TÖRTÉNELEM
A pszichedelikus gombafajták használata
egyidős az emberiséggel. Számos régészeti
lelet utal ezeknek a gombáknak a
használatára. Afrikai barlangok falain
gombafejű, emberszerű lények rajzait
találták. A szibériai sámánok kedvelt
segédeszköze volt a légyölő galóca (Amanita
muscaria), amely megnyitotta előttük az utat
a szellemek világába. Közismert a régi dél-
amerikai indián törzsek (aztékok, toltékok,
maják) vonzódása a "szent varázsgombákhoz",
melyeket gyakran használtak vallásos-mágikus
szertartásaikhoz. Az aztékoknál külön istene
volt a pszichedelikus növényeknek:
Xochipilli, a virágok istene, a "virágos
álmok védelmezője".
A spanyolok, amint meghódították a kontinenst, betiltották a varázsgombák
használatát, mivel úgy gondolták, e növények hatása nem lehet más, csak az
ördög műve. Az inkvizíció tiltása azonban nem bizonyult hatékonynak, egyes
törzsek varázslói még most, a XX. században is használják ezeket a gombákat.
Ezek a szertartások a nyugati világ előtt rejtve maradtak egészen 1955-ig,
amikor R. Gordon Wasson és barátja, Allan Richardson fotográfus mexikói
tartózkodásuk során részt vettek egy igazi sámáni szertartáson, ahol maguk
is elfogyasztották az indiánok szent gombáját. Lenyűgöző tapasztalataikról a
Life hasábjain számoltak be.
A pszichedelikus mozgalom beköszöntével a varázsgombák az LSD-vel együtt
széles körben elterjedtek. Albert Hofmann (az LSD felfedezője) 1958-ban
különítette el a varázsgombák két fő hatóanyagát, a pszilocibint és a
pszilocint, később ezeket a molekulákat mesterségesen is előállították. A
varázsgombák használata napjainkban is él, sokan saját fogyasztásra,
otthonukban termesztik őket. Hollandiában a varázsgombák kvázi legálisan
kaphatóak az erre szakosodott boltokban (ami kissé meglepő, ha figyelembe
vesszük, hogy ezeknek a gombáknak a hatása lényegében megegyezik az LSD-
ével, ami még Hollandiában is illegális).
egyidős az emberiséggel. Számos régészeti
lelet utal ezeknek a gombáknak a
használatára. Afrikai barlangok falain
gombafejű, emberszerű lények rajzait
találták. A szibériai sámánok kedvelt
segédeszköze volt a légyölő galóca (Amanita
muscaria), amely megnyitotta előttük az utat
a szellemek világába. Közismert a régi dél-
amerikai indián törzsek (aztékok, toltékok,
maják) vonzódása a "szent varázsgombákhoz",
melyeket gyakran használtak vallásos-mágikus
szertartásaikhoz. Az aztékoknál külön istene
volt a pszichedelikus növényeknek:
Xochipilli, a virágok istene, a "virágos
álmok védelmezője".
A spanyolok, amint meghódították a kontinenst, betiltották a varázsgombák
használatát, mivel úgy gondolták, e növények hatása nem lehet más, csak az
ördög műve. Az inkvizíció tiltása azonban nem bizonyult hatékonynak, egyes
törzsek varázslói még most, a XX. században is használják ezeket a gombákat.
Ezek a szertartások a nyugati világ előtt rejtve maradtak egészen 1955-ig,
amikor R. Gordon Wasson és barátja, Allan Richardson fotográfus mexikói
tartózkodásuk során részt vettek egy igazi sámáni szertartáson, ahol maguk
is elfogyasztották az indiánok szent gombáját. Lenyűgöző tapasztalataikról a
Life hasábjain számoltak be.
A pszichedelikus mozgalom beköszöntével a varázsgombák az LSD-vel együtt
széles körben elterjedtek. Albert Hofmann (az LSD felfedezője) 1958-ban
különítette el a varázsgombák két fő hatóanyagát, a pszilocibint és a
pszilocint, később ezeket a molekulákat mesterségesen is előállították. A
varázsgombák használata napjainkban is él, sokan saját fogyasztásra,
otthonukban termesztik őket. Hollandiában a varázsgombák kvázi legálisan
kaphatóak az erre szakosodott boltokban (ami kissé meglepő, ha figyelembe
vesszük, hogy ezeknek a gombáknak a hatása lényegében megegyezik az LSD-
ével, ami még Hollandiában is illegális).