Viszokay Tamás:
A KIVÉTELEK ELVE (2/1.)
A "kivétel erősíti a szabályt" kifejezés bizonyára senki előtt nem
ismeretlen. Lépten-nyomon halljuk, de mivel elég közhelyszerű, az
ember el szokta engedni a füle mellett, én legalábbis így voltam vele.
Nagyon meglepődtem, amikor valaki egyszer megkérdezte, mit is jelent
pontosan ez az idióma?
Hírtelenjében nem is tudtam válaszolni csak egy példával. Tegyük fel,
mondtam, elmegy valaki a szavannába, s ott oroszlánkölyköket próbál
befogni. No, amikor a delikvens éppen a kölykök zsákba dugásával
foglalatoskodik, megjelenik az oroszlánmama. Ilyenkor imádkozni
szokás, mert az örök vadászmezőktől semmi nem ment meg. Ha azonban ez
a történet úgy fejeződik be, hogy a nőstényoroszlán békésen tűri
kölykeinek elrablását, sőt még oda is megy hozzád, és a lábadhoz
dörgölőzik, az... nos, az kivétel a javából. Bárki hallja később az
elbeszélést, arra a következtetésre jut, hogy ez aztán biztosan nem
esik meg még egyszer.
A "kivétel erősíti a szabályt" meghatározás tehát elsősorban a
valószínűségekkel van összefüggésben. Ha az eltérés lehetősége egy
adott törvényszerűségtől elhanyagolható, és mégis bekövetkezik, ezzel
a további anomáliák előfordulásának esélye csekélyebbé, szinte semmivé
válik.
Az is elmondható, hogy az idézett szavak egy másik természeti
törvénnyel is kapcsolatban állnak. Ez a nagy számok törvénye, amely
általános formájában azt mondja, hogy egy oknak valamely,
valószínűtlen okozata, amely korábban nem jelentkezett, az n-edik
történésnél biztosan be fog következni.
Az előbbiekből az tűnik ki, hogy a kivétel voltaképpen nem esetleges,
hanem szükségszerű dolog, amely vagy előfordult már, vagy bizonyosan
be fog következni. Ezt a gondolatmenetet folytatva, nem lehetetlen,
hogy a közhelyszerű kifejezés mögött egy általános elv (nevezzük a
Kivételek Elvének) áll a háttérben.
Hogy a kivételek nagyon is benne vannak mindenféle pakliban, azt a
tudomány sem tagadja. Igaz, ezzel szó szerint még senki nem állt elő,
de feltűnő, hogy a XX. századi kutatók milyen húzódozva mondják ki a
"lehetetlen" szót.
Legyen egy elmélet bármilyen megalapozott, olyasmiket mondanak róla,
amit Hari Seldon és Gaal Dornick párbeszédét olvasva csodálhattunk meg
(Isaac Asimov: Alapítvány): egy bizonyos, a hipotézisnek ellentmondó
esemény "nem rendelkezik a spontán megvalósulás számottevő
valószínűségével".
Ez az ösztönös óvatosság talán mélyebben gyökeredzik, mint gondoljuk.
A közfelfogás szerint a tudósok visszafogottsága az atomenergia
felfedezésének köszönhető, amikor is a múlt század végén -, egy halom,
addig biztosnak látszó törvény, amelyek alól az akkori tudomány
lehetetlennek tartotta a kivételeket, összeomlott. Többről lehet szó,
mint arról, hogy a kivételek elve ma nagyon is jól jön mindenkinek,
kibúvónak ragyogó egy kutató számára.
Könnyen lehet, hogy a háttérben lappangó, a kivételeket szabályozó
természeti törvényt elhallgatják, nem akarja vizsgálni senki, mert
roppant nagy problémákat vetne fel.
Hol van ugyanis a határ? Milyen törvényszerűségek alól engedhető meg
kivétel, és mik alól nem? Létezik egyáltalán olyan törvény,
elképzelhető-e olyan elmélet, ami alól nem lehet kivétel? Ha a
kivételek kozmosz-szintű szabályozó elvként működnek, van-e egyáltalán
ilyen határ? Ki és milyen alapon vonná meg azt? Hiszen állandóan
hangoztatjuk a világegyetem törvényeinek teljes hatályát, az univerzum
egységét. Egy általános érvényű elvnek mindenre vonatkoznia kell.
Gyakorlatilag bármilyen kijelentést teszünk, ott van benne az attól
való eltérés lehetősége!
Ez a gondolat nem új keletű, hiszen már 2400 éves a rhodoszi Pyrrhén
kijelentése: "semmi nem bizonyos, következésképpen bármi lehetséges"!
Igen ám, de az ilyesmi irdatlan káoszt tételez fel, s ezzel nem akar
senki szembenézni.
Próbáljuk meg azonban megvizsgálni, valóban összeomlana-e,
összeomolhatna-e az univerzum a kivételek elve hatására?
Kezdetnek essünk túl a legnehezebben: az elv nemcsak a nagy számok
törvényének felel meg, de igazodik az ún. bizonytalansági elvhez is,
ami a kvantumvilág eseményeit meghatározza. Ez utóbbi pontosan azt
mondja, hogy egy kvantum viselkedését soha nem lehet előre megjósolni,
kiszámítani. A bizonytalanság elve tulajdonképpen Pyrrhén mondását
emeli tudományos rangra: abban a világban minden megtörténhet, ott a
kivétel a szabály.
Ez pedig logikus valami, a mikrovilágban más dolgok is éppen fordítva
vannak. Ha például egy elektron valamilyen rezgés hatására veszít a
sebességéből, rögtön messzebb sodródik az atommagtól, külső pályára
lép. Ezzel szemben, ha egy, a Naprendszerben haladó űrhajót üldözünk,
lassítással tudjuk utolérni, mert a kisebb sebesség közelebb visz a
Naphoz, vagyis rövidebb lesz az üldöző hajó pályaíve.
A kivételek elve tehát illeszkedik a kozmosz alaptörvényeihez, még a
makro és mikrovilág furcsa ellentétpárjaihoz is passzol.
Súlyos gond ez, mert ha a kivételek elve tényleg alaptörvény, még az
energia megmaradásának tétele sem érvényesülhet abszolút mértékben.
Sőt, többek között az az ugyancsak általános érvényű elv sem, amely
szerint minden, ami a kozmoszban jelen van, alá van vetve a természeti
törvényeknek. Maradna hát a káosz?
De az univerzumban nincsen káosz! Ez azt jelenti hogy a probléma
megoldásának mégiscsak van kulcsa, hiszen a kaotikus viszonyok
szükségszerűen létrejönnének, ha a kivételek elve minden egyes esetben
érvényesülne.
Fel kell tételeznünk, hogy, akár a többi természeti törvény, ez az elv
is valamilyen szabályozótól függ.
Ezek a szabályozó elvek lehetnek maguk is természeti törvények, de
gyakoribb, hogy egy alaptörvény "csicskásai", következményei a
kozmoszt működtető alaperőknek. Másodlagos jellegük azonban csak
látszat, mert valójában a szabályozók határozzák meg, akár valami
szervetlen DNS, hogy mikor és mi történjen az univerzumban.
Példaként idézzük azt a fizikai tételt, ami azt mondja, a gravitáció
úgy is felfogható, mint a tér görbülete. Miről van itt szó?
Ha gyurmát simítunk egy tálcára, aztán vasgolyót ejtünk a felületre,
mélyedés keletkezik a golyó alatt. Ha gurítani kezdjük a gömböt, a
lyuk vájattá módosul. Nos, a kozmoszban ez a dolog ugyanígy működik. A
Föld tömege által képviselt gravitációs erő szó szerint egy mélyedést
hoz létre a térben, és a bolygó ebben áll. A mozgás következtében a
görbült tér egy csatornája jön létre, s ebben járja útját a Terra.
Hogy ne guruljon ki a csillagközi űrbe, azt egy másik térgörbület
biztosítja, amit a Nap gravitációja hoz létre. Ez gondoskodik arról,
hogy a Föld "csatornája" befelé forduljon. Ugyanúgy, ahogy a
rulettgolyót visszatartja a tányér pereme, a planéta sem hagyja el
pályáját, mert a Nap felé görbülő tér visszatartja.
Látszik, hogy a gravitáció, mint alaptörvény csak a mozgás lehetséges
kereteit adja meg, a kozmoszban való mozgást közvetlenül a görbült
terek szabályozzák.
A kivételek elvével kapcsolatban szintén fel kell tennünk egy hasonló
szabályozót, ami gondoskodik arról, hogy kivétel ott forduljon elő,
ahol éppen szükség van erre, és nem minden területen.
Csak így tud az egyensúly érvényesülni, így lehet egyeztetni a káoszt
a renddel, az entrópiát az ellene való harccal. Bármi előfordulhat,
ámde csak nagyon szórványosan, sok esetben csupán egyetlen egyszer. A
világ egyensúlya nem borul fel az elvtől, sőt, úgy látszik, maga is
hozzátartozik az egyensúlyhoz. Pozitív jelenség mindaddig, amíg
egyedi, amíg erősíti a szabályt. Régebben biztosak voltunk benne, hogy
az univerzum az abszolútra alapozódik. Mostanra egyre inkább rájönnek
a kutatók, hogy ez vaskos tévedés volt, a kozmosz inkább úgy működik,
mint egy jó politikus, azaz a szélsőségeket nem szereti, és ha valami
abszolút, az bizony szélsőség, mindenképpen kóros dolog, mert ha csak
az egyik oldalon van súly a mérlegen, akkor...
Az a mérleg csak úgy billen vissza, ha egy másik abszolutumot vetünk
be, egy abszolút lehetetlen történést hagyunk megtörténni, egyébként a
feszültség akkora lesz a mérleg két szára között, hogy robbanásveszély
lép fel.
Hogy milyen szempontok határozhatják meg azokat a szférákat, ahol
"szükség van" kivételekre, erre egy hasonlattal tudok szolgálni.
Történelmi hasonlat ez, az emberek világából való, ez azonban nem
akadályozza meg, hogy általánosítsuk, hiszen az ember maga is a
természet, az univerzum része, a kozmosz valósága tükröződik benne.
(Az egyébként megérne egy külön tanulmányt, hogy az úgynevezett
társadalomtudományok igazságait például egy fizikus miért nem bírja
manapság használni?)
A történelem során a legszilárdabb diktatúrát a rómaiak hozták létre.
Hatalmukat úgy tudták nagyobb gondok nélkül, évszázadokon át
fenntartani, hogy minden tartományban figyeltek a társadalmi
feszültségekre, s már eleve gondoskodtak arról, hogy bizonyos szelepek
nyitva maradjanak, vagy könnyen nyithatóak legyenek. A hódoltatott
területek megtartották szokásaikat, vallásukat, sőt egy-egy, nagy
tekintéllyel rendelkező személy nyíltan szidhatta a rómaiakat, a kutya
se törődött vele. Ezzel a hódítók elleni gyűlölet egy része mindig
elszivárgott, kielégült s így az érzelmek koncentrációja legtöbbször
nem érte el a kritikus szintet.
Úgy érzem, a kivételek elve is valamilyen szelepként működik. Ha van
egy szféra, ahol feszültségek keletkeznek, ott egy-egy kivétel
feloldja ezeket.
folytatás következik
Duna Televízió * DunaText * Y-akták
1997. november 5. - 1997. november 12.