Dimenzió #14

Y-akták - Tele Fiction Magazin

(paratudományok)

   Sánta Csaba:
                            MINDENNAPOK HIPNÓZISA

   A  hipnózist  a misztikum leheletének bűvölete lengi be körös-körül. A
   hipnózis  a  legtöbb  ember  számára  valamiféle színpadi paródia... a
   tudat  elrablásának  megaláztatása.  Pedig a hipnózis a valóságban nem
   ez,  sőt  igazából  köze  sincs  semmi  ilyesmihez.  A  hipnózis egy a
   természet   adta  lehetőség,  mely  az  emberiséget  történelme  során
   végigkíséri.  A  hipnózis  nagyszerű  lehetőségével  már  a Sumérok is
   éltek,  s  mi  ehhez  képest  az,  hogy  egyesek rendszeresen ezzel is
   visszaélnek.

   Hat  évezrede már annak, hogy Földünk legősibb (ismert) kultúrájában a
   Tigris  és  az  Eufrátesz folyók partvidékein a Sumér nép alkalmazta a
   hipnózis  művészetét.  A  művészet  jelző  valóban  jogos,  hiszen nem
   egyszerűen  gyakorlati  használatról  volt  szó.  A  fönnmaradt iratok
   tanúsága   szerint   gyakorlatukban   megkülönböztettek   "felszínes",
   "közepes"  és  "mély"  hipnózisokat éppen úgy, ahogyan azt a ma orvosi
   gyakorlatában  elfogadott  és  szokás.  Mindez  a  hipnózis  elmélyült
   ismeretén  túl jelzi azt is, hogy a legősibb (ismert) földi kultúrának
   is  volt  múltja, előtörténete. Ám ez a hipnózis gyökereivel együtt ma
   már ismeretlen...

   A hipnózist sokáig alvásnak tekintették, egyfajta álomnak. Talán annyi
   különbséggel,  hogy a természetes éjjeli álom passzív, a hipnózis álma
   pedig   irányítható.  A  hipnózis  álma  külső  szuggesztió  és  belső
   képzelgés  szerint  is befolyásolható, így nem egyszerűen passzív képi
   megélés,  sokkalta inkább egy aktív átélés.  Ha valamit átélek s hozzá
   kellemes  élményem  köt,  akkor azt folytatni akarom még tudatosan is,
   azon  túl meg pláne... És eme tudaton túli (jórészt önmagunk előtt is)
   ismeretlen  valónk  folytatja  is.  Éppen  ezért  a  hipnózis  álma  a
   természetes  éjjeli álommal "szemben" rendszerint megvalósul. Gyógyító
   álom...

   India ősi szanszkrit nyelvű védikus irodalma is szól a hipnózisról, az
   előbbiek  szerinti "éber", "álmodó" és "örömteli" alvásokról. Egyiptom
   ókori  birodalmában  szintén  alkalmazták a hipnózis tudományát. Immár
   több  módszert  is  használtak, elsősorban gyógyítási céllal, az alvás
   szerepe  és  hangsúlya  mégis  meghatározó  maradt.  Híres  helyeik  a
   Szerapisz-szentély és Ízisz szentélyei, ahol aludhattak az Istenektől
   gyógyulást   remélő   betegek.   Az   ókori   Görögországban   mindezt
   tökéletesítették: az alvó betegek fülébe a gyógyulás kívánását, tényét
   és   a  hozzá  tartozó  pozitív  érzelmi  és  életviteli  változásokat
   suttogták.

   A  történelmi  példák  állításunk  megerősítése  és  cáfolata  mellett
   egyaránt  sorakoztathatóak  lennének  tovább.  E  tekintetben  bőséges
   szakirodalom   áll   (a  legtöbb  könyvtárban  elérhető  módon,  de  a
   könyvtárközi  kölcsönzést  is  érdemes  igénybe  venni)  az érdeklődők
   rendelkezésére.  A hipnózis mai fogalma talán  érdekesebb a számunkra.
   Az  ehhez vezető úton következő állomásunk az lehet, hogy sorravesszük
   ma milyen különbségeket lát a tudomány a hipnózis és az alvás, az álom
   között.

   (1.)  A  figyelem.  Hipnózis  alatt,  a  szuggesztió  hatására a külső
   figyelem   fokozódása  figyelhető  meg.  Alvás  közben  viszont  külső
   figyelem nincs.

   (2.)  Érzékelés.  Hipnózis  alatt,  a  fokozott  figyelem  okán  is, a
   hipnotizált  minden  szót  és egyéb jeleket érzékel. Alvás alatt nincs
   tudatosult  külső érzékelés. (Az álomképek és - élmények vannak, de ez
   nem érzékelés.)

   (3.)  Kritika.  Alvás  közben  nincs  kritikai állásfoglalás, hipnózis
   során (ha nagyon kis mértékben is) működik a kritikai érzék.

   (4.)  A tudat. Hipnózis alatt a tudat beszűkült, de éber. Alvás közben
   a  tudat nem éber, hatásaiban blokkolt. (A tudat passzív szinten alvás
   alatt  is  működik,  egyébként  az  álmokat  nem  tartanánk  misztikus
   ragaszkodással meg- és átélt élményeknek.)

   (5.)  Tájékozódás.  Hipnózisban  az  időbeli  és a térbeli tájékozódás
   működik, míg alvás során nem. (Az álmok időszaka ismét érdekes, hiszen
   az  álom  maga  rendelkezik  időbeli  és  térbeli tagoltsággal, bár ez
   sokszor nincs szinkronban a mindennapok idő- és térélményeivel.)

   (6.)  Emlékezet.  Hipnózis  alatt  az  emlékezet általában működik. Ha
   külön  szuggesztió  nem  tiltja  le, akkor a hipnózisban történtekre a
   páciens visszaemlékezik. Alvás során az emlékezet blokkolt. (Ez utóbbi
   az  álmokra is vonatkozik, az álmok néhány százalékára emlékezünk csak
   vissza. Jó lenne tudni, ezekre miért, s miért ezekre.)

   (7.)  Kommunikációképesség. A hipnotizált személy kommunikációra képes
   s  lehetőségei  szerint  él  is  eme  képességével.  Ellenben egy alvó
   páciens  nem  tud  kommunikálni.  (Alvás  közbeni beszéd megfigyelhető
   ugyan,  ám ez nem tudatos, rendszerint álmodási időhöz köthető. Ez oly
   fokon   nem  kommunikáció,  hogy  tartalmáért  sem  lehet  felelőséget
   vállalni még akkor sem, ha egyébként értelmesnek hangzik.)

   Az  összehasonlításból  jól látszik, hogy az alvás nem hipnózis, külső
   jeleiben  van  ugyan  hasonlat,  ám  tartalmában  lényeges különbségek
   mutatkoznak.  Az alvás álmodó időszaka persze különös és valahol picit
   kapocs is.

   Az  álmodást  úgy  lehetne  tekinteni  mint  a legősibb önhipnózist, a
   tudatalattink   természetes   önjavító   működését.  Álmodás  alatt  a
   tudatalattiból  jönnek  a szuggesztiók. Hipnózis alatt a tudatos éntől
   belülről  (önhipnózis)  vagy  kívülről  (hipnózis).  Ez  a  kijelentés
   természetszerűleg  azt a hipotézist is fölveti, hogy az álmodás nem az
   alvás  része.  Több  annál.  Az  álmodás eme értelemben az alvás alatt
   lezajló  életjelenség,  saját funkcióval, feladattal. Ez a feladat egy
   természet  részeként  harmóniában  élő lénynél még minden zavar nélkül
   működött is. Ám egy harcoló, a természetet "legyőző" lény esetében már
   zavarokkal működik.

   Az   álmodás   zavarai.  A  tudatalattinak  mind  mennyiségében,  mind
   minőségében  egyre többet kell javítania egy-egy éj álmai során. Vadak
   lesznek ezek az álmok, másnapra meghagyva a szorongást. Ez utóbbi majd
   ismét  mar,  javítani  valót  hagyva hátra. Az ördögi kör fölpörög, és
   már-már  az álom nem képes betölteni szerepét. A szervezet lelkében és
   testében  is  megbetegszik.  Ilyenkor  jön  aztán  a hipnózis. Sokszor
   minden tudatosulás nélkül az önhipnózis formájában. Önhipnózis során a
   saját  tudatos  énünk  próbál segíteni tudatalattinknak. Emlékezetéből
   előrángat képeket, s ezeket használja szuggesztióinak eszközéül.

   Ilyen  előrángatott  kép  például  egy  rét. A rét a tudatalatti által
   létrehozott álmokban a megújulást, a pillanatnyi feszültségek oldását,
   olykor  más, addig lényeggel nem rendelkező dolog szerephez juttatását
   jelképezi. Sokszor, ha fáradtak vagyunk, és úgy tűnik, hogy kész, mára
   kifogyott   a   figyelem,  az  erő  és  az  akarat,  akkor  egyszerűen
   hátradőlünk   székünkben   és  néhány  légvétel  mellett  behunyjuk  a
   szemünket és elképzelünk egy rétet. Egészen részletesen: a fűszálakat,
   rajtuk  a harmatcseppeket, a levegő neszét, a susogást, a friss levegő
   zamatát,  talpunk  alatt  a  pázsit  talaját.  És lesz erő folytatni a
   napot...

   Érdekes  határ  ez  a  tudatalatti  frissítő  feladata  és  a  tudatos
   önhipnózis  között.  Olykor  éberen  is  az  előbbiről lehet szó, mert
   szinte  önmaguk  sodrásában  történnek  az  előbbi  lépések. Tudatosul
   persze,  de  ösztönösebb  mégis a tudat forrásától. Máskor, ha már eme
   ösztönösnek  tetsző  forma  sem  képes  kezelni  a  terhet,  akkor már
   egyértelmű   a   tudatos   akarat,   az   önhipnózis   szerepe.  Bárki
   kipróbálhatja   a   rét   elképzelését  és  a  barangolást  a  képzelt
   természetben.  Néhány perc lazítás hosszú órák pihentető alvását képes
   kiváltani,  helyettesíteni. (Én magam sokszor hajnali négykor kerülnék
   az ágyba, s ilyenkor alvás helyett ez segít...)

   A  hipnózis  is  innen  építkezik.  Egy  kicsit misztikus a forrás: az
   ismeretlen  és a kíváncsiság. Az álmok jelentései után kutakodva, hogy
   mi  benne  az  üzenet,  vették  észre,  hogy  egy-egy  kép nem önmagát
   jelenti,  de  azért  van  neki jelentése. Sokszor közös jelentése van,
   mintha  egy kollektív tudatalatti működne. (Megkockáztatom, hogy  Jung
   elméletének  határain túl a kollektív tudatalatti azt is jelenti, hogy
   igaza  van Richard Bach úrnak, hogy valóban "Minden és Mindenki EGY".)
   Az  már  viszonylag egyszerű lépés volt, hogy e közös jelentéssel bíró
   képeket  nem  csak  tudomásul  vettük,  de  vissza  is  fordítottuk az
   egyénbe.

   Eme   jelkép  visszatükrözések  történtek  már  a  történelmünk  során
   manipulációs  céllal  (lásd  példának  okán a reklám pszichológiájáról
   szóló  könyveket)  és  orvosi  segítség gyanánt is. A visszatükrözés a
   cél,  hiszen  a  tapasztalat  azt  mutatja,  hogy a rét akkor is segít
   frissülni,  ha már oly mértékű a fáradtság, hogy egyéni igény nincs is
   rá. Önhipnózis nem is jöhet szóba, mégis a visszatükrözött szuggesztió
   egy  rétről  és  fenséges  bájáról  megindítja a föltöltődés útját. Az
   pedig csupán módszertani kérdés, hogy a tudat figyelmét hogyan csapjuk
   be, hogy elfogadja a külső szuggesztióinkat.

                     Duna Televízió * DunaText * Y-akták
                     1997. október 8. - 1997. október 15.
Google
 
Web iqdepo.hu
    © Copyright 1996-2024
    iqdepo / intelligence quotient designing power - digitális kultúrmisszió 1996 óta
    All rights reserved. Minden jog fenntartva.