TÖRTÉNELEM
Régen felismerték, hogy a természetes anyarozs-alkaloidok alap
építőanyaga, a lizergsav könnyen kapcsolódik más molekulákhoz. Albert
Hofmann, a Sandoz cég vegyésze (aki többek között a mexikói "varázsgomba"
hatóanyagának, a pszilocibinnek az izolálását is elvégezte) 1938-ban
állította elő a lizergsav egyik származékát, a lizergsav-dietilamidot. Az új
szer az LSD-25 kódnevet kapta, mivel huszonötödik volt az előállított
lizergsav származékok sorában. Az LSD rövidítés a szer német megnevezéséből
(Lyserg S„ure Diethylamide) jön, bár a magyarra is stimmel. Mivel az LSD-25
nem fejtett ki különösebb hatást a kísérleti állatokra, ezért Hofmann egy
időre félretette.
1943-ban aztán újra elővette, mert nem hagyta nyugodni a gondolat, hogy
ez a szer még tartogat meglepetéseket. A szer szintézise közben érdekes
jelenségre lett figyelmes. LSD: My Problem Child című könyvében így számol
be az esetről:
"Múlt pénteken, 1943. április 16-án jól érzékelhető, enyhe szédüléssel
párosult nyugtalanságom arra kényszerített, hogy a délután közepén
félbehagyjam munkámat a laboratóriumban és hazamenjek. Otthon lefeküdtem, és
egyből belesüllyedtem egy kellemetlennek nem nevezhető intoxikált állapotba,
amelyet leginkább a képzeletem kivételesen erős működése jellemzett.
Álomszerű állapotban, lehunyt szemmel feküdtem (a napfényt kellemetlenül
vakítónak találtam), és fantasztikus képek, rendkívüli alakzatok intenzív,
kaleidoszkopikus színekben játszó áradatát érzékeltem. Kb. két óra
elteltével ez az állapot elmúlt." "Élményeim eléggé megleptek, mind hirtelen
fellépésük, mind lefolyásuk igen szokatlan volt. Úgy tűnt, valamilyen
kívülről a szervezetembe jutott szer hatása alá kerültem, és gyanítottam,
hogy a dologhoz köze lehet a laboratóriumban szintetizált LSD-nek. De ez
újabb kérdést vetett föl: miképpen juthatott be a szer a szervezetembe? Az
anyarozs-alkaloidák közismerten mérgezőek, így a laborban mindig a lehető
legnagyobb elővigyázatossággal dolgoztam. Talán a kikristályosítás során
szívódott fel egy kis mennyiségű LSD-oldat a bőrömön át az ujjaimba? Ha az
LSD-25 okozta az élményeimet, akkor a szernek rendkívüli potenciával kellett
rendelkeznie. Csak egy módszerrel járhattam a dolog végére: ki kellett
próbálnom magamon a szert." "Hogy minden veszélyt elhárítsak, a tervezett
kísérletsorozatot a legkisebb olyan mennyiséggel kezdtem, amelytől bármilyen
hatást várhattam. Az akkortájt ismert anyarozs-alkaloidák hatását alapul
véve úgy határoztam, hogy ez az adag 0.25 mg (azaz 250 mikrogramm) lesz. Az
alábbi feljegyzések a laboratóriumi naplómból származnak:"
Önkísérletek
43/4/19. 16:20: 0.25 mg lizergsav-dietilamid-tartarát, orálisan, kb. 10 cm3
vízben oldva. Íztelen.
17:00: Kezdődő szédülés, szorongás, nyugtalanság, vizuális torzulások,
bénulásos tünetek, nevetési inger.
4/21-i kiegészítés: Hazabicikliztünk. 18:00 és 20:00 között a legsúlyosabb
krízis (ld. a külön feljegyzéseket).
"Itt végződnek a laboratóriumi feljegyzéseim. Az utolsó szavakat csak
hatalmas erőfeszítéssel tudtam papírra vetni. Eddigre nyilvánvalóvá vált
számomra, hogy az LSD volt a felelős az azelőtti pénteken történtekért. A
jelentkező percepciós változások ugyanolyan jellegűek voltak, mint a
múltkor, csak ezúttal jóval erősebbek. Küzdenem kellett, hogy értelmesen
tudjak beszélni. Megkértem a laborasszisztensemet, aki tudott a
kísérletemről, hogy kísérjen haza. Kerékpárral mentünk, mert a háború alatt
erősen korlátozták az autók használatát. A hazafelé vezető úton az állapotom
fenyegető jelleget kezdett ölteni. A látómezőm teljes egészében hullámzott,
és eltorzult, mintha egy meghajlított tükörbe néztem volna. Olyan érzésem is
volt, mintha egy helyben álldogálnánk, és képtelenek lennénk elmozdulni
onnan, holott később az asszisztensem biztosított róla, hogy nagyon gyorsan
hajtottunk. Végül biztonságban hazaértünk, és én utolsó erőmmel megkértem a
kollégámat, hogy hívjon orvost és kérjen minél több tejet a szomszédoktól
(delíriumszerű állapotom ellenére voltak rövid világos periódusaim, amikor
tisztán és hatékonyan tudtam gondolkodni, ekkor döntöttem a tej, mint a
mérgezések általános ellenszere mellett)."
"Idővel a szédülés és az ájulás érzése olyan méreteket öltött, hogy nem
tudtam tovább állva maradni, le kellett feküdnöm a díványra. A körülöttem
lévő dolgok egyre ijesztőbb átalakuláson estek át. A szobában minden
megbolydult, az egyébként ismerős tárgyak, bútorok groteszk, fenyegető
formát öltöttek. Minden tárgy folyamatos mozgásban volt, mintha valami belső
nyugtalanság mozgatná őket. A szomszédban lakó hölgyet, aki hozott nekem
tejet (amelyből az éjszaka folyamán több, mint két liternyit ittam meg),
alig ismertem meg, Mrs. R. ugyanis számomra színes maszk mögé rejtőző,
ármányos boszorkává változott."
"Még a külvilág démoni megváltozásánál is rosszabbak voltak azonban azok
a változások, amelyeket saját magamon, a tudatomban tapasztaltam. Minden
erőfeszítésem, amely a külső világ és a saját énem szétzilálódásának
megakadályozására irányult, hasztalannak bizonyult. Egy démon szállt meg,
átvette az irányítást a testem, a tudatom és a lelkem fölött. Ugráltam és
sikoltottam, megpróbáltam megszabadulni tőle, de hiába, ekkor reménytelenül
omlottam vissza a díványra. A szer, amellyel kísérletezni akartam, győzelmet
aratott rajtam. Démonná vált, amely igába hajtotta az akaratomat. Ekkor úrrá
lett rajtam a megőrüléstől való emésztő félelem. A szer egy másik világba,
egy másik helyre, egy másik időbe vitt át. A testem érzéketlennek,
élettelennek és furcsának tűnt. Haldokoltam vajon? Ez lett volna az
áthaladás az életből a halálba? Időnként úgy éreztem, a testemen kívül
tartózkodom, és külső megfigyelőként tisztán láttam a helyzetem tragikus
voltát. Még a családomtól sem vettem búcsút (a feleségem, három gyerekünkkel
épp aznap utazott el Lucernébe, a rokonokat meglátogatni). Vajon meg fogják-
e érteni, hogy nem a felelőtlen kísérletezés áldozata lettem, hogy ezt nem
lehetett előre látni? Félelmem és elkeseredésem egyre nagyobb lett, nemcsak
azért, mert egy fiatal család halálommal elveszíti a családfőt, hanem azért
is, mert kémiai kutatásaim épp a legígéretesebb szakaszban maradtak félbe. A
tudatomban újabb, ironikus gondolat öltött formát: egy olyan anyag miatt
vagyok kénytelen idő előtt elhagyni ezt a világot, amelyet én hoztam el a
világnak."
"Mire a doktor megérkezett, már túl voltam a mélyponton. A
laborasszisztensem elmondta neki, amit a kísérletemről tudott, mivel én
képtelen voltam egy értelmes mondatot megformálni. Tanácstalanul ingatta a
fejét, miközben beszámoltam a testemet fenyegető halálos veszélyről. A
rendkívül tág pupilláimon kívül semmilyen rendellenességet nem talált. A
pulzusom, a vérnyomásom, a légzésem mind normális volt. Nem látott okot
semmilyen gyógyszer felírására, inkább javasolta, hogy feküdjek le az
ágyamba, és biztosított róla, hogy egy időre velem marad. Lassan
visszakerültem az idegen, rémisztő világból a hétköznapi valóság megszokott
világába. A rémületem lassan alábbhagyott, és átadta a helyét a szerencse, a
hála érzésének, örömmel fogadtam a normális észlelés és a megszokott
gondolatok visszatérését, és egyre inkább bizakodtam abban, hogy a megőrülés
fenyegető veszélye immár a múlté. Idővel elkezdtem élvezni a lehunyt szemeim
mögött zajló színes kavalkádot. Kaleidoszkopikus, fantasztikus képek voltak
ezek, folyamatosan változtak, egymásba alakultak, körök és spirálok mentén
nyitódtak-záródtak, színes szökőkutakat lövelltek magukból, átrendeződtek.
Különösen figyelemreméltó volt, ahogy a legkülönfélébb akusztikus
benyomások, mint az ajtócsengő, vagy egy odakint elhúzó autó hangja is
optikai észleletekké transzformálódott. Minden hang egy neki megfelelő alakú
és színű, élettel teli, folyamatosan változó képet generált."
"Miután véglegesen visszatértem ebbe a világba, kimerülten álomba
zuhantam, majd másnap reggel felfrissülten, tiszta fejjel, bár fizikailag
egy kissé fáradtan ébredtem. Kellemes érzések töltöttek el, megújult életet
éreztem magamban. A reggelit nagyon finomnak találtam, az evés rendkívüli
élvezetet okozott. Később kisétáltam a kertbe, ahol épp most száradt fel a
fű egy tavaszi eső után, minden friss fényben csillogott-villogott. Olyan
volt a világ, mintha akkor teremtették volna. Minden érzékem rendkívüli
módon megélesedett, és ez az állapot egész nap tartott."
Az első kísérletek után, amikor kiderült, hogy a szer konkrét
alkalmazására nemigen kerülhet sor sem a gyógyászatban, sem a hadseregben, a
szert félretették. Sokan próbálkoztak vele a pszichiátriában, úgy vélték, a
szer felszínre hozza a tudatalatti tartalmát, s ezzel jelentősen megnöveli a
pszichoanalízis hatékonyságát. A hadsereg és a CIA is sokat foglalkozott
vele, ők igazságszérumnak szerették volna felhasználni, de igazából ez sem
volt sikeres, bár voltak eredmények. Világossá vált, hogy az LSD
gyógyszerként nem, legfeljebb kutatásokra lesz majd használható, ezért el is
felejtődött egy időre. Mivel károsító hatása nem volt, úgy gondolták, hogy
ellenőrzése szükségtelen, szedése úgysem jár veszélyekkel.
A szer széleskörű elterjedése közvetetten a mexikói varázsgombának
köszönhető. 1960-ban Timothy Leary, az amerikai Harvard egyetem pszichológia
tanszékének professzora Mexikóban járt és megismerkedett a mexikói indiánok
"varázsgombájának" hallucinogén hatásaival. Hallucinációi elsősorban vallási
töltetűek voltak. Hazatérve kipróbálta az LSD-t is és a későbbiekben annak
egyfajta prófétájává vált. Az LSD-vel saját magán, illetve diákjain
kísérletezett, persze a hallgatók beleegyezésével. Később alapított egy
vallási közösséget is, az International Foundation for Internal Freedom-ot
(Nemzetközi Alapítvány a Belső Szabadságért). A szervezet azóta ugyan
megszűnt, de az LSD - főleg a fiatalok körében - rohamosan terjedt. Ennek az
oka (a későbbi kommentátorok szerint) a fiatalok befelé fordulásra és
misztikumra való hajlama, kíváncsiságuk és kísérletező kedvük lehetett.
Paradox módon az LSD legális pályafutásának éppen maga Leary vetett véget:
egy TV-műsorban az LSD-ről beszélgetett Kennedy szenátorral, és aggályát
fejezte ki az LSD nem ellenőrzött gyártása miatt. A kezdeti időkben a Sandoz
név jelentette a garanciát a szer minőségére, a 60-as években azonban
megjelentek az első illegális házilaboratóriumok, ahol a termék minőségét
nem ellenőrizték. Leary úgy vélte, ez nagy veszélyeket rejt magában.
1966-ban az LSD gyártását és fogyasztását törvényben illegálisnak
minősítették, az LSD "kábítószer" lett, és a Sandoz beszüntette az
előállítását.