyobb szerepet játszhatnak a drogfüggőségben, mint az elvonási
tünetek puszta elkerülésére való törekvés. Nem világos, hogy mi vezet el
valakit a drogfüggőséghez, talán a kellemetlen élettől, depressziótól való
menekülés vágya, vagy az öröm utáni hedonisztikus vágyakozás, esetleg egy
nem titkolt önpusztítási szándék. Erre a kérdésre nincs egyértelmű válasz.
Gyakran megfigyelték, hogy egyes személyek "az injekciós fecskendővel
kerültek függőségbe", olyan módon, hogy annak nem sok köze van a drog
farmakológiai tulajdonságaihoz. Az ilyen jellegű kondicionálást mutató
személyt gyakran "needle freaknek" nevezik.
240. Érdekes tény, hogy alacsony a középkorú ópiátfüggők száma. A legtöbb
használó 45 éves kor körül spontán módon elveszíti érdeklődését a drogok
iránt (az alkohol és a barbiturátok használóinál ilyen jelenség nem
figyelhető meg). Hogy ez pszichológiai vagy fiziológiai tényezőknek tudható-
e be, azt nem tudjuk.
Az ópiát típusú kábítószerek és a bűnözés
241. Az orvosi, jogi és tudományos szaktekintélyek, illetve a
droghasználók körében egyetértés van a tekintetben, hogy csak kevés
erőszakos bűncselekmény tulajdonítható közvetlenül az ópiátok használatának.
A másik oldalon, Észak-Amerikában jelentős kapcsolat van a bűnözés és az
ópiátoktól való függőség között, sok drogfüggő személy követett el nem
droggal kapcsolatos bűncselekményt. Ezt a nyilvánvaló paradoxont két fontos
tényező megvilágításával oldhatjuk fel. Először is, mind Kanadában, mind az
USA-ban sok személy, aki rászokik ezekre a drogokra, előzetesen is problémás
viselkedésű, illetve bűnöző tendenciákat mutat. A másik tényező gazdasági
jellegű, és a heroin magas feketepiaci árával, illetve a növekvő tolerancia
miatti növekvő kereslettel függ össze. A drog illegalitása miatt az idült
heroinista naponta 15-50 dollárt, sőt többet is elkölthet szenvedélyére,
annak ellenére, hogy a drogok előállítási költsége csak pár cent. Nagyon
kevés azon legális módszerek száma, amellyel ezeket a költségeket fedezni
lehet. Ennek következtében, ha a tolerancia odáig növeli a költségeket, amit
a használó már nem tud legálisan fedezni, választania kell - vagy felhagy a
droggal és vállalja az elvonást, vagy illegális úton szerzi meg a
drogfogyasztáshoz szükséges összegeket. Bár sok használó elutasítja a
bűncselekményekben való részvételt és leáll a drogról (legalábbis
átmenetileg), sokan követnek el apróbb bűncselekményeket, kisebb rablásokat,
mások lopnak vagy prostituálódnak. Ezek azok az egyének akikkel a bűnüldöző
szervek naponta találkoznak. A gazdag függők megengedhetik maguknak, hogy
folytassák a drog fogyasztását, anélkül, hogy (más módon is) megsértenék a
törvényt. Az egészségügyben dolgozó függők például jóval kisebb
gyakorisággal követnek el nem droggal kapcsolatos bűncselekményeket, talán
pszichológiai és szociális hátterükön kívül azért sem, mert gyakran kis
kockázattal el tudják lopni vagy olcsón hozzá tudnak jutni a szükséges
drogokhoz. Mint Jaffe megállapította: "Az a közvélekedés, mely szerint a
morfiumfüggő szükségszerűen egy dörzsölt, mézesmázos, rosszindulatú,
félresikerült gazember, aki rongyokban jár, beteg és híján van a társadalom
minden értékének, nem lehetne messzebb a valóságtól. Az a függő, aki
törvényes úton be tudja szerezni a drogját és elegendő pénzzel rendelkezik,
rendszerint normálisan öltözködik, megfelelően táplálkozik, és megfelelő
hatékonysággal eleget tud tenni a társadalmi és munkahelyi követelményeknek.
Rendszerint jó egészségnek örvend, kevés kellemetlenséggel kell
szembenéznie, és általában nem rí ki a többiek közül. Ezek szerint az
ópiátfüggőség nem zárja ki sem a jó egészséget, sem a munkavégzési
képességet. Meg kell azonban jegyeznünk, hogy az ilyen tartós termelékenység
inkább a kivételek, semmint a szabályok sorát gyarapítja."
242. Számos hiedelem él a társadalomban arról, hogyan alakul ki az
ópiátfüggőség. Gyakran keringtek olyan híresztelések, hogy a marijuanát és a
hasist heroinnal "spékelték" meg, így szoktatva rá a gyanútlan használókat a
szerre. Hasonló híreket hallhattunk az LSD-vel kapcsolatban is. A valóságban
Kanadában nem tudunk olyan dokumentált esetről, amikor más, tisztának
tartott drogban ópiátokat találtak volna. Az illegális heroin magas
feketepiaci ára eléggé lecsökkenti az ilyen hipotézisek valószínűségét.
Mindezen túl elég valószínűtlen, ha nem lehetetlen, hogy a használó tudta
nélkül épüljön ki a tolerancia és a függőség. Az ópiátfüggők többségét mind
nálunk, mind az USA-ban rendszerint a barátaik és kortársaik szoktatják rá a
drogra. Blum (az Egyesült Államok munkacsoportjának jelentésében) rámutat
arra, hogy "egyetlen vizsgálat sem szolgáltatott bizonyítékot arra, hogy
ártatlanokat akaratuk ellenére, tudomásuk nélkül agresszíven rászoktattak
volna a drogra. Az ártatlan gyermekeket megkörnyékező gonosz kerítőkről
alkotott elképzelések teljességgel alaptalanok."
243. Annak az egykoron népszerű véleménynek, mely szerint az ópiátok
kiváltotta élmény annyira élvezetes, illetve hogy a fiziológiai függőség
olyan gyorsan épül ki, hogy egyszeri kipróbálás is azonnali függőséget okoz,
nincs alapja. Egy kísérlet során morfininjekciókat adtak 150 egészséges
férfi önkéntesnek. Közülük csak hárman hajlottak arra, hogy egy újabb adagot
is beadhassanak nekik, és egy sem volt, akiben aktív vágyakozás alakult
volna ki a drog után. A kutatók megállapítják, hogy "az ópiátok önmagukban
nem vonzó, euforizáló vagy stimuláló hatásúak. Az ópiátfüggőség veszélye nem
a drogban, hanem az egyénben rejlik." Lasagna és társai szintén arról
számoltak be, hogy a normális, fájdalmaktól mentes egyének többsége az
ópiátok hatását igen kellemetlennek találta. Beecher jelentése szerint az
átlagpopulációnak csak tíz százaléka találta kellemesnek a morfium
kiváltotta élményt. Ezen kívül számos olyan személy, aki az orvosi kezelése
alatt rászokott a szerre, nem mutat érdeklődést a drog által kiváltott
élmény iránt és rendszerint nem esik vissza az elvonás után. Még a nem
gyógyászati célú alkalmazások esetén is van arra bizonyíték, hogy az utcáról
beszerzett ópiátokkal kísérletező személyeknek is csak kis százaléka válik
függővé.
244. Sok megfigyelő szerint egyes személyeknél bizonyos szociális és
személyiségi tényezők nagyban elősegítik a drogfüggőség kialakulását, és az
egyébként normális személyek csak nagyon ritkán válnak idült
kábítószerélvezővé. Jelentős bizonyítékok vannak arra, hogy mind a drog
hozzáférhetősége, mind a társadalmi megítélés fontos szerepet játszanak. Bár
számos olyan egyén van, aki az alkalmi szúrásoktól folyamatosan eljutott az
idült függőséghez, jelenleg nincs arra bizonyíték, hogy ennek a veszélynek a
kanadai lakosság nagy része ki lenne téve. Ennek ellenére van ok a
nyugtalanságra: az Egyesült Államokban a fiatalok körében gyorsan nő a
heroinhasználat. Bár jelenleg nincs módszer arra, hogy valakinél
megbecsüljük a függőség bekövetkeztének valószínűségét, az ópiát típusú
kábítószerek használata bárki számára jelentős méretű kockázattal jár.
Az ópiát típusú kábítószerek és más drogok
245. Az Egyesült Államokban a rendőrség által ismert ópiátfüggőknél
gyakran tapasztaltak az ópiátfüggőséget megelőző és/vagy vele párhuzamosan
zajló alkohol-, barbiturát- és marijuanafogyasztást, illetve dohányzást. A
kanadai helyzet jóval változatosabb és heterogénebb. Nálunk az ópiátokkal
leggyakrabban társított drogok az alkohol és a barbiturátok (és talán a
dohány), bár újabb jelentések szerint sok új heroinhasználónak vannak a
marijuanával és más pszichedelikus drogokkal is tapasztalatai, annak
ellenére, hogy egyes jelentések szerint az LSD nem túl népszerű a rendszeres
heroinfogyasztók körében. Néhány ópiáthasználó stimulánsokat
(amfetaminszármazékok, kokain) is használ. Gyakran felmerül az
ópiátfüggőséggel kapcsolatban az ún. "lépcsőfok" (stepping stone) hipotézis.
Bár nincs farmakológiai bizonyítéka annak, hogy az egyik drog egy másik
utáni vágyakozást keltene, vagy szükségszerűen egy másik droghoz vezetne,
ezeket a drogokat számos társadalmi tényező kapcsolja össze. Könnyen
meglehet, hogy a drogok "egymásra következésével" kapcsolatos kérdésekre
sosem kapunk kielégítő választ. Mint a deviáns viselkedés más jellemzőit,
ezt a kérdést is folyamatosan újra fel kell tenni, ahogy a társadalmi
környezet változik. A marijuana és az ópiátok közti lehetséges
kapcsolatokról már szóltunk az előző, cannabissal foglalkozó részben.