Sánta Csaba:
MINDENNAPOK HIPNÓZISA
A hipnózist a misztikum leheletének bűvölete lengi be körös-körül. A
hipnózis a legtöbb ember számára valamiféle színpadi paródia... a
tudat elrablásának megaláztatása. Pedig a hipnózis a valóságban nem
ez, sőt igazából köze sincs semmi ilyesmihez. A hipnózis egy a
természet adta lehetőség, mely az emberiséget történelme során
végigkíséri. A hipnózis nagyszerű lehetőségével már a Sumérok is
éltek, s mi ehhez képest az, hogy egyesek rendszeresen ezzel is
visszaélnek.
Hat évezrede már annak, hogy Földünk legősibb (ismert) kultúrájában a
Tigris és az Eufrátesz folyók partvidékein a Sumér nép alkalmazta a
hipnózis művészetét. A művészet jelző valóban jogos, hiszen nem
egyszerűen gyakorlati használatról volt szó. A fönnmaradt iratok
tanúsága szerint gyakorlatukban megkülönböztettek "felszínes",
"közepes" és "mély" hipnózisokat éppen úgy, ahogyan azt a ma orvosi
gyakorlatában elfogadott és szokás. Mindez a hipnózis elmélyült
ismeretén túl jelzi azt is, hogy a legősibb (ismert) földi kultúrának
is volt múltja, előtörténete. Ám ez a hipnózis gyökereivel együtt ma
már ismeretlen...
A hipnózist sokáig alvásnak tekintették, egyfajta álomnak. Talán annyi
különbséggel, hogy a természetes éjjeli álom passzív, a hipnózis álma
pedig irányítható. A hipnózis álma külső szuggesztió és belső
képzelgés szerint is befolyásolható, így nem egyszerűen passzív képi
megélés, sokkalta inkább egy aktív átélés. Ha valamit átélek s hozzá
kellemes élményem köt, akkor azt folytatni akarom még tudatosan is,
azon túl meg pláne... És eme tudaton túli (jórészt önmagunk előtt is)
ismeretlen valónk folytatja is. Éppen ezért a hipnózis álma a
természetes éjjeli álommal "szemben" rendszerint megvalósul. Gyógyító
álom...
India ősi szanszkrit nyelvű védikus irodalma is szól a hipnózisról, az
előbbiek szerinti "éber", "álmodó" és "örömteli" alvásokról. Egyiptom
ókori birodalmában szintén alkalmazták a hipnózis tudományát. Immár
több módszert is használtak, elsősorban gyógyítási céllal, az alvás
szerepe és hangsúlya mégis meghatározó maradt. Híres helyeik a
Szerapisz-szentély és Ízisz szentélyei, ahol aludhattak az Istenektől
gyógyulást remélő betegek. Az ókori Görögországban mindezt
tökéletesítették: az alvó betegek fülébe a gyógyulás kívánását, tényét
és a hozzá tartozó pozitív érzelmi és életviteli változásokat
suttogták.
A történelmi példák állításunk megerősítése és cáfolata mellett
egyaránt sorakoztathatóak lennének tovább. E tekintetben bőséges
szakirodalom áll (a legtöbb könyvtárban elérhető módon, de a
könyvtárközi kölcsönzést is érdemes igénybe venni) az érdeklődők
rendelkezésére. A hipnózis mai fogalma talán érdekesebb a számunkra.
Az ehhez vezető úton következő állomásunk az lehet, hogy sorravesszük
ma milyen különbségeket lát a tudomány a hipnózis és az alvás, az álom
között.
(1.) A figyelem. Hipnózis alatt, a szuggesztió hatására a külső
figyelem fokozódása figyelhető meg. Alvás közben viszont külső
figyelem nincs.
(2.) Érzékelés. Hipnózis alatt, a fokozott figyelem okán is, a
hipnotizált minden szót és egyéb jeleket érzékel. Alvás alatt nincs
tudatosult külső érzékelés. (Az álomképek és - élmények vannak, de ez
nem érzékelés.)
(3.) Kritika. Alvás közben nincs kritikai állásfoglalás, hipnózis
során (ha nagyon kis mértékben is) működik a kritikai érzék.
(4.) A tudat. Hipnózis alatt a tudat beszűkült, de éber. Alvás közben
a tudat nem éber, hatásaiban blokkolt. (A tudat passzív szinten alvás
alatt is működik, egyébként az álmokat nem tartanánk misztikus
ragaszkodással meg- és átélt élményeknek.)
(5.) Tájékozódás. Hipnózisban az időbeli és a térbeli tájékozódás
működik, míg alvás során nem. (Az álmok időszaka ismét érdekes, hiszen
az álom maga rendelkezik időbeli és térbeli tagoltsággal, bár ez
sokszor nincs szinkronban a mindennapok idő- és térélményeivel.)
(6.) Emlékezet. Hipnózis alatt az emlékezet általában működik. Ha
külön szuggesztió nem tiltja le, akkor a hipnózisban történtekre a
páciens visszaemlékezik. Alvás során az emlékezet blokkolt. (Ez utóbbi
az álmokra is vonatkozik, az álmok néhány százalékára emlékezünk csak
vissza. Jó lenne tudni, ezekre miért, s miért ezekre.)
(7.) Kommunikációképesség. A hipnotizált személy kommunikációra képes
s lehetőségei szerint él is eme képességével. Ellenben egy alvó
páciens nem tud kommunikálni. (Alvás közbeni beszéd megfigyelhető
ugyan, ám ez nem tudatos, rendszerint álmodási időhöz köthető. Ez oly
fokon nem kommunikáció, hogy tartalmáért sem lehet felelőséget
vállalni még akkor sem, ha egyébként értelmesnek hangzik.)
Az összehasonlításból jól látszik, hogy az alvás nem hipnózis, külső
jeleiben van ugyan hasonlat, ám tartalmában lényeges különbségek
mutatkoznak. Az alvás álmodó időszaka persze különös és valahol picit
kapocs is.
Az álmodást úgy lehetne tekinteni mint a legősibb önhipnózist, a
tudatalattink természetes önjavító működését. Álmodás alatt a
tudatalattiból jönnek a szuggesztiók. Hipnózis alatt a tudatos éntől
belülről (önhipnózis) vagy kívülről (hipnózis). Ez a kijelentés
természetszerűleg azt a hipotézist is fölveti, hogy az álmodás nem az
alvás része. Több annál. Az álmodás eme értelemben az alvás alatt
lezajló életjelenség, saját funkcióval, feladattal. Ez a feladat egy
természet részeként harmóniában élő lénynél még minden zavar nélkül
működött is. Ám egy harcoló, a természetet "legyőző" lény esetében már
zavarokkal működik.
Az álmodás zavarai. A tudatalattinak mind mennyiségében, mind
minőségében egyre többet kell javítania egy-egy éj álmai során. Vadak
lesznek ezek az álmok, másnapra meghagyva a szorongást. Ez utóbbi majd
ismét mar, javítani valót hagyva hátra. Az ördögi kör fölpörög, és
már-már az álom nem képes betölteni szerepét. A szervezet lelkében és
testében is megbetegszik. Ilyenkor jön aztán a hipnózis. Sokszor
minden tudatosulás nélkül az önhipnózis formájában. Önhipnózis során a
saját tudatos énünk próbál segíteni tudatalattinknak. Emlékezetéből
előrángat képeket, s ezeket használja szuggesztióinak eszközéül.
Ilyen előrángatott kép például egy rét. A rét a tudatalatti által
létrehozott álmokban a megújulást, a pillanatnyi feszültségek oldását,
olykor más, addig lényeggel nem rendelkező dolog szerephez juttatását
jelképezi. Sokszor, ha fáradtak vagyunk, és úgy tűnik, hogy kész, mára
kifogyott a figyelem, az erő és az akarat, akkor egyszerűen
hátradőlünk székünkben és néhány légvétel mellett behunyjuk a
szemünket és elképzelünk egy rétet. Egészen részletesen: a fűszálakat,
rajtuk a harmatcseppeket, a levegő neszét, a susogást, a friss levegő
zamatát, talpunk alatt a pázsit talaját. És lesz erő folytatni a
napot...
Érdekes határ ez a tudatalatti frissítő feladata és a tudatos
önhipnózis között. Olykor éberen is az előbbiről lehet szó, mert
szinte önmaguk sodrásában történnek az előbbi lépések. Tudatosul
persze, de ösztönösebb mégis a tudat forrásától. Máskor, ha már eme
ösztönösnek tetsző forma sem képes kezelni a terhet, akkor már
egyértelmű a tudatos akarat, az önhipnózis szerepe. Bárki
kipróbálhatja a rét elképzelését és a barangolást a képzelt
természetben. Néhány perc lazítás hosszú órák pihentető alvását képes
kiváltani, helyettesíteni. (Én magam sokszor hajnali négykor kerülnék
az ágyba, s ilyenkor alvás helyett ez segít...)
A hipnózis is innen építkezik. Egy kicsit misztikus a forrás: az
ismeretlen és a kíváncsiság. Az álmok jelentései után kutakodva, hogy
mi benne az üzenet, vették észre, hogy egy-egy kép nem önmagát
jelenti, de azért van neki jelentése. Sokszor közös jelentése van,
mintha egy kollektív tudatalatti működne. (Megkockáztatom, hogy Jung
elméletének határain túl a kollektív tudatalatti azt is jelenti, hogy
igaza van Richard Bach úrnak, hogy valóban "Minden és Mindenki EGY".)
Az már viszonylag egyszerű lépés volt, hogy e közös jelentéssel bíró
képeket nem csak tudomásul vettük, de vissza is fordítottuk az
egyénbe.
Eme jelkép visszatükrözések történtek már a történelmünk során
manipulációs céllal (lásd példának okán a reklám pszichológiájáról
szóló könyveket) és orvosi segítség gyanánt is. A visszatükrözés a
cél, hiszen a tapasztalat azt mutatja, hogy a rét akkor is segít
frissülni, ha már oly mértékű a fáradtság, hogy egyéni igény nincs is
rá. Önhipnózis nem is jöhet szóba, mégis a visszatükrözött szuggesztió
egy rétről és fenséges bájáról megindítja a föltöltődés útját. Az
pedig csupán módszertani kérdés, hogy a tudat figyelmét hogyan csapjuk
be, hogy elfogadja a külső szuggesztióinkat.
Duna Televízió * DunaText * Y-akták
1997. október 8. - 1997. október 15.