XVI. NŐI TANERŐK
A női tanerők vizsgált korszakunkban jelentek meg a kisiskolákban Baranya
megyében is. Ez nem volt azonban korántsem általános, tanítónők
elhelyezkedése a pályán azokban a városi és nagyközségi kisiskolákban volt
jellemző, ahol osztott gyermekcsoportokat tanítottak és a leányok tanítását
nőre bízták.
Sajátos csoportot képviseltek Baranyában az apácarendek iskolái, ahol -
kizárólag leányokat - apácák tanítottak. 1916-ban az egyházmegyei tanhatóság
kérdőíveket küldött ezekhez az iskolákhoz, (1) ennek alapján az alábbi
falvak iskoláiban volt - legalábbis részben - apácarend kezén az oktatás:
Palotabozsokon a római katolikus elemi népiskola IV. sorszámú osztálya a
Szent Keresztről elnevezett irgalmas nővérek vezetése alatt állt, és a
zsámbéki anyaházhoz tartozott a rend.
Főherceglakon a - Frigyes főherceg által fenntartott - leányiskolát és
kisdedóvót az Isteni Szeretetről nevezett nőkongregáció tagjai vezették,
akik a budapesti - illetve a bécsi - rendházhoz tartoztak.
Németbólyban és Bakócán a Szent Vince rendhez tartozó apácák tanítottak,
akik szintén budapesti országos főnökséghez tartoztak.
Ezen iskolákon kívül a katolikus kisiskolákban - legalábbis a kisebb
falvak esetében - még e század elején is alig-alig találunk női tanítót,
múlt század végén pedig valósággal ritkaságszámba ment falun a tanítónő
alkalmazása. Ennek alapvető oka az lehetett, hogy a nők emancipálódása - más
hivatások esetében is - különösen a múlt század utolsó évtizedében és e
század elején indult útjára, ennek eredményei csak lassan jelentkeztek. A
másik ok - a római katolikus kisiskolák esetében - valószínűleg az volt,
hogy a nők nem láthattak el kántori teendőket, s mivel ez szorosan
összefüggött - a hitfelekezet igényei szerint - a tanítói állással a legtöbb
pályázatban előre kikötötték, hogy csakis férfi tanító pályázhat. Ha egy
hitközség mégis tanítónőt aklalmazott a múlt század utolsó harmadában, annak
gyakran nyomós oka volt. Egyrészt lehetett ez a falu szegénysége - mivel a
tanítónők kevesebb fizetséggel is kénytelenek voltak beérni, és az előírt
lakás helyett gyakran egy parányi, bútorozott szobával - ők kisebb anyagi
megterhelést jelentettek a községeknek. A tanítói pálya - a városok
kivételével - nem kecsegtetett sok jóval a tanítónők szempontjából, ezért
különböző "módszerekkel" próbálták szűkös jövedelmüket növelni. Fizetésük a
korszakban mindvégig alatta maradt férfi tanítótársaik fizetésének. Az
1913-ban hozott törvény emelte ezt államilag is elfogadott különbséggé,
annak ellenére, hogy számos (férfi) tanító is hangot adott ellenvetésének.
A Pécsi Közlönyben például az alábbi cikk jelent meg ezzel kapcsolatosan:
"Ez külföldi minta, mert Magyarország volt csaknem az első állam, ahol a
férfi és nő munkáját egyformán taksálták. S most itt is visszatáncolnak.
Hogy miért, aligha tudnák megokolni." (2)
Egyik fő indoka a tanítónők alacsonyabb bérezésének az volt, hogy nekik
nem kell eltartaniuk a családjukat, nem úgy, mint férfi kortársaiknak.
Valószínűleg emiatt olvashatunk - például a fegyelmi ügyek tárgyalásával
kapcsolatos iratokban is - arról, hogy egy-egy tanítónő házasság útján
"vergődött ki" nyomorúságos helyzetéből, ez nem egyszer pályája elhagyását
is jelentette számára.
Olvashatunk olyan esetekről is, amikor a tanítónő az iskola udvarát is
bevetette zöldségmagokkal, hogy saját élelmezéséről gondoskodjék.
A Verédy által szerkesztett enciklopédiában a "tanító" címszó alatt
tanítónőkről is olvashatunk. A korabeli vélekedést jól tükrözi ez a rövidke
gondolatmenet, mely arról szól, alkalmasak-e vajon a nők a tanítói posztra.
A cikkíró szerint az elemi leányiskolákban - ahol speciális foglalkozásokat
is vezethettek, mint például a kézimunka-oktatás - megállják a helyüket,
felsőbb tanintézetekben azonban csak kivételesen. (3) Több egyleti közgyűlés
témája volt Baranyában is a tanítónők alkalmazása, például egy 1876-os
közgyűlésen, ahol Borsy György tanító arról tartott előadást, mit jelenthet
a tanítónő alkalmazása az iskolára nézve. A téma megvitatása azonban
függőben maradt, "valószinüleg mert a feminizmus még nem volt napirenden."
(4)
A tanítónők térnyerése a tanítói pályán Baranyában is a XX. század
elejére tehető, ezen belül is ki kell emelni az első világháború éveit,
amikor a katonai szolgálatot teljesítő férfi tanerők helyettesítését nőkkel
oldották meg sok kisebb község katolikus iskolájában is. Ezekben az években
szinte valamennyi pályázati kiírásban szerepelt a "nők is pályázhatnak"
megjegyzés, esetenként még képesített óvónőket is alkalmazott egy-egy
iskola.
A tanítónők a megye egyleti mozgalmában csak elvétve tűntek fel a múlt
század utolsó harmadában, századunkban térnyerésük e tekintetben is
változott. Bár az első tanítónő-egyleti próbálkozások felett mindig férfiak
bábáskodtak Baranyában (Salamon József, Schneider István), mégis ily módon
nyílt a tanítónőknek első ízben lehetőségük közös problémáik feltárására és
közös érdekképviseletre. Baranyában több tanítónőtársa mellett Futima
Sarolta nevét kell kiemelnünk, aki pécsi tanítónő volt, és harcos egyéniség,
aki a megyében sokat tett a tanítónőkért.
Érdekes jelenség, hogy a megyei sajtó hasábjain korszakunkban mindvégig
férfiak fogalmazták meg azt, hogy mi is volt akkoriban a tanítónők érdeke.
Albert István 1910-ben például részletesen elemezte női kartársai helyzetét,
és sorsuk javításáért szállt síkra, ehhez konkrét javaslatokat is tett.
Cikkében a férfi- és női szerepkör hagyományos értelmezéséből kiindulva írta
le, hogy "a férfi tanítónak elég alkalma nyílik anyagi sorsán javítani;
módja a rajta esett sérelmet megtorolni; eszköze, visszaütni azt, ki
támadólag lép fel ellene. De más a tanitónő." (5)
Írása következő részében kifejtette, hogy mennyiben más képet alkothatunk
a tanítónők mindanapjairól ennek alapján:
"Gyenge szervezetét idő előtt öli meg az a napi öt-nyolc tanóra, mit az
iskola büzhödt levegőjében eltölt, testi ereje megroppan, a lelke megfásul;
szabad idején munkaasztala fölött görnyed, vagy szerényke háztartásának
gondjai gyötrik; ha sérelem esik tanítónői mivoltán, női méltóságán, nincs
fegyvere, amivel védelmezze magát, amivel megtorolná a rajta esett sérelmet.
Csak könnye van." (6)
Albert István több javaslattal is előállt a tanítónők érdekében: női
tanfelügyelők kinevezését javasolta, fegyelmi ügyek esetében vegyes
(férfiakból és nőkből álló) bizottság felállítását, lakbért vagy ehelyett
természetbeni lakást kerttel és udvarral, valamint személyi pótlékot
tanítónők részére is.
Már az I. világháború előtt, a tanítók 1 éves önkéntes katonai szolgálata
miatt több faluban szükségessé vált a bevonult tanító helyettesítése, a
Katolikus Iskola c. lap kérte a tanítónőket, hogy névvel és címmel
jelentkezzenek az újságnál, hogy a megfelelő helyre tudják irányítani őket.
(7)
Az I. világháború jelentős változásokat hozott a tanítónők életében,
hirtelen keresettekké váltak, és mindezt az iskolaszékek illetve a
főtanfelügyelőség gyakran még indoklással is alátámasztotta. (Ebben
természetesen nemcsak a tanítóhiány játszott szerepet, de a tanítónők
térnyerésére irányuló küzdelmek is ekkorra hoztak eredményeket.)
A főtanfelügyelő 1914-ben azt írta az egyik kerületi esperesnél, hogy ne
habozzanak a kiskőszegi 4 tanítói állás bármelyikére (akár mindre) nőtanítót
alkalmazni, hiszen így a leányosztályokat lehet külön tanítani, és megoldott
a kézimunka oktatása is. (8)
A kántori teendőket is ekkor már gyakran nők végezték. Már a világháború
előtt, 1914. februárjában buzdították a tanítónőket a kántorképesítés
megszerzésére (erre a "Miasszonyunk" női tanítóképzőben volt lehetőség, ahol
ez külön tárgy volt), az 1907. évi XXVII. tc. és az 1913. évi XVI. tc. azon
intézkedése miatt ugyanis, hogy a kántori fizetés 1000 koronáig a tanítói
alapfizetésbe beszámíttatik, gyakran nem akadt férfi jelentkező a
meghirdetett állásokra. (9)
JEGYZETEK
(1) Apácarendek iskolái 857/1916. PLT, TFI
(2) "Tanító és tanítónő" (In = PK 1912. márc 28. XX/68.) 3. o.
(3) Verédy Károly: Paedagogiai Encycl. 865. o. "Tanító" címszó
(4) Klingenberg Jakab: A pécsi Tanítóegylet... i. m. 7. o.
(5) Albert István: A tanitók mozgalmához (In = PK 1910. nov. 27.
XVIII/273.) 3-4. o.
(6) Uott.
(7) In = Katolikus Iskola 1912. nov. 15. IV/9. 5. o.
(8) 1155/1915. PLT, TFI
(9) "Nők kántorképesítése" (In = Katolikus Iskola 1914. febr. 15. VI/2.)
6. o.