Dimenzió #14

Y-akták - Tele Fiction Magazin

(paratudományok)

   Sánta Csaba:
                                TERÜNK TITKAI

   A   Magyar  Tudományos  Akadémia  Miskolci  Bizottsága  Mentálhigiénés
   Műhelye  által  megrendezett "Észhez térített tér" című előadássorozat
   apropójából...

   A  paranormális  tevékenységeket  szokás  a  lélek,  a  tér  és az idő
   misztikus  (rejtélyes,  titkos)  megnyilvánulásainak is tartani. Hans-
   Peter Waldrich Ezoterika című művében egy jogász véleményét is idézi a
   misztikáról: "elmeháborodottaknak való teológiai irányzat" (teológia =
   hittudomány).)

   Az  Y-akták  harmadik számában most a teret vizsgáljuk: testi terünket
   és  szellemi  terünket,  a  normalitás  és  a  paranormalitás  terét -
   kapcsolataikat.

   A   tér   mindennapi   fogalomhasználatunk   egyik   központi   eleme.
   Környezetünkben minden folyamatként zajlik le (infinitezimális világ),
   de  élményeinkben  csak elkülönült állapotokat (diszkrét világ) tudunk
   rögzíteni.  Immanuel  Kant  (1724-1804)  "A tiszta ész kritikája" című
   művében  a  teret,  az időt és az okságot a priori (a tapasztalatot, a
   tényeket  megelőző,  azoktól független) adottaknak tekinti. Amennyiben
   élményünk  "egyetlen" diszkrét világhoz köthető ("itt és most"), akkor
   térélményünk   van,  amennyiben  viszont  ezen  diszkrét  világok  egy
   sorozatához  (térélmények  egymásutániságának az élménye) időélményünk
   van.

   Már  csecsemőknél  megfigyelhető  a  tér  érzetének  a  megléte, ami a
   térlátás  és  a  térben  való tájékozódás genetikai programozottságára
   utal.  Egyszerre  figyelhető  meg  kötődés  az  anyához, a kapaszkodó,
   biztonságkereső  magatartás  (oknofil  személyiség)  és  az  élmény, a
   kaland   keresése,  a  környezet  fölkutatásának  az  igénye  (filobad
   személyiség).

   Egy   adott   tér  szerkezetének  megélése  és  e  megélés  milyensége
   közvetlenül  is  hat ránk. A kontrollálatlan (ellenőrizetlen), nyitott
   terek  szorongást  okoznak.  Ezt  a  szorongást  a  tér  tagoltságával
   oldhatjuk, azonban a térben való korlátozással fokozhatjuk is.

   Az  egyedüllétet,  a  bezártságot  létünk  veszélyeként  éljük  meg. A
   mindennapok   során  a  térből  történő  kizárás  a  közösségből  való
   kizáratást   jelenti   (pl.   börtön,   pszichiátria).   Lényegében  a
   kommunikáció,  a  másokkal  fönntartott  kapcsolat  és  párbeszéd adja
   létünk értelmét. Céljaink kitűzésére és az azokért folytatott "harcra"
   csak  időélményünk vitathatatlan valóságként történő elfogadása esetén
   lehet  elég motivációs (ösztönző) erőnk. Ennek fönntartásához pedig az
   szükséges, hogy a térélményeink sorrendjében folyamatosan megerősítsük
   egymást - rögzítve időélményeink szinkronizált (összehangolt) voltát.

   Minden csoport képződésében elsődleges szerepe a helynek van. A hely a
   csoportosulás  meghatározó tényezője. Egy csoport kialakulását második
   lépésben  az  együtt  mozgás jellemzi. A harmadik csoportosulási fokon
   megjelenik  a  tárgy, mint teljes értékű csoportformáló tényező. Ezt a
   fokot  a tárgy körüli összeverődés jellemzi. A helyet, a mozgást és a
   tárgyat  a  szabály megjelenése követi, mint csoportformáló tényező. A
   következő  szinten már megváltozik a csoportosulás elve: az egykorúak
   között   megjelenik  az  aktív  társas  viselkedés  első  formája,  az
   összedolgozás. A csoportra a tagolódás lesz jellemző.

   Egy  csoport, egy társkapcsolat stabilitását (állandóságát, erősségét)
   a következő események, élmények határozzák meg: (1.) A kapcsolatélmény
   azonossága.  (2.)  A  kapcsolat  folyamatossága. (3.) A társas alakzat
   határainak  tudata.  (4.)  Szerkezeti tagoltság, állandósult szerepek.
   (5.) Hagyományok.

   (Az  előző  két  bekezdés  forrása:  Mérei Ferenc Társ és csoport című
   könyve - Akadémiai Könyvkiadó, Budapest, 1989.)

   A   tér   szerkezete,   szerkezetének  kötöttsége  (meghatározottsága)
   befolyásolja  az  adott  térben  folytatható  kommunikációt.  A kötött
   szerkezetű   tér   viselkedésünket   módosító,  befolyásoló  szereppel
   rendelkezik.

   Az  olyan  tereket,  ahol a térszerkezet elősegíti a térben folytatott
   kommunikációt  szociopetális, szociocentrikus (csoportosító, a csoport
   összetartozását fokozó) térnek nevezzük. Amikor viszont a térszerkezet
   eltávolít,  kiszakít,  akkor  szociofugális  (csoportbontó,  a csoport
   összetartozását romboló) térről beszélhetünk.

   A  tér  pszichológiai  hatásai  és a pszichológósuk által vizsgált tér
   bemutatása   után   vizsgáljuk   meg,   hogy   mit   jelent  a  tér  a
   természettudományok körében.

   A   közvetlen   térélményünkre  épülő,  mindennapi  szemléletünket  is
   meghatározó  térmodell  az  Eukleidész  (Kr.e.  300 körül) által leírt
   geometrián  alapul.  Az eukleidészi térben dimenziónak (kiterjedésnek)
   nevezzük  a független irányokat. Például: Választunk tetszőlegesen egy
   irányt,   s   erre  merőlegest  állítunk.  E  két  irányt  dimenziónak
   tekintjük,  de  azon  irányokat,  amelyek  e  két  irányú  összetevőre
   fölbonthatóak már nem hívjuk dimenziónak.

   Az   eukleidészi  tér  és  dimenzió  fogalom  alapján  terünket  három
   kiterjedésben  éljük meg. Ennek ábrázolására az iskolai tanulmányaiból
   mindenki   számára  ismert  descartes-féle  koordinátarendszert  lehet
   például  alkalmazni.  (René  Descartes  (1596-1650) francia filozófus,
   matematikus, természettudós.)

   A  későbbiekben  kialakult  tudományos fölfogásoknál a tér modelljében
   két irányban történt változás.

   Egyrészről    a    modellből    következő    tulajdonságok   közül   a
   leglényegesebbek  -  több lépésben - kiválasztattak és általánosításuk
   útján  az  eredeti  modellre visszahatottak. Az eredmény több, sokszor
   már  nem  is  szemléltethető matematikai térfogalom kialakulása (pl. a
   hiperbolikus   vagy   ismertebb   nevén   a  Bolyai-Lobacsevszkij-féle
   geometria - Bolyai János (1802-1860), Nyikolaj Ivanovics Lobacsevszkij
   (1792-1856), Karl Friedrich Gauss (1777-1855) és Ferdinand Schweickard
   (1780-1859)  voltak  azok,  akik  egymástól függetlenül fedezték föl a
   geometriának ezt a fajtáját.)

   Másrészről  a  fizika  fogalomrendszere elért oda, hogy már nem tudott
   megelégedni   a   térben   lezajló  jelenségek  vizsgálatával,  hiszen
   kiderült,  hogy  e  jelenségek  egy  része  nem  a térben, hanem a tér
   változásaival együtt zajlik.

   Werner  Karl Heisenberg (1901-1976) határozatlansági relációja szerint
   bizonyos  fizikai  mennyiségpároknak  nincs  egyidejűleg meghatározott
   értékük,  Így  például  a  kvantummechanikában  a  hely és az impulzus
   egyidejűleg  határozatlan  mennyiségek.  Mindez  azt jelenti, hogy egy
   objektum  mozgásának leírására (szemléletünk három dimenziós fölfogása
   esetén!)  minimálisan hat dimenzióra van szükség... Az ilyen, háromnál
   több  dimenzióval  bíró  terek a fázisterek. A fázisterekkel analóg (a
   megítélés   szempontjából   egyező)  módon  használjuk  a  Hilbert-tér
   modelljét is. (David Hilbert (1862-1943) német matematikus.)

   Albert     Einstein     (1879-1955)     speciális     és     általános
   relativitáselméletei  már  a  tér  egészen  más megközelítéseit adják.
   Sikerült  kimutatnia,  hogy  a  mozgás  irányában a méreteket tekintve
   távolság-kontrakció   (rövidülés),   a   mozgó   órák  esetében  pedig
   idődilatáció  (megnyúlás)  lép  föl.  Mivel  e  két jelenség egymástól
   elválaszthatatlanul  játszódik le, Így a tér és az idő nem függetlenek
   egymástól, tér-idő kontiniuumot (folytonosságot) képeznek.

   Einstein  lényegében két gondolatból indult el. Egyik kiindulópontja a
   relativitás elve, vagy más néven a vonatkoztatási rendszerek általános
   érvényű  egyenértékűsége  volt.  A  relativitási elv következtében nem
   mérhető  abszolút  (mástól  nem  függő)  sebesség  és  a  fénysebesség
   kitüntetett   szereppel   bír:   egyrészt   minden  inerciarendszerben
   (tehetetlenségi vonatkoztatási rendszerben) állandó, tehát független a
   fényforrás mozgásától, másrészt a fénysebesség az elérhető legnagyobb
   sebesség, és mint ilyen véges.

   Einstein  másik  kiindulópontja  az egyidejűség relativitása volt. Van
   két  vonatkoztatási  rendszerünk  K1  és  K2,  amely  K1-hez  képest v
   sebességgel  halad.  A  K1 rendszerben egy időben, de különböző helyen
   lejátszódó események K2-ben különböző időben, helyen vannak.

   Mivel  bármely információ maximum a fény sebességével terjedhet, Így a
   téridő szemléltethető, leírható fénykúpok segítségével. A fénykúpok az
   időbeliség  határát  képezik: azt fejezik ki, hogy adott "itt és most"
   állapot  mellett  milyen  események  játszódtak le a múltban és milyen
   események következhetnek be a jövőben.

   Minden   megfigyelő   saját   fénykúppal   rendelkezik.  (Már  korábbi
   számainkban,  a mű- mezon eseténél utaltunk a saját tér és a saját idő
   létére!)  Valamely  megfigyelő  ténylegesen  bekövetkező  eseményeinek
   (világpontok) összessége világvonalat Ír le.

   A  világvonal állandóan kitüntetett állapota az "itt és most" esemény,
   a  megfigyelő  mindenkori  léte.  A megfigyelő a fénykúp "itt és most"
   állapotában  van. A jelen a fénykúpon kívül fekszik. A jelen eseményei
   az  "itt  és  most"  eseménnyel  térkapcsolatban állnak, ellentétben a
   fénykúpon belül elhelyezkedő események időkapcsolatával...

   A  térmodellek  következő  nemzedékét  a  fraktálok adják. A fraktálok
   egyesítik  a  geometriai  és a fizikai térleírási módokat. A fraktálok
   nem egész dimenziójú tér modelljeiként értelmezhetőek. A valós, létező
   tér jó közelítéssel fraktálok együttesének tekinthető.

   Fraktálok  képződésének  alapja  egy  érdekes  jelenség, a rekurzió. A
   rekurzió  egy  olyan  művelet, amelynek végeredménye egy másik művelet
   kiindulópontja  lesz.  Rekurzív  rendszer példája lehet egy olyan ház,
   amely nem téglákból, hanem házakból épül föl... Ha én egy ilyen házban
   élek  és  egy  falat  kibontok  a  házamból,  akkor az a fal a házamat
   fölépítő házakban is kibontásra kerül.

   A   rekurzív  rendszerek  vizsgálata  lehetőséget  adhat  az  egységes
   térelméletek   modell   befejezésére,   az   alapvető   kölcsönhatások
   rendszerezésére. Ilyen kutatásokat végez Stephen W. Hawking Cambridge-
   ben, vagy például az Y-akták szerkesztője Magyarországon...

                     Duna Televízió * DunaText * Y-akták
                     1996. március 20. - 1996. április 3.
Google
 
Web iqdepo.hu
    © Copyright 1996-2024
    iqdepo / intelligence quotient designing power - digitális kultúrmisszió 1996 óta
    All rights reserved. Minden jog fenntartva.