Dimenzió #14

Y-akták - Tele Fiction Magazin

(paratudományok)

     Sánta Csaba:
                       MISZTÉRIUMJÁTÉK MENNYISÉGEKKEL

         Gorgiasz    (Kr.    e.   V.   század)   a   világ    létéről,
     megismerhetőségéről  és  leírhatóságáról  a  következő  nézeteket
     vallotta:
         (1.) semmi sem létezik,
         (2.) még ha létezik is valami, az nem megismerhető,
         (3.) ha mégis megismerhető, akkor sem közölhető.
     Két és fél évezred telt el e gondolat megszületésétől máig, s  ma
     már óriási mennyiségű tudományos munka, kutatás után ott tartunk,
     hogy  modern  fizikánk  az  utolsó két pontot  igazolni  látszik.
     Feladatunk, hogy - föltételezve (!), hogy valami mégis létezik  -
     amennyire   csak  lehetséges  megismerjük,  ismereteinket   pedig
     megpróbáljuk leírni, közérthetővé tenni.

         A   megismerés   folyamatában  szükségünk  van   tájékozódási
     pontokra, ezek elsődlegesen a mennyiségek.

         Mennyiségek    alatt   valamely   jelenség   (olykor    annak
     kitüntetett   objektuma  vagy  állapota)  megmérhető,   számokkal
     leírható tulajdonságait értjük.

          A   tudomány   világa  hétköznapjaink  világához   hasonlóan
     kényszerek  közé  szorított. Legtágabb értelemben  a  tudomány  a
     világunkban és világunkról fölmerülő összes létező és  lehetséges
     kérdés  föltárását jelenti. A tudomány nem ismer tényeket, csupán
     modelleket.   Adott  technikai  színvonalunk  mellett   fölmerülő
     igényeinket   próbáljuk  kérdéseink  tükrében  kielégíteni.   Eme
     tevékenységünk eredménye kettős: Egyfelől minőségében változtatja
     meg  az  általunk  használt technikát, s  ezzel  igényeinket  is.
     Másfelől  újabb kérdéseket szül, s ez is kettős: adott  problémát
     más szemszögből is megvilágítva, avagy továbbkérdezésre sarkalva.
     A  tiszta  tudomány  a megismerés "őrülete"  lenne,  a  természet
     imádata... Ám mindehhez pénzt, működési teret csak akkor kap,  ha
     cserébe   igényeket  kielégítő,  a  természetet  nem  megismerni,
     sokkalta  inkább  megváltoztatni kívánó  cselekedeteket  tesz.  A
     kényszer  itt  van! Áru(ló)k lettünk, s ha már ez  a  keresztünk,
     akkor tegyük mindezt hatékonyan. A hatékonyság iránti igény pedig
     mai  tovább  kérdezéseink  szerint  a  mérhetőség  tényként  való
     értelmezésében  van. Egy anyagi, földhözragadt világ  igényeit  a
     legegyszerűbb  a  való  világ  anyagi,  vagyis  mérhető  részében
     kielégíteni,  úgymond megválaszolni. Éppen  ezért  a  való  világ
     megismerésének  támpontjaiként használt mennyiségeknek  a  létező
     jelenségek (esetleg a jelenségek elemei vagy állapotai)  mérhető,
     számokkal leírható tulajdonságait választották.

         A  megismerés  folyamata  során Galileo  Galilei  (1564-1642)
     módszerét   használjuk,   mintegy  a   "tudományos   gondolkodás"
     sablonjaként:

         (1.)    A    probléma   elemzése,   széttagolása   a   lehető
     legegyszerűbb(nek vélt vagy tetsző) elemekre.
         (2.)   Hipotézisek   fölállítása  -  fantázia,   kreativitás,
     "ötletek börzéje"...
         (3.)  Az előző pont fölülvizsgálata kísérletekkel (!), olykor
     gondolatkísérletekkel.
         (4.)     Kísérleti     tapasztalatainkból     következtetések
     levezetése.
         (5.)    Matematikailag   megfogalmazott    természettörvények
     fölállítása.

         A   természettudomány  törvényei  lényegében  a   mennyiségek
     viszonyait   igyekeznek  leírni.  Az  így  kapott  "képletek"   a
     jelenségeket folyamatukba adják meg. A képletek iránti  általános
     irtózást  talán oldhatja, ha közelebbről megismerjük az alapjukat
     képező  száraz  matematikán  túl a legalább  annyira  fontos,  de
     száraznak egyáltalán nem tekinthető mennyiségek világát is.

         Minden  mennyiség  két  részből áll:  a  viszonyítási  alapot
     megadó  mértékegységből  és  az így meghatározott  rendszerben  a
     mennyiség konkrét értékét kijelölő mérő"szám"ból.

         A   mérő"szám"   nem   föltétlenül  egy  szám.   Három   adat
     jellemezheti: a nagysága, az iránya és az irányítása.  A  nagyság
     mindig  egy  szám,  ami  a mennyiség "méretére",  "kiterjedésére"
     utal. Az irány a mennyiségnek a környezetéhez való helyzetét adja
     meg.  Az  irányítás pedig azt, hogy ez a helyzet  folyamatában  a
     környezethez tart vagy a környezettől távolodik.

         Általában  a  mennyiségek két típusára szokás  leszűkíteni  a
     lehetőségeket.  E két mennyiséget a középiskolából  mindenki  jól
     ismeri:   a  skalárok  és  a  vektorok.  A  skalár  mennyiségeket
     nagyságuk egyértelműen meghatározza az adott környezetben, míg  a
     környezetükhöz  való  viszonyuk megítélését természettörvényekkel
     írjuk  le.  A  vektor mennyiségeket ezzel szemben a  nagyság,  az
     irány és az irányítás együttes megadásával értelmezzük.

         E  leszűkítéssel van néhány probléma. Ennek értelmében skalár
     mennyiségek  például a tömeg, a távolság és az  idő  is.  Mind  a
     három   egyértelműen  jellemezhető  nagyságával,   amennyiben   a
     környezetükhöz   való   viszonyukat   kivesszük   a   mennyiségek
     "hatásköréből"  és  természeti  törvényekkel  adjuk  meg.  Ez   a
     klasszikus fizika világában működött is,ám Albert Einstein (1879-
     1955)   relativitáselméletei  arra   döbbentenek   rá,   hogy   e
     mennyiségek mérhető tulajdonságai a jelenségek során megváltoznak
     (távolság-kontrakció,        idődilatáció,        relativisztikus
     tömegnövekedés), tehát a mennyiségek jellemzése nem  merülhet  ki
     nagyságuk  megadásában... Egy másik probléma,  hogy  például  egy
     hozzám képest mozgó autó mozgásállapotát jellemezhetem vektorális
     mennyiségként (nagysága az időegység alatt megtett út számértéke;
     iránya,  hogy  Északra  megy-e vagy  Dél-keletre;  az  irányítása
     pedig,   hogy  felém  jön  vagy  távolodik  tőlem),   de   miként
     értelmezhetem a forgómozgás pillanatról-pillanatra  irányt  váltó
     nyomatékát...

         Megoldás a mennyiségek alábbi csoportosításában kereshető:


     FUNDAMENTUMOK

       1.          SKALÁR         nagyság önmagában is egyértelműen
                                               jellemzi

       2.         FOLYAMAT        az irány önmagában is egyértelműen
                                               jellemzi

       3.        INFORMÁCIÓ           az irányítás önmagában is
                                        egyértelműen jellemzi

     FÜGGVÉNYEK

       4.       INTERVALLUM      nagyság és irány együttesen jellemzi

       5.          HATÁS           nagyság és irányítás együttesen
                                               jellemzi

       6.         DIMENZIÓ          irány és irányítás együttesen
                                               jellemzi

     MÁTRIXOK

       7.          VEKTOR            nagyság, irány és irányítás
                                         együttesen jellemzi

       8.          TENZOR           fundamentum (1,2,3) - függvény
                                   (4,5,6) - vektor (7) kapcsolatok


         A   mennyiségek  első  nagyobb  csoportját  FUNDAMENTUMokként
     tekinthetjük. E mennyiségeket vagy nagyságuk (skalár mennyiségek)
     vagy   irányuk   (folyamatok)   vagy  irányításuk   (információk)
     jellemzi.   A   fundamentum  (=alap)  elnevezés   e   mennyiségek
     jelentőségére utal. Arra, hogy a való világ szerkezete alapjaiban
     tartalmaz  három  megjelenési formát:  [1.]  az  objektiválódott,
     méretekkel  jellemezhető anyagi formát öltő; [2.]  és  az  anyagi
     világ  szerkezetében kifejeződő információs megjelenést; [3.]  de
     az  állandó változás létformáját is. E három mennyiség  léte  nem
     állít  kevesebbet, mint azt, hogy világunk alapvetően tartalmazza
     az  anyagot, a memóriát ("információt") és a folyamatot. Igen ám,
     de  ebben  az  esetben  nem csupán anyagi részecskék  léteznek...
     (!!!)  Mai  természettudományunk pedig  csak  ezekről  szól,  így
     törvényszerűen     jut    zsákutcákba,    törvényszerűen     szül
     határozatlansági  relációkat vagy szingularitásokat.  Érdekesség,
     hogy  Immanuel  Kant  (1724-1804) "A tiszta ész  kritikája"  című
     művében - egy más logikai úton járva - szintén megjelöl három  "a
     priori" (a tapasztalatot, a tényeket megelőző, azoktól független)
     kategóriát:  a teret, az időt és az okságot. A fenti  rendszerrel
     kézenfekvő a kapcsolat: az anyag jellemzői a tér jellemzői is,  a
     folyamat jellemzői az idő jellemzői is, s az információ jellemzői
     az okság jellemzői is...

         A   mennyiségek  második  csoportját  a  FÜGGVÉNYek  képezik.
     Elnevezésük  onnan  ered, hogy két jellemzési  mód  függvényeként
     (viszonyaként) adhatóak meg. Szintén három típusa létezik: vagy a
     nagyság  és  irány  (intervallum), vagy a  nagyság  és  irányítás
     (hatás),  vagy  az  irány  és irányítás (dimenzió)  függvényeiről
     beszélhetünk. Lényegében a kvantumosság (intervallum =  szakasz),
     az   interakció  (=[kölcsön]hatás)  és  tudatosság  (dimenzió   =
     irányított  irány)  mennyiségi meghatározottságáról  van  szó.  A
     függvény  mennyiségek léte azt állítja, hogy az anyag, a  memória
     és  a  folyamat  fundamentumai  olyan  szerveződéseket  képeznek,
     amelyek   igyekeznek  invidualizálódni  (=egyéniesedni),   hatást
     kifejteni, s tudatosítani helyüket. Tehát az élet a való  világra
     jellemző,  annak  okát  nem  lehet a  világ  egy  kiemelt  részén
     (például a biokémiai folyamatok szintjén) megállapítani...

         A  mennyiségek harmadik csoportját a MÁTRIXok adják. A mátrix
     lényegében egy olyan táblázat, amelyben bármely két rubrika, elem
     egymáshoz való viszonya matematikailag meghatározott - lényegében
     függvények  rendszere. Egyszerűbb típusa a vektor, amit  a  három
     mennyiségi  jellemző együttes megadásának esetét  jelenti,  tehát
     azokat  a mennyiségeket, amelyek megadásához a nagyság, az  irány
     és  az irányítás egyaránt szükséges. A vektor a célt jelöli,  azt
     hogy a világ alapvető jellemzője a cél, a célszerűség. A mátrixok
     másik  típusa  a  tenzor.  A  tenzor  matematikai  megfogalmazása
     kettős: az érthetőbb azt mondja ki, hogy invariáns (az átalakulás
     során változatlanul maradó) mennyiségek halmaza. Tehát a tenzorok
     mennyiségként  való  léte arra utal, hogy az  egyes  szerveződési
     szintek  (például  az energia hullámok kvantumállapotai  vagy  az
     emberi társadalom) egyenrangúak, hogy minden olyan értékmérő, ami
     ránk emberekre jellemző már a "korábbi" szerveződési szinteken is
     megjelent.  Valami olyasmi ez, hogy az én evolúciómat a  testemet
     alkotó  kémiai  anyag  tudatának, igényeinek,  motiváltságának  a
     változásai jelentik, de ugyanígy az általunk kitermelt innovációk
     is  meghatároznak valahol egy "föntebbi" szerveződési szinten egy
     egyénben megjelenő evolúciót. A tenzor másik meghatározása,  hogy
     vektor-vektor  függvény,  amit  a  most  ismertetett   mennyiségi
     rendszerben  azzal  egészíthetünk  ki,  általánosíthatjuk,   hogy
     fundamentum-függvény-vektor   szerkezetek,   kapcsolatok...   Ami
     lényegében  csak  annyit  jelent, hogy a  való  világ  alapvetően
     szerveződési  szinteken,  mintegy párhuzamos  világokban  jelenik
     meg.

         Röviden   ennyi,   ha  ismertetni  kívánjuk   a   mennyiségek
     "szám"értékének  rendszerét,  lehetőségit.  Félelmetes,   s   azt
     hiszem,   hogy   komoly  munka  kell  ahhoz,   hogy   fantáziában
     túlszárnyaljuk  azt  a  káprázatot, amit  a  tudomány  mennyiségi
     rendszere  elénk tár. Talán egy picit érdemes is visszatérni  még
     arra, hogy a hétköznapok tudományának mit ad ez az új rendszer...
     mert  itt azért nem csupán transzcendenciáról van szó, holott  az
     előbbiekből akár az is kitűnhetne...

         Érdekes  kérdés  például,  hogy  hogyan  lehet  értelmezni  a
     negatív  mennyiségeket. Negatív darabszám a  természetben  nincs,
     így    megítélésénél   nem   szorítkozhatunk   tapasztalatainkra,
     ugyanakkor  ellentétes  irányú  mozgások  leírásánál,  vagy   egy
     gazdasági   példával   élve,   a   kölcsönök   (követel-tartozik)
     nyilvántartásánál valóságosan érinti mindennapjainkat. De  még  a
     negatív   mennyiségek   létének   elfogadása,   egy   matematikai
     értelmezés   (számhalmazok  -  permanencia  elv)   esetén   sincs
     magyarázat   például  arra,  hogy  hogyan   értelmezzük   azt   a
     különbséget,  ami  az  irányt  megjelölő  esete  és   a   fantom-
     valóságként értelmezhető használata (pl. negatív energia)  között
     van.   Az   előbbiekben  ismertetett  mennyiség-rendszer  alapján
     azonban ezeken túlléphetünk. A negatív mennyiségeket egy skaláris
     nagyság  és egy informatikai egység, mint irányítottság jellemzi.
     E  két  fundamentum alkothat egy fundamentum-mátrixot, ez esetben
     skaláris információként jelentkezik. Azonban lehet arról is  szó,
     hogy a nagyság és az irányítottság nem fundamentumokként jelennek
     meg (külön-külön), hanem együttesen, hatásként. Az előbbi eset az
     iránybeli  eltéréseket  jelölő  negatív,  az  utóbbi  a   fantom-
     valóságot mutató, ám valós hatást keltő negatív.

         A  már  említett forgatónyomaték értelmezésénél vissza kapjuk
     a  labdát... Ennek a gyakorlatban előjeles mennyiségnek  becézett
     akárminek van hivatalos fizikai meghatározása: az erővektor és  a
     forgáspontból   az   erő   támadáspontjához   húzott   helyvektor
     vektorális  szorzata.  E  meghatározásból azt  föltételezhetnénk,
     hogy  vektorról van szó... Ám ezt nem szeretik használni, mert  a
     geometria  vektor-fogalmával (A geometriában a vektor  irányított
     szakaszt   jelent.)  nem  teljesen  egyezik,  így   szemléletbeli
     zavarokat  okozhat.  Nézzük milyen egyéb lehetőségeink  lehetnek:
     (1.)   skalár-folyamat-információ   mátrix,   (2.)   intervallum-
     információ  mátrix,  (3.) hatás-folyamat mátrix,  (4.)  dimenzió-
     skalár  mátrix. Ennyi... a forgatónyomaték e négy mennyiség-típus
     valamelyike.  De  melyik?  (Na, ez  a  már  említett  labda,  ami
     visszajött.)  A  válasz, hogy nem kell dönteni a  négy  lehetőség
     közül, mert bármelyik lehet, sőt akár ötödik lehetőségként vektor
     is...  Az ilyen, úgynevezett nyitott mennyiségek jelentése  attól
     függ,   hogy  milyen  fizikai  környezetben  és  milyen   fizikai
     folyamatban játszik éppen szerepet az adott mennyiség.  Tehát  az
     eltérő  lehetőségek képviselete, az úgynevezett  személyiség  már
     mennyiségi   szinten   megjelenik,   mihelyt   mind    a    három
     alapjellemzővel jellemeznünk kell a mennyiségünket.  Két  érdekes
     oldala  van  a  kérdésnek:  Az első  mérnöki,  ahol  például  egy
     rendszer  korróziójának  az üteme attól függően  változhat,  hogy
     egyes  - a rendszer működése folyamán ma még csak nem is használt
     -  mennyiségi  jellemzők  milyen "személyiség-viszonyban"  állnak
     rendszerünkkel, annak működésével. A ma műszaki tudománya  ezt  a
     lehetőséget  még  nem  használja,  pedig  ha  sikerül  az   egyes
     viselkedésmódok   motivációs  hátterét   feltárni,   az   gépeink
     élettartamának  megtöbbszörözését jelenti majd,  s  mindezt  úgy,
     hogy  nem  lesz  szó jelentős költségtöbbletről. A  kérdés  másik
     érdekes  oldala, hogy a tárgyi és folyamati környezettől függ  az
     adott  objektum  viselkedése, s ennek például  a  pszichológiában
     komoly  következményei lesznek. Például a személyiségzavar,  mint
     kórkép  tünetei  az  egyénben jelentkeznek, ám  nem  az  egyénről
     szólnak.   A  környezetet  diagnosztizálják,  s  kezelni   is   a
     környezetet kell! De térjünk vissza a mennyiségekre...

         Mindezekhez  még  tényleges matematikai logikai  rendszer  is
     társítható.  Az  iskolában  a  változatlan  dolgok  matematikáját
     tanultuk,  így  kettő  meg kettő mindig négy  lett.  A  változást
     függvényekkel,   majd   később   ennek   a   továbbvitelével    a
     differenciálszámítás és az integrálszámítás  világában  próbáltuk
     megragadni.  Mindez  a  természettudományok  világában   (fizika,
     kémia,  ...)  úgy jelentkezett, hogy voltak állandónak  tekintett
     mennyiségek  és  a változást az említett matematikai  lehetőségek
     segítségével  természettörvényekben fogalmaztuk meg  -  többnyire
     érthetetlen    bonyolultsággal.   Az   előbbiekben    ismertetett
     mennyiségi   rendszer  lehetőséget  kínál  arra,   hogy   változó
     mennyiségekre   építve  egy  dinamikus  matematikai   rendszerben
     gondolkodjunk. Itt az alapfogalmak picit bonyolultabbak  lesznek,
     ám  a műveletek egyszerűsödnek. (Mindez lehetőséget adhat például
     arra,  hogy  a bonyolult matematikai építmény tételes megtanítása
     nélkül  már  középiskolai szinten tárgyalhassuk a  modern  fizika
     gyönyörű  világát, avagy a közgazdaságtan ma bonyolultnak  tetsző
     mélyebb összefüggéseit. Ma, amikor tudásunk tartalmának változása
     legkésőbb öt évente a tankönyvek teljes átírását igényelné, talán
     e  lehetőség  nem  lenne  haszontalan.  Jelen  esetben  már  akár
     felelőtlenségnek  is  minősíthető egy logikai  rendszer  tizenkét
     éven  keresztüli tanítása, hiszen semmi garancia nincs  rá,  hogy
     tizenkét év elteltével még igaznak, hasznosnak fogjuk ítélni  azt
     a   valamit,  amit  el  akartunk  vele  magyarázni.)  Egy   ilyen
     matematikai  rendszer,  ami  a  változásra,  a  mozgásra  épít  a
     következő:  Egy  botnak hány vége van? Amennyiben  a  mozgás  nem
     fontos számunkra, akkor kettő. (Ebben az esetben kettő meg  kettő
     valóban és mindig négy - természetesen a négyes és az azt  követő
     számrendszerekben, hiszen a kettesben: 1 0 0, a hármasban  pedig:
     1  1.) Azonban a mozgás szerepének fontossága esetén már csak egy
     vége  van, a másik a bot eleje. Ekkor kettő meg kettő lehet 2,  3
     és  4  is! De ettől több is igaz. Mivel a mozgás relatív, függ  a
     megfigyelőtől,  ezért  kettő meg kettő  egy  időben  egy  dologra
     érvényesen  lehet 2, 3 és 4 is, kvázi ezek a számok "egyenlőek!".
     Ez  pedig  akár  a mennyiségek, pontosabban ebben  a  formában  a
     természetes   számok   relativitásának  a   kimondását   jelenti.
     Folytatva  a  logikai  sort  fölépíthető  egy  tételes   algebrai
     rendszer...

         A  mennyiségek másik vonzata a mértékegység... A mértékegység
     a használt viszonyítási nagyságrend föltüntetését jelenti, hiszen
     nem   mindegy,   hogy   valaminek  az  időtartamát   évben   vagy
     másodpercben  mérem-e.  Mindez  a tudományban  külön  is  fontos,
     hiszen a már említett Galilei módszer az ellenőrzött kísérleteken
     alapul,  s  kísérletezni csak mérések végzésével lehet.  A  mérés
     pedig mindig egy mértékegységgel történő összehasonlítás.

         Ma  az  úgynevezett  SI  (Systéme  International  d'Unités  -
     Nemzetközi Mértékegységrendszer) a használatos. Erről  most  csak
     két  dolgot:  (1.)  használata a 8/1976 (IV.27.) Minisztertanácsi
     rendelet  értelmében  1976-tól  kötelező,  (2.)  egyes  esetekben
     azonban   hasznavehetetlen:  például  egyes  mérnöki   méréseknél
     (anyagszerkezeti jellemzők, műszaki mechanika) vagy az atomfizika
     világában nem sokra megyünk vele. Egykori professzorom azt mondta
     (kérve,  hogy  ezt  ne terjesszük!), hogy "ez a rendszer  annyira
     természetes, mint a homoszexualitás". A különbség annyi, hogy  az
     utóbbi nincs törvényileg előírva...

         A   mennyiségeknek   van   két   speciális   típusa,   amiről
     föltétlenül  kell még szólni ahhoz, hogy e témában  áttekintésünk
     teljes   legyen.   Ezek  a  végtelen  és  a   nulla.   Folytassuk
     vizsgálódásunkat ebbe az irányba.

         Az  érzékelési  nagyságrendünkön kívülre mutató mennyiségeket
     végtelennek  tekintjük.  A végtelen egy olyan  mennyiség,  aminek
     értelmezése  az adott mértékegység mellett nem lehetséges  emberi
     érzékelés-világunk   mellett.  Például   a   tenger   víztartalma
     cseppekben nem határozható meg... Mi az, hogy csepp? S ha tudjuk,
     hogy  mennyi  is  a  csepp,  akkor ugye  hogyan  lehet  a  mérést
     gyakorlatilag megvalósítani? Túl nagy az eltérés az összméret  és
     a választott méret között, így a mérés hibaértéke túl nagy ahhoz,
     hogy a mennyiség értékét meghatározottnak tekintsük. Ám, ha mégis
     megtesszük,  akkor  olyan értéket kapunk, aminek  nagyságrendbeli
     értéke  már irreálisan nagy ahhoz, hogy értelmezhető legyen.  Azt
     mondjuk, végtelen.

         A végtelennek két típusa van.

         A  rendszereink  határtalanságát, a "mindig létezik  nagyobb"
     érzetét  kifejező mennyiség a globális végtelen. Azonban világunk
     "űrjeit"  lokális  végtelenként tekinthetjük.  Például  az  egész
     számok  (...,  -3,  -2,  -1,  0, 1, 2, 3,  ...)  növekvő/csökkenő
     értékei  a globális végtelenhez tartanak. Azonban az irracionális
     számok  (végtelen  nem  szakaszos  tizedes  törtek)  végtelensége
     lokális.  Tehát magának a világunknak a végtelensége  a  globális
     végtelen,  világunk  elemeinek és eme elemek leírásához  használt
     mennyiségeknek a végtelensége a lokális végtelen.

         A  végtelen  megítélése relatív. Például a tenger víztartalma
     "tengernyi" egységben nulla hibaérték mellett pontosan megadható,
     egy.  Amiért  ez  ellen tiltakozunk, az az,  hogy  a  "tengernyi"
     megjelölés   számunkra   nem  jelent  semmit,   mert   érzékelési
     nagyságrendünkön  kívül esik. Ám egy egysejtű  számára  hasonlóan
     fölmérhetetlen mondjuk az a valami, amiről mi azt állítjuk,  hogy
     3  liter.  Tehát  az,  hogy  valamit  végesnek  vagy  végtelennek
     tekintünk-e  a megfigyelő és a megfigyelt világ nagyságrendjeinek
     a   viszonyától   függ.   Minden  megfigyelő   érzékel   végtelen
     mennyiségeket,  de  minden végtelennek érzékelt  mennyiséget  egy
     másik megfigyelő végesnek is érzékelhet.

         A  végtelen  mennyiségekről  két  olyan  dolog  mondható  el,
     aminek   a   következményei  túlmutatnak  a   természettudományok
     világából...

         Az  első  azt mondja ki, hogy a negatív végtelen és a pozitív
     végtelen azonosan egyenlő mennyiségek. A második pedig azt,  hogy
     hatástani  szempontból  a végtelen és  a  zérus  (nem  a  nulla!)
     egyenlőek.

         Ezek  például olyan dolgokra adhatnak magyarázatokat  mint  a
     szeretet  és  a  gyűlölet kapcsolata. A szeretet  és  a  gyűlölet
     valahol  érzelmi végtelenségeink. Akkor gyűlölünk, ha  szeretnénk
     szeretni,  de  azt  egy  külső vagy belső gát  miatt  nem  tudjuk
     átadni, kapcsolatban realizálni. Ha megértjük, hogy a negatív  és
     a  pozitív végtelen milyen viszonyba vannak annak a megfigyelőnek
     a nézetében, aki egyiket vagy mind a kettőt végesnek látja, akkor
     a  szeretet és a gyűlölet pszichés kapcsolatának megértéséhez  is
     közelebb  kerülünk. Nem kevesebbet tudhatunk meg, mint azt,  hogy
     mi  is  az  érzelem  valójában... Egy másik lehetőség  a  hatalom
     elemzése. A hatalmat lehet növelni, de ügyelni kell arra, hogy az
     mindig   növelhető   legyen.  Ha  a   hatalom   "túlnő"   érzelmi
     kezelhetőségünkön,  akkor végtelenné válik  számunkra  és  hatása
     megszűnik ránk, zérus lesz a hatása. Ez két okból is érdekes:  Az
     egyik,  hogy egy diktatúra soha nem lehet örökös életű, hiszen  a
     hatalom  nem  növelhető a végtelenségig úgy, hogy azért  végtelen
     sose   legyen.   A  másik,  hogy  a  végtelen  mennyiség   ebbéli
     értelmezése  nem  kevesebbet állít, mint a létező  objektumok,  a
     létező  világ fejlődésének halálelméletét. Azt, hogy  a  fejlődés
     elérve  egy  nagyságrendet végtelenné teszi az objektumot,  s  az
     annak  végtelenségét  tapasztaló megfigyelő számára  az  objektum
     hatása  megszűnik,  az  objektum meghal.  Ugyanakkor  a  végtelen
     relatív,   megfigyelőfüggő...   Tehát   a   halál   is   relatív,
     megfigyelőfüggő! Azt, hogy létezik-e (re)inkarnáció nem tudom, de
     természettudományt  művelő emberkeként is  nyugodtan  jelenthetem
     ki,  hogy  a halál nem jelenti létünk teljes megszűnését,  csupán
     "valaminek" a viszonyaiban történő megváltozását...

         Az  említett  nulla és zéró különbsége. Két  teljesen  eltérő
     fogalomról  van szó. A nulla egy matematikai szám,  a  zérus  egy
     természettudományi  mennyiség. A nulla egy  megállapodott  érték.
     Például  a  víz  fagyáspontját tekintjük a hőmérsékleti  Celsius-
     skála  alapjának,  azonban a Kelvin-skála alapjául  szolgáló  már
     elérhetetlen(nek  vélt) nullpontról nézve igencsak  nem  nulla...
     Tehát  a  nulla  viszonyítás kérdése, és a  viszonyítás  alapjául
     szolgáló dolog megváltozásakor értéke nullától eltérőre változik.
     A zérus pedig azt jelenti, hogy az adott dolog nem létezik, nincs
     -  tehát  léte  nem  viszonyítástól függ, nincs  olyan  rendszer,
     amiben létezne...

                       ***** ***** ***** ***** *****

               Megjelent az Y-akták Internetes változatában:
                        http://www.agria.hu/y-aktak
                            1997. december 17-én
Google
 
Web iqdepo.hu
    © Copyright 1996-2024
    iqdepo / intelligence quotient designing power - digitális kultúrmisszió 1996 óta
    All rights reserved. Minden jog fenntartva.