Dr. Kéri Katalin:
(Iskolakultúra, 1997/1., 109-110. o.)
EGY NYELVKÖNYV 1539-BŐL
Vives 1492-ben született Valenciában, de a családját tönkretevő
inkvizíció elől külföldre menekült. Németalföld lett új hazája, Brugge
és Leuven városában élte le élete nagyobb részét, 1540-ben itt érte a halál
is. Tanított egyetemeken, és nevelte mások kisgyermekeit. Tanítványai között
volt Margarita Valladaura, akit később feleségül vett; V. Károly fia,
Fülöp herceg, Montjoy Vilmos és az angol királykisasszony, Tudor Mária.
Barátja volt Erasmus, Thomas Morus, Budé, Thomas Wolsey és
Aragóniai Katalin, VIII. Henrik első felesége. [1]
Ahogyan Vives könyveit olvasom, gyerekeket látok. Rakoncátlan nebulókat,
akik az iskolában unatkoznak. Vásott kölyköket, akik lyukas diókkal és
lerágott csontokkal játszanak az utca porában. A humanista tudós elvezet
kora Európájába, írásait bújva megérint régenvolt tavaszok levegője. Munkái
megérdemelnék a magyar kutatók és fordítók figyelmét is, hiszen Erasmus és
Budé mellett kortársai őt tartották a humanista triumvirátus harmadik
tagjának.
A filozófiatörténészek Bacon és Descartes előfutárának tartják [2],
pedagógiai rendszeralkotóként pedig Comenius elődjének tekinthető.
Nyelvészeti munkái kapcsán a nagy salamancai grammatikus, Brocense emelhető
ki követői közül.
A reneszánsz-kor számos gondolkodója az eredeti források
tanulmányozásában látta a világ megismerésének kulcsát. Több humanista
fáradozott ezért olyan szövegválogatások és nyelvi segédkönyvek
összeállításán, melyek megkönnyítették a latin nyelv elsajátítását. Vives,
aki kortársaihoz hasonlóan helytelennek vélte a megcsontosodott skolasztikus
módszereket, életszerű és sokoldalú ismeretszerzésre vágyott, és hamar hátat
fordított a párizsi egyetemnek. Bár több írásában fejtegette a latin nyelv
fontosságát, ennél jóval messzebb jutott. Kiemelte - az elsők között
Európában - az anyanyelven való tanítás jelentőségét. Mivel a nyelvet úgy
tekintette, mint a kultúrák közötti közeledés lehetséges eszközét, katalán
elődjéhez, Raimundus Lullushoz hasonlóan az arab nyelv tanulását is
javasolta. Hitt abban, hogy muzulmánok és keresztények békét köthetnének, és
sorsukat egyesíthetnék, ha volna egy olyan nyelv, amelyet mindkét fél ismer.
Az ógörög és héber, mint a Biblia eredeti szövegeinek olvasását lehetővé
tevő nyelvek, szintén kiemelt helyen szerepeltek Vives írásaiban. "A
tanulmányok rendszeréről" című, terjedelmes pedagógiai munkájában lépésről
lépésre leírta az általa helyesnek tartott nyelvtanítás menetét. [3]
1538-ban Vives megírta élvezetes és pergő dialektusokból álló
nyelvkönyvét, az "Exertatio lingua latinae" (Latin nyelvi gyakorlatok) című
művet. A kötetet V. Károly császár 11 éves fiacskájának, Fülöp hercegnek
ajánlotta. A könyv bizonyos szempontból válasz volt Erasmus 1519-ben írott
"Colloquia" című nyelvkönyvére, melyet a szerző annyiszor kibővített, hogy a
végén a kötetet már nem lehetett tankönyvként használni. [4] Vives szerint
Erasmus "beszélgetései" túl csípősek, ironikusak voltak, és ezért vajmi
kevéssé segítették a gyerekek erkölcsi nevelését és nyelvtanulását. Ő maga
világos és egyszerű stílusban, kifejezetten a gyermekek fejlettségi
szintjéhez igazítva készítette el dialógus-gyűjteményét. Mindez, persze,
Vives eltérő jelleméből is következett, hiszen míg Erasmus energikus, éles
nyelvű férfiú volt, a valenciai humanistát mézszavú ("doctor mellifluus"-nak
hívták), csendes és visszahúzódó embernek ismerték kortársai. [5]
1539-ben jelent meg az általa írott nyelvkönyv, Bazelban, Robert Winter
nyomdájában. [6] Könyve megírásánál több ókori szerző műveit felhasználta,
az elemzők szerint például jól felismerhetőek benne a terentiusi nyelvi
fordulatok. Furfangos módon fűszerezte a hasznos (nyelvi) tudnivalókat olyan
érdekességekkel, melyek megragadhatták a gyerekek képzeletét. A dialógusok
olyan témákról szólnak, amelyek érdekelhették az akkori kisdiákokat. A
korábbi hagyományokkal szakítva Vives nem történeti hősökről szóló
olvasmányokat gyűjtött egybe, és nem is régi irodalmi művekből való idézetek
antológiája a kötet. Módszertanilag a legnagyobb görög filozófusok által
használt párbeszédes formát találta leginkább célravezetőnek.
A könyv dialógusai a XVI. század elejének kisgyermekét körülvevő világról
szólnak. A gyerekek mindennapjai, az iskolai tanítás, az utcai játék, az
otthoni légkör bemutatása tölti ki a nyelvkönyv lapjait. A szövegekben
szereplő kérdések az akkori diákok kérdései a világról; a jelenetek
résztvevői pedig a környezetükhöz tartozó emberek: szülők, tanítók,
cselédek. Vives világlátása, emberismerete, gyermekszeretete és páratlan
humora egyaránt megnyilvánul ebben a munkában. [7]
Manapság, amikor a nyelvkönyvek nagy többsége a nyelvtanulót körülvevő
világot tükrözi vissza, Vives könyvének tartalma cseppet sem tűnik
meglepőnek. Saját korában viszont rendkívüli újdonságnak számított. Óriási
hatása volt, számtalan kiadást megért. 1554-ben már Mexikóban is kiadták és
használták a könyvet, ahová egy Francisco Cervantes de Salazar nevű
szerzetes vitte magával úticsomagjában, egy katekizmus és egy grammatika-
könyv társaságában. [8]
Vives nyelvkönyve elérhető közelségbe hozza az 1500-as évek elejének
iskolásait. Karnyújtásnyira állnak tőlünk azok a diákok, akik Párizsból
visszatért társukat faggatják, és a valenciaiak büszkeségével fitymálják a
francia egyetemekről hozott híreket. Bekukkanthatunk polgárházak ablakán,
ahol húst, sajtot és almát tálalnak vacsorára, és csak üggyel-bajjal tudják
asztalhoz parancsolni az utcán hancúrozó gyerekeket. Bár sokszor hajlamosak
vagyunk azt gondolni, hogy régi korok gyerekei mások voltak, mint a maiak,
vélekedésünk nyomban megváltozik, ha kezünkbe akad egy, Vives könyvéhez
hasonló forrás. "Miért (nem játszunk), hiszen az iskolát játéknak (= ludus)
hívják?" nyaggatja idősebb diáktársát egy kisfiú a könyv lapjain, aki
labdázni, búgócsigázni szeretne a lecke magolása helyett. "Anyám! Mennyi
hangyát hoz Tuliolus az ábécés-könyvében!" kiált egy másik kisfiú a betűk
láttán, aki nem elég idős még ahhoz, hogy iskolába járjon. A dialógusok
szövegei szerint Vives idejében is a gyerekek többsége hasonlóképpen
vélekedett az iskoláról, mint manapság: aki már bent volt, kifelé
igyekezett, a kicsik képzeletében viszont ez a hely maga volt a menyország,
a káprázatos csodák birodalma...
JEGYZETEK
[1] Vives részletes életrajzával kapcsolatosan lásd: e cikk szerzőjének
tanulmányát: Juan Luis Vives élete és művei (In: Vivestől Kodályig,
Neveléstörténeti Füzetek 12. Szerk.: Balogh László; OPKM, Bp., 1993.)
3-11. o.
[2] Prat, Valbuena Angel: Historia de la literatura espa¤ola (Barcelona,
1981.) 6. o.
[3] Magyarul: Péter János: Vives Lajos Válogatott neveléstudományi művei
(Kézdivásárhely, 1935.) 66-71. o.
[4] Péter János: Erasmus nevelési eszméi (Gyulafehérvár, é. n.) 45. o.
[5] Guy, Alain: Historia de la filosofia espa¤ola (Barcelona, 1985.) 79. o.
[6] Juan Luis Vives: Obras completas I. Lorenzo Riber előszavával (Aguilar,
Madrid, 1947.) 208. o.
[7] A nyelvkönyv teljes magyar fordítása még nem készült el. Spanyolból
fordított, "Hazatérés az iskolából" és "Gyermekjátékok" című fejezetei
megtalálhatóak "A tudás kapui" című neveléstörténeti
szemelvénygyűjteményben (PSZM-Tárogató, Bp., 1995.)
[8] J. L. V.: Obras completas I. i. m. 213. o.