Sánta Csaba:
A TUDAT - KRISNA - FILOZÓFIÁJA
Ő Isteni Kegyelme A. C. Bhaktivedanta Swami Prabhupáda szellemi
útmatatásai szerint.
Ki vagy Te? A tested vagy? Vagy valami ennél is "finomabb"? Tudod,
hogy ki vagy, vagy csak gondolod, hogy tudod? Mai társadalmunkban
(szinte) tabuvá tett téma az érdeklődés valódi, magasabb rendű
önvalónk iránt. Helyette időnket arra használjuk, hogy a testről
gondoskodjunk, díszítsük és dédelgessük. A civilizáció egy helyben áll
egy lelki mozgalom nélkül. A lélek mozgatja a testet, az élő test
mozgatja a világot. Lélek nélkül a test mozdulatlan, vagyis halott.
Már a Védák - mely irodalmi művek a Kr. e. III-II. évezredben
keletkezett rituális és jogi tárgyú Írások - gondolataiban is
találkozhatunk a kétely, a szkepszis nyomaival: "Ki tudhatja biztosan,
honnan keletkezett, honnan való ez a világ, hiszen az Istenek is
későbbiek, mint a világ teremtése!".
Az Upanisádok - a védikus irodalom befejező része, Kr. e. VI. század -
soraiban már (egyfajta) válaszra is lelhetünk, amely szerint a végső
valóság meghatározhatatlan, csak misztikus beleéléssel ragadható meg,
ésszel és szavakkal nem. Ma a fizikában határozatlansági relációkban,
valószínűségi függvényekben állítjuk ugyanezt...
Az Upanisádok szerint a világ lényege, a brahman azonos az ember
énjével, az atmannal. A megismerés egyetlen helyes módja az, hogy az
atman azonosul a brahmannal, az én felolvad a világ szellemi
lényegében. Ezt a világlényeget, a végső valóságot azonban elzárja
előlünk a jelenségvilág látszata; az anyagi világ csak maya, illúzió,
amely fátyolként rejti el a brahman valóságát. Ezidőtájt a létet úgy
tekintették, mint szenvedéssel teli és mulandót. A halál és születés
örök változásában mindig újabb szenvedések keletkeznek. Az élet külső
javai értéktelennek tűnnek az örökké létező brahmannal
összehasonlítva.
Megszületik a vágy a megváltás után (móksa), amely nem más, mint az
újraszületések körforgásából való megszabadulás. A cselekedetek az
újraszületések okai és kötelékei, ezért még a jó cselekedetek sem
vezetnek megváltáshoz. A helyes út a cselekvés és a vágy visszatartása
(aszkézis). A tudás nélkül azonban ez önmagában terméketlen marad.
Az élet elsődleges szükséglete az elveszett lelki azonosságunk
megtalálása. Az anyagi tettektől való elkülönülést a lelki tettek
eredményezik, nem pedig az anyagi tétlenség. A lelki tevékenység
valódi életünk aktiválása. Ám tudhatjuk-e, mi is a lélek?!
Az emberiség kultúratörténeti "hagyatékait" szemlélve azt
állapíthatjuk meg, hogy három nagy dolog irányította tudományos
létünket, világképeinket:
(1.) lelki, szellemi, meditatív gondolkodás;
(2.) ostoba, elvakult (elvakított) érzelmek;
(3.) anyagi, tapasztalati tudomány.
A felsorolás sorrendje időbeliségi sorrendet is jelöl. Egy új
megközelítés születése rendszerint nem törölte a régi módo(ka)t, bár
sokszor ebbe az irányba terrorisztikus módon is törekedtek.
(Egyes történeti utalások szerint a mai civilizáció előtt élt már
civilizált társadalom Földünkön - Atlantisz, Alphard... Nyugalom és
Szellem.)
E három irányító erőből az elsőt és a harmadikat tartjuk érdemesnek
arra, hogy tovább gondolkodjunk rajtuk. Természetesen gondolkodni csak
mai formájukon, mai örökségeiken tudunk.
"Anyagi tudatunk" kötöttségeit jól ismerjük, mindennapjaink során
ragaszkodunk
- az anyagi testünkhöz (ösztön),
- rokonainkhoz, szülőföldünkhöz (identitás - azonosság),
- az anyagi javakhoz, az anyagi tudományhoz ("fegyver" a természetes,
Darwini szelekcióhoz),
- formulákhoz és rituálékhoz (az elviselhetőség igénye - szenvedünk).
"Szellemi tudatunk" vizsgálatát ma már kulturális hagyatékhoz kell
kötnünk: vallási, filozófiai rendszerek.
Az Y-AKTÁK mostani számában a "szellemi tudat" elemzését a Krisna-
tudatosság modelljén kívánjuk érzékeltetni. A Krisna-tudatosságról
állíthatjuk azt is, hogy egyszerre vallás, filozófia és tudomány, s
azt is, hogy egyik sem, hiszen egyetemességével akár bármelyik fölött
állhat.
A Krisna-tudat Írásos alapját a Védák adják, alapművüknek a Bhagavad
Gita tekinthető.
Krisna - azt jelenti: Isten. Amikor érdekelni kezd bennünket a tudás:
"Mi az én kapcsolatom Istennel? Mi az élet célja?" - akkor Krisna-
tudatosnak neveznek.
A Krisna-tudat már eleve ott van mindenkinek a "szívében", de
anyagilag feltételekhez kötött világunkban ezt elfelejtjük. A Hare
Krisna mahá-mantra vibrálásának folyamata - Hare Krisna Hare Krisna,
Krisna Krisna Hare Hare, Hare Ráma Hare Ráma, Ráma Ráma Hare Hare -
újjá éleszti a Krisna-tudatot.
Egy Isten van, s egyetlen természetnek a törvényei, és mi mindannyian
e természetnek a törvénye alatt állunk. Istenről alkotott fogalmaink
nagyon sokfélék, változatosak: A gyerekek sokszor egy fehér szakállú
öregemberként képzelik el, a felnőttek láthatatlan szellemi erőként,
az univerzumként vagy önmagukként (?!) gondolnak rá.
Isten - aki megtestesíti az erőt, a hírnevet, a gazdagságot, a tudást,
a szépséget, a lemondást - számtalan kapcsolatban áll sok-sok hívével,
és e kapcsolatok alapján nevezik Őt bizonyos neveken.
A Krisztus-tudat szintén Krisna-tudat! (A Krisztus szó a görög
Christos szóból ered, ami azt jelenti: "a felszentelt". Christos a
Krisna szó görög változata.) Isten minden kultúra nyelvén eljuttatja
üzenetét - Védák, Biblia, Korán, ... - megadva a megértés és a
választás (elfogadás) lehetőségét. Az "Írások" terjesztése tanítványi
láncolat útján történik, ha ez megszakad, akkor Isten újból indít
egyet.
A vallás azt jelenti: ismerni Istent és szeretni Őt. Ma a nevelés
hiánya (pontosabban: más "értékekre" való irányultsága) miatt senki
sem ismeri Istent, s hogyan beszélhetnénk akkor az iránta érzett
szeretetről? Az embereket kielégíti, ha csupán elmennek a templomba és
imádkoznak. Ezt csaló vallásnak nevezik, mert célja nem megismerni és
szeretni Istent, hanem személyes hasznot húzni belőle.
Mai "anyagi tudatú" világunkban tudáson hitünk nagyképű képviseletét
szoktuk érteni, bár ha erre figyelmeztetnek minket akkor rendszerint
duzzogunk, megsértődünk... kikelünk magunkból.
Hol vettük fel hát a nagyképűség koloncát magunkra? Az intést megkapta
az ember is - és most egy európai emberhez közelebbi forrásból
idézünk: "A kert minden fájáról egyél. De a jó és gonosz tudásának
fájáról, arról ne egyél; mert a mely napon ejéndel arról, bizony
meghalsz." (Biblia, Mózes I. könyve 2:16-17.) És Éva evett... és Ádám
evett... és azóta mindannyian eszünk... Meghaltunk. Az élet börtönének
dohos celláit járjuk sorra életeinkkel, s minderről nagyképűségünk
vakító fényétől még tudomást sem szerzünk.
A természet a valószínűbb állapot felé halad, az élővilág és
"koronája", az ember ellenben látszólag nem. (Tom Stoiner Információ
és az univerzum belső szerkezete című munkájával érdemes egybevetni,
Springer Hungarica, Budapest, 1993.) Magyarázat kereshető,
beszélhetünk negatív entrópiáról, sőt akár le is "hülyézhetjük"
fölvetésünk okán önmagunkat, netán valamely más, de azért még
tudományt művelő embertársunkat. Azonban mikor vesszük észre, hogy ez
egy időzített bomba, s peregnek a másodpercek?! A tudásnak, a
kollektív memória civilizációs batyujának ára van... rohanó
hétköznapok, alkohol, drog, magány, hajtás, hajtás, hajtás...
Az élet értelme az élvezet. Az emberek az életnek most egy hamis
szintjén vannak, ezért ahelyett, hogy élveznék az életet szenvednek.
Mindenhol csak a létért való küzdelmet látjuk. Mindenki küzd, de mi az
élvezet a végén? Csak küzdenek és meghalnak...
Ezt az emberi létformát nem azért kaptuk, hogy keményen dolgozzunk,
mint az állatok, hanem hogy elérjük az élet legtökéletesebb szintjét.
Ha nem akarjuk ezt a tökéletességet, akkor nagyon sokat kell
dolgoznunk, mert erre kényszerítenek a természet törvényei.
Kedves Olvasóink!
Arra szeretnénk kérni Önöket, hogy az Y-akták mostani számában
érintett Krisna- tudatosságról Írják meg gondolataikat magazinunknak.
Mit gondolnak a különböző kultúrák találkozásáról? Elfogadhatóak e a
ma embere számára ezek a gondolatok? Miért igen, vagy miért nem? Önök
hogyan vélekednek a Krisna-tudatosságról: szekta, vallás, filozófia,
tudomány? Volt személyes élményük, Ön vagy családtagja csatlakozott
esetleg ténykedőleg is? Mit gondolnak a lélekről? Kutatható Önök
szerint?
Kérjük, hogy levelük megírása előtt gondolkodjanak el azon is, hogy
mit jelenthet két kultúra találkozása akkor, ha az egyik eredete nem
földi lenne... egy másik univerzum, vagy mondjuk egy "párhuzamos"
világ. Mennyire értenénk meg őket? Mennyire értenének Ők meg minket?
Lehet-e (részben ennek következményeként) egy kultúra érdeke az, hogy
egy másik kultúrát "befogadjon", de legalábbis kommunikálni próbáljon
vele? Vagy józanul csak ezt teheti? De akkor miért teszünk mást?!
y-aktak@freemail.c3.hu
csabarex@mail.agria.hu
Postacím: Sánta Csaba, 3301 Eger, Pf.: 538.
"SUMMARY"
A person is born and they... go to school... get a job... get
married... have a family... continue to work... retire... die. Is this
all there is to life? There must be something more to life than this,
but where do we go from here? What is our purpose? What is our
destiny? How can I be fulfilled and have the emptiness of my life
filled with true meaning?
,,,,, The Master answered and said, "Once there lived a village of
creatures a long the bottom of a great crystal river. The current of
the river swept silently over them all - young and old, rich and poor,
good and evil, the current going its own way, knowing only its own
crystal self. Each creature in its own manner clung tightly to the
twigs and rocks of the river bottom, for clinging was their way of
life, and resisting the current what each had learned from birth. But
one creature said at last, 'I am tired of clinging. Though I cannot
see it with my eyes, I trust that the current knows where it is going.
I shall let go, and let it take me where it will. Clinging, I shall
die of boredom.' The other creatures laughed and said, 'Fool! Let go,
and that current you worship will throw you tumbled and smashed across
the rocks, and you will die quicker than boredom!' But the one heeded
them not, and taking a breath did let go, and at once was tumbled and
smashed by the current across the rocks. Yet in time, as the creature
refused to cling again, the current lifted him free from the bottom,
and he was bruised and hurt no more. And the creatures downstream, to
whom he was a stranger, cried, 'See a miracle! A creature like
ourselves, yet he flies! See the Messiah, come to save us all!' And
the one carried in the current said, 'I am no more Messiash than you.
The river delights to lift us free, if only we dare let go. Our true
work is this voyage, this adventure.' But they cried the more,
'Saviour!' all the while clinging to the rocks, and when they looked
again he was gone, and they where left alone making legends of a
Saviour. ,,,,,
Source: Richard Bach - Illusions
Duna Televízió * DunaText * Y-akták
1996. május 15. - 1996. május 29.