Sánta Csaba:
TITKOK, LÁTOMÁSAIM
Van egy titkom. Látomásaim vannak.
Most három ilyen látomást osztok meg Olvasóimmal. Közös bennük, hogy
egy másik, "párhuzamos" világról regélnek. Közös még, hogy látomásaim
kényszeresen is az emberről szólnak, arról az emberről, akik mi is
vagyunk, és akik mi is lehetnénk. Az már csak véletlen, hogy e három
képzelgés mindegyike valahol a tudományról szól, a kutató emberkékről,
vitáinkról, harcainkról. (Persze természettudományt művelő emberkeként
tudom, hogy véletlenek aztán nincsenek.)
Első látomás:
Egyszer van, hol nem van, van valahol egy világ. Ebben a világban fura
emberek élnek, akik valami érthetetlen oknál fogva nem képzelik
magukat többnek a természet egyetlen más részétől sem. Ebben a
világban nincsenek királyok, valami még furább oknál fogva egymást sem
kívánták leigázni, holmi állati rangsorba dönteni. Igaz, ők ezt
másképpen fogalmazzák, számukra az állati lét nem kisebb, nem
rosszabb, egyszerűen és természetszerűleg más, amit tisztelnek,
partnernek tekintenek. Ebben a világban tudósokat sem találunk, nem
hisznek a tudásban. Az életben hisznek, az élő létben...
Él ebben a másik világban valaki, akit egy új, számára korábban
ismeretlen, első hallására gondolatvilágával ütköző lehetőséggel
szembesítettek. Válasza gondolkodás nélkül a következő volt: "Nem
vagyok Isten, sőt egyetemi tanárként még a természettudós kifejezést
is megbotránkoztatónak tartanám személyemre használni. Kutató vagyok.
A probléma számomra és kollégáim zöme számára is új, de örülünk annak,
hogy fölvetődött, hiszen megnyithat számunkra új látásmódokat. Tudják,
a mi feladatunk nem a cáfolás. Mi kutatók akkor nyilatkozunk, ha
valamire adott körülmények között jó esélyt látunk. Ha nem látunk,
akkor van kutatnivaló."
Második látomás:
A helyszín ugyanaz a másik világ. Kutatók találkoznak és beszélgetnek.
Egyikük az emberi szervezet anyagcsere folyamatait kutatja, másikuk az
atommag fizikáját, egy harmadik történész, negyedik társuk pedig
teológiai kutatásokat végez. Jól érzik magukat. Élvezik a
beszélgetést, szinte ki voltak már éhezve arra, hogy új látószögekből
figyelhessék saját munkájukat, hogy új összefüggéseket keressenek. A
biológus szinte ujjong a fizikus véleményének, a történész a biológus
gondolatait köszöni meg, a teológus apróra szedi a többiek gondolatát,
akik buzgón jegyzetelik agytekervényeikbe fölvetéseit.
Harmadik látomás:
A hír tény. Van egy betegség, ami minden félévben a férfiak négy
százalékát, a nők hét- nyolc százalékát érinti. Teljes élete során
pedig minden ötödik ismerősét, s talán Önt is érinti eme dolog. Ez a
betegség a depresszió, a nyomott hangulat szélsőséges állapota, a
reménytelenség oly mértékűnek tetsző érzése, amikor a "minden mindegy"
hangulat legyőzi a létösztön uralkodását is. Egy éve még a depressziót
csak kezelni tudták, ma már gyógyítható. Annyi történt, hogy a
pszichológusok kezéből a betegség belgyógyászok fennhatósága alá
került át...
A szenzációs felfedezés a berlini Robert Koch Intézetben született,
ahol mániás- depressziós betegek vérében úgynevezett Borne-vírusokat
mutattak ki. A depresszió eme perctől kezdve vírusfertőzésként volt
kezelendő, s hamarosan gyógyír is született. LIV BODE berlini
biológusnő a Parkinsonbetegség egyik kiváló gyógyszeréről (AMANTADIN)
kimutatta, hogy "depressziós pácienseknél nem csupán enyhíti a
tüneteket, de minden jel szerint meg tudja szüntetni a betegség
kiváltó okát is." A klinikai kipróbálás tart, s az eddigi eredmények
tükrében minden okunk megvan arra, hogy a depresszió végnapjairól
beszéljünk.
Látomásom szintén egy másik világhoz kötődik. Valahová, ahol az ember,
az egészség messze megelőzi a szakmai féltékenységet... Valahová, ahol
a pszichológia képviselői boldogan üdvözlik a felfedezést. Örülnek,
mert azok az emberek, akiknek a szemében eddig kényszerű
rendszerességgel a megtörést kellett látniuk, ezentúl mosolyogni
fognak, boldog kiegyensúlyozottságban élni. Valahová, ahol nem az lesz
a reagálásuk, hogy ez csupán gyógyszergyárak propagandája, és kész...
Valahová, ahol számít a klinikai próba, számít a siker, de legfőképpen
és mindenek előtt az ember számít, s nem egy szakma saját érdeke...
Ébredés:
Végül felébredek, s megborzongva látom, hogy minden maradt a régiben.
A tudomány képviselői holmi tudást képviselnek, s olykor nem a kutatás
a cél, csak a tekintély cáfoló megjelenítése. Az oszthatatlan világot
vizsgáljuk elhatárolt területekre osztva, egymás véleményére már nem
is figyelvén, mert az nincs, s ha mégis, akkor maximum meg kell
sértődni rajta. Az pedig, hogy ez olykor az érző ember kárára megy,
aki egy hét alatt gyógyult lehetne, de a gyógyító éppen duzzog, nem
látván a világos tényeket... Kívánom, ez legyen csak a látomás!!!
Duna Televízió * DunaText * Y-akták
1997. december 30. - 1998. január 7.