AVANA & Sánta Csaba:
MI A SCI-FI?
AVANA. Egy szó... Megalkotója, ZSOLDOS PÉTER emberi létformájában ma
már nem lehet közöttünk. Százezrek fájdalmát igyekszik enyhíteni a
belső szent tudat, gondolatvilágának és alkotásainak örök értékű
valója. AVANA. Egy szó... Ma egy maroknyi ember logója, amolyan
művészlelkek összetartozásának jelképe, "vérszerződésünk" örök tükre.
Mi, akik pár hónapja egy kis presszóban üldögélve megalapítottunk a
Magyar Tudományos Fantasztikus Művészetért Országos Egyesületet, az
AVANA-t, töretlenül hiszünk a SCI-FI örök értékében, emberformáló
tisztességében.
Eme röpke bevezető után, immár az apropó tudatának birtokában
következzék az AVANA vallomása küldetésünkről.
"KÜLDETÉS
Egy Föld nevű űrhajón száguldunk a semmiből a semmibe. Nem tudjuk,
miért, nem tudjuk, mi ez az univerzum körülöttünk, nem tudjuk, honnan
jövünk és hová tartunk. De éppen ettől izgalmas ez az utazás.
Küldetésünk, hogy választ találjunk ezekre a kérdésekre. Tudósaink
ezrei más és más módon, de mind ezen az egy feladaton munkálkodnak,
éjt nappallá téve.
Amíg bizonyosat nem tudhatunk, addig a fantáziánkra bízzuk magunkat.
Történeteket találunk ki a világ keletkezéséről, más dimenziókról,
időutazásról, idegen lényekkel való kapcsolatfelvételről, robotokról,
mesterséges intelligenciáról, lehetséges társadalmi berendezkedésről,
a naprendszer és a galaxis meghódításáról, a ránk váró lehetséges
jövőkről.
Tesszük mindezt azért, hogy eltűnődjünk saját hatalmunkon,
lehetőségeinken és korlátainkon, nagyszerűségünkön és gyarlóságunkon.
Hogy túllássunk a szürke hétköznapokon, és vegyük észre, hogy a mi
álmaink, terveink, munkánk alakítják azt a világot, amelyben élünk.
Hogy rádöbbenjünk: a jövő ebben a pillanatban kezdődik.
És tesszük mindezt azért is, hogy jól szórakozzunk ezen a hosszú úton,
a Föld nevű űrhajón.
Szeretnénk színesebbé tenné a magyar tudományos-fantasztikus műfaj
életét, találkozók szervezésével, az információ-áramlás segítésével,
kiadványok megjelentetésével, a tehetséges, kezdő alkotók
támogatásával.
Ha kedvet érzel arra, hogy részt vegyél alkotó munkánkban, vagy
egyszerűen csak szeretnéd élvezni hozzád hasonló emberek társaságát,
akkor csatlakozz legénységünkhöz! "
Bővebb információ a következő címen kérhető (felbélyegzett
válaszborítékot külföldről válaszkupont kérünk!):
AVANA Egyesület
József Attila Művelődési Központ
H-3100 Salgótarján, Fő tér 5.
Internet:
http://www.seldon.hu/avana
"MI A SCI-FI?" - egy régi kérdés ez, ami még ma sem akar nyugvópontra
jutni. Be kell vallanom én sem tudom, így nem fogok egy újabb idézhető
megfogalmazással előállani. Ám a néhány hete Arany Jánost olvasgattam
és ez eszembe juttatott valamit, amit most az apropó okán szeretnék
megosztani Olvasóimmal.
Arany János egyfelől a magyar nyelv professzorai között is kimagaslik.
Ám professzori tudásanyaga mellett a hétköznapi tanítást, az elemi
ismeretek terjesztését is szívén viselte. Iskolai jegyzeteket is írt:
A magyar irodalom története rövid kivonatban, Széptani jegyzetek. Ezek
akár ma is tankönyvek lehetnének...
Széptani jegyzeteit a következő bekezdéssel kezdi:
"Mihelyt az emberben az ész kezd uralkodni, azonnal három fő eszme
vonja őt magához: igaz, jó és szép. Értelme az igazat keresi; akaratja
a jóra hajlik; kedélye a szépben gyönyörködik."
A sci-fi elsősorban művészet, s mint ilyen a SZÉPRE való törekvés
terméke. Ez az, ami szerintem a viták legfőbb forrása pontosabban
erről való megfeledkezésünk.
Mondjuk ezt ki: A SCI-FI MŰVÉSZET, A SCI-FI A SZÉPRŐL SZÓL.
Az igaz és a jó törekvése is fontos, de ezek nem a művészetről
regélnek.
Igazra törekedni a tudomány szokott. A magam részéről ide sorolom a
határtudományok (és ezen most nem csak az interdiszciplinaritást
értve!) képviselőit is. Tudomány és határtudomány között az egyetlen
tényleges különbözőség, hogy a tudomány "csak" a valóra törekszik, a
határtudományok József Attila szavaival: "Te jól tudod, a költő sose
lódít: az igazat mondd, ne csak a valódit, ..." már a "költői igazra"
vágynak.
Jóra törekedni pedig lehet anyagi és szellemi téren.
A sci-fi persze sokszor a jóról, és sokszor az igazról szól, de a
lényege mégis a SZÉP.
A földön túli értelem keresése például nem mindig sci-fi. Itt vannak
az UFO észlelések. Egy részük igaz csak töredéke az összes észlelésnek
érdekes... A tudomány nem tudta cáfolni a földön túliak látogatását,
ugyanakkor igazolta, hogy elviekben lehet élet és akár értelmes élet
is bolygónkon túl. Ez az oka, hogy pl. az USA törvényben szabályozta
az "idegenekhez" való viszonyát. A tudomány és valahol az UFO kutatók
is az igazat keresik persze más-más utakon, hülyézve közben egymást. A
sci-fi mindebben a lehetőség szépségét látja, ezt próbálja
megformázni. Nem akar igaz lenni és jó sem föltétlen, csak emberi és
szép.
A másik a természetgyógyászat, ami önmagában nem sci-fi. Talán nem is
tudomány, mert célja nem az igaz, sokkalta inkább a jó. Az emberi
való, a természeti való jobbítása. Ehhez persze használ igaz és szép
dolgokat, de célja mindenképp a jó. (Még a közönséges szélhámosoknál
is. Míg pácienseik az egészségüket kívánják jobbítani, addig ők anyagi
gyarapodásukban törnek a jobbra. Az, hogy elérik-e, már egy másik
kérdés, de a szándék egyértelműen adott.) Azért ebben is van szépség,
s eme téma is művészi formába önthető, így akár még sci-fi is lehet.
De a forma itt már a SZÉP!!!
Duna Televízió * DunaText * Y-akták
1997. december 3. - 1997. december 10.