Dimenzió #14

Y-akták - Tele Fiction Magazin

(paratudományok)

   Sánta Csaba:
                           A TORINÓI HALOTTI LEPEL
                              Fénykép a lélekről

   Két  évvel  ezelőtt  kaptam miskolci barátaimtól egy fénymásolt képet.
   Egy  arc,  amely mondani akar valamit - gondoltam rendszeresen, amikor
   az  Íróasztalom  sarkába  dobott papírlapra néztem. Mindig más volt, s
   mindig  kifejezően  más.  Naponta jutott a képre néhány percem, olykor
   egy-egy  "lopott"  félórám  is.  Aztán  a  kép felkerült a falra... az
   Íróasztalom  sarkából az Íróasztalom fölé. Egy-egy pillantás ma is jut
   a képre... Beszélgetünk.

   Az Íróasztalom fölé helyezett fénymásolt kép eredete az a lepel, amely
   dr.  Yves  Delage  agnosztikus  (idealista  ismeretelméleti  tan híve,
   véleménye   szerint  az  objektív  világ  teljes  megismerésének  elvi
   korlátai  vannak)  tudós  -  a  francia  tudományos  akadémia  tagja -
   meghökkentő  állítása  szerint az az anyagdarab, amely a szent torinói
   lepel  néven  vált  ismertté,  Krisztus  eredeti  halotti leple. A 19.
   század  végén  a  Vatikán  nyilatkozatban  mondta  ki,  hogy  egyetlen
   relikvia  sem  tekinthető  eredetinek.  Az  arc pedig változik: mindig
   beszélni,  kifejezni  akar  valamit  - meglepve fizikus énemet is. Mit
   mond?! Ki mondja?!

   A   torinói   lepel   egy  4,36  méter  hosszú  és  1,1  méter  széles
   halszálkamintásan  szövött  lenvászon  kendő. Felszínén egy mezítelen,
   szakállas emberi alak halvány, sárgásbarna lenyomata látható. Sötétebb
   foltok  -  vérnyomok  -  is vannak a leplen. Ezek elhelyezkedése külön
   jelzéssel  bír:  a  fej,  a  csukló, a láb és a bordák tájékán. A feje
   körül valamilyen koszorút viselt.

   A  leplet - amely a 15. századtól a savoyai hercegek tulajdonában volt
   -  egy  ezüsttel  keretezett ereklyetartóban, fahengerre göngyölítve a
   torinói   Szent   János   (Sainte   Chapelle)   székesegyház   királyi
   kápolnájában őrzik.

   A  lepel  oldalait  két  8,3  cm  széles  csík erősíti - az eredetihez
   hasonló  anyagból. Hátsó oldalát alátétanyag fedi. E két szegélycsíkon
   és az alátéten kívül idegen elem még a lepel két szélén egymás mellett
   elhelyezkedő,  háromszögekre emlékeztető foltok. Az ok: 1532. december
   3-a   viharos  éjjelén  tűz  keletkezett  a  franciaországi  Chambréry
   várkápolnájában,   ahol   akkor   őrizték   a   leplet.   A   forróság
   megolvasztotta  a relikviatartót, s az olvadt ezüstcseppek több helyen
   kiégették  a  leplet,  hiába  mártották  azt  rögtön vízbe. A lyukakat
   "megfoltozták",  az  égésnyomokat  és  a vízfoltokat azóta is gondosan
   figyelemmel kísérték, kísérik.

   1578-ban  a savoyai herceg udvartartásával és a lepellel együtt átkelt
   az  Alpokon  és Piemont-ba telepedett le. A leplet ekkor helyezték mai
   helyére,  a  torinói  katedrálisba.  (A  II.  világháborút ugyanitt, a
   pincében  töltötte.) 1983-ig Itália exkirálya, Savoya hercege, Umberto
   rendelkezett a lepel felett. Ő adományozta a Vatikánra.

   A  lepel  kezdetektől  furának  tetszett,  ám  az  igazi meglepetéssel
   1898-ban  szolgált.  Ekkor a torinói Secondo Pia ügyvéd, a fényképezés
   hőskorának  lelkes  amatőr  fotósa  engedélyt  kért  és kapott a lepel
   lefényképezésére.

   A fényképezés végrehajtásához emelvényt építettek, hogy a technikailag
   még  kezdetleges  és  ugyanakkor  terjedelmes  gépet  az oltár feletti
   ereklyetartó  magasságába  helyezhessék  el.  A  felvételt  -  a minél
   nyugodtabb  körülmények  elérése  érdekében  -  éjszaka készítették. A
   leplet  erős fényszórókkal világították meg a 20 perces (!) időtartamú
   expozíció  alatt. A lemezeket saját laboratóriumában Secondo Pia hívta
   elő.  A  negatívon  nem  homályos  körvonalak  jelentek meg, hanem egy
   tökéletesen  kiformált  emberalak.  Maga  a lepel volt a negatív: ha a
   negatív  lemezen  pozitív  kép jelenik meg, akkor a lefényképezett kép
   csak negatív lehet.

   Megdöbbentő a képmás anatómiai részletessége és valósághűsége. Tisztán
   látszik  a  haj,  a  bajusz  és  a  szakáll  körvonala, a szemöldök, a
   pofacsont,  az orr és a száj, a mellkas, a karok, a has és a has alatt
   egymásra  helyezett  kezek,  a  combok,  a  térdek  és  a lábszárak. A
   hátoldalon  is  megtalálhatjuk  a  test felépítésének minden fontosabb
   részletét  a  koponyától  kezdve  a  vállakon,  a  háton, a derékon, a
   tomporokon és a lábakon keresztül a pontosan kirajzolódó talpakig.

   A  képmás  részletei  nem  egyforma  "minőségűek":  vannak elmosódott,
   hiányos részek a tűzben elpusztult foltokon kívül is.

   Yves  Delage  professzor ekkor határozta el, hogy szeretné megfejteni,
   hogyan kerülhetett a lepelre a kép 500 évvel a fényképezés felfedezése
   előtt.

   Első próbálkozásként középkori festékanyagokkal kísérletezett, de arra
   a  következtetésre kellett jutnia, hogy a képet biztosan nem festették
   az anyagra.

   Ezután  abból  indult  ki,  hogy  az anyag valakinek a temetési leple:
   ilyen anyagot a 4. század előtt Palesztínában használtak erre a célra.
   A rajta látható foltokat - e feltételezés szerint - az ebben az időben
   általánosan használt temetési balzsam hagyta.

   A  leplen  lévő jelek arra is utalnak - bárkit is temettek benne el -,
   hogy kísértetiesen hasonló kínzásokon ment keresztül, és ugyanúgy halt
   meg,    mint   Krisztus.   Megkorbácsolták,   keresztre   feszítették,
   töviskoronát  tettek  a fejére, oldalát lándzsával döfték keresztül...
   Delage  doktor  azt  a  "meglepő"  kijelentést  tette,  hogy  az anyag
   Krisztus  halotti  leple. E merész kijelentése mellé igyekezett azt is
   hangsúlyozni,  hogy  következtetése  nem  vallásos  állítás,  sokkalta
   inkább  egy  történeti  tény  azonosításának  az  eredménye.  A  római
   katolikus   többségű  francia  Akadémia  visszautasította,  betiltotta
   Delage "eredményeit".

   A  lepel  történetében  30  évnyi  (el)hallgatási időszak következett.
   1931-ben,  a hercegi esküvő alkalmából tették csak ismét közszemlére a
   szent  leplet.  Giuseppe  Enrie hivatásos fényképész ekkor készített a
   lepelről  még  jobb  minőségű és még több részletet feltáró képeket. E
   képek  eljutottak  az  érdeklődő  tudósokhoz,  kutatókhoz  és  alapjai
   lehettek az újabb tudományos kutatás megindulásának.

   Pierre  Barbet  doktor,  törvényszéki  orvosszakértő  1932-ben  orvosi
   szempontból vizsgálta meg a képet. Több olyan felfedezést tett, ami az
   eredet  igazolására  ugyan  alkalmatlan,  ám  a  hamisítás lehetőségét
   kizárta.

   Barbet  doktor  első  észrevétele, hogy a szögek által okozott sebek a
   csuklókon   vannak  és  nem  a  tenyéren,  ahogyan  azt  hagyományosan
   ábrázolni szokták. E történeti tény felfedezése viszonylag friss volt,
   s vélhetően középkori hamisítók sem tudhattak róla.

   Ha  egy  szög  keresztülhatol  a  csuklón, akkor egy olyan ideget kell
   sértenie,  amelynek sérülése azt okozza, hogy a hüvelykujj akaratlanul
   visszahúzódik a tenyérbe. A leplen ennek nyoma szintén és egyértelműen
   kivehető.

   A  lepel  következő  vizsgálatára  1969-ben került ismét sor. Michelle
   Pellegrino  torinói bíboros érsek ekkor egy 11 tagú bizottságot bízott
   meg.

   Az  1969-es vizsgálat céljáról és eredményeiről keveset lehet tudni. A
   bizottság  1976-  ban  adott  ugyan  egy  jelentést a munkájáról, ám e
   jelentés tudományos értékkel nem bírt.

   1973-ban  már  lett  volna  lehetőség a lepel korának hozzávetőlegesen
   pontos  meghatározására  (Carbon-14  radioaktív  eljárással).  Umberto
   exkirály  engedélyezte  a  lepel  vizsgálatát,  bár  e  vizsgálat vélt
   veszélyei   miatt   kérte,  hogy  ettől  tekintsenek  el.  Hagyományos
   módszerrel  két  professzor Max Frei svájci törvényszéki orvosszakértő
   és  Gilbert  Raes  anyagszakértő  Belgium  ghenti  egyeteméről kezdett
   kutatásokba.

   Első megállapításuk szerint a kép teljesen felszíni, az anyagrostoknak
   csak a legfelső rétegét érinti. Semmilyen festékanyag nem látszik, még
   a  mikroszkóp  alatt  sem.  Lényegében  megerősítették  Delage  doktor
   korábbi állítását.

   Frei  professzor  pollenanalízist  végzett  a  leplen,  s 48 különböző
   virágport  sikerült  elkülönítenie.  A lepel legtöbb virágporszemcséje
   Franciaországból  és  Észak-Itáliából  származott.  Viszont hét pollen
   olyan  sót  kedvelő  virágtól  eredt,  amely  általában  a Holt-tenger
   környékén  és  Palesztina más részein honos. Még ez sem bizonyíték, ám
   már alapos tudományos gyanú!

   Gilbert Raes professzor a lepel anyagát vizsgálta, szálminta-analízist
   végzett.   Az   eredmény   a   lepel   ókori,   közép-keleti  eredetét
   bizonyította.

   1974-ben  újabb "forradalmi" eredmények születtek. Az USA légierejének
   kutatói,   John  Jackson  és  Eric  Jumper  egy  "VP  8"-nak  nevezett
   képanalizátorral  "letapogatta"  a  lepel  képét.  A számítógép ezután
   megrajzolta  a  leplen  lévő alak élethű, háromdimenziós modelljét. Ez
   az,  ami gyakorlatilag lehetetlen! A "VP 8" csak valódi háromdimenziós
   objektumokat  tud  reprodukálni,  kétdimenziósakat  - mint a fénykép -
   nem... (!)

   1977-től  újabb  kutatások  kezdődtek.  Az engedélyek megszerzése után
   1978.  október  8-  án  36 tudós 72 új típusú műszerrel látott a lepel
   kutatásához.  Ray  Rogers  ismét  kizárta  a ráfestés lehetőségét. Sam
   Pellicoli  a  kép  eredeteként  hírtelen, erős sugárzást igazolt. John
   Heller doktor a lepel foltjairól mutatta ki, hogy azok vérfoltok. Apró
   kristályokat  talált  a  szálak között, melyek a sok éves átalakuláson
   átment  hemoglobin  (vörös  vérfesték) maradványai. Robert M. Haralick
   professzor  1983-ban  a leplen látható arc szemhéján eltört pénz alakú
   mintázatot talált, Poncius Pilatus érmék lenyomatával.

   1980.  szeptemberében dr. Walter C. McCrone vegyész "cáfolta" az előbb
   említett   vizsgálatok  "eredményeit".  Bejelentette,  hogy  ő  talált
   festéknyomokat is...

   Egyetlen  közvetlen  bizonyítékunk  sem  létezik.  A leplen lévő jelek
   pontos  orvosi  bizonyítékát adják annak, hogy ez egy halotti lepel, s
   akié   volt,   azt   keresztre   feszítették.   De   hogyan  került  a
   háromdimenziós   negatív   kép   a  lepelre?!  Sugárzás  hozta  létre?
   Rendben...   Mi  okozta  -  akkor!  -  a  sugárzást?  Megválaszolatlan
   kérdések.

   A  képről az arc rám mered... ismét mondani szeretne valamit... lehet,
   hogy   bemutatkozni  szeretne,  feloldani  lélek  fényképének  e  nagy
   titkát...

                     Duna Televízió * DunaText * Y-akták
                      1996. május 29. - 1996. június 12.
Google
 
Web iqdepo.hu
    © Copyright 1996-2024
    iqdepo / intelligence quotient designing power - digitális kultúrmisszió 1996 óta
    All rights reserved. Minden jog fenntartva.