Dimenzió #14

Y-akták - Tele Fiction Magazin

(paratudományok)

   Sánta Csaba:
                                SZELLEMIDÉZÉS

   Saját  élménnyel  szeretném kezdeni. Úgy két évvel ezelőtt egy viharos
   estén   kicsiny  baráti  társaságunkban  felvetődött  a  szellemidézés
   gondolata.  Először nem is igazán hittem az egészben, de nem szerettem
   volna  a  hangulat  elrontója  lenni,  így  nem  elleneztem  a dolgot.
   Elmondták,  hogy  hogyan  is szoktak zajlani a szeánszok. Megbeszéltük
   azt  is,  hogy  kit  idézzünk  meg,  az  érdekesség kedvéért mi Petőfi
   Sándornál maradtunk.

   És elkezdődött.

   Egy lift ajtaja előtt ültünk le. Négyen egy körbe. (Mi akkor sikeresen
   megoldottuk   a   kör  négyszögesítését.)  Kezeinkkel  megformáltuk  a
   spiritualizmust  (a  világ  ősi egységét képező) kifejező kört: mutató
   ujj  a  mutató  ujjhoz,  kis ujj a kis ujjhoz. Szemeinket lehunytuk és
   koncentrálni kezdtünk a szellemvilágra. Imre hívta szavakban is Petőfi
   szellemét.

   A  meditáció  emléke  az,  ami számomra emlékezetes maradt. Egy hangot
   hallottam: "Mit akartok tőle?!" Nem igazán tudtam felelni. De zavart a
   hang,  mert  nem tudtam, hogy honnan jön, hogy mi akar ez lenni. Akkor
   nem is jelent meg Petőfi.

   Megbeszéltük  a  dolgot,  s  úgy  döntöttünk,  hogy  folytatjuk. Ismét
   elkezdtük a szellemet hívó ülésünket. A hang ismét jött. Már vártam, s
   válaszoltam  is  rá:  "Ne  törődj az okkal, találkoznunk kell vele!" A
   viszontválasz  egy  gyors  utazás  képzeteként jelentkezett. Mintha az
   anyag  szerkezetébe  száguldott volna a képzeletem. Nagyon gyors volt.
   Egy  kristály  középpontja  felé  száguldott  a gondolatvilágom, egyre
   tisztábban  látva  az  apróbb  részleteket és egyre hívóbb szeretetett
   érezve. A meglepetés akkor ért, amikor énem elért a kristály közepébe.
   Egy  pillanat  volt  az  egész.  A  lift  megjött, az ajtaja elkezdett
   kinyílni...

   Csak   elkezdett   kinyílni   a   lift   ajtaja,   de  nem  nyílt  ki.
   Természettudományt  művelő  emberkeként  állítom, hogy annyi idő alatt
   képtelenség  egy  liftnek  odaérni,  az ajtaját kinyitni és a kinyílás
   első  pillanata  után rögvest bezáródnia az ajtajának. Máig nem tudom,
   hogy  Petőfi volt-e vagy idegfeszültségeink elektromos tere játszott a
   ház,  a  lift elektronikájával. Nem tudom, mert nem tudtam megvárni az
   eredményt,  a társaság szétugrott a rémületre, a rémülettől. Akkor nem
   is  igen  vitattuk a dolgot. (Én például Betty megnyugtatásával voltam
   elfoglalva, aki szomszédságomból a történés gyorsaságával vetekedő idő
   alatt ült át ölembe.)

   Szinte  minden  kultúrkör  alapjaiban hisz a szellemvilág létezésében.
   Induljunk most az antikvitás világából.

   Arisztotelész példának okán egymásra épülő három rétegűnek tartotta az
   emberi  lelket  (vegetatív, érzéki, szellemi). A szellemi részt tovább
   osztotta:  beszélt  "befogadó"  és "tevékeny" szellemről. A "befogadó"
   rész  anyagi  testhez  kötött,  például az Olvasó konkrét személyéhez,
   amit  akár  reggel  a tükörben is láthatott. A "tevékeny" szellemet az
   örök  mozgató  elv  pillanatnyi  aktualitásának  tartotta.  Ez  is van
   Olvasómban,  de  ennek  léte  nem  függ  a  jelen  életétől.  Örök  és
   halhatatlan.

   Arisztotelész  pszichológiája  tehát számolt egyfajta szellemvilággal.
   Ennek  ellenére  azt  kell  mondanom,  hogy maga Arisztotelész nem ült
   volna le egy szellemidéző szeánszra. Hogy miért is nem?! Arisztotelész
   a  szellemet  nem  önállóan  tekintette.  Az  ember,  mint gondolkodó,
   öntudatos  egyén egy egész. Egy konkrét embernek mindig van vegetatív
   lelke,  érző  lelke  és szellemi tudata is. Nem külön-külön, együtt, e
   három  szerves  egybeépülésében. A gondolkodó ember az érző lélek és a
   "tevékeny"   szellem  összekapcsolódásából  jön  létre  egy  vegetatív
   szervezetben. Az összekapcsolás maga a "befogadó" lélek.

   Arisztotelész  szerint  az  egykori  Petőfi Sándor (általunk megidézni
   óhajtott)  szelleméből ma csak a "tevékeny" szellem létezik valamilyen
   formában.  Az  egykori  vegetatív lélek meghalt, az egykori érző lélek
   szintén, így a természetes kapocs, a "befogadó" szellem is. Ami van az
   az  örök  "tevékeny"  szellem... Ám ez nem Petőfi Sándor. Élt benne is
   egykor,    biztosan   gazdagodott,   épült   is   sokat   általa.   De
   megidézésünkkor  két dolog volt lehetséges. (1.) Éppen önálló szellem,
   ami  "tevékenységét"  arra  fordítja  éppen,  hogy  vegetatív  és érző
   lelkekkel  rendelkező  testet szerezzen. (2.) Vagy már talált, s akkor
   egy másik ember.

   Nikolaus  Casanus  (valamikor  az 1400-as években) a szellemet teremtő
   szellemnek gondolta. A szellem megél, megért és megélő megértése során
   újjá  rajzolja  a  megélt  és  megértett  világot.  Ez  is  érdekes  a
   számunkra.  Vegyük  elő  ismét Arisztotelész modelljét és ötvözzük azt
   Casanus   gondolatával.   Legyen  most  a  "tevékeny"  szellem  egyben
   "teremtő"  szellem  is.  Ekkor  a  folyamat megfordul. Nem a vegetatív
   irányból indul a történet. Nem onnan, hogy van az élő rendszer, amihez
   kötődik a későbbiekben az érző lélek, majd a "befogadó" szellem után a
   "tevékeny" szellem is. Itt a "tevékeny" lélek teremt érző és vegetatív
   lelkeket...

   A   "tevékeny"   lélek  teremt  érző  és  vegetatív  lelkeket.  Ha  ez
   lehetséges,  akkor  már  van esély Petőfi Sándor valós megidézésére. A
   "tevékeny"  szellem  a  szeánsz  alatt  éppen van valahol. Hívjuk, s a
   hívás  valamifajta honvágyat, emlékképeket, nosztalgiát ébreszt benne.
   És  önkéntelenül  is  megteremti,  akár  csak  időlegesen  is ismét az
   egykori érző és létező világát.

   Eme   fikcióhoz   csupán  két  megjegyzés.  Az  egyik  a  kapcsolat...
   Elképzelhető,  hogy  nem  egyénenként  más és más "tevékeny" szellemek
   léteznek,  hanem  Olvasóm  "tevékeny"  szelleme  ugyanaz  a "tevékeny"
   szellem, ami az engem és Petőfit is megteremtett.

   Jung  a  közös  "tevékeny" szellemet hívhatta kollektív tudattalannak.
   Vallási  értelemben  pedig  vélhetően ez a közös "tevékeny" szellem az
   Isten,  s  mi,  mint  teremtmények vagyunk a képére formált "befogadó"
   szellemek.

   A  másik  megjegyzés  egy  félelem.  Mi van, ha a "tevékeny" lélek nem
   közös,  és  a  szeánsz  alatt  éppen  szervesen  él valakiben. Hívjuk.
   Megérinti  a  hívás  és  jön. Elkezdi megteremteni az egykori valóját.
   Vissza  tud-e  találni  innen ahhoz a lényhez, akiben éppen létezett a
   szeánsz pillanatában.

   Nem  tudom.  Nem  is  akartam  válaszolni,  csupán gondolkodni picit a
   témán.

                     Duna Televízió * DunaText * Y-akták
                   1997. december 10. - 1997. december 17.
Google
 
Web iqdepo.hu
    © Copyright 1996-2024
    iqdepo / intelligence quotient designing power - digitális kultúrmisszió 1996 óta
    All rights reserved. Minden jog fenntartva.