XVIII. MAGYAROSÍTÁS BARANYÁBAN
A tanterv és az államosítások kérdésénél jóval hevesebb vitát váltott ki
a magyarosítás kérdése a múlt század végétől kezdve Baranyában, és
természetesen nemcsak a sajtó hasábjain. Baranya - lévén soknemzetiségű
vármegye - valamennyi tanulójával és tanítójával az országosan keltett
"magyarosítási hullámok" színtere volt. Az 1879. évi XVIII. tc. végrehajtása
- a nem magyar nyelvű népesség körében - nagymértékben a tanítón múlott.
Ezért utasították rögtön a törvény megjelentetése után a tanfelügyelőket
arra, hogy felmérjék tankerületükben azokat az iskolákat, ahol a tanitási
nyelv részben vagy egészen nem magyar, és összeírják azokat a tanítókat,
akik nem vagy csak valamelyest tudnak magyarul. (1)
1893-ban Salamon József tanfelügyelő a Közigazgatási Bizottsághoz
intézett jelentésében azt írta, hogy "... a magyar nyelv-tanítás
tekintetében tapasztalt bajok orvosoltassanak... (a Közigazgatási Bizottság)
állapítsa meg, hogy ... melyik magyarul nem tudó tanító alkalmazása
tekintendő semmisnek s érvénytelennek." (2)
Ugyanebben az évben íródott püspöki körlevél elismerően szólt a tanítók
magyarosításban elért eredményeiről, ugyanakkor kitért a királyi
tanfelügyelő által is jelzett problémákra, és utasította a lelkészeket és a
kerületi tanfelügyelőket, hogy "a hol kell erélyesebb fellépéssel, de sőt
netáni mulasztások esetében a kötelességmulasztóknak az egyházmegyei
tanfelügyelőségnél való feljelentésével e fontos ügy előbbre vitelét
biztosítani törekedjenek." (3)
Szita László több munkájában megállapította, hogy "a magyarosítás
elsősorban nyelvi magyarosítás (nem jelentkeztek más brutális formái) volt."
(4) Baranyában. Kutatásaim alapján úgy látszik, sok esetben még ez a nyelvi
magyarosítás sem következett be, mert a nemzetiségi falvak lakosai saját
nyelvüket használták, és iskoláikban is - legalábbis ami a r. k. elemi
iskolákat illeti - anyanyelvükön tanultak, a magyar nyelv - a törvény
szerint - pusztán egy tantárgy volt. A nemzetiségi kisdiákok - és szüleik -
nyelvtudása, nyelvhasználata nagyban függött a tanító buzgalmától, tanítási
módszereitől és nyelvismeretétől. Ezen kívül azon is múlott, milyen típusú
településen élt a lakosság, a kutatások szerint a kis falvakban élt a
nemzetiség legerőteljesebben és legtovább nyelvében, míg a városokban és
nagyközségekben a nyelvi magyarosodás hamarabb, gyorsabb ütemben következett
be. (5)
A tanügyi sajtó 1879-től kezdve egészen a XX. század elejéig mindig
jelentős teret szentelt a magyarosításban eredményeket produkált tanítók
bemutatásának. Az erről szóló híradások gyakorta inkább propagandisztikus
célokat szolgáltak, semmint igazi híreket közvetítettek, legalábbis sok cikk
visszhangja, a reá írott "ellencikk" erre enged következtetni. A Néptanoda
például 1879-ben tudósított Kerner János, kéméndi tanítóról, "ki már rég
időtől feladatául tűzte ki a magyarosítást és fáradozása nagy sikerre
vezetett: a sváb gyermekek magyarul beszélnek, tőlük a szülők is eltanulták
s most már az egész falu tud magyarul s - felejti a németet -" (6) szólt a
lelkesítő hír, de hamarosan cáfolatát is közölték, azaz azt, hogy a tanító
ugyan fáradozik Kéménden, de az idézett cikk második feléből egy szó sem
igaz. (7)
Szintén a Néptanodában jelent meg Salamon József átirata, a VKM
törvénykezésének helyi megvalósítását illetően, mely szerint - mivel
1879/80-as tanévtől olyan tanító, aki a magyar nyelvet oltatási szinten nem
beszélte, nem volt alkalmazható az iskoláknál, csak akkor, ha magyarul tudó
tanító nem jelentkezett, és 1883-tól még ebben az esetben sem - Salamon
József kérte az iskolákat, hogy a pályázatokra jelentkező tanítók névsorát
és képességét tanusító okmányokat a királyi tanfelügyelői hivatalhoz
"betekintésre" küldjék meg. (8)
A törvény rendelkezései ellenére országosan problémát jelentett a magyar
nyelvű tanítók alkalmazása, hiszen minden intézkedés és vizsgálat ellenére
számos, magyarul nem vagy csak alig beszélő tanító maradt állásában, újabb
jelentkezők híján. Áthidaló lépésként szerveztek a századvégen magyar nyelvi
kurzust ezeknek a tanítóknak a felkészítésére, hiszen elbocsátásuk nem
hozhatott végleges megoldást, mivel személyüket legtöbbször nem lehetett
pótolni. Az újságok híradásai szerint ezek a tanfolyamok sem népszerűek, sem
túl eredményesek nem voltak, hiszen egyrészt illúzió volt az az elképzelés,
hogy 6-8 hét alatt felnőtt embereket megtanítsanak egy - számukra részben
idegen - nyelvre, másrészt ezek a kurzusok az iskolafenntartó (község,
hitközség v. egyéb) számára anyagi megterhelést is jelentettek, miért a
tanító utazási költségeit köteles volt megtéríteni vagy ingyen fuvarról
gondoskodni. (9) 1894-ben az országban 10 helyen szerveztek magyar nyelvi
kurzust, a baranyai tanítókat Csurgóra osztották be, és a részt vevő tanítók
70 krajcár napidíjat kaptak az államtól, július 9. és aug 25. között, a
jelentkezés önkéntes alapon történt. (10)
A baranyai sajtó magyarosítással kapcsolatos cikkei elsősorban a nyelvi
magyarosítás problémáival foglalkoztak, mivel ebben a megyében (is) ez
látszott elsődleges problémának. Schmidt tollából 1899-ben volt olvasható az
a vélemény, mellyel akkor Baranya-szerte sokan egyetértettek: "... privát
nézetem az, hogy tisztán idegenajku iskolában a nyelvben való magyarosítást
erőszakolni, helytelen dolog. Ilyen iskolában meg kellene elégedni azzal, ha
a gyermeket főleg szívben tesszük magyarrá." (11)
Más szerzők tollából - mintegy feleletként - ugyanakkor olvasható volt
annak az alátámasztása, miért szükséges feltétlenül, valamennyi nemzetiségű
kisdiák számára a magyar nyelv elsajátítása. A legtöbb cikk írója úgy vélte,
ennek haszna akkor válik majd érzékelhetővé, ha mindenki, aki Magyarországon
él, képessé válik gondolatait környezetével magyar nyelven közölni, valamint
helyesen ír és olvas magyarul. (12)
Több esetben ismételték a cikkek szerzői, hogy a magyar nyelvű tanítás, a
heti óraszámok felének magyar nyelvű írásra, olvasásra fordítása a
felekezeti iskolákban is elrendelendő, hiszen, mint többször írták, a
"kitűzött cél az összes nem magyar tannyelvű, tehát a hitfelekezeti
iskolákra nézve is kötelező, mert a törvény által megkívánt tanteredmény
minden jellegű iskolára nézve csak ugyanaz lehet." (13)
Egyes vélemények szerint a magyarosodást az 1868: XXXVIII. tc. 18.
paragrafusa gátolta, hiszen ennek értelmében valamennyi hitfelekezet
állíthatott és tarthatott fenn tanítóképzőt, akár román, akár német stb.
nyelvvel. "Az idézett kiköt ugyan sok föltételt, de a legfontosabbat, a
magyar szellemben való nevelést nem. (...) - Ez oly hiba, melyet semmi
rendelet nem tehet jóvá, csak a törvény reviziója magyar, hazafias
szellemben." (14)
Mások éppen a képzés alsóbb fokán javasoltak változtatást, azaz magyar
nyelvű óvodák felállítását vélték szükségesnek; illetve jól felszerelt
iskolákat, a célnak megfelelő olvasókönyvek alkalmazását a tanítás során
(pl: megegyező tartalmú német és magyar nyelvű könyveket),
szemléltetőeszközök és képek használatát, hogy a magyar nyelvű
foghalomalkotás fejlődjön valamint a magyar nyelven történő imádkozást és
egyházi énekeket javasoltak a tanítók. (15)
Az újságok cikkeiben leírtak kissé sötétebb képet festettek a
magyarosítás helyzetéről, eredményeiről, mint az egyházmegyei
tanfelügyelőséghez - a tankerületekből befutó jelentések. Ennek oka
valószínűleg az volt, hogy minden esperes próbált saját kerületének
iskoláiról jó benyomást kelteni, általában csak néhány szóval jellemezték
egy-egy tanító működését, és a nyelvi magyarosítás eredményeiről is csak
röviden szóltak, gyakran a pozitívumokat kiemelve. (24. és 13. szöveges
melléklet)
Országos átlagot figyelembe véve különösen a görög katolikus (470) és
görög keleti (500) felekezethez tartozó iskoláknál volt sikertelen a
magyarosítás, de a probléma élő volt a római katolikus iskolák esetében is
(269 iskolában). Az országos kimutatások szerint az 1596 tanító közül, akik
magyarul nem tudtak, 241 volta a római katolikus. (16)
A magyarosítás kérdése szorosan összefüggött az iskolák államosításának
fentebb kifejtett problémájával, illetve az iskolaépítkezések kérdésével. A
katolikus tanhatóságok saját iskoláikban biztosítottnak vélték a magyar
nyelv megtanítását bármilyen anyanyelvű kisdiák számára, ugyanakkor a
hitoktatást - akár anyanyelven is - biztosították. Több irat tanúskodik
arról az aggodalomról, mely az államosítások kérdését érintette, és a
plébános gyakran éppen a katolikus iskola magyarosításában elért
eredményeivel érvelt a felekezeti iskola fenntartása mellett.
1903-ban például a gödrei plébános levélben fordult a kerületi
espereshez, melyben kifejtette, hogy a gödrei iskolában időszerű 2.
tantermet felállítani, ugyanis ha ez nem történik meg, akkor a
kiskereszturiak állami iskolát emeltetnek, mert gyermekeiket nem hajlandóak
továbbra is a túlzsúfolt gödrei iskolába járatni. (17)
A plébános szerint ez nagy hiba lenne, "a gödrei iskolában ugyanis
nemcsak a tannyelv tisztán magyar, nemcsak magyarul imádkoznak és énekelnek
köznapokon, kis misék alatt, hanem rendesen 20-25 magyar anyanyelvü gyermek
is látogatja, kikkel akarva- nem akarva kénytelenek magyarul társalogni,
ellenben ha Kiskeresztúron állami iskola létesül, ezt kivétel nélkül német
anyanyelvü gyermekek látogatván az iskolában ugyan magyarul tanulhatnak, de
az iskolán kivül magyar szót csak akkor fognak hallani, ha nagy ritkán
valamely vasár- vagy ünnepnapon a gödrei templomba jönnek." (18)
Az iskolák tanítási nyelvéről a schematismusok bizonyos években
kimutatásokat közöltek. Az 1880-as években ezek szerint a magyar tannyelvű
katolikus iskolák száma 71-76 között mozgott, a magyar-német vegyes
tannyelvű iskolák száma 60-ról 84-re emelkedett, ezzel párhuzamosan a német
tannyelvű iskolák száma 46-ról 23-ra apadt. Valamelyest növekedett a magyar-
horvát és a magyar-német-horvát tanitási nyelvű iskolák száma, a horvát
tannyelvűeké viszont csökkent. 1900-ban 113 magyar, 99 magyar-német és 12
magyar-horvát tannyelvű katolikus iskola volt Baranyában, és mindössze 4
kisiskolánál nem tüntették fel a magyar nyelvet (26. táblázat) A királyi
tanfelügyelő éves jelentései is tartalmaztak adatokat a megye kisiskoláinak
tanítási nyelvére vonatkozóan, melyek alapján ugyanez a tendencia figyelhető
meg, de ezek a jelentések nem szóltak külön a katolikus elemi iskolák
nyelvhasználatáról.
JEGYZETEK
(1) 17284/1879. jún. 29. kelt utasítása Bp., 1879. VKM
(2) Salamon József a Közig Biz-hoz, 1893. okt. 15. BMLT/Tisztázat (szám
feltüntetése nélkül)
(3) A magyar nyelv tanítása 1893. évi 2568. sz. püspöki rendelet (Circ.
XVII. 140. (az 1907: XXVII. tc. ezt elavulttá tette!)
(4) Szita László: Adatok a baranyai nemzetiségek kulturális törekvéseihez
a 19. század második felében. (In = BHTI/1979.) 521. o. (*) és Szita
László: A dualizmuskori iskolaállamositási törekvések
nemzetiségpolitikai vonatkozásai Baranyában (1898, 1906.) (In =
BHTI/1980.) 445-495. o. és Sarosácz György: A Pécs környéki bosnyák
falvak iskolaügyének és közművelődésének kezdetei. (In =
BHTI/1985-86.) 515-537. o.
(5) Uott. (*)
(6) "Egy sváb falu elmagyarosodása" (In = Néptanoda 1879. szept. 27.
XIII/3.) 23-24. o.
(7) Uott
(8) "Magyarul nem tudó tanító nem alkalmazható" (In = Néptanoda
1882. jan. 28. XV/21.) 173-174. (Salamon József 1512. sz. átirata és
1879. jún. 29/17284. sz. 6. - VKM)
(9) "Magyarul nem tudó tanitók magyar tanfolyama" (In = PK 1894.
jún. 24.) 3. o.
(10) Uott.
(11) "Magyarositás és hiterkölcs" (Schmidt) (In = PK 1899. ápr. 5.) 2. o.
(12) "A magyar myelv kötelező tanítása" (In = PK 1902. jún. 19. X/76. sz.)
3. o.
(13) Uott.
(14) "A magyarosodás a statistika világánál" (In = PK 1902. jún. 26.
X/82.) 1. o. vezércikk
(15) Németbóly - tanítói tanácskozmány a magyarosításról Tanfel. iratok
1901. okt. 28. PLT
(16) "A magyarosodás a statistika világánál" (In = PK 1902. jún. 26.
X/82.) - 1. o. - vezércikk
(17) Gödre 731/1903. máj. 15. PLT, TFI.
(18) Uott.