Sánta Csaba:
ÖSZTÖN ÉS KULTÚRA
E számunk készítése során több helyen felhasználtuk Benedek István Az
ösztönök világa című könyvét - Minerva, Budapest, 1987.
Az Y-akták ötödik számában az ösztönök és a kultúra kapcsolatait
vizsgáljuk...
Az ösztönrendszer létfenntartási tapasztalatainkat sűríti: alapvetően
öröklött, célirányos viselkedésformák megjelenése. Az ösztönök
eredendően az élet lehetőségére, léte esetén kihívásaira adott
létigenlő válaszok összessége, beleértve ezen válaszok
kapcsolatrendszereit is. A kultúra mi magunk vagyunk... meghatározó
ösztöneinkkel és környezetünkkel együtt.
Jean Jacques Rousseau (1712-1778) az ember olyan szabad természeti
állapotát tételezi fel, amelyben az ember teljesen az érzéseire
hagyatkozva mint erős, magányos egyén él teljes természeti rendben. A
társadalmi bajok forrása, ami az ember önmagával való
meghasonlottságával jár együtt: az elmélkedés.
ÖSZTÖN
Érzelmek
(1.) Művészetek
(2.) Hitvilág - Vallások
(3.) Tudomány
Gondolatok
KULTÚRA
Rousseau az önszeretetet (amour de soi) tekinti alapvetőnek, a többi
érzést ebből vezeti le - elsőként az együttérzést. Ezekből a
viszonyrendszerekből alakulnak ki a primitív társadalmi rendszerek,
amelyek a fennálló egyenlőséget és szabadságot nem sértik.
A kultúra és a társadalmi formák fejlődésével a természetes egyenlőség
felbomlik, az eredendően jó önszeretet átalakul önzéssé (amour
propre). A tulajdonviszonyok kialakulása (munkamegosztás,
magántulajdon) az embereket konkurenciaharcra kényszeríti.
George Simmel (1858-1918) a "kultúra tragédiáját" abban látja, "hogy
egy lény ellen irányuló megsemmisítő erők éppen magának ennek a
lénynek a legmélyebb rétegeiből származnak".
Az élet kiszélesedésre, újrateremtésre, növekedésre, majd saját
halandóságának meghaladására törekszik. Aktív kapcsolatban áll
környezetével, amely számára teret és határt szab. Szociális-
kulturális formákat alakít ki, amely formák kibontakoztatják saját
törvényszerűségeiket. Egyidejűleg tartós, pusztító konfliktus
keletkezik: az objektív formák akadályozzák az élet továbbfejlődését,
saját törvényeiket igyekeznek rákényszeríteni.
Platón - eredetileg Arisztoklész - (Kr.e. 427-347) elképzelése szerint
a lélek három részből áll. Legfelül a fejben helyezkedik el az
értelem. Az embernek ez a része isteni eredetű, s azért függ össze a
fej csupán a keskeny nyak révén a törzzsel, hogy az isteni rész ne
keveredjék a halandóval. A törzset a rekeszizom két részre osztja: a
felső üregben helyezkednek el az érzelmek és indulatok, székhelyük a
szív; az alsó részben a szenvedélyes vágyak - ma úgy mondanánk:
ösztönök -, székhelyük az ágyék vagy a máj.
A léleknek e hármas tagozódáson alapuló működését Platón a híres
szárnyaskocsi példázattal illusztrálja. "Hasonlítsuk a lelket egy
szárnyasfogat és hajtója egybeforrott erejéhez." A fogat kocsisa az
értelem, a két ló közül az egyik nemes paripa, amely igazság- és
szépségvággyal telten, mértékletesen, engedelmesen, de bátran húzza a
kocsit. A másik idomtalan jószág, dacos, hiú, engedetlen, tüzes vérű,
alig fékezhető. Nehéz dolga van az értelemnek, amikor ezzel a
fenevaddal bírni akar.
A lélek lényege eszerint az a küzdelem, amit az egymással ellentétes
erők - a két ló - fejtenek ki. A két ló a kocsi hajtójának kezében van
ugyan, a kocsis azonban nem irányítja őket kénye-kedve szerint.
Éspedig azért nem, mert a kocsis egybeforrott a szárnyasfogattal,
részese annak az egységnek, amit a két lóval együtt alkot. Nem
kívülálló, szabad hatalom, amely könnyedén megbirkózik a szilaj vágyak
fickándozó csikajával, ellenkezőleg: saját magát is ugyanazon cél felé
hajtja Erósz (a szerelem istene a görög mitológiában), s csak nehezen
tud lemondani arról, hogy a szilaj csikó vágyát teljesítse.
Arisztotelész (Kr.e. 384-322) az első, aki külön könyvet szentelt a
lélektannak, s könyvének legelső lapjain mindjárt hangsúlyozza, hogy a
lelki folyamatok anyaghoz kötött sajátosságok. A test, az anyag
tartalmazza azt a lehetőséget, hogy éljen; valójában élni csak akkor
tud, ha rendelkezik azzal a "teljesültséggel", amit Arisztotelész
entelecheiaanak (lényeg, valóság, teljesség, teljesültség, célkitűzés,
megvalósulandó vagy megvalósult cél) nevez. A lélek a test
entelecheiája, tehát a test csak akkor tölti be feladatát, ha a lélek
képesíti erre. Maga a lélek azonban mégsem anyag, hanem: fogalom és
forma.
Platón szerint az állatnak és növénynek is van lelke: a növénynek
pusztán "vágyódó lelke", az állatnak már indulata, az embernek
ezenkívül értelme.
Arisztotelész tanítása hasonló: A növény lelke tenyésztő lélek, ennek
feladata a nemzés és a táplálkozás. Ez a lélek első és legáltalánosabb
képessége, állatban és emberben ugyancsak megtalálható. A állatnak
ezenfelül érzékeléssel is kell rendelkeznie, mert különben nem volna
képes helyének célszerű változtatására. Ezenkívül az állatban megvan a
törekvés képessége: vágy, indulat, érzelem, akarat. Az emberi léleknek
mindezen felül van még egy része: az ész vagy értelem.
Aquinói Tamás (1224? -1274) gondolataival ketté választja a test és a
lélek egységét. De nemcsak a testet választotta kategorikusan el a
lélektől, hanem az emberi lelket is az állatitól, mondván, az állatnak
csak "járulékos" lelke van, amely mintegy hozzátapad a testhez, az
emberi lélek viszont "önmagában létező". S nemcsak minden egyes emberi
lelket származtat külön-külön az istentől, hanem az ösztönt is külön
az isten által minden emberbe beleoltott (instingált) hajlamnak
tekinti. Arisztotelész nyomán a léleknek három rétegét különíti el: a
táplálkozó, érzékelő és értelmi részt.
Friedric August Carus egy "dinamikus lépcsőzet" csúcspontjára állítja
az embert, akinek az alsóbb rendű állatokkal való hasonlósága az ősi
természeti egységből származik. Lélektani rendszerének alapja az
ösztöntan. Minden élet: törekvés. A kövek növekedése, a növény
rügyezése is egy hatalmas ösztön műve. Az ösztön célja a
tökéletesítés. Az univerzumot a célszerű világösztön tartja
harmóniában. Az ösztönös megnyilvánulások mélyén ősi ösztönök húzódnak
meg, ezek oszlanak azután tovább. Az ösztönös törekvés mindig
ellentétpárok formájában jelentkezik.
Carus besorolásában az anorganikus (élettelen) világ ösztönei:
nyugalom és mozgás, nehézség és vonzás, lét és változás. A
növényvilágé: anyagfelvétel és formaképzés, táplálkozás és növekedés.
Az állatvilágé: izgalom és izgatás, éhség és játék, élvezetvágy és
rombolás, szerzés és elszórás. Az állatot ellenállhatatlanul taszítja
az ösztöne, az embert csak biztatja, de a tudat és az akarat féket
vethet rá. Az embernél az ösztönös folyamat három lépcsőből áll: (1.)
hajlama van valamire, (2.) szeretné azt, (3.) akarja. Vagyis kezdetben
pusztán az ösztön működik, azután fellép az értelem, végül
összekapcsolja ezeket az akarat.
Jean-Babtiste Antoine de Lamarck (1744-1829) egész lélektana a
fejlődéselméleten alapszik. Az embernek nem lehet semmi olyan
"felsőbbrendű" tulajdonsága, amely ne illeszkednék szervesen bele az
egysejtűtől származó természetes állati fejlődésbe. Minden lelki
sajátság gyökerét meg lehet találni az állatvilágban. A lelki élet az
idegrendszer működésének a következménye. Minden állati képesség
tisztán szervi jelenség, vagyis valamelyik szerv tevékenységének az
eredménye. Így természetesen az ingerlékenység, érzékenység,
intelligencia vagy a figyelem, gondolkozás, emlékezés és szenvedély
is.
MÍg Lamarck saját kutatásaiból és önnön intuíciójából építette fel az
egész rendszerét, addig Charles Darwin (1809-1882) segítségül vette
valamennyi természetkutatónak azokat az eredményeit, amelyek elméletét
támogatták. "A fajok eredete természetes kiválasztódás útján" (1859)
című művében végérvényesen feladja a fajok állandóságára vonatkozó
elképzelést: Minden élőlénynek több utódja van, mint amennyit a
fennmaradás szükségessé tenne. Ezek között vannak eltérő formák,
megváltozott tulajdonságokkal (variációk, mutációk), amelyek a létért
folyó harcban (struggle for life) érvényesülnek és jobban szaporodnak.
Ma már szokás az ösztönt "túlhaladott" kategóriának is tekinteni; az
ismert ösztönöket komplex mechanizmusoknak tartják, melyeknek
kiváltásában elsősorban a feltétlen és kisebb mértékben a feltételes
reflexek szerepelnek, hormonális és speciális érzékszervi hatásokkal
egybefonódva. Mielőtt azonban ezt a nézetet elfogadnánk célszerű az
ösztön és a reflex összehasonlításán elmélkedni...
Következő számunkban az ösztön fizikai, természettudományos jelentését
és paranormális vetületeit vizsgáljuk. Témánk a tér "társfogalma", az
idő lesz...
A reflex és ösztön közötti alapvető különbségek vázlatos
szembeállítása:
REFLEX
Mechanikus, passzív szervi működés.
Funkcionális fogalom.
Külső inger váltja ki.
A reflex parciális, egyszerű működés.
Pszichoid elemet nem tartalmaz.
Saját mechanizmusával az ösztönt szolgálja.
Fejlődésképtelen, megmerevedett.
ÖSZTÖN
Törekvés, aktív mozgató erő.
Energetikai fogalom.
Belső szükséglet váltja ki.
Az egész szervezet koordinált, bonyolult működését eredményezi.
Pszichoid elemet tartalmaz.
Az idegrendszer (tropizmus, reflex, értelem) mechanizmusait használja.
Filogenetikusan fejlődésképes.
Duna Televízió * DunaText * Y-akták
1996. április 17. - 1996. május 1.