Dr. Kéri Katalin:
(Forrás: Embernevelés, 1996/2., 11-18. o.)
A MODERN NEVELÉS ÚTJAIN
(Főhajtás De Gerando Antonina előtt)
Mint a XIX. századi leánynevelés lelkes kutatójának, sok korabeli könyv
és dokumentum került már kezembe e témával kapcsolatosan. Így találkoztam De
Gerando Antonina nevével, akit mára már meglehetősen elfelejtettek, akinek
alakját nemigen lehet megtalálni a neveléstörténeti munkákban és a
nőtörténeti monográfiákban. Pedig Antonina modern gondolkodású, múltat
ismerő és jövőt fürkésző személyiség volt; ha röviden akarnám jellemezni,
akkor csak annyit mondanék róla: Nagy Lélek.
Élete
1892-ben a "Hét" című napilap vezércikkében azt írták az akkor 47 éves író-
és tanárnőről, hogy ő a vezéregyénisége a magyar nőnevelés 3. nemzedékének,
Brunszwick Teréz és Teleki Blanka nyomában. [1] Míg az elődeiként említett
két hölgyről köztudomású, hogy közeli rokonságban álltak, az kevésbé
közismert, hogy Antonina is a családhoz tartozott: Teleki Blanka unokahúga
volt.
1845. február 13-án született Párizsban, a francia író, de Gerando Ágost
és Teleki Emma gyermekeként. [2] 1 éves korában a kislányt édesanyja
Magyarországra hozta, és itt Teleki Blanka gondjára bízta, hogy magyarul
tanuljon meg beszélni. [3] A magyar forradalom idején szülei is
Magyarországra jöttek, édesapja fegyverrel is harcolt a magyar szabadságért,
ám a győri csata után hamarosan meghalt. Ezt követően Emma nagy nehézségek
árán Párizsba menekült gyermekeivel, így ő elkerülte a börtönbüntetést. A
gyermek Antoninát a francia fővárosban olyan emberek vették körül, akik
jelentősen befolyásolták világlátását, érdeklődését. Többek között Irányi
Dániel is a tanára volt. [4] Teleki Blanka - miután kiszabadult a fogságból
- Párizsba ment, és
"életének utolsó fénye unokahuga, Antonina volt, akinek rajongó
szeretete egykori növendékeit idézte emlékezetébe." [5]
Antonina, és öccse, Attila, sok dolgot tudtak Magyarországról, a magyar
szabadságharcról, hiszen számos emigráns fordult meg párizsi lakásukban, és
édesanyjuk levelezésben állt magyar barátaikkal 1849 után is. (Bajomi Lázár
Endre egy cikkében úgy fogalmazott, hogy Emma volt az összekötő ügynök a
Michelet vezette demokratikus körök és Teleki Blankáék között.) [6] Antonina
később így nyilatkozott erről az időszakról:
"...én abban a felhangolt korszakban voltam gyermek, amikor
önkénytelenül szívtuk magunkba ezt (t. i. a lelkesedést). (...)
Mindig azt hallottuk mi kis gyerekek, hogy nekünk kell megmenteni a
hazát! Nem is igen értettük mi ezt jól, de ez volt a jelszó. Ez
volt a szemrehányás. Tudja, mikor más gyermeket valamiért a sarokba
küldenek, olyankor nekünk az jutott eszünkbe, hogy hát ilyenek
hogyan mentik meg a hazát? (...) És jöttek hozzánk az urak, akkor
sokan voltak ott magyarok, s mindig azt hallottuk, hogy jön majd a
tavasz s akkor megyünk." [7]
Antonina mindkét szülője nyelvén kiválóan tudott (emellett latinul és
németül), ezért 1872-ben - miután Párizsban tanárnői képesítést szerzett -
Magyarországra jött, és itt telepedett le. A dualizmus korszakának
változásai, az oktatásügy - és ezen belül a leánynevelés - fejlődése,
kiszélesedése számos lehetőséget kínált az ő számára is a kibontakozásra.
Budapesten először a Veres Pálné által 1868-ban életrehívott Nőegylet
intézetében tanított, és a kézimunka-ipariskolában. Ezt követően 1876-ban "a
műveltebb családok leányai számára magánkurzusokat nyitott", és 1880-ban "a
kolozsvári felsőbb leányiskola igazgatójává nevezték ki." [8]
Számos cikke jelent meg a korabeli lapokban (pl. a Nemzeti Nőnevelésben,
mely minden idők egyik legszínvonalasabb hazai pedagógiai lapja volt, s mely
rendes munkatársaként foglalkoztatta). Némelykor a párizsi Revue
Pédagogique-ban is publikált. Írt tankönyveket (francia nyelv, háztartástan
és más tárgyakhoz); elkészítette Teleki Blanka életrajzát (1892) és számos
könyve jelent meg társadalmi, gazdasági, "sociológiai" és egyéb témákról.
1912-ig igazgatta a Kolozsvári felsőbb leányiskolát, és sokan
megemlékeztek később arról, hogy tanítványaival milyen szeretetteljesen
bánt, ugyanakkor milyen magas szinten tanított és követelt. Az volt legfőbb
célkitűzése, hogy embert neveljen diákjaiból. Passuth László - akinek
édesanyja akkoriban került a kolozsvári iskolába tanárnőként - azt írta,
hogy Antonina "nem minden sérelem nélkül" élte meg leváltását és
nyugdíjaztatását. [9] De Gerando Antonina 1914-ben hunyt el.
Művei
1. A nők feladatairól, szerepeiről
Ahhoz, hogy igazán megérthessük, milyen elképzelései voltak Antoninának
az intézményes leánynevelésről, feltétlenül meg kell vizsgálnunk nőképét, a
nő otthoni és társadalomban betöltött szerepeiről vallott felfogását. Több
könyvében is részletesen kifejtette erre vonatkozó gondolatait. Az 1880-ban,
Kolozsváron megjelent "Nőtan" című művében [10], melyet növendékeinek írt,
rendkívül részletesen, a hétköznapi életből vett példákkal és közérthetően
fejtette ki azt, milyen feladatok várnak a nőre az otthonában (gyermekként,
feleségként, anyaként és a háztartás vezetőjeként) és a társadalomban
("honleányként" és munkavállalóként). E mű 12 fejezetével összecsengően, de
kissé rövidebben írt 1892-ben egy másik művében a nő hivatásáról [11], művét
gróf Teleki Lászlónénak ajánlva. Egyik legérdekesebb és legösszeszedettebb
könyve - melyet szintén tankönyvként forgattak növendékei - a "Háztartástan"
című. [12] E könyve nevelési tartalmai mellett olyan kordokumentum, mely
elsődleges forrásként szolgálhat egy történész kezében a századvégi életmód,
a hétköznapok vizsgálatához. Könyve a háztartás vezetésén kívül tartalmaz
fejezeteket a "nemzetgazdászatról", az alkotmányról, a főbb törvényekről és
a szociológia alapjairól. (Olyan érdekes és érthető stílusban kifejtve a
tárgyalt ismereteket, hogy ma is példaértékű lehet a tankönyvírók előtt.)
1897-ben egy ifjúsági színműveket tartalmazó kötete jelent meg. Számos művet
fordított franciáról magyarra, Michelet történeti és George Sand irodalmi
műveit.
2. A leányiskolákról
Egyrészt műveit, másrészt pedig tetteit vizsgálva jól látszik, hogy az
volt alapelve: a leányoknak is teljes körű képzést kell nyújtani, velük is
megtanítható valamennyi tantárgy. Ő maga tartott előadásokat kezdők és
haladók számára a francia irodalomról, emellett történelemből, földrajzból,
számtanból, zeneelméletből és énekből is. A lányok beiratását e kurzusokra a
saját lakásán tette lehetővé, így a korabeli újsághírdetésekből még
lakáscíme is kiolvasható: "Aldunasor 32." [13]
Írásaiban számos esetben idézte Franciaország példáját a leánynevelés
kapcsán. A reáltudományok tekintetében úgy vélte, nincs különbség magyar és
francia lányok tudása között. Ám ami a történelmet és irodalmat illeti, úgy
vélte, jelentős a magyar iskolások lemaradása nyugat-európai társnőikhez
képest. [14] (Éppen emiatt tanította ő maga is különös gonddal e tárgyakat.)
Elítélte azokat a honfitársait, akik a leányiskolák - különösen a felsőbb
iskolák - magas követelményei ellen szóltak. Antonina felismerte, hogy
csakis széleskörűen művelt, jól képzett nők hozhatják el Magyarország
számára a felemelkedést. Sok elődjéhez hasonlóan úgy vélte, hogy a tudomány
nem fogja sosem "veszélyeztetni" a leányokat, csak a "félműveltség".
Szerinte akkor lesz egy lányból jó feleség, ha férjével egy szinten áll, és
akkor lesz jó anya, jó honpolgár, ha nemzetét ismeri, gyermekeit eszerint
neveli fel. [15] Több ízben is kifejtette, mire kell - a fentebb már idézett
tárgyakon kívül - figyelmet fordítani a leányiskolákban. Kiemelte a
testmozgás fontosságát; az élő nyelvek tanítását; az írási-fogalmazási
készségek, a kreativitás fejlesztését, és a neveléstan (gyermekápolás- és
nevelés) oktatását.
"...mikor az olasz, franczia, német, angol oly
erőmegfeszítéseket tesz a leányok oktatásának előmozdítására, a
magyar nem maradhat el, ha a művelt népek sorában akar maradni"
- szögezte le az írónő, és ő maga is mindent megtett e cél érdekében. [16]
Nem elégedett meg azonban az - akkor még gyér hálózatot alkotó -
leányiskolák és nyilvános előadások hatásával. Úgy vélte, aki rendelkezik
általános műveltséggel, az felelős a többi ember iránt, annak kötelessége
másokkal foglalkozni hazája felvirágoztatása érdekében. Az öncélú tudást
elvetette, kiindulópontja az volt, hogy a tudás elsajátításának csak mások
megsegítése és tanítása szempontjából lehet értelme. 1885-ben a "Magyar
Bazár"-ban felhívta honfitársnőit, a magyar lányokat, hogy foglalkozzanak
azokkal a gyerekekkel, akik
"el vannak hanyagolva, szenvednek, iskolába nem járhatnak". [17]
Ez több volt jótékonykodásra bíztatásnál, ő ugyanis arra kérte a művelt
lányokat, hogy naponta 1-2 órán át tanítsák ezeket a kisgyerekeket, tanítsák
meg gondolkodni őket. Bár felhívásának vélhetőleg nem sok foganatja volt, e
szöveg mégis jól rámutat szociális érzékenységére és a tanulásba vetett
hitére. A Teleki Blanka Kör tagjaitól is azt kérte, minden évben hajtsanak
végre valamilyen nemes cselekedetet, de ennek nem szabad azonosnak lenni a
jótékonykodással, az "alamizsnaosztással", mert az csak időlegesen fedi el a
társadalmi bajokat, de nem oldja meg.
3. A tanítási-nevelési módszerekről
Bár De Gerando Antonina valamennyi műve élvezettel forgatható és
érdeklődésre tarthat számot napjainkban is, korunk olvasójának - főként, ha
pedagógus - a nevelésről vallott gondolatai ajánlhatóak elsősorban. Annyi
melegséggel és igaz emberséggel szólt a pedagógusok munkájáról, a gyerekek
neveléséről, ahogyan csak nagyon kevesen tették az elmúlt évezredekben.
Abban a korban szólt a "poroszos" nevelési elvek ellen, amikor
Magyarországon ez még nem volt túl gyakori. Gyűlölte a külföld utánzását az
iskolák fejlesztésében, azt akarta, hogy a nemzeti követelményeknek
megfelelően alkossák meg a magyar iskolákat. Akkor írta le gondolatait az
emberközpontú, gyermekszerető iskoláról és társadalomról, amikor
ugyanezekkel a gondolatokkal egy svéd tanítónő világhírnevet szerzett.
Saját korából kiábrándulva, általános érvényű erkölcsi útmutatókat,
értékeket keresve 1897-ben Antonina így foglalta össze emberképét, a nevelés
célját:
"Tanítsuk meg a gyermeket korán arra, hogy tisztelje az
idősebbeket, hogy tisztelje egyáltalán mindenkiben az embert és
soha másoknak se kellemetlen ne legyen, se fájdalmat ne okozzon,
hanem mindig másokra gondolva, jó érzéseket igyekezzék ébreszteni
másokban, másoknak örömet, boldogságot okozzon, és saját magára
csak legutoljára gondoljon." [18]
Minden "divatos" vélekedés ellenére Antonina felhívta az anyák figyelmét
arra, hogy gyermekük nevelése elsősorban rajtuk áll. Miután ezen idézett
művében több társadalmi réteg és szakma tagjairól kifejtette véleményét
(pl.: újságírók, iparosok, földművelők, városi polgárok, művészek stb.),
egyik fejezetében külön foglalkozott a pedagógusokkal. Elöljáróban
leszögezte, hogy
"a tanítók és tanárok kérdése a legfontosabb; valódi életkérdés
minden országra nézve!" [19]
Részletesen ki fejtette, hogy miért vélekedik így: leírta, hogy a
nemzetet csak úgy lehet műveltté tenni, ha a tanítás a lelkek mélyéig hatol;
ha a tanárok nem merev szisztémákhoz ragaszkodnak, hanem igazi élettel
töltik meg az iskolát. Szerinte a gyerekeket arra kell felkészíteni, hogy
teremtsenek, hogy elgondolkodjanak a világ dolgain; képessé kell tenni őket
arra, hogy kreatív módon cselekedjenek, és ne mindig mások útmutatásait
kövessék.
Mint több írásában is kiemelte, a szeretet az egyedüli teremtő erő a
világban. Egy helyütt azt írta, hogy a szeretet hiányzik az iskolákból, csak
a fegyelmezéssel és a tanítással törődnek. [20]
"A lelket a betü előtt, ez azon nagy sarkalatos reform, mit
véghez kell vinni s a mely nélkül semmi más reform soha sem fog
semmit sem érni!"
- írta fentebb már idézett művében. [21]
A tanár sikeres oktató-nevelő munkája szempontjából lényegesnek tartotta,
hogy élvezze és szeresse azt, amit tanít, lelkesedése így ragad át diákjaira
is. Fontos az, hogy az általa kiválasztott témák, tananyagrészek
megfeleljenek a gyerekek
"képzettségének, fejlettségének, hangulatának, műveltségének. A
tanárnak növendékei közreműködésével kell, magán az órán
megteremtenie az előadását..." [22]
Antonina azonban arra is figyelmeztetett, hogy a tanár akkor tud így
tanítani, akkor képes szelektálni az ismeretanyagok között, és akkor
láttatja mégis, részekkel is a világ egységét, ha nem elégszik meg kevéssel,
ha mindig kutat és képezi magát.
Záró gondolatként idézhetőek azon sorai, melyeket kifejezetten a
pedagógusképzőkkel kapcsolatosan írt:
"Legelső sorban tehát kitünő tanitó-, tanitónő-, tanár- és
tanárnő-képző intézeteket kellene állítani országszerte. Azokat
szárnyas lelkü, művelt, művészi érzékkel megáldott apostolok
vezetése alá kellene helyezni, kiknek ambitiója nem abból állna,
hogy jó adminisztrátorok, hivatalnokok, gépmozgató rugók legyenek,
hanem hogy lánglélekkel neveljenek, buzgó apostolokat képezzenek,
kik a magyar szellemet öntudatra ébresztve, azt teremtő erővel meg
tudják áldani!" [23]
De Gerando Antonina nevét érdemes megjegyeznünk. Poros műveit megéri
előszednünk a könyvtárak mélyéről. Szavait tanácsos újragondolnunk. Olyan nő
volt, aki minden körülmények között önmaga tudott maradni, és aki - elődjei
nyomdokain járva - fejlesztette a XIX. század végi magyar leánynevelést, és
számos hasznos gondolata volt a tanárképzésről, a tanításról, a
pedagógusokról.
Ez az írás nem ölelhette föl valamennyi gondolatát; csak halk - de
rendkívül tiszteletteljes és határozott - főhajtás e néhány sor törékeny
alakja előtt.
JEGYZETEK
[1] De Gerando Antonina (In: A Hét, 1892. okt. 30., III/44. sz.) 698. o.
(A továbbiakban: A Hét)
[2] Révai Nagy Lexikona, IV. k. Bp., 1912. 373. o. (A továbbiakban: Révai)
[3] Sebestyénné Stetina Ilona: De Gerando Antonina (In: Magyar Paedagogia,
1915.) 467. o.
[4] A Pallas Nagy Lexikona V. k. (Pallas Rt., Bp., 1893.) 116. o.
[5] Teleki Blanka és köre (Válog., bevez., jegyzetek: Sáfrán Györgyi)
(Kriterion, Bukarest, 1979.) 22. o.
[6] Bajomi Lázár Endre: De Gerando Antonina (In: Magyar Nemzet, 1975.
december 29.)
[7] A Hét i. m. 699. o.
[8] Révai i. m. 373. o.
[9] Passuth László: Utószó az emlékezéshez (In: Magyar Nemzet, 1976.
április 2.) 9. o.
[10] De Gerando Antonina: Nőtan, vagy az asszonyi hivatás tudománya (Stein
János, Kolozsvár, 1880.)
[11] De Gerando Antonina: A női élet (Kolozsvár, 1892.)
[12] De Gerando Antonina: Háztartástan, vagy az asszonyi hivatás tudománya
(Kolozsvár, 1883.)
[13] In: Vasárnapi Újság 1877. dec. 23. XXIV/51. 816. o.
[14] A leányok felsőbb oktatása (In: Nemzeti Nőnevelés, 1880/2.)
315-316. o.
[15] A felsőbb leányiskolák tanítási rendszeréről (In: Nemzeti Nőnevelés,
1887/I.) 53-55. o.
[16] Uott. 55. o.
[17] Hazánk fiatal leányaihoz (In: Vasárnapi Újság, 1885. október 4.
XXXII/40.) 649. o.
[18] De Gerando Antonina: A ki másra gondol... (Bp., 1897.) 4. o.
[19] Uott. 67. o.
[20] De Gerando Antonina: A nő szerepe a mai középoktatásban minálunk (Az
Ellenzék könyvnyomdájából, Kolozsvár, 1904. Felolvastatott a
Pestalozzi Társaságban)
[21] A ki másra gondol... i. m. 74. o.
[22] Uott. 79. o.
[23] Uott. 87. o.