Dr. Kéri Katalin:
NEBRIJA, A HUMANISTA PEDAGÓGUS
Humanizmus és nevelés
A reneszánsz-kor évszázadai során megszámlálhatatlanul sok mű íródott a
nevelésről. A humanista pedagógiai gondolkodók ókori kéziratok között
búvárkodva újra felfedezték és értelmezték a régi görögök és rómaiak
neveléséről vallott felfogását. Egyetlen humanista sem tudta megkerülni az
ember nevelésével, testi-szellemi-lelki tökéletesedésével kapcsolatos
kérdéseket, valamennyien próbálták végigjárni (gondolatban vagy gyakorlatban
is) azt az utat, amely az új korszak új emberideáljának kialakításához
vezet. A humanista embereszmény a jó és értelmes polgár - miként az ókori
görög bölcsek műveiben -, aki Cicero és Quintilianus latin tudását igyekszik
elérni. A XIV-XVI. század fő pedagógiai kérdései tehát arra öszpontosultak,
hogy miként kell felnevelni az embert, hogyan lehet erkölcsössé és
sokoldalúvá tenni, hogyan tudja elsajátítani a klasszikus nyelveket. A
pedagógiai művek egyik része levél vagy értekezés formájában kifejtett
nevelési "kézikönyv" volt, ókori szerzők munkáiból vett számos idézettel.
Másik jelentős hányaduk pedig nyelvtanulást segítő szöveggyűjtemény,
lexikon, nyelvtani összefoglaló és tankönyv volt, amelyek főként a latin
nyelv elsajátítását szolgálták.
Nebrija és a spanyol humanizmus
Az olyan európai hírű világpolgárokon és tudósokon kívül, mint Vives,
Erasmus, Aeneas Piccolomini és mások, minden nép körében kiemelkedtek olyan
humanisták, akik ugyan nem voltak ismertek az egész kontinensen, ám országuk
kulturális reneszánszához jelentősen hozzájárultak. Az Ibériai-félszigeten
ilyen személyiség volt Antonio Nebrija (1444-1522), akinek életműve a
spanyol humanizmus kincsestára. Spanyolországba kis fáziskéséssel érkeztek a
humanista gondolatok, de a XV-XVI. század fordulóján az iszlám hódítókat
végképp kiűző, az Újvilág felé tekintgető országban is megújulás köszöntött
be a kulturális élet minden területén. A katolikus királyok alatt megindult
fejlődési folyamat részeként fellendült az irodalom, a művészetek és a
nevelés. Spanyol kutatók reneszánszról szóló műveikben kiemelik azt a
tradicionalizmust, amely egyetlen másik ország humanistáira sem hatott olyan
elemi erővel, mint a hispániaiakra. Ennek köszönhetően a Spanyolországban
kibontakozott humanizmus bizonyos érettséget mutatott. [1]
Spanyol földön csakúgy, mint Európa más országaiban a humanizmus
elsősorban a városi közép- és felsőbb osztályok tagjai között vált uralkodó
eszmeáramlattá. Az Ibériai-félszigeten is az uralkodói és főnemesi udvarok
valamint a virágzó egyetemek voltak a művelődés központjai. Ebben az
országban is jócskán akadtak művészeket és tudósokat pártoló mecénások
(világi és egyházi személyek egyaránt), sok volt azonban az olyan ember is,
aki vakbuzgó hite vagy tudatlansága miatt megrettent a változásoktól.
Nebrijának hosszú élete során volt alkalma a legkülönfélébb spanyolokkal
találkozni: volt nemzete által ünnepelt nyelvtudós éppúgy, mint az
inkvizíció által üldözött Biblia-magyarázó. A spanyol reneszánsz fényeiből
és árnyaiból neki egyaránt kijutott, egyes könyveit nem győzték elégszer
kinyomtatni, más műveiről viszont csendesen elfelejtkeztek... A mai kor
értékelése szerint nyelvészeti és pedagógiai munkái révén nem csupán a
spanyol, de az egyetemes kultúrtörténetnek is kiemelkedő alakja, akinek
életművéből kései tanítványai, a XXI. század küszöbén álló európaiak is
sokat meríthetnek.
Nebrija életútja
Antonio Martínez de Cala y Xarava volt az eredeti neve a spanyol
reneszánsz egyik legkiemelkedőbb tudósának, aki csak később vette fel az
Antonio Nebrija álnevet. Sevillától nem messze, Lebrijában született (a
település római neve Nebrissa Veneria volt) 1444-ben, és a Madrid melletti
Alcalá de Henaresben halt meg 1522-ben. [2] Gyerekként latin grammatikát és
logikát tanult, és 15 éves korában szülei Salamancába vitték, hogy a kor
legjobb spanyol tudósaitól tanuljon. Apoloniusz mestertől matematikát,
Arandától fizikát, Osmától pedig etikát tanult 5 esztendőn át, amikor is -
számos kortársához hasonlóan - elhatározta, hogy Itáliába utazik.
Visszaemlékezéseiben azt írta, hogy nem a jogi tanulmányok vonzották, amikor
a Bolognai Egyetemre beiratkozott, nem is az egyházi ösztöndíj vezette oda,
sokkal inkább az a vágy, hogy a régi latin szerzőkkel foglalkozhasson, és
filológiai tanulmányoknak szentelhesse magát. [3] Itáliában nem csupán
latin, de görög és héber tudását is elmélyítette azalatt a mintegy 10
esztendő alatt, amíg Róma, Padua, Pisa és Firenze egyetemeit járta. [4]
1470-ben a sevillai érsek hívására visszatért szülőföldjére, és Fonseca
püspök személyi titkára lett. E munkája lehetővé tette számára, hogy tudását
pallérozza, és tapasztalatokat szerezzen a latin nyelv oktatását illetően.
1475-ben a Salamancai Egyetemre került, ahol hamarosan elnyerte az akkoriban
megszervezett Grammatika Tanszék vezetői posztját. Ettől kezdve óriási
erőfeszítéseket tett, hogy az intézmény diákjai jobban megtanuljanak
latinul.
"Soha nem gondoltam volna, hogy Spanyolország minden
részén ennyire pusztít a barbárság, mely széltében-hosszában
elterjedt" [5]
- írta az elkeseredett tanár, aki 1481-ben kiadott egy könyvet a latin
nyelvtanulást megkönnyítendő, "Introductiones Latinae" címmel. A könyv,
melyben a kor új eszményének megfelelően, Nebrija egyszerű és tömör, a
diákok képzeletét megragadó formában írt, számos kiadást megért. E mű sem
változtatott azonban túl sokat az egyetemisták alacsony szintű nyelvtudásán,
és számos más, hosszabb-rövidebb terjedelmű nebrija-i könyv sem. A tudós
tankönyvszerző abban látta a kudarc igazi okát, hogy diákjai és tudóstársai
a saját anyanyelvük nyelvtani szabályaival sincsenek tisztában, így az
idegen nyelv tanulása során nincs mihez viszonyítaniuk.
1487 és 1504 közé eső alkotói szakaszában Nebrija hátat fordított az
egyetemnek, és egy korábbi diákja, Juan de Zu¤iga lett mecénása. Zalameában
Nebrija élete legtermékenyebb időszakát élte át, számos nyelvészeti munkát
alkotott. Az egyetemi oktatás terhei korábban energiája jelentős részét
lekötötték. Alkotásainak többsége nyugodt magányában született, ám e művek
születéséhez szüksége volt korábbi - oktatói - tapasztalataira. Spanyol-
latin szótárát (1495) és Castellano grammatikáját (1492) ma a spanyol
nyelvészet alfájának tartják, kortársai körében azonban nem arattak
osztatlan elismerést e művek. Nagyobb sikert hozott számára a Cisneros
kardinális körül kialakult kutatócsoportban való közreműködés, a Polyglott
Biblia szerkesztése. Szentírásmagyarázatai kapcsán viszont meggyűlt a baja
az inkvizícióval. [6]
1505 és 1507 között újra visszatért Salamancába, intenzív alkotói
munkássága azonban elvonta a tanítástól, többen nem nézték jó szemmel a
kiváló nyelvész ténykedéseit. 1509-ben a király kinevezte krónikásának, és
kissé hányatott évek után az Alcalái Egyetem tanára lett 1514-ben. Itt újra
rendkívül sokoldalú írói tevékenységet folytatott, művei zömét továbbra is a
nyelvészeti írásai és költeményei alkották. Ezen a helyen érte a halál.
Nebrija az ember neveléséről
A szépséget, harmóniát kereső humanista nem csupán a nyelvoktatás, hanem
általános értelemben véve az embernevelés kérdéseivel is foglalkozott.
1509-ben állította össze azt a pedagógiai művet (De liberis educandis), mely
azon levelek gyűjteménye, melyeket a királyi udvarnál való tartózkodása
alapján írt a gyermeknevelésről. [7] A levelek "címzettje" Almazán,
Ferdinánd király kancellárja volt, aki gyerekei neveléséhez kért tanácsokat.
A műről megállapítható, hogy számos más korabeli pedagógiai értekezéshez
hasonlóan klasszikus szövegek kompilációja. Inkább dicséri szerzője
rendkívül széleskörű olvasottságát, mint pedagógiai értelemben vett
eredetiségét. Az eredetiség azonban nem volt fontos követelmény abban a
korban. Egyes szerzők - így Nebrija - érdeme a gondolatok gyűjtögetésén
kívül abban állt, hogy hogyan, kitől válogattak szövegeket egy-egy téma
kifejtéséhez. [8] Arisztotelész, Plutarkhosz, Quintilianus, Cicero,
Vergilius, Varró és más szerzők műveit nagyon jól kellett ismerni ahhoz,
hogy valaki fellelje azokban a pedagógiai gondolatokat, és felelős módon
válogasson azokból a nevelési tanácsért folyamodóknak. Nebrija nem csupán
gondolatokat emelt ki, de kritizálta is azokat, és leveleiben helyet kaptak
kora nézetei is, például az orvosi művek gyermekgondozásról szóló részletei.
Műve 12 fejezetre (levélre) oszlik, amelyekben a gyermek testi, lelki és
szellemi neveléséről írt. A gyereknevelés szerinte már a gyermek
fogantatásakor megkezdődik, Arisztotelészt követve a szülők kívánatos
életkorát is meghatározta (38 éves apa és 18 éves anya legalkalmasabb a
nemzésre). A várandós anyák helyes életviteléről éppúgy szólt, mint a
szoptatás szükségességéről. E részeknél szintén felismerhetőek az ókori
orvosok és filozófusok véleményei. A műben mindvégig a gyermek "természetes"
képességeit hangsúlyozta, aláhúzva, hogy ezek ellen nem lehet harcolni, a
nevelésnek ezekhez kell igazodnia.
A kötet első fejezetében a kisgyerekek neveléséről van szó, és Nebrija
kifejtette azon véleményét, hogy testi nevelésük mellett szokásaik helyes
kialakítására, értelmi nevelésükre is gondot kell fordítani. [9] Művének
egyik sarkpontja a neveléstörténet "nagy kérdése": milyen is a jó tanár.
Nebrija szerint rendkívül fontos a szülők szerepe a nevelésben, míg az anya
a gyermek családban való ápolásáért, neveléséért felel, az apa feladata az,
hogy csemetéjét a társadalmi élet színtereivel megismertesse. A gyermek
mellé választott tanárnak tudós és erkölcsös embernek kell lenni, kedvesnek
és vidám természetűnek, türelmesnek és szép beszédűnek. [10] Nebrija több
ókori szerzőt idézve kiemelte, hogy a nevelésben a legnagyobb előmozdító erő
az, ha a tanár és diák közötti kapcsolat baráti és szeretetteljes, az
oktatás módja pedig vidám, a gyermek érdeklődésére alapozó. A nagy ókori
rétorral, Quintilianussal "vitázva" (aki egyébként maga is az Ibériai-
félsziget szülötte volt) Nebrija kifejtette, hogy a magán-nevelés is lehet
ugyanolyan célravezető, mint a közösségben (iskolában) történő, hiszen,
miként írja, erre számos példát szolgáltat a történelem. [11]
A spanyol humanista könyve - jóllehet, számos fontos nevelési kérdésre
kitér - bizonyos hiányérzetet kelt az olvasóban.
Noha több szálat is megpendít, mégis jól látható, hogy inkább az
"embernevelés" kezdeti lépéseihez nyújtott segítséget a hozzá forduló
kancellárnak. A kisgyerekek (testi) nevelése, a tanár személyének
megválasztása és az elérendő embereszmény megrajzolása alkotják tehát műve
gerincét. Más, nyelvészeti munkáival együtt tekintve és humanista kortársai
műveivel kiegészítve lehet csak teljes képet kapnunk a reneszánsz-kori
nevelésről. Arról a nevelésről, amely számos, hozzá hasonló polihisztort,
enciklopédikus műveltségű talentumot emelt magasra a korabeli Európában, és
amelynek eszményei, tartalma és módszerei ma sem lehetnek mellékesek. A
humanisták, így Nebrija is olyan hidat vertek, melyen át az ókori bölcselők
művei könnyebben elérhetőek későbbi korok gondolkodói számára.
Az oktatásügyben naponta lépnek fel új innovátorok, de a sietős
változtatások közepette néha érdemes gondolni arra, hogy a neveléssel
kapcsolatosan már "minden jót" kitaláltak és megtapasztaltak évezredekkel
ezelőtt. Gyakran nem új dolgokról van szó tehát, hanem - csakúgy, mint
Nebrija idejében - a régi eszmények újjászületéséről.
JEGYZETEK
[1] Díaz, Capitán Alfonso: Historia del pensamiento pedagogico en Europa.
Dykinson, Madrid, 1984., 347. o.
[2] Nebrija, Elio Antonio de: Gramática Castellana. Fundación de Antonio
de Nebrija, Madrid, 1992., 11. o. (A továbbiakban: Gramática)
[3] Uott, 11. o.
[4] Alborg, José Luis: Historia de la literatura espa¤ola I., Madrid,
1979., 519. o.
[5] Gramática i. m. 13. o.
[6] Gramática i. m. 22-23. o. és Damseaux-Solana: Historia de la
pedagogia. Escuela Espa¤ola, Madrid, 1967., 135. o.
[7] Nebrija, Elio Antonio de: La educación de los hijos. Universidad de
Valencia, Valencia, 1981.
[8] Uott., León Esteban és Laureano Robles bevezetője 57. o.
[9] Uott., 117-121. o.
[10] Uott., 129-134. o.
[11] Uott., 151. o.