Sánta Csaba:
HANGOK, OTT LEGBELÜL
A tárgyi természet rezgések, hullámok sokaságának munkája révén
keletkezik. A tárgyi természeten túli élő létformák hasonlóan rezgések
és hullámok útján kommunikálnak a tárgyak világával éppen úgy, ahogyan
egymás közt. És az "értelmes" (? - nagy baj, hogy ezt hiszi magáról a
fajunk, jobb lenne csupán játszó embernek lenni...) lény gondolkodási
szintje szintén rezgés és hullám, valahol az előbb említett két szint
rezonálásainak színtere térben és hétköznapi terünkön túl.
Az élet kommunikáció, a kommunikáció pedig rezgések terjedése, hullám.
Alapjaiban két hullámformáról szoktunk gondolkodni. A hullám ugyanis
nem egy meghatározott akárminek a haladó mozgása, hanem a térben
létrejövő deformáció (energialökés) tovaterjedése. E tovaterjedés
pedig úgy valósul meg, hogy a deformálódást vivő tér alkotói egymásnak
adják át az energiát. Az eredmény két dolog egyidejű haladása: terjed
az energia és terjed az ezt mindig tovaadó mozgás, a hullám terjedése
is. Ha e két mozgás iránya egyező, akkor mechanikai (vagy
longitudinális) hullámokról beszélünk. Ha merőlegesek egymásra eme
irányok, akkor szoktunk elektromágneses (vagy transzverzális)
hullámokról szót ejteni.
A transzverzális hullámok egy adott rezgésszámú határon belüli
állapotát fényként tiszteljük. (A fényről mégsem mondhatjuk, hogy
elektromágneses hullám, hiszen egyes kísérleti eredményeknél - pl. a
fotoemisszió, a fényelektromos jelenség esetén - a fény részecske-
természetet mutat.) A longitudinális hullámokat pedig hangként szoktuk
tisztelni a mindennapok során.
A mechanika hullámok adott rezgésszám közötti értéke az, amit az ember
képes érzékelni. A fül csigajáratának majdnem a harmadik
kanyarulatában található a hanghullámokat érzékelő szerkentyű, a
Corti-szerv, ami 20 - 20000 rezgést érzékel másodpercenként.
A hangról eszünkbe jut még az emberi beszéd, az ének, a zene, a
ritmus, ... és talán a kultúrák közötti híd is. A mi közös
kultúránkban például egy kettősség él: a jó és a rossz, az Isten és a
Sátán, avagy Krisztus és az Antikrisztus. Zeneszerzőink e valós
megélések között léteztek, szenvedték meg hétköznapjaikat, s öntötték
mindezt a muzsika nyelvén ódába. E zenéket hallgatva legbelül rezegnek
az ősi érzelmek húrjai, s értjük a komponált kínt, az üzenet
merengését. Ám mit gondolhat ugyanezen zeneműről egy a kínai kultúra
Jin és Jang egységén fölnőtt, a harmóniát kereső ember? Mit érez
vajon? Mennyire mást?!
És mit éreznek a médiumok? Médium alatt most értsük egész tágan
mindazon személyeket, akik fizikailag létező rezgésektől mentes
világban hangokat hallanak. Ezek a belső hangok. Talán a lélek
hangjai, talán üzenetek a "szellemvilágból", s egyesek szerint talán a
szkizofrénia biztos jelei. Persze lehet, hogy mindez együtt, hogy
egyszer ez, máskor az - helyzettől és egyéntől függve egyedien. Mert
ki az, aki sorsdöntő, nagyon nehéz pillanatokban nem érezte még
belülről egy hang bátorítását, avagy egyenesen tanácsát, minősítését.
(Aki önmagának is azt mondja, hogy ő bizony nem, az jobb ha azonnal
elindul az első pszic..ra.)
Valahol bizton állíthatjuk, hogy életünk során egyszer-kétszer
mindahányan médiumok vagyunk, persze olykor csak a másodperc milliomod
részéig. Ám vannak, akik eme szerepbe belekényszerülnek és huzamosabb
ideig használják magukat, avagy "mások" őket médiumként. Olykor annyi
idejüket elvesz eme közvetítő szerep, hogy már-már nem is emberek, a
hétköznapok számukra olykor már nem is léteznek. Ez már baj, ekkor már
mindegy, hogy mi az ok, mert az eredmény szerint ilyen esetben már nem
tisztességes a "játék".
Találkozni egy médiummal bizony nem mindennapi.
Valamikor úgy másfél éve kaptam egy levelet. Egy nagy borítékot, egy
ötvenes éveiben járó "egyszerű falusi" asszonytól, aki a következőkről
számolt be: Körülbelül öt éve (azaz immár akkor közel a hét éves
múlthoz) a kertjük udvarán leszállt egy űrhajó. Abból magas, fekete
csuhás fénylények léptek elő... Azóta információkat közvetítenek
számára, olykor utazni viszik valamiféle egyiptomi tájra. A hölgy
érdekes dolgokat vet papírra annyi bizonyos. Két képletet próbál
vissza-visszatérve megmagyarázni. Egyiptomi piramisábrák, talán
sírbeli feliratok. És mindezt a zene hangjaival, valahogy a kettő
összefügg...
Való igaz, a zene világ könyörtelen szépségű matematikai művészete
alkalmas arra, hogy legbenső húrjainkon játssza el ősi érzelmeink
muzsikáját. Miért ne lenne hát alkalmas arra, hogy reá ábécé, avagy
tételesen egy teljes nyelv, egy kultúra épüljön föl? - tehát kapásból
nem merném őrültségnek nevezni médiumom tevékenységét, ám kétségeim
vannak.
Az első kétségem, hogy miből gondolják egy esetlegesen létező
fénylény-kultúra egyedei, hogy mi képesek lehetünk megérteni őket
ebben a formában. (A lapok jelentős részén azt sem könnyű eldönteni,
hogy hol kezdődik a mondanivaló, s merre is tart...)
Aztán ez egy különleges médiumi eset, hiszen nem egyirányú
lediktálásról van szó. A lapokon vannak fénymásolt képek... aztán
szöveg, színezés és dátum, végül pedig oldalszám. Szóval azért nem
semmi (még egy nem egyenletes, nem egyirányú és nem folytonos időben
sem!) úgy diktálni, hogy közben fénymásolni küldöm, aztán mindig
másról beszélek összefüggéstelenül, végül pedig sorba rakom, hogy
azért mégis legyen értelme. (Aztán olykor találni a lapok között
idézeteket könyvekből, pl. a kinetikus gázelméletről...) Lehet, hogy
eme másik kultúra hülyébb az embernél, s hogy ők jöhetnek, az nem is
érdem a részükről?
Egy pici kitérőt megér talán a másik ilyen eset, az eltérítések és a
közbeni erőszakok, például a nemiség terén. Hát, remek kérdések itt is
vannak, ugyanis, ha valóban lehet utód, akkor nem is vagyunk két
faj... Ez esetben pedig az ufunauta elnevezés téves, hiszen szó sincs
ismeretlen eredetről, amire az "ufo-" előtag utal. Ebben az esetben
sokkal inkább valami közös eredetről kellene gondolkodni. A másik
eset, hogy szó sem lehet utódról. Ebben az esetben viszont nagy a baj,
mert a sokak által tisztelt ufonauták betegek, pszichikailag torzak
szexualitásuk terén, s ekképp vágyat érezhetnének akár a kutyák után
is...
Visszatérve a médiumokhoz és a hangokhoz. 1993-ban az Akkord Kiadó
Kft. és a Panem Kft. közös gondozásában megjelent egy könyv Erre sincs
magyarázat címmel... (A könyvnek nincs szerzője, legalábbis a könyvben
utalás aztán nincs a személyére - gondolom, erre sincs magyarázat.)
Eme iromány nyolcvanadik oldalától arról lehet olvasni, hogy egyes
lelkileg érzékeny emberek korábban élt, nagyszerű zeneszerzők újabb
műveit írják - mint médiumok. A művész halála után évekkel,
évtizedekkel, évszázadokkal is alkotnak. Egy londoni háziasszony -
saját állítása szerint - Liszt, Beethoven, Brahms, Debussy, Chopin és
mások szócsöve.
Rosemary Brown csupán alapfokú zene ismeretekkel rendelkezik. Ugyan a
lejegyzett zeneművekre büszke lehetne, mint zeneszerző. A művek
folytán talán híres, elismert is lenne. De ő vallja, az egykor élt
művészek az ő barátai, s ők diktálják le eme "befejezetlen
szimfóniáikat". Már ifjú leányként látomásai voltak egy idősebb
férfiról, aki elmondta neki, "hogy ő és néhány nagy zeneszerző
barátságot köt vele és megtanítják neki gyönyörű zenéjüket". Csak
később - két gyermekét egyedül nevelő özvegyként - ismerte föl
látomásában Liszt Ferencet. A kutatók vizsgálni kezdték a médiumot,
munkáját és az általa lejegyzett zeneműveket.
Rosemary Brown megfigyelőit két dolog azonnal meglepte. Az első a
zenék lejegyzetelésének a sebessége. Oly gyorsan vetette papírra a
zenemű kottáját, hogy az messze meghalad minden lehetséges és
elképzelhető tudatos zeneszerkesztési, tudatos gondolkodási
sebességet. Mindezek mellett Rosemary beszélget e különös barátaival.
A beszélgetések csak akkor szakadnak meg, ha a művész urak
belefeledkeznek az alkotás eksztázisába. Liszt Ferenc példának okán
néha elragadtatja magát és franciául vagy németül beszél. Chopin meg
egyszer fogta magát és anyanyelvén, lengyelül szólt a médiumhoz, aki
fonetikusan mindezt leírta...
Rosemary egy ismerősével lefordíttatta - hiszen ő maga sosem tanult
lengyelül - Chopin ekképpen kifejtett gondolatait. Na, ez volt a
második meglepetés a kutatók előtt.
Az igazán érdekes és elgondolkodtató mindezekben mégis az, hogy
komolyan vehető zeneművészek (Hephizbah Menuhin és Leonard Bernstein)
egyöntetűen vallják, hogy a médium által papírra vetett kottákban
egyértelműen fölismerhetőek Liszt, Chopin, Beethoven avagy Brahms
művei...
Más médiumok hasonlóan jegyeznek művészeket és részükről küldött újabb
remekeket. Például Clifford Enticknap Handel inspirációit közvetíti.
Szóval, a hangok. A fizikai hangok, melyek világunk rezgései szerint
léteznek, vagyis mérnöki értelemben valók... És a hangok, melyeket
olykor hallanak, de nincs semmilyen rezgés, semmilyen mérnöki
értelemben vett való... Mégis a médium, a hangokat halló és szinte
mániás kötelezettséggel, elhivatott szellemiséggel lejegyző emberke
létezik és ámulatba ejt hétköznapi embert és kutatót egyaránt. Még a
vitatókat is, hiszen a cáfolót mindenkor jobban foglalkoztatja az
"új", csak még vívódik merjen-e hinni önmagának, avagy még mindig csak
az illúziók hazug sugallatának...
Duna Televízió * DunaText * Y-akták
1997. április 2. - 1997. április 16.