AZ LSD ÉS MÁS HALLUCINOGÉNEK
105. A ma ismert drogok közül az egyik legfigyelemreméltóbb a d-
lizergsav-dietilamid-25, más néven LSD, vagy egyszerűen "acid" (sav). Ez a
szer egyike a legtöbb vitát kiváltó anyagoknak. Az LSD szinte végtelenül
kicsiny dózisokban is jelentős és szokatlan pszichológiai változások
létrehozására képes, mindezt viszonylag csekély fiziológiai reakció mellett.
Az elmúlt két évtized során ez a szer több más hasonló társával együtt
jelentős hatást gyakorolt számos művészetre, tudományra, filozófiára,
vallásra és a társadalom egyéb területeire. Az LSD-t gyakran az általunk
pszichedelikus-hallucinogénnek nevezett drogok prototípusának tartják, bár
ebbe a csoportba számos kevésbé hatékony, szintetikus, illetve a
természetben megtalálható, hozzá hasonló pszichofarmakológiai
tulajdonságokat mutató anyag is beletartozik. A mai napig közel 3,000 cikket
publikáltak az LSD-ről különféle tudományos lapokban, jóllehet ezek többsége
nem éri el a tudomány által megkövetelt egzaktság szintjét.
106. Az LSD-t Hoffmann és Stoll kísérletezték ki 1938-ban, Svájcban, egy
olyan kutatási program részeként, amelyben az anyarozs egyes összetevőinek
gyógyászatban való felhasználási lehetőségeit vizsgálták. Az LSD a rozson és
más gabonafajtákon élősködő gomba, az anyarozs egyik alkaloidájának, a
lizergsavnak félszintetikus származéka. Hozzá hasonló anyagok találhatóak a
hajnalka egyes válfajainak magjaiban. Az anyarozs alkaloidák többsége nem
rendelkezik kifejezett pszichoaktív hatással, ám néhányuknak jelentős,
gyakran toxikus fiziológiai hatásai vannak. Ezeket az anyagokat évszázadok
óta használják gyógyászati célokra.
107. Mivel az LSD fiziológiai hatásait az állatkísérletek során
viszonylag érdektelennek találták, nem fordítottak rá különösebb figyelmet
egészen addig, amíg Hoffmann pár évvel a drog első szintézisét követően
tudomásán kívül "elfogyasztott" egy elenyésző mennyiséget a szerből. Később
így rögzítette az élményeit: "1943. április 16-án délután, miközben ezen a
problémán dolgoztam, hirtelen szédülésre és nyugtalanságra lettem figyelmes.
A tárgyak csakúgy, mint a laboratóriumban dolgozó kollégáim arcvonásai
optikai változáson mentek keresztül. Képtelen voltam a munkámra
koncentrálni. Álomszerű állapotban értem haza, ahol ellenállhatatlan vágyat
éreztem a lefekvésre. Behúztam a függönyöket és azonnal úrrá lett rajtam egy
a részegséghez hasonló különös állapot, amelyet felerősödött képzeletműködés
jellemzett. Lehunyt szemmel rendkívül plasztikus, intenzív színekben
pompázó, fantasztikus képek vettek körül. Két óra múlva ez az állapot
fokozatosan alábbhagyott, majd teljesen eltűnt."
Hogy igazolja gyanúját, miszerint az LSD volt a felelős ezekért a
tünetekért, Hoffmann tovább kísérletezett: "Elhatároztam, hogy a probléma
gyökeréhez hatolok, és beveszek a kérdéses anyagból egy meghatározott
mennyiséget. Mivel óvatos ember vagyok, kísérletemet 0.25 mg d-lizergsav-
dietilamid-tartaráttal kezdtem, mivel úgy gondoltam, ennyire alacsony dózis
biztosan ártalmatlan lesz, továbbá tudtam, hogy a természetben előforduló
anyarozs alkaloidák emberi fogyasztás esetén csak több milligramm után
okoznak toxikus reakciókat. 40 perccel a drog elfogyasztása után a következő
tüneteket jegyeztem fel a laboratóriumi naplómba: enyhe szédülés,
nyugtalanság, koncentrációs zavar, látási zavarok, nevetés."
Később így folytatja: "Teljesen elvesztettem az időérzékemet. Félelemmel
töltött el, amikor észleltem a környezetem fokozatos elváltozását. A
látóterem vibrált és minden olyan külsőt öltött, mintha torzító tükörben
nézném. A tér és az idő szerkezete kezdett szétesni, úrrá lett rajtam a
félelem, hátha elvesztem az eszemet. Az egészben az volt a legszörnyűbb,
hogy teljesen tisztában voltam a helyzetemmel. A szemlélődő, megfigyelő
képességem hiánytalanul megvolt. Néha úgy éreztem, kívül vagyok a testemen.
Azt gondoltam, meghaltam. A személyiségem valahol a térben lebegett
felfüggesztve, ahonnan láttam a díványon heverő holttestemet. Különösen
megrázó erejű volt, ahogy a különféle akusztikus benyomások, mint a csapból
csöpögő víz hangja, vagy a kimondott szavak optikai illúziókká
transzformálódtak. Később elaludtam, és csak reggel ébredtem fel, kissé
fáradtan, de különben tökéletes hangulatban."
108. Mivel az LSD-élmény egyes aspektusairól úgy gondolták, hasonlóak a
skizofrénia által kiváltott tünetekhez, sok kutató mutatott érdeklődést az
iránt, hogy az LSD-t laboratóriumi körülmények között "kísérleti
pszichózisok" előállítására használják fel. Az a lehetőség, hogy az LSD
által kiváltott állapotok tanulmányozása révén közelebb juthatnak a
pszichiátriai rendellenességek megértéséhez, jelentős aktivitásra sarkallta
az orvosi és tudományos köröket. Megszülettek a "pszichotomimetikus"
(pszichózist-mímelő) és "pszichotogenikus" (pszichózist-kiváltó)
kifejezések. Miután később kiderült, hogy az LSD-élmény alapjaiban
különbözik a normál körülmények között előforduló pszichózistól, csökkent a
szer ezirányú használata iránti érdeklődés. Széles körben elterjedt a
"hallucinogén" (hallucinációkat kiváltó) kifejezés, annak ellenére, hogy az
LSD ritkán vált ki igazi hallucinációkat. Az "illuzinogén" (illúziókat
kiváltó) kifejezés találóbb lenne.
Az 1950-es években megkezdődött az LSD pszichoterápiás felhasználási
lehetőségeinek kutatása. Kanadában a korai kutatások többségét dr. A. Hoffer
irányítása alatt a saskatchewani egyetemen folytatták, ahol az LSD
alkoholisták kezelésében történő alkalmazásának lehetőségeivel foglalkoztak.
1957-ben dr. H. Osmond, a saskatchewani kórház igazgatója átnézte a
szakirodalomban az LSD-re és rokonaira vonatkozó kifejezéseket, és ezután
javasolta ezen drogok leírására az általa alkalmasabbnak tartott
"pszicholitikus" (tudat-feltáró), illetve "pszichedelikus" (tudat-
manifesztáló) szavakat. Különböző okok miatt az utóbbi terjedt el
világszerte, bár az összefüggés, amelyben használják, rendszerint jelentősen
eltér az eredeti kontextustól: ma leginkább a művészet, a divat és a zene
olyan ágainak jellemzésére használják, amelyek tükrözik, növelik vagy
helyettesíteni szándékoznak a pszichedelikus drogok által kiváltott hatást.
109. Míg az LSD története meglehetősen rövid és viharos, a nyugati
féltekén évszázadok óta számtalan, hatásában hozzá hasonló, de a
természetben is megtalálható szert használnak. Talán a legismertebbek
közülük a peyote kaktuszból (lophophora williamsii) származó meszkalin, a
szent gombák (teonanactl) fő hatóanyagainak egyike, a pszilocibin, illetve a
mexikói hajnalka, az "ololiuqui" (Rivea Corymbosa). Ezeken kívül a DMT
(dimetiltriptamin) és a hozzá hasonló DET (dietiltriptamin) is megtalálható
egyes dél-amerikai indiánok évszázadok óta használt különleges
dohánykeverékeiben. E növényeket, illetve a belőlük származó anyagokat az
ősi aztékok szentként tisztelték, és nagy szerepet kaptak a vallási
ceremóniáikban, mielőtt a spanyolok meghódították a kontinenst. Annak
ellenére, hogy az inkvizíció lépéseket tett az ősi indián kultúra és
történelmi-vallási alapjainak megsemmisítése érdekében, a peyote vallási
célú használatát átvették a mexikói indiánok, és később, a XIX. században
egyes észak-amerikai törzsek is. Ma a peyote-ot a több, mint 200,000 indián
tagot számláló, Kanadában és az USA-ban is bejegyzett Természetes Amerikai
Egyház (Native American Church) vallási ceremóniáin használják.
110. Egészen az utóbbi időkig a pszichedelikus drogok nem ragadták meg a
közvélemény figyelmét, annak ellenére, hogy az elmúlt száz évben számos író,
tudós és más "kalandor" kísérletezett velük. Meszkalinnal végzett kísérletei
nyomán született Aldous Huxley két műve, az Érzékelés kapui (The Doors of
Perception), illetve a Menny és pokol (Heaven and Hell), amelyek világosan
és érzékletesen tárgyalják a pszichedelikus élmény lehetséges személyes,
filozófiai és társadalmi vonatkozásait.
Az LSD-nek és társainak nem gyógyászati célú felhasználása iránt az
1950-es években kezdett nőni az érdeklődés, jóllehet ebben az időben az
ilyen jellegű kísérletezés csupán a professzionális, akadémiai és művészi
körök tagjainak szűk környezetére terjedt ki. A drog a 60-as években került
az egész kontinensen a figyelem középpontjába, a Harvard egyetem két
pszichológiaprofesszora, dr. Alpert és dr. Leary által vezetett
kísérletsorozat következtében. A két professzor arra biztatott más
"kísérletezőket", hogy "kapcsoljanak be, hangoljanak rá és essenek ki" az
őket körülvevő társadalomból (turn on, tune in, drop out). Az LSD-élményhez
fűződő szabad szellemű, vallásos viszonyukat a Pszichedelikus tapasztalat
(The Psychedelic Experience - a manual based on the Tibetan Book of the
Dead) c. művükben fejtették ki, ez a könyv később a pszichedelikus
drogmozgalom egyik "bibliájává" vált. Szintén jelentős befolyást gyakorolt a
mozgalom alakulására a Ken Kesey író köré szerveződött, jóval kevésbé
vallásos jellegű csoportosulás, amelynek a kalandjait jól összefoglalja az
Electric Kool-Aid Acid Test c. könyv.
111. A kanadai kormány 1963 óta felügyeli az LSD gyógyászati és
tudományos célú felhasználását, 1969-ben pedig törvénybe ütköző cselekedetté
lépett elő az LSD kormányzati engedély nélküli birtoklása. A legális LSD
források ellenőrzése azonban nem befolyásolta számottevően az "utcai"
fogyasztók ellátását, hiszen már a betiltás előtt is majdnem az összes utcán
kapható LSD-t titkos laborokban állították elő. Bár az előállításhoz
szükséges vegyszerek nem kaphatók a közforgalomban, és a szintézis is
meglehetősen fejlett eszközöket igényel, az LSD előállításához nem
szükségesek alapos vegyészeti ismeretek. Mivel a szer színtelen, szagtalan,
oldatban íztelen és már szabad szemmel láthatatlan mennyiségekben is
hatásos, kereskedelmének, terjesztésének szabályozása rendkívüli
nehézségekbe ütközik.
Az utóbbi években számos új, hatásában az LSD-hez hasonló szintetikus
drog jelent meg a feketepiacon. Ezek közé tartozik az MDA
(alfametil-3,4-metilén-dioxyfenetilamin), az STP vagy DOM
(2,5-ditnetoxy-4-metil-amfetamin), és a PCP vagy Sernyl (fenciklidin).
Gyógyászati alkalmazás
112. Az LSD-nek jelenleg nincs széles körben elfogadott gyógyászati célú
alkalmazási módja, bár kísérletileg használják terápiás eszközként. Számos
jelentős sikerről számoltak már be az alkoholisták, ópiátfüggők, bűnözők és
különféle pszichés betegségekben szenvedők LSD-vel történő gyógyítása terén.
Használták az LSD-t rákos betegek halálának megkönnyítésére, hogy
megszüntessék félelmüket és fájdalmaikat, illetve hogy elfogadhatóvá tegyék
számukra a halált. Ezen esetek többségét azonban nem követték az őket
alátámasztó megfelelő tudományos kísérletek, és azóta több kontrollált
kísérlet eredményei tanúskodnak az LSD pszichoterápiában való
használhatóságával kapcsolatos állítások alaptalanságáról.
113. Az LSD-t két fő formában használják a pszichiátriában: a
pszicholitikus terápia esetében kicsi vagy közepes dózisokat alkalmaznak
több alkalommal, néha több hónapon keresztül, a pszichedelikus terápiában
pedig nagy, jelentős hatású dózisokat használnak egy, legfeljebb két
alkalommal. Míg egyesek szerint az LSD önmagában hatékonyabb, mint a
pszichoterápia, mások szerint használhatósága mindössze abban áll, hogy
eltávolítja a tudatalattiban élő emlékek elől a gátakat. Vannak olyanok is,
akik úgy gondolják, hogy az LSD semmivel sem járulhat hozzá a
pszichoterápiás kezelés sikeréhez. A legtöbb olyan orvos, aki rendelkezik e
téren tapasztalatokkal, hangsúlyozza a betegek kiválasztásának és a terápiát
végző orvos különleges felkészítésének, tapasztalatainak fontosságát.
Most is zajlanak az LSD gyógyászati célú alkalmazásának lehetőségeit
vizsgáló kutatások, amelyek segíthetnek a felmerült kérdések tisztázásában.
A jelenlegi helyzetben kijelenthetjük, hogy az LSD általános gyógyászati
hasznosságát mindeddig nem demonstrálták megfelelően. Talán még egy
évtizedbe is belekerül, amíg egyértelmű bizonyítékokhoz jutunk.
Fogyasztás, felszívódás, terjedés és a drog sorsa a szervezetben
114. Az LSD-t általában szájon át fogyasztják, de szippanthatják por
alakban, vagy injekciózhatják oldat formájában is. Bár létezik hagyományos
kapszulás, illetve tablettás kiszerelésben is, rendszerint olyan ártalmatlan
anyagokat impregnálnak vele, mint a kockacukor, a különféle cukorkák,
kekszek, ezeken kívül ruhát vagy itatóspapírt is szokás az oldatába áztatni.
Ezek mind alkalmasak a szájon át történő fogyasztásra. A szer felszívódik a
bélrendszerből, majd bekerül a véráramba. Könnyen bejut az agyba, terhes nők
esetén a köldökzsinóron át a magzathoz is. Bár a beszedett mennyiségnek csak
kis része jut be ténylegesen a központi idegrendszerbe, az LSD az ismert
bioaktív anyagok közül az egyik legerősebb. Egyes személyekben már 20-30
mikrogrammnyi LSD is észlelhető pszichikai változást okoz (a mikrogramm a
gramm egymilliomod része). A szokásos dózisok általában 200 mikrogramm körül
vannak, de volt rá eset, hogy valaki egyszerre több ezer mikrogrammot is
bevett.
Szájon át fogyasztva az LSD hatása rendszerint egy órán belül
jelentkezik. Ez a "lappangási idő" intramuszkuláris (izmok közé adott)
injekció esetén tíz percre, intravénás adagolás esetén pár percre csökken. A
hatás időtartama bizonyos fokig a bevett mennyiség függvénye, egy átlagos
dózis esetén a fő hatások kb. 8-12 óráig tartanak, ezt egy hasonló
időtartamú fokozatos "visszatérés" követi. A máj a szervezetben lévő LSD
teljes mennyiségét inaktív anyagokra bontja le, ezek aztán kiürülnek a
szervezetből.
Pszichológiai hatások
115. Az LSD pszichikai hatása nem jósolható meg egyértelműen. A hatást
nagyban befolyásolják a használó személyiségjegyei, addigi élete során átélt
élményei és tapasztalatai, attitűdjei, várakozásai, motivációi, az a
környezet, amelyben a drogot fogyasztja, a "tripet" kísérő személyek és az
élmény során bekövetkező külső események. Bár a pszichológiai reakció és a
dózis között észlelhető kapcsolat, egyes hatások jelentős dózistartományban
is változatlanok maradnak. Nagyobb mennyiségek gyakran inkább a trip
időtartamát változtatják meg, a természetét, intenzitását kevésbé.
116. Az LSD szubjektív pszichológiai hatásait rendkívül nehéz leírni, és
sok tudós elég pesszimista a tekintetben, hogy sikerülhet-e valaha is a
reakciók olyan objektív listáját összeállítani, amely bármilyen formában
kifejezhetné az élmény jellegét. A hatások rendkívül személyes jellege
szintén korlátokat állít a leírás és az általánosítás elé. Pahnke és
Richards leírták a pszichedelikus drogok által kiváltott pszichológiai
élmények több fő típusát. A következőkben kifejtésre kerülő vázlatos
összefoglalás nagyrészt, de nem kizárólag az ő munkájukon alapul. Bár a
lista biztos, hogy nem teljes és nem is állít fel diszkrét, egymástól
független kategóriákat, megfelelő alapot nyújt az LSD hatásainak
tárgyalásához. Meg kell jegyeznünk, hogy a felsorolt élmények mindegyikét
nem tapasztalja mindenki egyidejűleg, és aki igen, az sem biztos, hogy
minden alkalommal teszi ezt. Az élmények egy része azonban többnyire
bekövetkezik a tripek többségében, vagy egymás után, vagy egyszerre.
117. Elsőként a kedvezőtlen, pszichotikus reakciókat említjük. Ezek
általában intenzív negatív élmény, félelem, vagy gyötrelmes rémálom
formájában jelentkeznek, és pánikhoz, az érzelmi kontroll teljes
elvesztéséhez (hisztéria), paranoid téveszmék kialakulásához,
hallucinációkhoz, néha komoly depresszióhoz, az élet értelmetlenségének
érzéséhez vezethetnek. Ezek az állapotok rendszerint idővel elmúlnak, de
volt már példa hosszútávú reakciókra is.
118. Második helyen a nem pszichotikus, de kedvezőtlen reakciók állnak,
amelyek során a használó különböző mértékű feszültséget, idegességet,
szorongást, félelmet, kellemetlen érzékcsalódásokat, depressziót vagy
elkeseredettséget élhet át. Nem megfelelő vagy rendellenes szociális
viselkedés is felléphet. Ez a fajta reakció intenzitásában, az egyén
kontrolláló képességében és a valósággal való kapcsolatában különbözik az
elsőtől. Az ilyen jellegű élményeket gyakran illetik a "bad trip"
kifejezéssel.
119. A harmadik a pszichodinamikus pszichedelikus élmény, amelyet a
tudatalatti világába való behatolás jellemez. Erős érzelmek kísérhetik a
múltban gyökerező problémák újbóli átélését, vagy az egyén számára fontos
belső konfliktusok szimbolikus megjelenését. Az LSD-pszichoterápiában
gyakran törekednek ezekre a hatásokra.
120. A negyedik a kognitív pszichedelikus élmény, amelyet főként a
megdöbbentően folyékonnyá vált gondolkodás benyomása jellemez. A problémákat
az egyén új szemszögből veheti szemügyre, és a dolgok közti kapcsolatokat
egyszerre több szinten és dimenzióban észlelheti egyszerre. Számottevő
érdeklődés és spekuláció kíséri azt a párhuzamot, amely a kognitív
pszichedelikus élmény és a természetes állapotban is működő kreatív intuíció
között húzódik.
121. Az ötödik az esztétikus pszichedelikus élmény. Ezt főképpen az
érzéki benyomások jelentős változása és felerősödése jellemzi. Ez a változás
leginkább a látást érinti. Előfordulhatnak az érzékelés és az észlelés
lenyűgöző változásai: a szinesztézia, avagy az egyes érzékletek
összekeveredése (a zene és más hangok "láthatóvá" válnak), olyan tárgyak,
mint a virágok vagy a kövek "megelevenednek", "pulzálnak", a hétköznapi
dolgokat is csodálatos szépség lengi körül, a zene hihetetlen érzelmi
töltést nyer, ezenkívül előfordulhatnak gyönyörű színek, bonyolult
geometriai minták, építészeti formák, tájak, tulajdonképpen minden, ami
elképzelhető.
122. A pszichedelikus élmény hatodik típusát olyan jelzőkkel illették,
mint "pszichedelikus csúcs", "kozmikus", "transzcendentális" vagy
"misztikus". Ezt az élményt állítólag a következő pszichológiai jelenségek
jellemzik: az egyén egynek érzi magát az univerzummal ("cosmic oneness with
the universe"), az idő és a tér határainak túllépése, túláradó, mély öröm, a
szeretet és a béke érzése, a szentség érzete, áhítat, csodálat, jelentős
vallásos érzés, a valóságba való intuítív, nem racionális betekintés
képessége, az egymásnak logikailag ellentmondó, paradox dolgok felfogása, és
az a meggyőződés, hogy ez az élmény túl van a szavakon, nem verbális jellegű
és ezért a kifejezése lehetetlen. A csúcsélmény a maga teljességében nem
következik be a droghasználók többségénél, és egyébként is csak átmeneti
jellegű, teljes intenzitásában nem tart sokáig, ennek ellenére jelentős,
hosszan tartó változásokat okozhat az élményt átélő személy
beállítottságában és viselkedésében.
123. Kevés kivételtől eltekintve nem sok információ adható a hat
különféle élmény gyakoriságát illetően, mivel a hatás nagyrészt olyan
változékony tényezőkön múlik, mint a drogot fogyasztó egyén személyisége, a
set vagy a setting (a set a mentális állapotra, a setting a külső
körülményekre utal). Mint az a tudományos kutatás során gyakran előfordul,
az LSD esetében is a drog hatásának vizsgálatára tervezett kísérletek
jellege nagyban befolyásolta, illetve eltorzította a vizsgált jelenséget.
Savage megállapította, hogy az LSD-kísérletek a legtöbb esetben
összezavarodáshoz és paranoiához vezetnek, hacsak a kísérlet "biztonságos
körülmények között nem zajlik, olyan érzelmi háttér mellett, amelynek
tudatában a kísérleti személy biztonsággal szembesülhet a tudatából előbújó
bizarr és gyakran erőteljes képekkel, anélkül, hogy tesztek kitöltésével, az
átéltek értelmezésével, vagy a hideg, precíz tudományos hozzáállással
zargatnák".
Az LSD szubjektív hatásait vizsgáló kutatások "objektív" eredményei
sokszor ellentmondanak egymásnak. Gyakorta tűnik úgy, hogy az eredményeket
éppen annyira meghatározza az egyes tudósok elméleti háttere, kutatási
módszerei, mint a kísérleti személyek reakciója vagy a drog maga. Egyes
kutatók azt állítják, hogy kísérleti alanyaik LSD-élményei kifejezetten
kellemetlenek és szorongást keltőek voltak, annyira, hogy a további
kísérletezést egybehangzóan megtagadták. Mások azonban arról számolnak be,
hogy szorongás ritkán lépett fel, és az alanyok rendszerint élvezték a
kísérleteket, szívesen vettek részt a további kísérletekben is. A nem
felügyelt környezetben történő LSD-fogyasztás hatásai még ezeknél is
kiszámíthatatlanabbak.
124. Gyakori eredmény, hogy az LSD szinte eltörli a nagyfokú
koncentrációt, figyelmet vagy motivációt igénylő teszteken tanúsított
teljesítményt. Az ilyen mérésekből gyakran nehéz használható adatokat
nyerni, mivel a kísérleti alanyok rendszerint annyira elmerülnek a
drogélmény szubjektív részében, hogy elveszítik érdeklődésüket a kutatók
által eléjük tárt feladatok iránt. A pszichológiai teszteket a kísérleti
alanyok gyakran abszurdnak vagy jelentéktelennek, irrevelánsnak tartják. Az
intelligenciát, tanulási készséget, emlékezetet és más kognitív funkciókat,
továbbá egyes pszichomotoros tevékenységeket mérő teszteken általában a
teljesítmény csökkenése figyelhető meg, néha nincs változás, ritka esetben
pedig fejlődés tapasztalható. Egyes LSD hatása alatt álló személyek által
tanúsított viselkedés az ítélőképesség nagyfokú befolyásoltságáról
tanúskodott. Ennek ellenére a drog hatása alatt történtekre a kísérleti
személyek általában jól emlékeznek. A vezetési képességeket illető
kutatásokat még nem végeztek, de a rendelkezésre álló adatok, a drog
használóinak beszámolói, továbbá egyesek tanúvallomásai alapján
valószínűsíthető, hogy a vezetési képességeket az LSD drasztikusan
lecsökkenti. Ennek ellenére nincs bizonyíték arra, hogy a drog jelentős
szerepet játszana az országúti balesetekben.
Igazi hallucinációk, amelyek alkalmával a hamis érzékleteket a használó
fizikailag jelenlevőnek hiszi, ritkán fordulnak elő, bár a
pszeudohallucinációk és más érzékcsalódások eléggé gyakoriak. Az egyik
leggyakrabban idézett és jelentős szubjektív hatás az időtartamok érzékelési
képességének, az időérzéknek a megváltozása. Egy pillanat óráknak tűnhet,
sőt, az idő keretei látszólag túl is léphetők. A kellemes élmények a
végtelenségig nyúlhatnak, csakúgy, mint a "bad tripek", amelyek
végeérhetetlen borzalommá válhatnak.
125. Azokat a jelenleg is folyó vitákat, amelyek a körül zajlanak, hogy
az LSD valóban "tudattágító" hatású-e, miként hívei állítják, avagy inkább
"tudat-korlátozó", miként ellenfelei érvelnek, nem valószínű, hogy a
tudomány a közeljövőben eldönti. Elég valószínűtlen, hogy a tudomány a
jelenleg rendelkezésére álló technológiai apparátussal kielégítően tudna
tesztelni ilyen jellegű hipotéziseket.
Gyakran állítják, hogy az LSD a spontaneitás, a belátás, a
problémamegoldás és a kreativitás új szintjeit tárja fel. Ezeket az
állításokat nagyon nehéz megfelelően értékelni, hiszen az őket alátámasztó
élmények erősen szubjektív jellegűek és személyesek, s így nehezen vethetőek
alá az empirikus ellenőrzésnek. A kreativitás működésének laboratóriumi
körülmények közötti tanulmányozása jelentős problémákat vet fel, és csak
keveset tudunk arról, hogy alapjában véve hogyan működnek az ilyen jellegű
kognitív folyamatok. A kutatók máig sem tudtak megállapodni a kreativitás
általánosan elfogadott definíciójában, és csak kevés használható teszt áll
rendelkezésünkre. A pszichedelikus drogok kreativitással kapcsolatos
viselkedésre gyakorolt hatásának vizsgálata ellentmondó eredményeket hozott.
A külső szemlélő megfigyelései gyakran nem tükrözik a drog használójának
szubjektív véleményét. Bár ezen a területen az alapos tudományos kutatás
csak most kezdődik, annyi már világos, hogy az LSD nem fogja a
tehetségtelen, szürke emberek kreatív zsenivé változtatatásának csodáját
végbevinni. Az egyes személyek kreativitását befolyásoló enyhébb hatások
vizsgálatával a jövő kutatásának kell foglalkoznia.
126. A legtöbb szaktekintély egyetért abban, hogy az LSD-nek nincs
specifikus szexet stimuláló hatása. A szer egyes használói a szexuális
élmény fokozottabb élvezetéről beszélnek, mások egy "trip" ideje alatt
teljesen érdektelennek tartják a szexet. Növelheti a szexuális késztetéseket
a gátlások alóli felszabadulás, az érzelmi, tapintási érzékenység
növekedése, valamint a személyközi kapcsolatok erősödése. Használtak már
LSD-t pszichológiai eredetű szexuális rendellenességek (frigiditás,
impotencia) kezelésére, de általános használhatóságát ezen a területen nem
demonstrálták kielégítően.
127. Az LSD által kiváltott "bad trip" egy enyhén negatív, ambivalens
érzéstől egészen az intenzív terrorig és a rémálomig terjedhet. Ezeket a
kellemetlen reakciókat gyakran a haláltól, a megőrüléstől való félelem,
alapvető szexuális konfliktusok felszínre kerülése vagy az
igazságszolgáltatástól való félelem váltja ki, illetve oka lehet valamely
valós vagy képzelt probléma, zavar a külvilágban. Az LSD hatása alatt
gyakran nehéz elbánni a felmerülő problémákkal, megnövekedhet az érzelmi
labilitás. A bad tripek többsége akkor fordul elő, ha az egyén nincs eléggé
felkészülve, egyedül van vagy másképpen bizonytalan a helyzete, nem
vigyáznak rá. Bár egy tapasztalt "guide" vagy pszichiáter gyakran segíthet a
negatív reakciók semlegesítésében, a bad trip esélye soha nem csökkenthető a
nullára. Nem csökkenti ezt az esélyt az egyén korábbi számtalan pozitív
tapasztalata sem - több bad trip is előfordult olyanoknál, akik előzőleg
hosszú időn keresztül kizárólag kellemes pszichedelikus élményeket éltek át.
Bár egyes trankvillánsok felhasználhatóak a negatív élmények által kiváltott
kellemetlenség enyhítésére, a bad trip hatástalanításában elsőrendű
fontosságú a személyes támogató segítség.
Bár a legtöbb negatív LSD élmény a trip végére elmúlik, volt már arra is
példa, hogy a szer hónapokig, sőt évekig tartó pszichózist váltott ki. Sok
kutató szerint az ilyen extrém esetek csak akkor fordulnak elő, ha a
droghasználóban már előzőleg is lappangott a pszichózis, és ezt ilyenkor a
"bad trip" által kiváltott stressz hozza felszínre. Ennek ellenére számos
olyan esetet is feljegyeztek, ahol semmi nyilvánvaló nyoma nem volt a
korábbi beteg állapotnak. Úgy tűnik, nincs megfelelő módszer annak
eldöntésére, hogy ki az, akit nagyobb mértékben fenyeget a súlyos
pszichotikus reakció veszélye.
128. Klinikai vagy kísérleti körülmények között elég ritkán fordulnak elő
a szer által kiváltott hosszan tartó pszichózisok, még akkor is, ha
pszichiátriai betegek a kísérleti alanyok. Cohen végigkérdezett 44 kutatót,
akik LSD-t vagy meszkalint adtak kb. 5,000 személynek kb. 25,000 alkalommal,
és úgy találta, hogy 48 óránál tovább tartó pszichotikus reakciók csak a
pszichátriai betegek 0,18%-ánál, illetve a kísérleti alanyok 0,08%-ánál
fordultak elő. A pszichiátriai betegek közül négyen később öngyilkosságot
követtek el, de ez hónapokkal az LSD-élményük után történt. Az kísérleti
alanyok között nem volt öngyilkosságra példa. Nem tudjuk, hogy az
öngyilkosságokban milyen szerepet játszott a betegek korábbi LSD-élménye. A
kontrollált körülmények között folyó egyéb LSD-kísérleteknél hasonló a
kedvezőtlen reakciók előfordulásának aránya. Emiatt sok kutató az orvosilag
felügyelt környezetben zajló LSD-használatot pszichiátriai szempontból
viszonylag biztonságosnak tartja.
Ezek az eredmények nem szolgáltatnak elegendő alapot arra, hogy
megjósoljuk az illegális droghasználat során bekövetkező események
kimenetelét, hiszen a set, a setting, a drog tisztasága, minősége és a trip
jellege ezekben a helyzetekben igen eltérő lehet az orvosi kísérleteknél
megszokottól. Az utcai LSD-használók körében előforduló bad tripek
gyakoriságáról nincs adatunk, de sok ilyen eset jutott az orvosi hatóságok
tudomására és a jelenség egyáltalán nem minősíthető ritkának. Solursh
visszamenőleg kikérdezett egy sor utcai használót, és kiderült, hogy 601
acid tripjük közül 24-ben fordultak elő "kitörések". Másrészről a drogos
közösséghez közel álló személyeknek is az a véleménye, hogy folyamatosan
emelkedik a bad tripek gyakorisága. Ungerleider 70, illegális LSD használat
miatt kórházi kezelésre szorult pácienst vizsgált meg, és eredményei szerint
a páciensek egyharmadát pszichotikusnak találták, és a páciensek kétharmada
egy hónapnál többet töltött el a kórházban.
129. Rendszerint sem az orvos, sem a páciens nem tud pontos képet adni az
utcáról szerzett drog típusáról, tisztaságáról vagy minőségéről, és az
eseteket tovább bonyolítja az a tény, hogy jelentős nézetkülönbség áll fenn
abban, hogy ki mit tekint "bad tripnek", illetve "kellemetlen reakciónak".
Ezen kívül figyelembe kell venni, hogy sok "bad tripet" lekezelnek az utazó
barátai, és így ezek az esetek soha nem jutnak az orvosi hatóságok
tudomására. Ezekben a helyzetekben a személyes támogatáson és segítségen
kívül használhatóak a legálisan vagy a feketepiacról beszerezhető
trankvillánsok (vagy niacinamid). Még ha rendelkezésünkre állna is a negatív
kimenetelű esetek pontos száma, akkor sem tudnánk megbecsülni a jelenség
gyakoriságát, mert továbbra sem lenne képünk arról, hogy mennyire terjedt el
az illegális LSD használat a társadalomban.
130. Az illegális LSD használók gyakran hangoztatják, hogy a bad tripeket
a rossz, szennyezett drogok okozzák, és a "tiszta acid" viszonylag mentes a
negatív mellékhatásoktól. Ezeket az állításokat ritkán alapozzák a szerek
kémiai analízisére. Bár a jelentések szerint a feketepiacon beszerezhető
LSD-ben előforduló szennyeződések kétségtelenül befolyásolhatják az élményt,
nem tudjuk biztosan, hogy mennyiben felelősek a negatív reakciók
kialakulásáért. Jól dokumentált olyan esetekről tudunk, amikor klinikailag
tesztelt, tiszta LSD hatására is felléptek "kitörések".
131. Bár az öngyilkosság elég ritka lehet mind az illegális, mind az
orvosilag felügyelt LSD használók körében, előfordultak ilyen esetek is. Még
ritkábban öncsonkítási kísérleteket is jelentettek. A baleset miatti
elhalálozások már gyakoribbak, és számos olyan halálos vagy súlyos
sérüléssel járó esetet ismerünk, ahol az ítélőképesség vagy a figyelem
hiánya okozta a bajt. Egyes személyek például leugrottak épületek vagy fák
tetejéről, abban a biztos tudatban, hogy tudnak repülni vagy sérthetetlenek.
Azokat a történeteket, amelyek a trip alatti napba bámulás miatt véglegesen
megvakult LSD használókról szólnak, egy USA-beli állami hivatalnok találta
ki, majd széles körben terjesztette a médiában. Ezekről a jelentésekről
sorozatosan bizonyosodott be, hogy rémhírek, ilyen esetről a hatóságoknak
nincs tudomása.
132. Annak ellenére, hogy a "kitörések" (freak-out) rettegéssel, páni
félelemmel és agresszióval is együtt járhatnak, az LSD-vel kapcsolatos
gyilkosságok ritkák, csak néhány ilyen esetről tudunk. Azokat a
jelentéseket, amelyek az LSD hatása alatt elkövetett erőszakos
cselekedetekről számolnak be, többnyire nem támasztották alá, de
előfordulhat egy-két jelentős kivétel. Az LSD-vel kapcsolatos, de nem a drog
miatti letartóztatások jelentős részében az ok a "csendháborítás",
összességében elenyésző a bizonyíték arra, hogy az LSD jelentős szerepet
játszana főbb bűncselekmények elkövetésében.
Az LSD-élmény egyes elemeinek az utolsó (vagy egyetlen) trip utáni, pár
hónaptól több, mint egy évig terjedő időszakban történő, változó időtartamú
és intenzitású, lehetséges újrafelbukkanását, újbóli átélését "flashbacknek"
vagy "visszhangnak" nevezik. Ezeknek a gyakran csak pár perces élményeknek a
jellege ugyanannyi tényezőtől függ, mint az eredeti tripé. Ezeket a
flashbackeket látszólag jelentéktelen ingerek vagy események, más drogok is
kiválthatják, de előfordulhatnak teljesen spontán módon is. Nincsenek
megbízható információink arról, hogy ez a jelenség milyen gyakran fordul
elő, de úgy tűnik, leginkább a szer gyakori használóira jellemző. A
flashback bizonyos körülmények között egyértelműen kellemetlen vagy
veszélyes is lehet.
133. Évszázadok óta zajló heves viták forrása a pszichedelikus drogok
által kiváltott élmények esetleges vallási jelentősége. Míg sok
szaktekintély rámutatott azokra az alapvető hasonlóságokra, amelyek a drog
által kiváltott transzcendens vagy misztikus tudat érzete és a zen
buddhizmus satorija, vagy kenshoja, a hinduizmus samadhija, illetve a
kereszténység látomásai között áll fenn, mások eleve elutasítják már a
gondolatát is annak, hogy kémiai úton elérhető lenne egyfajta "azonnali
misztika". Mindezektől függetlenül világosan látható, hogy a 60-as évek
pszichedelikus drogmozgalmát jelentős mértékű vallásos irányultság
jellemezte és ez a jelleg megtalálható más, ilyen jellegű drogokat használó
kultúráknál is.
Az e téren összegyűlt főbb elméleti meggondolásokat és tudományos
kutatási eredményeket több kutató is összefoglalta. Ezek az összefoglalók
kísérleti bizonyítékkal szolgálnak arra, hogy a drog által kiváltott
élmények valóban vallásos jelentőséggel bírhatnak bizonyos személyek
számára. A leggyőzőbb tudományos bizonyítékot talán Pahnke kontrollált
pszilocibin-kísérlete szolgáltatta, amelyet végzős szemináriumi hallgatók
segítségével hajtott végre egy nagypénteki vallásos szertartás keretében.
Megállapítása szerint "azok a hallgatók, akik pszilocibint kaptak, olyan
élményeket éltek át, amelyek nem különböztethetők meg a misztikusok
tapasztalataitól, talán meg is egyeznek azokkal". A pszichedelikus élmény
vallásos jellegének mértéke nyilván nagyrészt a személytől függ, értékeitől,
várakozásától, a környezetétől; ezek az élmények általában nem jelentkeznek
nagy intenzitással a droghasználók többségénél, illetve a legtöbb
szituációban. Masters és Houston 206 kísérleti alanya közül mindössze hatnak
volt misztikus élménye, más kutatók nem jelentenek ilyen élményeket, megint
mások azonban jóval nagyobb előfordulási arányról számolnak be. Ezeknek a
különbségeknek valószínűleg nagyrészt a misztikus élmény értelmezésében,
definíciójában, megítélésének kritériumaiban fennálló differenciák az okai.
A drogok által kiváltott vallásos tapasztalatok "objektív igazolása"
természetszerűleg lehetetlen feladat, legalábbis tudományos értelemben, így
ez a kérdés a jövőben is kétségtelenül a viták középpontjában marad.
134. Számos LSD használó, pszichoterapeuta és tudós állította, hogy az
LSD hosszan tartó kedvező hatással lehet a személyiségre és a viselkedésre.
A másik oldalon, számos megfigyelő szerint az LSD idült használata a
termelékenység csökkenését, a szociális viselkedés romlását, egy általános
"amotivációs szindrómát" okoz egyes személyekben. Mindkét fajta állítás
nehezen értékelhető, mert eddig csak kevés megfelelően ellenőrzött
kísérletet végeztek a tartós LSD használat hosszútávú hatásait illetően.
Fiziológiai hatások
135. Az LSD legjelentősebb fiziológiai hatását az idegrendszerre fejti
ki, de e hatás pontos mechanizmusát még nem ismerjük. Általános aktiváló,
erősítő képessége miatt az LSD különféle autonóm idegrendszeri,
szimpatomimetikus reakciókat válthat ki, de e reakcióknak átlagos dózis
esetén kicsi a klinikai jelentőségük. A legggyakoribb ilyen reakciók:
kitágult pupillák, gyors szívverés, megnövekedett vérnyomás, verejtékezés,
megnövekedett testhőmérséklet, hidegrázás, emelt vércukorszint, lúdbőrzés,
az arcbőr kipirulása, több vizelet, fejfájás, és ritkán rosszullét vagy
hányás. A szer általános serkentő hatást vált ki az agyműködésre (amint ezt
az EEG mutatja), éberséget okoz, megszünteti az álmosságot, csökkenti az
étvágyat, okozhat remegést és koordinációs zavarokat, megváltoztatja a
légzés mintáját, és kivált bizonyos egyszerű reflexműködéseket. Pár esetben
rohamszerű rángatódzás is előfordult. Az LSD-nek figyelemreméltóan alacsony
a fiziológiai toxicitása, máig sem tudunk túladagolásból származó
halálesetről. Bár a bizonyítékok nem egyértelműek, egyes pszichológiai
változások arra utalnak, hogy idült LSD használók esetében kisebb fokú
agykárosodás is felléphet.
136. Az elmúlt években jelentős vita és szenzáció bontakozott ki ama
bejelentések körül, melyek szerint az LSD a kromoszómák károsítása révén
befolyásolhatja az öröklési folyamatot, leukémiához hasonló változásokat
idéz elő a fehérvérsejtekben, illetve károsítja a fejlődő magzatot. Az ezzel
kapcsolatos fő kísérletek, amelyek során in vitro vizsgáltak emberi, állati
és rovaroktól származó mintákat, továbbá in vivo illegális LSD használókat,
máig ellentmondanak ezeknek a híreknek, de nem nyújtanak egyértelmű, világos
választ ezekre a fontos kérdésekre. Elég nyilvánvalóak a különbségek az in
vitro (tesztcsőben lezajló) és az in vivo (élő organizmusban lezajló)
hatások között, és az egyik fajnál tapasztaltakból sem lehet egy másikra
általánosítani. Ezen túl az utcai droghasználók vizsgálata sem nyújt biztos
képet egyes drogokról, hiszen ezek a használók rendszerint drogok egész
skáláját fogyasztják, és sem a kutató, sem a drog használója nem ismeri a
feketepiacról beszerzett drog tisztaságát, minőségét vagy típusát. Azon
kevés kontrollált kísérletben, amelyek során a kromoszómák állapotát mind
LSD fogyasztás előtt, mind utána megvizsgálták, és a fogyasztás is
ellenőrzött körülmények között zajlott (ismert dózis, tiszta LSD), kevés
bizonyítékát találták a jelentős károsodásnak. A hosszútávú, rendszeres LSD
használat ilyen jellegű következményeit azonban még nem vizsgálták meg
alaposan, így ezekben az esetekben, a jelenlegi információk alapján nem
mondhatunk biztosat a kromoszómakárosodás valószínűségéről.
Az ilyen jellegű kutatásokat bonyolítja az a tény, hogy ideiglenes vagy
tartós kromoszómakárosodást nem csak drogok válthatnak ki, hanem a
radioaktivitás, sok szennyező anyag, röntgensugárzás, láz és számos vírusos
fertőzés is. Ezen túl bizonyíték van arra, hogy olyan gyakran használt
drogok, mint a koffein vagy az aszpirin is okozhatnak kromoszómatöréseket
bizonyos sejtekben. Megjegyzendő, hogy a kromoszómakárosodás önmagában nem
feltétlenül befolyásolja sem az egyént, sem utódjait, ha ennek lehetőségét
nem is szabad elvetni.
137. A korai terhesség fázisában elfogyasztott nagy mennyiségű LSD-ről
kimutatták, hogy egyes állatfajok esetében károsítja az utódokat, másokéban
azonban nem. Emberek esetében ilyen jellegű teratogenikus károsodásra nincs
egyértelmű bizonyítékunk, bár a média széleskörű publicitást adott pár olyan
esetnek, amikor LSD-t használó anyák gyermekei károsodtak. Az, hogy az ilyen
károsodások az LSD-használók körében gyakrabban fordulnak-e elő, mint az
átlagpopulációban, nem bizonyított. Sok kutató érzi úgy, hogy a kromoszóma-
vagy magzatkárosodás puszta lehetősége elég ahhoz, hogy jelenleg vagy a
közeljövőben terhes nőknek megtiltsuk az LSD akár orvosi felügyelet
melletti, akár nem gyógyászati célú használatát.
Tolerancia és függőség
138. Ismételt használat esetén az LSD pszichológiai és fiziológiai
hatásaival szemben is kiépül a tolerancia, de a pszichológiai hatásokkal
szemben fellépő tolerancia több szempontból is szokatlan. A legtöbb drognál
a tolerancia kiépülése ellenére elérhető az eredeti hatás, ha egyszerűen
növelik a beadott dózist. Az LSD-nél nem ez a helyzet: gyakran legalább
három-négy napnak kell eltelnie a tripek között ahhoz, hogy a teljes hatás -
dózistól függetlenül - ismét megjelenjen. Az LSD tolerancia másik szokatlan
jellegzetessége az a sebesség, amivel kiépül, illetve később eltűnik. A
hatás már két-három, egymást (szorosan) követő fogyasztás esetén is
érezhetően csökken. Ezen túl sok olyan LSD használó, aki a drogot kisebb-
nagyobb megszakításokkal használja, azt állítja, hogy nála "inverz
tolerancia" alakul ki, vagyis megnövekedik a drogra való érzékenysége, és az
első tapasztalatok, élmények után már kevesebb is elég ugyanazon hatás
kiváltásához. Ezek a tényezők arra mutatnak, hogy az LSD tolerancia alatt
meghúzódó farmakológiai folyamatok jelentősen eltérhetnek a más pszichoaktív
drogoknál ismertektől.
139. Az LSD nem épít ki fizikai függőséget, még olyan esetekben sem,
amikor a drogot évente több, mint kétszáz alkalommal használják. Pszichikai
függőség alakult ki egyes olyan személyeknél, akik teljesen elmerültek a
drog által kiváltott élményekben, és az ilyen élmények nélkül lehangolttá,
elégedetlenné váltak. Az LSD-t azonban többnyire megszakításokkal
használják, a tripek között akár több hetes, több hónapos szünetek is
eltelnek, még a "megrögzött" használók esetében is.
Az LSD és más drogok
140. Úgy tűnik, sok LSD használó más pszichedelikus drogokkal is
próbálkozik. E drogok közül egyesek kereszt-toleranciát mutatnak, de nem
mindegyik. Az az egyén, aki nemrégen LSD-t használt, rendszerint kevésbé
reagál a meszkalin, ill. a pszilocibin hatására. Nem befolyásolja viszont az
LSD a cannabis (marijuana) vagy a fenciklidin (PCP) hatását. Megjegyezzük,
hogy a meszkalin és a pszilocibin Kanadában ritkán fordul elő, a
feketepiacról származó minták analízise még nem mutatta ki őket.
A jelentések szerint néha más drogokat, mint pl. atropint vagy
amfentaminszármazékokat kevernek az LSD-hez, hogy erősítsék,
meghosszabbítsák vagy másképpen befolyásolják az élményt. A sztrichninről
(egykor széles körben használt stimuláns) is keringenek hasonló hírek. E
híresztelések ellenére azoknak a feketepiacról származó mintáknak, amelyeket
más drogokkal "szennyezett" LSD-ként szolgáltattak be, a kémiai analízise
ritkán támasztotta alá szennyezettségüket. Az ilyen jellegű kombinációk
Kanadában nem tűnnek gyakorinak. Az LSD sikertelen szintézise során
különféle más anyarozs alkaloidák is létrejöhetnek, ezeknek magas dózisokban
kellemetlen vagy veszélyes farmakológiai hatásuk lehet. Ilyen készítmények
már előfordultak a feketepiacon.
A klórpromazin (Largactil), amely egy erős trankvilláns, rendszerint
megszünteti az LSD hatását, bár ritkán előfordul, hogy paradox módon tovább
erősíti azt. Ezen kívül egyes nyugtatók és a niacinamid (nikotinamid)
szintén gyengíthetik az LSD egyes hatásait.