Viszokay Tamás:
ZOMBISIKOLY (2/2.)
A Város lakossága vitatkozó, értelmező nép volt, az indulatok szinte
mindennaposak voltak, így a külső emberek nem tudták igazi okát adni
balsejtelmeiknek, s visszafordultak dolgukat végezni.
Morcornak viszont még ez is sok volt, s Gátat emelt az utcákba.
A Gát határozott félelmeket sugárzott, gyanakvóvá tette a vele
találkozókat, de vissza is űzte. És most ez volt a legfontosabb! A
legendákat majd kimagyarázzák, elsekélyesítik az erre alkalmas
Küldöttek a jövőben.
Az egyetlen cél, a Cél most az, hogy meg kell semmisíteni a téren
állókat! Ehhez képest minden másodrendű csak.
Az időtényező nem úgy okozott veszélyt, ahogy Morcor számította. Egy
pillanatig nem volt vitás, hogy a feladatot elvégzik délig, de a
Teremtmények nem rendelkeztek olyan fejlett aggyal, ami felmérheti,
hogy a Tervtől való eltérés jelentéktelen. Ők csak azt érzékelték,
hogy sokkal többen vannak itt, mint várták. Lázas sietség vett rajtuk
erőt, s emiatt a fejszecsapások sokszor nem voltak halálosak, egy-egy
embert néha percekig vagdaltak. A vezér kiszámította, hogy még ez is
belefér a tervbe. Az áldozatok gyötrődése nyomán azonban a Strigákon
kezdett erőt venni a szenvedés látványának bódító öröme. Erre már nem
volt idő!
Morcor igazi vezérként lépett közbe. Maga is elővonta lángoló kardját,
s katonái élére állt. Egyetlen csapással legyilkolt emberek jelezték
útját, ez végre példát mutatott a kínzásban tobzódóknak. Nem látszott
rajta az a szorongás sem, ami a többiek szemében meg-megvillant. A
démoni harcosok keresték Morcor tekintetét, s annak magabiztossága
kettős erőbedobásra serkentette őket, elűzte félelmeiket attól, amit
kudarcuk esetén elszenvednének.
A mészárlás befejeződött, mielőtt a nap delelőre hágott.
A teret szétcsonkolt lelkek borították. A Teremtmények bokáig gázoltak
a maradványokban, ahogy kijelölt helyüket elfoglalták a háttérben. Az
ő munkájuk véget ért.
Morcornak azonban volt még feladata. Irányítani kellett a tömeget, ami
most már nem lesz nehéz, csupán nagyobb Hangerőt kell használnia, mint
amire számított. Behunyt szemmel koncentrált, míg elérte a megkívánt
szintet.
A tömeg nyugodtan állt, beszélgettek és zajongtak. Várták a Percet.
Aztán elérkezett.
A férfi az őröktől taszigálva botladozott fel a dobogóra, ahol
megmutatták a népnek. Morcornak és a Teremtményeknek nem volt emberi
fülük, nem hallották a vádakat, és azokat az érveket sem, amik a férfi
mellett szóltak, de nem is érdeklődtek volna irántuk. Nekik a
Fenyegetést kellett kiküszöbölniük.
Még jó, hogy az Első Szolga, Daula, amint lehetett, felfedte az
Ellenségnek ezt az újabb ármányát.
A férfi nem járt titokban, de sokáig, tulajdonképpen néhány nappal
ezelőttig jelentéktelennek látszott. Igazi valója csak akkor
mutatkozott meg, de az felkeltette a riadót, s utána az események
hihetetlen gyorsasággal következtek be. Az Ellenség nem vette
figyelembe Aki Odakinn Lakozik akciósebességét.
Véget ért a groteszk per, most a tömegen volt a sor. Ő dönt.
Nehezen indult meg a láncreakció, hiszen a testek hirtelen egyedül
maradtak, s ez mindannyiukban zavart, bizonytalanságot, rémületet
keltett.
De ez is a Terv része volt. Az emberitől megfosztottakhoz nem jut el
az Ellenség.
Morcor éjszellem-szavai pusztító erővel csaptak le, nem volt, mi
ellenálljon nekik.
És a szánalmas, üres porhüvelyek engedelmeskedtek. Előbb itt-ott
hangzott csak fel a kiáltás, de aztán egyre több test csatlakozott
hozzá, s végül minden ujj görcsösen mutatott a férfira, és egyetlen
vonítás szólt az ég felé:
- Feszítsd meg!
Kinn, a mély űrben valaki elégedett volt.
Duna Televízió * DunaText * Y-akták
1996. december 11. - 1996. december 23.