Sánta Csaba:
MISZTÉRIUMJÁTÉK MENNYISÉGEKKEL
Gorgiasz (Kr. e. V. század) a világ létéről,
megismerhetőségéről és leírhatóságáról a következő nézeteket
vallotta:
(1.) semmi sem létezik,
(2.) még ha létezik is valami, az nem megismerhető,
(3.) ha mégis megismerhető, akkor sem közölhető.
Két és fél évezred telt el e gondolat megszületésétől máig, s ma
már óriási mennyiségű tudományos munka, kutatás után ott tartunk,
hogy modern fizikánk az utolsó két pontot igazolni látszik.
Feladatunk, hogy - föltételezve (!), hogy valami mégis létezik -
amennyire csak lehetséges megismerjük, ismereteinket pedig
megpróbáljuk leírni, közérthetővé tenni.
A megismerés folyamatában szükségünk van tájékozódási
pontokra, ezek elsődlegesen a mennyiségek.
Mennyiségek alatt valamely jelenség (olykor annak
kitüntetett objektuma vagy állapota) megmérhető, számokkal
leírható tulajdonságait értjük.
A tudomány világa hétköznapjaink világához hasonlóan
kényszerek közé szorított. Legtágabb értelemben a tudomány a
világunkban és világunkról fölmerülő összes létező és lehetséges
kérdés föltárását jelenti. A tudomány nem ismer tényeket, csupán
modelleket. Adott technikai színvonalunk mellett fölmerülő
igényeinket próbáljuk kérdéseink tükrében kielégíteni. Eme
tevékenységünk eredménye kettős: Egyfelől minőségében változtatja
meg az általunk használt technikát, s ezzel igényeinket is.
Másfelől újabb kérdéseket szül, s ez is kettős: adott problémát
más szemszögből is megvilágítva, avagy továbbkérdezésre sarkalva.
A tiszta tudomány a megismerés "őrülete" lenne, a természet
imádata... Ám mindehhez pénzt, működési teret csak akkor kap, ha
cserébe igényeket kielégítő, a természetet nem megismerni,
sokkalta inkább megváltoztatni kívánó cselekedeteket tesz. A
kényszer itt van! Áru(ló)k lettünk, s ha már ez a keresztünk,
akkor tegyük mindezt hatékonyan. A hatékonyság iránti igény pedig
mai tovább kérdezéseink szerint a mérhetőség tényként való
értelmezésében van. Egy anyagi, földhözragadt világ igényeit a
legegyszerűbb a való világ anyagi, vagyis mérhető részében
kielégíteni, úgymond megválaszolni. Éppen ezért a való világ
megismerésének támpontjaiként használt mennyiségeknek a létező
jelenségek (esetleg a jelenségek elemei vagy állapotai) mérhető,
számokkal leírható tulajdonságait választották.
A megismerés folyamata során Galileo Galilei (1564-1642)
módszerét használjuk, mintegy a "tudományos gondolkodás"
sablonjaként:
(1.) A probléma elemzése, széttagolása a lehető
legegyszerűbb(nek vélt vagy tetsző) elemekre.
(2.) Hipotézisek fölállítása - fantázia, kreativitás,
"ötletek börzéje"...
(3.) Az előző pont fölülvizsgálata kísérletekkel (!), olykor
gondolatkísérletekkel.
(4.) Kísérleti tapasztalatainkból következtetések
levezetése.
(5.) Matematikailag megfogalmazott természettörvények
fölállítása.
A természettudomány törvényei lényegében a mennyiségek
viszonyait igyekeznek leírni. Az így kapott "képletek" a
jelenségeket folyamatukba adják meg. A képletek iránti általános
irtózást talán oldhatja, ha közelebbről megismerjük az alapjukat
képező száraz matematikán túl a legalább annyira fontos, de
száraznak egyáltalán nem tekinthető mennyiségek világát is.
Minden mennyiség két részből áll: a viszonyítási alapot
megadó mértékegységből és az így meghatározott rendszerben a
mennyiség konkrét értékét kijelölő mérő"szám"ból.
A mérő"szám" nem föltétlenül egy szám. Három adat
jellemezheti: a nagysága, az iránya és az irányítása. A nagyság
mindig egy szám, ami a mennyiség "méretére", "kiterjedésére"
utal. Az irány a mennyiségnek a környezetéhez való helyzetét adja
meg. Az irányítás pedig azt, hogy ez a helyzet folyamatában a
környezethez tart vagy a környezettől távolodik.
Általában a mennyiségek két típusára szokás leszűkíteni a
lehetőségeket. E két mennyiséget a középiskolából mindenki jól
ismeri: a skalárok és a vektorok. A skalár mennyiségeket
nagyságuk egyértelműen meghatározza az adott környezetben, míg a
környezetükhöz való viszonyuk megítélését természettörvényekkel
írjuk le. A vektor mennyiségeket ezzel szemben a nagyság, az
irány és az irányítás együttes megadásával értelmezzük.
E leszűkítéssel van néhány probléma. Ennek értelmében skalár
mennyiségek például a tömeg, a távolság és az idő is. Mind a
három egyértelműen jellemezhető nagyságával, amennyiben a
környezetükhöz való viszonyukat kivesszük a mennyiségek
"hatásköréből" és természeti törvényekkel adjuk meg. Ez a
klasszikus fizika világában működött is,ám Albert Einstein (1879-
1955) relativitáselméletei arra döbbentenek rá, hogy e
mennyiségek mérhető tulajdonságai a jelenségek során megváltoznak
(távolság-kontrakció, idődilatáció, relativisztikus
tömegnövekedés), tehát a mennyiségek jellemzése nem merülhet ki
nagyságuk megadásában... Egy másik probléma, hogy például egy
hozzám képest mozgó autó mozgásállapotát jellemezhetem vektorális
mennyiségként (nagysága az időegység alatt megtett út számértéke;
iránya, hogy Északra megy-e vagy Dél-keletre; az irányítása
pedig, hogy felém jön vagy távolodik tőlem), de miként
értelmezhetem a forgómozgás pillanatról-pillanatra irányt váltó
nyomatékát...
Megoldás a mennyiségek alábbi csoportosításában kereshető:
FUNDAMENTUMOK
1. SKALÁR nagyság önmagában is egyértelműen
jellemzi
2. FOLYAMAT az irány önmagában is egyértelműen
jellemzi
3. INFORMÁCIÓ az irányítás önmagában is
egyértelműen jellemzi
FÜGGVÉNYEK
4. INTERVALLUM nagyság és irány együttesen jellemzi
5. HATÁS nagyság és irányítás együttesen
jellemzi
6. DIMENZIÓ irány és irányítás együttesen
jellemzi
MÁTRIXOK
7. VEKTOR nagyság, irány és irányítás
együttesen jellemzi
8. TENZOR fundamentum (1,2,3) - függvény
(4,5,6) - vektor (7) kapcsolatok
A mennyiségek első nagyobb csoportját FUNDAMENTUMokként
tekinthetjük. E mennyiségeket vagy nagyságuk (skalár mennyiségek)
vagy irányuk (folyamatok) vagy irányításuk (információk)
jellemzi. A fundamentum (=alap) elnevezés e mennyiségek
jelentőségére utal. Arra, hogy a való világ szerkezete alapjaiban
tartalmaz három megjelenési formát: [1.] az objektiválódott,
méretekkel jellemezhető anyagi formát öltő; [2.] és az anyagi
világ szerkezetében kifejeződő információs megjelenést; [3.] de
az állandó változás létformáját is. E három mennyiség léte nem
állít kevesebbet, mint azt, hogy világunk alapvetően tartalmazza
az anyagot, a memóriát ("információt") és a folyamatot. Igen ám,
de ebben az esetben nem csupán anyagi részecskék léteznek...
(!!!) Mai természettudományunk pedig csak ezekről szól, így
törvényszerűen jut zsákutcákba, törvényszerűen szül
határozatlansági relációkat vagy szingularitásokat. Érdekesség,
hogy Immanuel Kant (1724-1804) "A tiszta ész kritikája" című
művében - egy más logikai úton járva - szintén megjelöl három "a
priori" (a tapasztalatot, a tényeket megelőző, azoktól független)
kategóriát: a teret, az időt és az okságot. A fenti rendszerrel
kézenfekvő a kapcsolat: az anyag jellemzői a tér jellemzői is, a
folyamat jellemzői az idő jellemzői is, s az információ jellemzői
az okság jellemzői is...
A mennyiségek második csoportját a FÜGGVÉNYek képezik.
Elnevezésük onnan ered, hogy két jellemzési mód függvényeként
(viszonyaként) adhatóak meg. Szintén három típusa létezik: vagy a
nagyság és irány (intervallum), vagy a nagyság és irányítás
(hatás), vagy az irány és irányítás (dimenzió) függvényeiről
beszélhetünk. Lényegében a kvantumosság (intervallum = szakasz),
az interakció (=[kölcsön]hatás) és tudatosság (dimenzió =
irányított irány) mennyiségi meghatározottságáról van szó. A
függvény mennyiségek léte azt állítja, hogy az anyag, a memória
és a folyamat fundamentumai olyan szerveződéseket képeznek,
amelyek igyekeznek invidualizálódni (=egyéniesedni), hatást
kifejteni, s tudatosítani helyüket. Tehát az élet a való világra
jellemző, annak okát nem lehet a világ egy kiemelt részén
(például a biokémiai folyamatok szintjén) megállapítani...
A mennyiségek harmadik csoportját a MÁTRIXok adják. A mátrix
lényegében egy olyan táblázat, amelyben bármely két rubrika, elem
egymáshoz való viszonya matematikailag meghatározott - lényegében
függvények rendszere. Egyszerűbb típusa a vektor, amit a három
mennyiségi jellemző együttes megadásának esetét jelenti, tehát
azokat a mennyiségeket, amelyek megadásához a nagyság, az irány
és az irányítás egyaránt szükséges. A vektor a célt jelöli, azt
hogy a világ alapvető jellemzője a cél, a célszerűség. A mátrixok
másik típusa a tenzor. A tenzor matematikai megfogalmazása
kettős: az érthetőbb azt mondja ki, hogy invariáns (az átalakulás
során változatlanul maradó) mennyiségek halmaza. Tehát a tenzorok
mennyiségként való léte arra utal, hogy az egyes szerveződési
szintek (például az energia hullámok kvantumállapotai vagy az
emberi társadalom) egyenrangúak, hogy minden olyan értékmérő, ami
ránk emberekre jellemző már a "korábbi" szerveződési szinteken is
megjelent. Valami olyasmi ez, hogy az én evolúciómat a testemet
alkotó kémiai anyag tudatának, igényeinek, motiváltságának a
változásai jelentik, de ugyanígy az általunk kitermelt innovációk
is meghatároznak valahol egy "föntebbi" szerveződési szinten egy
egyénben megjelenő evolúciót. A tenzor másik meghatározása, hogy
vektor-vektor függvény, amit a most ismertetett mennyiségi
rendszerben azzal egészíthetünk ki, általánosíthatjuk, hogy
fundamentum-függvény-vektor szerkezetek, kapcsolatok... Ami
lényegében csak annyit jelent, hogy a való világ alapvetően
szerveződési szinteken, mintegy párhuzamos világokban jelenik
meg.
Röviden ennyi, ha ismertetni kívánjuk a mennyiségek
"szám"értékének rendszerét, lehetőségit. Félelmetes, s azt
hiszem, hogy komoly munka kell ahhoz, hogy fantáziában
túlszárnyaljuk azt a káprázatot, amit a tudomány mennyiségi
rendszere elénk tár. Talán egy picit érdemes is visszatérni még
arra, hogy a hétköznapok tudományának mit ad ez az új rendszer...
mert itt azért nem csupán transzcendenciáról van szó, holott az
előbbiekből akár az is kitűnhetne...
Érdekes kérdés például, hogy hogyan lehet értelmezni a
negatív mennyiségeket. Negatív darabszám a természetben nincs,
így megítélésénél nem szorítkozhatunk tapasztalatainkra,
ugyanakkor ellentétes irányú mozgások leírásánál, vagy egy
gazdasági példával élve, a kölcsönök (követel-tartozik)
nyilvántartásánál valóságosan érinti mindennapjainkat. De még a
negatív mennyiségek létének elfogadása, egy matematikai
értelmezés (számhalmazok - permanencia elv) esetén sincs
magyarázat például arra, hogy hogyan értelmezzük azt a
különbséget, ami az irányt megjelölő esete és a fantom-
valóságként értelmezhető használata (pl. negatív energia) között
van. Az előbbiekben ismertetett mennyiség-rendszer alapján
azonban ezeken túlléphetünk. A negatív mennyiségeket egy skaláris
nagyság és egy informatikai egység, mint irányítottság jellemzi.
E két fundamentum alkothat egy fundamentum-mátrixot, ez esetben
skaláris információként jelentkezik. Azonban lehet arról is szó,
hogy a nagyság és az irányítottság nem fundamentumokként jelennek
meg (külön-külön), hanem együttesen, hatásként. Az előbbi eset az
iránybeli eltéréseket jelölő negatív, az utóbbi a fantom-
valóságot mutató, ám valós hatást keltő negatív.
A már említett forgatónyomaték értelmezésénél vissza kapjuk
a labdát... Ennek a gyakorlatban előjeles mennyiségnek becézett
akárminek van hivatalos fizikai meghatározása: az erővektor és a
forgáspontból az erő támadáspontjához húzott helyvektor
vektorális szorzata. E meghatározásból azt föltételezhetnénk,
hogy vektorról van szó... Ám ezt nem szeretik használni, mert a
geometria vektor-fogalmával (A geometriában a vektor irányított
szakaszt jelent.) nem teljesen egyezik, így szemléletbeli
zavarokat okozhat. Nézzük milyen egyéb lehetőségeink lehetnek:
(1.) skalár-folyamat-információ mátrix, (2.) intervallum-
információ mátrix, (3.) hatás-folyamat mátrix, (4.) dimenzió-
skalár mátrix. Ennyi... a forgatónyomaték e négy mennyiség-típus
valamelyike. De melyik? (Na, ez a már említett labda, ami
visszajött.) A válasz, hogy nem kell dönteni a négy lehetőség
közül, mert bármelyik lehet, sőt akár ötödik lehetőségként vektor
is... Az ilyen, úgynevezett nyitott mennyiségek jelentése attól
függ, hogy milyen fizikai környezetben és milyen fizikai
folyamatban játszik éppen szerepet az adott mennyiség. Tehát az
eltérő lehetőségek képviselete, az úgynevezett személyiség már
mennyiségi szinten megjelenik, mihelyt mind a három
alapjellemzővel jellemeznünk kell a mennyiségünket. Két érdekes
oldala van a kérdésnek: Az első mérnöki, ahol például egy
rendszer korróziójának az üteme attól függően változhat, hogy
egyes - a rendszer működése folyamán ma még csak nem is használt
- mennyiségi jellemzők milyen "személyiség-viszonyban" állnak
rendszerünkkel, annak működésével. A ma műszaki tudománya ezt a
lehetőséget még nem használja, pedig ha sikerül az egyes
viselkedésmódok motivációs hátterét feltárni, az gépeink
élettartamának megtöbbszörözését jelenti majd, s mindezt úgy,
hogy nem lesz szó jelentős költségtöbbletről. A kérdés másik
érdekes oldala, hogy a tárgyi és folyamati környezettől függ az
adott objektum viselkedése, s ennek például a pszichológiában
komoly következményei lesznek. Például a személyiségzavar, mint
kórkép tünetei az egyénben jelentkeznek, ám nem az egyénről
szólnak. A környezetet diagnosztizálják, s kezelni is a
környezetet kell! De térjünk vissza a mennyiségekre...
Mindezekhez még tényleges matematikai logikai rendszer is
társítható. Az iskolában a változatlan dolgok matematikáját
tanultuk, így kettő meg kettő mindig négy lett. A változást
függvényekkel, majd később ennek a továbbvitelével a
differenciálszámítás és az integrálszámítás világában próbáltuk
megragadni. Mindez a természettudományok világában (fizika,
kémia, ...) úgy jelentkezett, hogy voltak állandónak tekintett
mennyiségek és a változást az említett matematikai lehetőségek
segítségével természettörvényekben fogalmaztuk meg - többnyire
érthetetlen bonyolultsággal. Az előbbiekben ismertetett
mennyiségi rendszer lehetőséget kínál arra, hogy változó
mennyiségekre építve egy dinamikus matematikai rendszerben
gondolkodjunk. Itt az alapfogalmak picit bonyolultabbak lesznek,
ám a műveletek egyszerűsödnek. (Mindez lehetőséget adhat például
arra, hogy a bonyolult matematikai építmény tételes megtanítása
nélkül már középiskolai szinten tárgyalhassuk a modern fizika
gyönyörű világát, avagy a közgazdaságtan ma bonyolultnak tetsző
mélyebb összefüggéseit. Ma, amikor tudásunk tartalmának változása
legkésőbb öt évente a tankönyvek teljes átírását igényelné, talán
e lehetőség nem lenne haszontalan. Jelen esetben már akár
felelőtlenségnek is minősíthető egy logikai rendszer tizenkét
éven keresztüli tanítása, hiszen semmi garancia nincs rá, hogy
tizenkét év elteltével még igaznak, hasznosnak fogjuk ítélni azt
a valamit, amit el akartunk vele magyarázni.) Egy ilyen
matematikai rendszer, ami a változásra, a mozgásra épít a
következő: Egy botnak hány vége van? Amennyiben a mozgás nem
fontos számunkra, akkor kettő. (Ebben az esetben kettő meg kettő
valóban és mindig négy - természetesen a négyes és az azt követő
számrendszerekben, hiszen a kettesben: 1 0 0, a hármasban pedig:
1 1.) Azonban a mozgás szerepének fontossága esetén már csak egy
vége van, a másik a bot eleje. Ekkor kettő meg kettő lehet 2, 3
és 4 is! De ettől több is igaz. Mivel a mozgás relatív, függ a
megfigyelőtől, ezért kettő meg kettő egy időben egy dologra
érvényesen lehet 2, 3 és 4 is, kvázi ezek a számok "egyenlőek!".
Ez pedig akár a mennyiségek, pontosabban ebben a formában a
természetes számok relativitásának a kimondását jelenti.
Folytatva a logikai sort fölépíthető egy tételes algebrai
rendszer...
A mennyiségek másik vonzata a mértékegység... A mértékegység
a használt viszonyítási nagyságrend föltüntetését jelenti, hiszen
nem mindegy, hogy valaminek az időtartamát évben vagy
másodpercben mérem-e. Mindez a tudományban külön is fontos,
hiszen a már említett Galilei módszer az ellenőrzött kísérleteken
alapul, s kísérletezni csak mérések végzésével lehet. A mérés
pedig mindig egy mértékegységgel történő összehasonlítás.
Ma az úgynevezett SI (Systéme International d'Unités -
Nemzetközi Mértékegységrendszer) a használatos. Erről most csak
két dolgot: (1.) használata a 8/1976 (IV.27.) Minisztertanácsi
rendelet értelmében 1976-tól kötelező, (2.) egyes esetekben
azonban hasznavehetetlen: például egyes mérnöki méréseknél
(anyagszerkezeti jellemzők, műszaki mechanika) vagy az atomfizika
világában nem sokra megyünk vele. Egykori professzorom azt mondta
(kérve, hogy ezt ne terjesszük!), hogy "ez a rendszer annyira
természetes, mint a homoszexualitás". A különbség annyi, hogy az
utóbbi nincs törvényileg előírva...
A mennyiségeknek van két speciális típusa, amiről
föltétlenül kell még szólni ahhoz, hogy e témában áttekintésünk
teljes legyen. Ezek a végtelen és a nulla. Folytassuk
vizsgálódásunkat ebbe az irányba.
Az érzékelési nagyságrendünkön kívülre mutató mennyiségeket
végtelennek tekintjük. A végtelen egy olyan mennyiség, aminek
értelmezése az adott mértékegység mellett nem lehetséges emberi
érzékelés-világunk mellett. Például a tenger víztartalma
cseppekben nem határozható meg... Mi az, hogy csepp? S ha tudjuk,
hogy mennyi is a csepp, akkor ugye hogyan lehet a mérést
gyakorlatilag megvalósítani? Túl nagy az eltérés az összméret és
a választott méret között, így a mérés hibaértéke túl nagy ahhoz,
hogy a mennyiség értékét meghatározottnak tekintsük. Ám, ha mégis
megtesszük, akkor olyan értéket kapunk, aminek nagyságrendbeli
értéke már irreálisan nagy ahhoz, hogy értelmezhető legyen. Azt
mondjuk, végtelen.
A végtelennek két típusa van.
A rendszereink határtalanságát, a "mindig létezik nagyobb"
érzetét kifejező mennyiség a globális végtelen. Azonban világunk
"űrjeit" lokális végtelenként tekinthetjük. Például az egész
számok (..., -3, -2, -1, 0, 1, 2, 3, ...) növekvő/csökkenő
értékei a globális végtelenhez tartanak. Azonban az irracionális
számok (végtelen nem szakaszos tizedes törtek) végtelensége
lokális. Tehát magának a világunknak a végtelensége a globális
végtelen, világunk elemeinek és eme elemek leírásához használt
mennyiségeknek a végtelensége a lokális végtelen.
A végtelen megítélése relatív. Például a tenger víztartalma
"tengernyi" egységben nulla hibaérték mellett pontosan megadható,
egy. Amiért ez ellen tiltakozunk, az az, hogy a "tengernyi"
megjelölés számunkra nem jelent semmit, mert érzékelési
nagyságrendünkön kívül esik. Ám egy egysejtű számára hasonlóan
fölmérhetetlen mondjuk az a valami, amiről mi azt állítjuk, hogy
3 liter. Tehát az, hogy valamit végesnek vagy végtelennek
tekintünk-e a megfigyelő és a megfigyelt világ nagyságrendjeinek
a viszonyától függ. Minden megfigyelő érzékel végtelen
mennyiségeket, de minden végtelennek érzékelt mennyiséget egy
másik megfigyelő végesnek is érzékelhet.
A végtelen mennyiségekről két olyan dolog mondható el,
aminek a következményei túlmutatnak a természettudományok
világából...
Az első azt mondja ki, hogy a negatív végtelen és a pozitív
végtelen azonosan egyenlő mennyiségek. A második pedig azt, hogy
hatástani szempontból a végtelen és a zérus (nem a nulla!)
egyenlőek.
Ezek például olyan dolgokra adhatnak magyarázatokat mint a
szeretet és a gyűlölet kapcsolata. A szeretet és a gyűlölet
valahol érzelmi végtelenségeink. Akkor gyűlölünk, ha szeretnénk
szeretni, de azt egy külső vagy belső gát miatt nem tudjuk
átadni, kapcsolatban realizálni. Ha megértjük, hogy a negatív és
a pozitív végtelen milyen viszonyba vannak annak a megfigyelőnek
a nézetében, aki egyiket vagy mind a kettőt végesnek látja, akkor
a szeretet és a gyűlölet pszichés kapcsolatának megértéséhez is
közelebb kerülünk. Nem kevesebbet tudhatunk meg, mint azt, hogy
mi is az érzelem valójában... Egy másik lehetőség a hatalom
elemzése. A hatalmat lehet növelni, de ügyelni kell arra, hogy az
mindig növelhető legyen. Ha a hatalom "túlnő" érzelmi
kezelhetőségünkön, akkor végtelenné válik számunkra és hatása
megszűnik ránk, zérus lesz a hatása. Ez két okból is érdekes: Az
egyik, hogy egy diktatúra soha nem lehet örökös életű, hiszen a
hatalom nem növelhető a végtelenségig úgy, hogy azért végtelen
sose legyen. A másik, hogy a végtelen mennyiség ebbéli
értelmezése nem kevesebbet állít, mint a létező objektumok, a
létező világ fejlődésének halálelméletét. Azt, hogy a fejlődés
elérve egy nagyságrendet végtelenné teszi az objektumot, s az
annak végtelenségét tapasztaló megfigyelő számára az objektum
hatása megszűnik, az objektum meghal. Ugyanakkor a végtelen
relatív, megfigyelőfüggő... Tehát a halál is relatív,
megfigyelőfüggő! Azt, hogy létezik-e (re)inkarnáció nem tudom, de
természettudományt művelő emberkeként is nyugodtan jelenthetem
ki, hogy a halál nem jelenti létünk teljes megszűnését, csupán
"valaminek" a viszonyaiban történő megváltozását...
Az említett nulla és zéró különbsége. Két teljesen eltérő
fogalomról van szó. A nulla egy matematikai szám, a zérus egy
természettudományi mennyiség. A nulla egy megállapodott érték.
Például a víz fagyáspontját tekintjük a hőmérsékleti Celsius-
skála alapjának, azonban a Kelvin-skála alapjául szolgáló már
elérhetetlen(nek vélt) nullpontról nézve igencsak nem nulla...
Tehát a nulla viszonyítás kérdése, és a viszonyítás alapjául
szolgáló dolog megváltozásakor értéke nullától eltérőre változik.
A zérus pedig azt jelenti, hogy az adott dolog nem létezik, nincs
- tehát léte nem viszonyítástól függ, nincs olyan rendszer,
amiben létezne...
***** ***** ***** ***** *****
Megjelent az Y-akták Internetes változatában:
http://www.agria.hu/y-aktak
1997. december 17-én