Sánta Csaba:
INDIA ŐSI VALLÁSAI
- 3. rész -
BUDDHA ÉS A BUDDHIZMUS
Mitől Ember az ember? A szervezeti változásokról szoktak egyfelől
beszélni (pl. a "fölegyenesedés"), ám itt nem igazán adható meg az ok
és okozat időbelisége és viszonya, mindezek lehetnek csupán
modifikációk (más okon alapuló változáshoz való alkalmazkodások) is. A
másik, amit említeni szokás, hogy megtanult nem félni a természettől
(pl. a tűztől), aminek egyenes következménye, hogy létének tere
életterévé vált, s míg az előbbi határokat szabott, addig eme utóbbi
életjátékával uralma alá vonhatóvá vált.
Úgy tűnik, az emberré válás lényegi mozzanata a félelem legyőzése, az
amikor a félelem döbbenetté alakul át. Ez a folyamat egyidejű
párhuzamosságban két szálon is fut. Ami látszik, hogy használni kezdte
a természet jelenségeit, tárgyait segítő erőket, eszközöket formálva
azokból. Ám a másik vonal a fontosabb: "A félelem nem vész el, csak
átalakul..." E másik szálon a félelem elemei beemelődtek a tudatba, s
ezzel kialakult a gátlás. A gátlás az, ami a gondolkodás alapja. A
gátlás teszi lehetővé, hogy egy élőlény ne csak az ösztöneit kövesse,
de el is térhessen attól. A félelmek az ösztönrendszerre, a gátlás a
tudatra hat.
Míg a félelem csupán elzavart, a testi valót állítva és térítve el,
addig a gátlás a tudat vezérlő rendszerének ösztönös folyamatait
állítja meg és igyekszik alternatívára bírni. E mozzanat az, ami
meghatározta és meghatározza az embert abban, hogy Ember lehessen... S
eme mozzanat az alapja a vallásnak és a gondolkodásnak egyaránt.
Most a vallások egyik meghatározó és igen szép Emberi példáját fogjuk
megnézni, így elemezzük e folyamatot a vallások felől. A vallások
három fajtája különíthető el: (1.) a döbbeneten, (2.) a
kinyilatkoztatáson és (3.) a megvilágosodáson alapuló vallások.
Amikor az ember először találkozott a belső gátlással, amikor először
kérdőjeleződött meg ösztönös félelme, akkor még nem tudatosította,
hogy tudata van. Egyszerűen megdöbbent. Egy pillanat alatt mássá
változott, mint ami megelőzően volt. Énképe és önvalója között hasadék
keletkezett. E hasadék betömését szolgálták az ősi DÖBBENET VALLÁSOK.
Ezek a teljesség igénye nélkül a következő voltak: a fetis, vagyis
különféle tárgyak titkos ereje zavarta meg őket; a totem, vagyis ezt a
megzavaró erőt különböző élőlényeknek tulajdonították; az animizmus, a
halál utáni létbe és ezzel együtt a szellemvilágba (sámánizmus) vetett
hit.
A magyarázatokkal persze vigyázni kell, hiszen ezek mindegyike
utólagos. Nem arról van szó, hogy a döbbenet pillanatában e
magyarázatok készen is voltak, s tudatosan értelmezték a jelenségeket.
Akkor ezek még nem értelmezések voltak, sokkal inkább megélések: Két
helyen egyszerre csapott le a villám, az egyiktől megijedvén
félelmében ösztönösen menekül. Amikor érzi megmenekülését megáll,
kifújja magát, s akkor veszi észre, hogy a másik villám által keltett
tűz mellett áll, de nyugodt, nincs félelme. Ez valami szokatlan, itt
történnie kellett valaminek. Biztosan a tűz "szelleme" segítette. Egy
idő után megbékél vele.
A többi eset hasonló, máskor egy állat kísérte útját, hiszen együtt
ijedtek meg és éppen egyfelé haladtak. Megint máskor csoportban
voltak, s a megmenekülés élményéhez a közösség kötődik, egymás
érzésének az eksztázisa. Mindezek közül olykor több is előfordult, s
ekkor már a félelem hiányának döbbenete mögött nem volt egyértelmű ok,
csupán több lehetőség. E lehetőségek számbavétele pedig már maga a
gondolkodás... Persze nem csupán a gyökere azonos a hitbeli
érzésvilágnak és a gondolkodásnak, de valahol a működése is. A
döbbenet először mindig egy külső élményhez kapcsolt, majd a
gondolkodásnál az "én döntök" élményéhez.
Valahol az "én döntök" élménye volt az, ami azt sugallta az embernek,
hogy ő több a természet nagy egységének egy pici részénél. A döbbenet
élményeket megelőzően és azok megélése során csak egy rész volt az
ember, amit el is fogadott, s inkább alárendelte magát, mintsem
egyenlőként értelmezte helyzetét. A gondolkodás, az "én döntök" élmény
megjelenésekor azonban ez megváltozott. Az ember önmaga szemében "Az
Ember" lett. Innen eredeztethető pl. az animizmus, a halál utáni lét
is, hiszen ha több "vagyok" a természet többi részénél, akkor nem
lehet végem, mint a természet más jelenségeinek, pl. a tűznek.
"Az Ember" azóta is gondolkodik, s eme tevékenysége során sokszor
rádöbben, hogy hiába a számtalan döbbenettapasztalata, s hiába hozzá
az "én döntök" élményének a rutinja, még sincs helyén az ok, avagy az
okozat, esetleg egyik sem. Ilyenkor belső a döbbenet, hogy az igazság
még sincs a "birtokban", s belső a szakadék is az énkép és az önvaló
között. E második szakadék áthidalására szolgálnak a KINYILATKOZTATOTT
és a MEGVILÁGOSODÁSON ALAPULÓ VALLÁSOK. Az előbbinél e belső döbbenet-
élményt egy Ember fölötti "teremtő" erővel, Istennel azonosítják. Az
utóbbi esetben az Ember maga jön rá, hogy ő csupán ember...
INDIÁBAN az a csodálatos, hogy ott mind a három vallási mód előfordult
mind történelmileg, mind a ma valójának egyidejűségében is. Az első
részben bemutatott ősi, törzsi vallások lényegüket tekintve döbbeneten
alapuló hitek. Az előző két rész mindegyikét érintő árja bevonulás, az
ősi kultúrát ismeretlen eredetükben lerohanó árja sereg hite (a máig
meghatározó védikus irodalom tanúsága szerint) kinyilatkoztatáson
alapuló vallás. Érdekesség azonban, hogy a kinyilatkoztató Istenek itt
igen keményen "harcos" Istenségek voltak, ellentétben pl. a keresztény
vallás szintén kinyilatkoztató hitének Szerető Istenével.
Az előző rész címét is adó sokszínű Hinduizmus egyik csoportba sem
sorolható. Na nem azért, mert külön vallási csoport, egy egészen
eltérő forrással. Azért más, mert történetileg igen keveset (semmit!)
tudunk a keletkezéséről. Előző részben említettük is, hogy igazából a
Hinduizmus nem is egy egységes vallás, sokkalta inkább különböző
hiteken alapuló vallások díszes csokra. Egyes részei
kinyilatkoztatáson, más részei megvilágosodáson alapulnak. Igazi
mássága is abban áll, hogy erkölcsi példa lehet a toleranciára, a
másság természetesnek való vételére, elfogadására. Értéke nem a
forrásában, hanem "belsőjében" van.
Mostani témánk pedig BUDDHA, a "megvilágosodott". Eredeti nevén
Sziddhartha Gautama Sákja, aki Észak-India előkelő ksatrija kasztjának
a hercege volt. (Kr. e. 560-480 körül élt.) Huszonkilenc éves volt,
amikor belső döbbenete (a valóság és apja "álomvilága", az emberi
önzés zsarnokságot teremtő, másokat leigázó volta közötti különbség
észrevétele, megértése) után nem az uralkodást választotta, hanem
elhagyta családját, s aszkétának állt. Sziddharta ezt követően hét
évet tölt erdőben elvonulva, meditáló remeteségben. A hagyomány úgy
tartja, hogy egy éjjel egy fa alatt (fügefa, bodhi, a megismerés fája)
világosodott meg.
Az emberi élet tragédiái (betegség, öregség, halál), melyektől apja
elzárva élt rendítették meg egykor, s most hét év után
megvilágosodásai is erre a problémára, döbbenetre szolgáltak egy
megoldási lehetőséggel. Messze a teljesség igényén belül
megvilágosodását, s erről való tanításait a következőkben foglalhatjuk
össze:
(1.) Alaptény, hogy a Földön minden mulandó, minden szenvedés. (A
természettudomány ma ugyanezt mondja: Az élet egy dinamikus-
egyensúlyban megvalósuló folyamat. Egy ilyen folyamat része pedig
egyszerre változtat, de mások változtató hatásai folytán változik is,
ami kényszer, s így "fájó".)
(2.) A szenvedés oka, hogy a mulandóság tudata mellett kívánjuk a
teljességet, vágyunk az életre, a hatalomra, az élvezetekre. (A
természettudományi megközelítés folytatásaként: Ha változtatok, akkor
az nekem élvezet. Az élvezetet szeretem. Ha összefogunk, s segítjük
egymást, akkor hatékonyabban változtatunk, nagyobb lesz az élvezet.
Szeretjük az összefogást, mert az növeli élvezetünket. Ám az
összefogás azzal jár, hogy mások változtatásai is egyre intenzívebben
érnek engem is, vagyis a szenvedés is örök nem föltétlenül növekvő,
mert előfordulhat, hogy a szenvedést okozó energia szétszóródását
pótolja csupán.)
(3.) A szenvedéstől való megszabadulás útja, ha lemondunk az önzésről,
vágyainkról, így eljuthatunk a nirvánába, a teljes közömbösség, a
megelégedettség nyugalmába. (Természettudományi alapon szintén igaz:
Ha egy objektum nem fejt ki erőt, akkor nem fordulhat elő, hogy a
kifejtett erő összeadódik egy másikkal, s "harc" alakul ki közöttük.
"Harc" persze az összefogás is, mert az összefogás mindig időleges
csak, s megszűnte után a volt partner erősebbet "üt" majd, amit mi
persze viszonzunk. Lassan már a pontokat sem számolva, a cél hogy
visszaütni és minél nagyobbat. Az erők elhagyása megoldás, önfeladó
megoldás.)
(4.) Az életszomj kioltásának, a szenvedés megszüntetésének az ember
szintjén nyolc helyes útja van: a helyes hit, gondolkodás, beszéd,
cselekvés, élet, törekvés, vizsgálódás, szemlélődés.
Buddha élete hátralévő részében tanítványai kíséretében aszkétaként
hirdette tanait. Ezekből nőtt ki a róla elnevezett világvallás a
BUDDHIZMUS. Jellemző lehet elterjedése Srí Lankától Tibetig,
Afganisztántól Japánig, avagy a hívők 500 millióra tehető száma.
Indiában virágkorát Kr.e. 300 körül élte. Kezdetben szájhagyomány
útján terjedt, majd ezidőtájt kerültek lejegyzésre (Tripitaka).
Duna Televízió * DunaText * Y-akták
1997. szeptember 10. - 1997. szeptember 24.