Dimenzió #14

Y-akták - Tele Fiction Magazin

(paratudományok)

   Sánta Csaba:
                               PSZICHOTERÁPIA

   Magyarországon   még   kevesen   tudnak  különbséget  tenni  az  egyes
   pszicho...    megjelölések    között.    Pszichológus,    pszichiáter,
   pszichoterapeuta...  Kik  ők  és  mit  csinálnak?  Miért  a  bélyeg, a
   lenézettség még ma is mindenkin, aki csak közelükben jár?

   Pszichoterápia... Lélekgyógyászat...

   Sérülékenyek  vagyunk.  Testünk  orvoslása  többnyire közismert, ám mi
   történik,  ha  szellemünk,  lelkünk  lesz  defektes? Ugye nem könnyű a
   válasz?!

   A  gólem,  az  őrült  mindenkit  megrettent  - s ennek két oka is van:
   egyfelől  félünk eme állapotoktól, irtózunk a gondolattól, hogy minket
   is  érinthet e téboly valamely típusa... másfelől nem igazán értjük az
   érintett  emberkéket,  s  így félünk a környezetük lenni. Félünk, hogy
   megértjük  őket,  s  ekkor  értelmét  veszítheti  hétköznapjaink hazug
   megalkuvásainak sorozata, megalkuvásaink ürügyeinek pokla. A gólem, az
   őrült  szembesíti  környezetét  egy  másik  való  világgal. Folyamatos
   kihívást  jelent...  Darnel Christian szavaival élve: "Vagy része vagy
   a  megoldásnak,  vagy  része  vagy a problémának" - megalkuvás itt nem
   létezik.

   A   gólem,  az  őrült  mindig  szembekerül  környezetével.  Szenved  a
   környezet  a  szembesüléstől,  s szenved ő maga is, a másság tudatának
   fergetegétől.  Működik  egy  szűrő.  Egy  átlagos,  hétköznapi szinten
   normálisnak tartott ember a környezeti ingerek, hatások tíz százalékát
   fogja  föl  tudatosan.  Ha ez az érték növekszik, ha nem szűr a szűrő,
   akkor  lesz  a  baj...  Úgy  húsz  százalék  körül  már jelentkeznek a
   hallucinációk.  (Érdemes  kipróbálni!  48-72  órányi  ébrenlét  után -
   egyedüllét   esetén   ez   az  idő  lerövidül  -  már  jelentkeznek  a
   hallucinálás   képi-hangzási   formái.  "Biokábítószer?!")  E  hatások
   harminc százalékos érvényre jutása az őrület.

   Érdekes  kérdés,  hogy  igazából ki az "őrült"... az, aki a való világ
   ingereinek  harminc százaléka alapján alkot képet, vagy az, aki csupán
   tíz százalék birtokában minősíti az előbbit?!

   Aki többet lát, annak a képe hitelesebb.

   Az  esetek  többségében  az "őrült" megjelölés nem is pontos igazán. A
   pszicho...  a  legtöbb  esetben  nem  jelenti  a  személyiség minőségi
   változását,   csupán   alkotóelemeinek  -  az  egyént  ért  környezeti
   hatásokhoz igazodó - arányaiban történő módosulását.

   A magyar lakosság közel harminc százaléka depressziós... egy százaléka
   szkizofrén - ami rengeteg ember!!!

   A  pszichiátriai  intézmények megborzongást kiváltó, rosszemlékű - nem
   is  oly  régen  még  működő  -  "rácsos"  korszaka a környezet mellett
   szavazott.  A  környezet számára szent... amit a hozzátartozó mond, az
   úgy  van...  vitán  felül. Amit az egyén mond, őrülete kínjaiban, arra
   pedig  nem  kíváncsi  senki  -  ha  nem  hallgat  el,  akkor  segít  a
   Haloperidol  vagy az áram memóriatépő ereje... Kérdés persze, hogy túl
   lehet-e  ép  lélekkel  vészelni  egy  ekkora megaláztatást, vagy az ép
   lélek   is  belepusztulna  e  megpróbáltatásba.  A környezeti központú
   megítélést elfogadó világban nemzedékek nőttek föl... s ma is félnek a
   pszicho... bélyegétől.

   A  ma pszichoterápiája már nem ilyen durva. Több irányzata létezik. Az
   egyik  azt  mondja, hogy az egyén érdekeit védem, hiszen ő csupán más,
   de  nem  beteg...  Az  ilyen  pszichiátria  már  inkább  parkolópálya,
   lengéscsillapító...  Ha  túl  nagy  az  egy én és a környezete közötti
   ütközés  várható  mértéke,  akkor  az  elől ki lehet térni... el lehet
   menekülni.  Ez  sem old meg semmit! De meg kellene, hogy oldjon bármit
   is?  Más  megfogalmazásban  azt  mondja,  hogy az egyén oldalán állok,
   bátorítom,  a  barátja  leszek...  akkor  is mellette állok amikor már
   senki  sem,  s  megpróbálom  visszahozni  a  mi közös világunkba. Néha
   sikerül, máskor nem...

   Vas   József   a   csanyiki   pszichoterápiás   osztály  alapítója  és
   osztályvezető  főorvosa,  az új utak keresője. Saját bevallása szerint
   lélekgyógyász,   pszicho-   és  hipnoterapeuta.  Az  augusztus  17-től
   hazánkban  megrendezésre kerülő EUROHYPNOSIS '96  világtalálkozó egyik
   lelkes   szervezője,  igazgatója.  A  hazai  hipnózis  nagy  öregje...
   Szakmája gyökereiről és ön-ön indíttatásáról kérdeztem.

   YA:   Hogyan   indult   a   "Vas"-karrier?   Mi  indított  arra,  hogy
   lélekgyógyász legyél?

   VJ:  Gyermekkoromtól  kezdve sok minden érdekelt, s - azt hiszem - ezt
   anyámnak   köszönhetem,   mert   ő   volt   ilyen.   Őt  a  zenétől  a
   képzőművészetig  minden  érdekelte,  csak neki nem volt sosem alkalma,
   hogy  ezekkel  foglalkozzon,  így szép lassan belénk palántálta ezt az
   érdeklődést.  Sokáig  zenész szerettem volna lenni, de erről szüleim -
   szerencsére  - lebeszéltek, így a zene megmaradt hobbinak, s nagyon jó
   kikapcsolódás   ma  is...  Pszichiáter  úgy  lettem,  hogy  akkor  még
   irodalmat  láttam  az  egész  mögött,  irodalmat az emberek, az őrület
   mögött.  Nagy hatással volt rám Dosztojevszkij a könyveivel, ez volt a
   döntő  lökés,  amiért ezt a szakmát választottam. Hamar kiderült, hogy
   szó  nincs irodalomról, hogy szó nincs széplelkűségről.  Véres, kemény
   valóság.

   YA:  Jó,  volt  a  véres  valóság...  De  mi  motivált,  hogy ezt több
   oldalról, új utakról is közelítsd, közelítsétek?

   VJ: Én akkor kezdtem el a szakmát, amikor Magyarországon szóhoz jutott
   a pszichiátriában az a vonal, ami nyugaton már jó ideje érvényesült, a
   szociálpszichiátriai  szemlélet  (a  szociálpszichiátria  az egyént és
   környezetét  együtt  vizsgálja!).  Itt  az az elképzelés, hogy a lelki
   bajoknak,   betegségeknek  nem  kizárólag  örökletes,  organikus  okai
   vannak,   hanem   benne  van  a  kifejlődés  kódja  az  egyént  érintő
   személyközi  kapcsolatokban.  Minden  ember, minden egyén kapcsolatban
   áll a világgal, más emberekkel, kapcsolataikkal.

   YA: Volt "mester"? Ki indított?

   VJ:   Ezt  a  szemléletet  1970-ben  Buda  Bélától  olvastam  először.
   Meghatározó   volt.   Akkoriban   az  ilyen  cikkek  még  csak  gépelt
   "folyóiratokban"   jelenhettek   meg,   az   egyik   ilyen   volt   az
   "Alkohológia".

   YA: Mit jelentet mindez a hétköznapokban?

   VJ: Sokáig szégyelltem magam, hogy miért nem vagyok én is ilyen bátor.
   A  pszichiátriai  osztályon,  ahol akkoriban dolgoztam szerettem volna
   azt  mondani,  hogy...  ez így nem mehet tovább! Nem lehet a betegeket
   hálóságyba   zárni.   Nem    lehet   elfogadni,   hogy  ha  megunja  a
   hozzátartozója  rapliját,  akkor  hív  egy  mentőt és a pszichiátriára
   beutaltatja.  De  az  az  igazság, hogy gyáva voltam hosszú ideig... A
   környezetet hibáztattam, "favágásnak" tűnt.

   YA: Mi volt a fordulat? Mikor lélegezhettetek föl?

   VJ:  A  pszichoterápiás  szemléletmód  a  70-es  évek  közepén kezdett
   elterjedni.  1972  táján  rendeztek  "pszichoterápiás hétvégéket". Itt
   szakemberek  (elmegyógyászok,  pszichiáterek,  pszichológusok)  évente
   egyszer-kétszer  összejöttek  egy-egy  hétvégére...   Azért hétvégére,
   mert  egy magára valamit is adó professzor vagy akadémikus nem engedte
   volna el a beosztottjait. Ideológiai fellazításnak tartották...

   YA:  Jól  értem,  hogy  ezeken  a  hétvégeken olyan magatartásmintákat
   éltetek  meg,  próbáltatok  föl,  amit  egyes  kollégák  akár hosszabb
   pszichiátriai beutalóval is képesek lettek volna értékelni?

   VJ:  (Kuncog.)  Lehet...  Ám annyira deviáns azért nem volt. A lényeg,
   hogy  kezdtem  úgy  érezni,  hogy a mindennapi "favágás" után, akár az
   ügyeletben  számomra  a  kikapcsolódás  az,  ha  egy  teljesen zavart,
   szkizofrén  emberrel leülök és akár több órát  beszélgetünk. Érdekelt,
   hogy hogyan tudom megértetni magam ezekkel az emberekkel. Valahol az a
   gondolat, hogy egyenrangúak vagyunk. Ez új volt. Döbbentően új.

   YA: Thomas Szász... ?

   VJ:  Igen,  a híres antipszichiáter. Nagyon szélsőséges álláspontról ő
   azt  vallotta  -  s ezzel persze már én sem értek egyet -, hogy olyan,
   hogy elmebetegség nem létezik. Mert lehet az idegrendszer beteg, de az
   elme,  a  lélektani  működések vagy normálisak, a normákat tartók vagy
   abnormálisak, azaz a normákat nem tartók. Egy nem anyagi dologra olyan
   fogalmakat húzunk rá, amik a testi működésre jellemzőek.

   YA:  Ki  képzi a normákat? Ha egy adott társadalomban a többség téved,
   akkor  ott  egészséges  embereket  tarthatnak betegnek, bélyegezhetnek
   meg?

   VJ:  Pontosan így van... A boszorkány üldözések. Az a vehemencia, az a
   düh...   ahogy  üldözték  a  boszorkányokat,  hát  azt  egy  rögeszmés
   tébolynak   is   tarthatnánk.   Az  állítólagos  boszorkányokat  pedig
   tarthatnánk   normális  embereknek,  akik  szerettek   összejönni   és
   szórakozni.

   YA:  Elképzelhetőnek  tartasz  boszorkányságot,  mágiát  a szó eredeti
   értelmében?

   VJ:  Az  az igazság, hogy ezt nem tudom. Amit nem tudok, arról viszont
   nem  szívesen  beszélek... Kívül esik azokon a logikai kereteken, amit
   meg tudok fogni.

   YA:   Jó,   maradjunk   a   szakterületednél.   Mi   a  véleményed  az
   elektrosokkról?

   VJ:  Alkalmazzák.  Nagyon-nagyon  szűk alkalmazási területen és okkal,
   tehát rendkívüli esetben szabad csak alkalmazni, de akkor életmentő...
   például  a katatóniás állapotnál, amely kiszáradáshoz vezethet. De más
   állapotokban,   akár   szkizofrénia   más   állapotaiban   is  én  nem
   alkalmaznám.  Azért  nem,  mert  memóriát,  figyelmet károsító hatásai
   vannak,  de  azért  sem,  mert  a  "beteg"  ekkor semmit sem ért meg a
   "betegségéből"...  Az pedig nagyon fontos, hogy a "betegség" lezajlása
   után  megértse,   hogy   mi  történt  vele. Ha kiradíroznak valamit az
   agyából,  akkor  azt  nem fogja megérteni. Az utóvéd harc azért sajnos
   még folyik...

   YA: Mi a lélek? Mik vagyunk? Mi a mag? Van magasabb rendű szellem?

   VJ: Ez így túl általános... Valamifajta nagyon ősi tudás vulkánszerűen
   tör  ki  egy-egy  pszichózisban.  Valahol  a  túlélés lehetősége ez...
   Genetikailag   ugyanaz   a   génkombináció   felel  a  zsenialitás,  a
   kreativitás képességéért és az őrületért. Va lamifajta mozaik formában
   vannak, de hogy egy egyénben melyik oldalra billen a mérleg, az már az
   egyéni sors kérdése. De nagyon ősi erők törnek fel, működnek...

   Köszönjük Vas Józsefnek, hogy gondolatait megosztotta velünk.

                     Duna Televízió * DunaText * Y-akták
                    1996. július 24. - 1996. augusztus 7.
Google
 
Web iqdepo.hu
    © Copyright 1996-2024
    iqdepo / intelligence quotient designing power - digitális kultúrmisszió 1996 óta
    All rights reserved. Minden jog fenntartva.