X. A TANÍTÓK HELYZETE
1. A TANÍTÓK SZÁMA
Az 1868-as törvény 38. tc.-ének végrehajtását a történeti Baranya
katolikus kisiskoláiban nehezen lehetett teljesíteni. Ennek egyik oka volt
csak az iskolák állapota, a tanítás tárgyi feltételeinek elégtelensége. A"
személyi feltételek", azaz a néptanítók, akik vállukon viselték nemcsak a
tanítás, de a falusi, városi népnevelés ügyét is, csak nehezen tudtak
életkörülményeiken túllépni, és üggyel-bajjal, legalább részben végrehajtani
az oktatási törvényt.
Létszámukat vizsgálva a megyében 1868 és 1914 között, tapasztalható lassú
létszámnövekedésük, ez általában is elmondható, és a katolikus iskolák
tanerőiről is. A másik tendencia, mely a népszámlálási adatok, tanfelügyelői
jelentések, illetve a schematismusok alapján kimutatható: a női tanítók
létszáma - nagyon lassú ütemben - emelkedett, pályára kerülésükben mintegy
lökést adtak azok az időszakok, amikor valamilyen hadi esemény miatt a férfi
tanítók egy részét besorozták (pl. 1878-ban, 1914-18-ban). Érzékelhető
javulás tapasztalható a vizsgált időszakban a tanítók képzettségét illetően,
az évek múlásával egyre több és több tanító kezdte oklevéllel a kezében a
pályafutását. (1) (5. szöveges melléklet)
2. A TANÍTÓK FIZETÉSE
Az 1868-as XXXVIII. tc. a rendes tanító fizetésének minimumát 300
forintban, a segédtanítókét 200 frt-ban állapította meg, az iskolaszék
döntött a fizetés összegéről, a tankerületi iskolatanács jóváhagyásával és a
helyi viszonyokhoz igazítva. (2)
Ez utóbbi kitételből következett, hogy - Baranyában is - falvanként más
és más, gyakran óriási különbségeket tükröző volt a tanító fizetése.
Általánosságban elmondható - a schematismusok feljegyzései alapján -, hogy a
városi tanítók és a nagyobb községek több osztályos iskoláiban tanítók
magasabb fizetésben részesültek. A római katolikus tanítók fizetése
Baranyában átlagát tekintve a reformátusok illetve a községi iskolák
tanítóinak fizetéséhez állt közel, és messze megelőzte a helvét ill. görög-
katolikus iskolák tanítóinak fizetését.
Ha a tanítói díjleveleket - vagy akár az újságokban megjelent pályázatok
szövegeit - vizsgáljuk, megállapítható, hogy évtizedeken át a katolikus
iskolák tanítóinak jövedelme jórészt feudális természetű volt, azaz a
fizetésüket csak részben kapták készpénzben (általában negyedéves előlegként
vagy havi utólagos részletekben), és nagyrészt természetbeni juttatásokban
részesültek. Mind a készpénz, mind pedig a különböző termények, illetve a
tanítói lakás megszerzése, "behajtása" gyakran nehézségekbe ütközött. Az
iskolaszék - a díjlevélben leírt - tanítói javadalmakat a legtöbb faluban
nem tudta begyűjteni és tanítójának adni, a néptanító egész vizsgált
korszakunkban végtelenül kiszolgáltatott volt ebben a tekintet ben. Bár a
korszak gazdasági viszonyainak függvényében a tanítói fizetés is állandóan
változott, a javulás tendenciái inkább csak a XX. sz. első évtizedében
voltak érezhetőek, ám az I. világháború ezt a folyamatot megakasztotta. A
javulás, a korszakban többször is módosuló törvények a tanítók bérharcainak
is köszönhetőek, az oktatás fontosságának a felismerésén kívül.
A változások ellenére elmondható, hogy a vizsgált korszak bármelyik
időszakára találó jellemzést fogalmazott meg Sirisaka Andor a tanítók
fizetésével kapcsolatosan 1896-ban, mely szerint jövedelmük "... sok helyen
a megélhetésre kevés s a meghalásra sok." (3) Hasonló állapotokról
tanúskodott egy vers bizonyos "Hegyháti" tollából, mely a Pécsi Közlönyben
jelent meg, "Én tanító vagyok" címmel. A tanító nyomorán kívül ez a vers a
tanítói önérzetet, gondolkodásmódot is felvillantotta. (18. szöveges
melléklet)
"Kincsem, mi van, nem féltem,
Ha ajtóm tárva bár,
És tolvaj éj sötétben
Préda után ha jár:
Elkerüli az házam,
Én nyugton alhatok.
Nem lop meg engem senki,
Hisz tanító vagyok." (4)
A római katolikus iskolákban munkálkodó tanítók iskolai elfoglaltságaik
mellett - gyakran azok rovására is - a legtöbb faluban fizetéskiegészítő
tevékenységek után néztek. Egyrészt gazdálkodással foglalatoskodtak, vagy
saját földjükön termeltek különböző haszonnövényeket, vagy az iskolához
tartozó gyakorlókertben, néha faiskolában vagy egyszerűen az udvarban -
mindezt annak ellenére, hogy fegyelmi vétségnek számított. Foglalkoztak
méhészettel (5) és selyemhernyótenyésztéssel, ez utóbbi tevékenységnek
"élharcosai" voltak Baranyában a tanítók. (6)
A legtöbb tanítói állást úgy írták ki az iskolaszékek, hogy a tanítónak a
kántori teendőket is el kellett látnia, valamint sekrestyési, harangozói
teendőket láttak el, esketéseken és temetéseken szerepeltek, ezenkívül
ostyasütést, harangöntést is végeztek. A kántori állást általában - az
erkölcsös életmódon kívül - egy kritériumhoz kötötték: a tanítónak szép
énekhanggal és némi orgonálásban való jártassággal kellett rendelkeznie.
Baranya tanítóira - csakúgy, mint az ország más vidékein is - mindezek az
elfoglaltságok nagy terhet róttak, és gyakran nem állt ezzel arányban
díjazásuk.
Az általam vizsgált - több száz - díjlevél szerint a tanítók kötelességei
nagyon sokrétűek voltak iskolai működésüket illetően is. (óriási az eltérés
abban a tekintetben, hogy a díjlevél megszövegezői mennyire pontosan és
részletesen írták le a tanítóval szemben támasztott igényeiket. A pontatlan
fogalmazás esetenként vitákat is szült.) (6. és 7. szöveges melléklet)
1894-ben a vallás- és közoktatásügyi miniszter 59781/84. sz. leirata
értelmében a plébánosok, mint iskolaszéki elnökök számára elrendelték, hogy
a kántortanítói pályázatok kihirdetésénél illetve a díjlevelek
megszövegezésénél szem előtt kell tartaniuk a Visita Canonicát és a vegyes
bizottság által megállapított fizetést, és elkülönítve kell szerepelnie a
tanítói és a kántori fizetés tételeinek. (7)
A díjlevelek egy jelentős csoportja csak annyit írt le, hogy mely
osztályokat kell a tanítónak vezetnie és hogy a kántoriakban segédkeznie
kell. (8)
Más esetekben a tanítói teendőket részletezték, Bakócára 1900-ban olyan
tanítót kerestek, aki köteles "mindennapi- és ismétlő iskolás fiúkat ...
oktatni, őket vasár- és ünnepnapokon, valamint - a téli hónapok kivételével
- hétköznapokon is templomba vezetni, ott reájok felügyelni ... (és a)
kántori teendőket elvégezni." (9)
Izsépen 1900-ban a tanító kötelességeként jelölték meg: az egyik vegyes
osztály és az ismétlő iskolások oktatását és nevelését, a k. teendők
elvégzését, beszámítva a hétköznapi orgonálást és ostyasütést. Mint
iskolaszéki jegyzőnek feladata volt továbbá a hitközségi és iskolai írásbeli
teendők elvégzése, mint pl. a hitközségi és iskolai pótlékok
kivetése, elkönyvelése stb. (10)
Berkesden 1904-ben elvárták a tanítótól, hogy vezesse a kijelölt
osztályokat, a gazdasági ismétlő iskolát (elméletileg és gyakorlatilag), a
kántorságban szorgalmi idő alatt segédkezzen; a felsőbb osztályokat egyházi
énekre oktassa, adminisztrációs teendőket végezzen díjtalanul. (11)
Németbólyban német és magyar nyelven kellett elvégeznie a kántori
teendőket, a kijelölt osztályokat és iparostanoncokat lelkiismeretesen
oktatni, vallás-erkölcsos nevelésben részesíteni és egyházi énekekre
oktatni. (12) Megyefán vallástant is kellett tanítania, (13) Kisdárdán
szintén. (14) Baranyaszentlőrincen a tanítónő kézimunkát is oktatott. (15)
Több iskolában kötötték az állás betöltését bizonyos nyelvismerethez,
képesítéshez illetve a századelőn a Pécsegyházmegyei Tanítóegyesületbe való
belépéshez.
A katolikus kisiskolák tanítói díjleveleiben a kántori vagy
"stóla"-jövedelem is szerves elemként szerepelt. Esetenként sokat tudhatunk
meg a tanítói lakás állapotáról is, hiszen a díjlevelek és pályázatok
szövegében erre is kitértek.
A baari iskola példája jól mutatja, hogy milyen lassú emelkedést mutatott
a tanítói fizetés egy-egy község esetében, illetve jó példa arra is, hogy
milyen tételekből állt a javadalom.
1. díjlevél (részint az 1829. évi Visita Canonica alapján, részint szokás
folytán behozott ... fizetés)
"1, A községtől készpénzben 21 frt
2, A vasárnapi iskoláért 21 frt
3, Lélekpénzből körülbelül 17 frt 20 kr
4, 3 hold földnek használati jövedelme 24 frt
5, Ezen földnek szántása és a gabona vagy
egyéb termények behordása pénzértékben 8 frt
6, 654 [] rét évi jövedelme 15 frt
7, 224 [] belsőség 5 frt
8, Legelő illeték: Donovried = 1296 [],
Mühlbusch = 382 [], Gelsengipfel 148 [] 12 frt
9, Buza 14 mérő á 3 frt= 52 frt
10, Rozs 16 mérő á 2 frt 50 kr= 53 frt
11, 400 liter bor á 6 kr= 24 frt
12, 4 öl kemény tüzifa helybe állitva
és rakva 40 frt
Összesen: 274 frt 20 kr
Ezekhez járul:
a) lakás
b) malomfuvarok (2 frt)
c) Legeltetési jog (2 frt) stola = 15 frt. Marad még az iskola részére 3 öl
fa a fütésre." (16)
2. Díjlevél (1893) (Ebner István) kántortanító fizetését módosították:)
"1, Készpénzben a községttől 1/4 éves
utólagos részletekben 300 frt
2, Az eddig élvezett földeknek használata 20 frt
3, Ezen földeknek szántása vetése és a
termész hazahordása 8 frt
4, 654 [] rét használata 12 frt
5, Legelőilleték 12 frt
6, Négy bécsi öl lágy hasábfa, melyet a
község behord 30 frt
7, Lakás; malomfuvarok és legeltetési jog
8, Stoláris illeték
Összesen: 382 frt." (17)
A - kissé eltérő megszövegezés ellenére - látható, hogy a 2. díjlevél
tételei között nagyobb összeg szerepelt, melyet a tanító készpénzben kapott,
hiányzott viszont a gabona- és bor illetmény. Az eltelt idő ellenére a
tanító fizetése Baarban alig emelkedett 100 frt-tal, és a századvég baranyai
katolikus kiskiskoláiban az egyik legrosszabb fizetés volt. Ugyanakkor, a
gazdasági visszaesést tekintetbe véve, ez a látszólag kis fizetésemelés
vásárlóértékét illetően jelentős volt.
Ezek a díjlevelek nem részletezték, mit is takar a "stoláris illeték"
címszó. Egy másik, Rácz-Töttösön 1887-ben felvett jegyzőkönyv szerint
díjlevélen a stóla-illeték az alábbi bontásban szerepelt:
"Keresztelésnél tett szolgálatáért kap 5 krajczárt; avatásnál tett
szolgálatáért kap 5 krajczárt; esketésért ha misével van 60 kr; nagy
temetésért mise nélkül 65 kr; kistemetésért mise nélkül 48 kr; - minden nagy
miséért a községi ünnepekesn vagy kivánatra köznapokon 40 kr." (18)
A kántortanító helyettese mindenkor jóval alacsonyabb javadalmazásban
részesült, általában gondoskodnia kellett lakásáról és önmaga ellátásáról.
(19)
Néha - a törvény előírásaitól teljesen elrugaszkodva - egészen furcsa
kérelmek futottak be az iskolaszékektől az egyházmegyei
főtanfelügyelőséghez. Szebényben például 1900-ban a nagyfokú szegénység
miatt nem tudták a megüresedett osztálytanítói hely jövedelmét biztosítani,
ezért a kérelmezték, hogy a kántortanító mellé Goda Rózsa okleveles óvónőt
választhassák meg, akit a k. tanító élelmezne, cserében azért, hogy az ő
fiát meg Mohácson az óvónő szülei élelmeznék és adnának neki lakást. (19)
Az osztálytanítói állások bérezését az 1893. 26 tc. nem rendezte,
valószínűleg azért, mert ebben az időben ez még nem volt elterjedt
állásforma. Baranyában is - éppen ezért - nagy probléma volt ezeknek az
állásoknak a betöltése, gyakran cserélődött az iskoláknál az osztálytanító
személye, hiszen a jövedelem csekély volt, illetve bizonytalan. Éppen emiatt
a püspök 2018/1500-as körlevelében utasította a katolikus kisiskolákat, hogy
amennyiben az ilyen fajta állást betöltik, kötelesek a javadalmat az
1893:26. tc. 1. paragrafusa alapján adni. (20)
A tanítók helyzetére, javadalmi viszonyaira nemcsak a püspök figyelt oda
a megyében, hanem maguk a tanítók is sokat tettek saját életkörülményeik
megjavításáért. Itt - az iratok tanúsága szerint - elsősorban nem
püspökükkel illetve egyházmegyei főhatóságukkal kellett szembeszállniuk,
hanem - egyrészt közvetlen környezetükkel gyakran diákjaik szüleivel,
akiktől nem ritkán sajátkezűleg szedték be járandóságaikat. (19. szöveges
melléklet) Másrészt az országos politika alakulását próbálták befolyásolni,
szervezeteik útján vagy magánemberként memorandumokkal vagy újságcikkekkel
igyekeztek a törvényhozást befolyásolni, a tanítóság pártjára állítani.
Ennek legközvetlenebb módja volt az, amikor az országgyűlési képviselőjükhöz
fordultak a tanítók. Erre számos példát idézhetünk fel, az egyik ilyen az
1893-ban - még a törvény meghozatala előtt kelt levél, melyet pécsi tanítók
írtak. A levél elsősorban a tanítói terhek felsorolásával próbált hatást
kelteni, illetve azzal, hogy összehasonlította helyzetüket a
tisztviselőkével. A tanítótól elvárják eszerint, hogy "... a népet
szellemileg képezze, erkölcsileg nevelje, a magyart hazafiassá tegye, a más
nyelvűeket magyarosítsa, legyen tanácsadója, oktatója az okszerű
gazdálkodásnak, fatenyésztésben, a szőllők ujjáteremtésében, baromfi- és
selyemtenyésztésben, méhészetben, háziiparban, tanitsa az egészségtant,
buzgólkodjék járványok esetében, alapítson népkönyvtárakat, iskolai
takarékpénztárakat s.a.t.". (21) (20. szöveges melléklet)
Ebben a levélben a 300 forintos minimum-fizetés helyett 600-at
követeltek, és ezen felül lakást (ill. lakbért) a segédtanítók részére. (22)
Az országos nyomás eredményeként megszavazott fizetések is (1893) kevésnek
bizonyultak hamarosan. 1902-ben íródott egy memorandum a képviselőházhoz,
melyet országosan, nyomtatott formában terjesztettek, és melynek tartalmával
a néptanítók Baranyában is azonosultak. Ez a dokumentum első részében azt
vizsgálta, hogyan élhet meg családjával a tanító kevéske fizetéséből,
második részében összehasonlította a magyaroszági tanítók helyzetét,
bérezését Európa más országainak hasonló adataival, illetve az itthoni más
közalkalmazottak helyzetével. (23) (8. szöveges melléklet)
Az általam vizsgált időszakban több alkalommal is készült kimutatás
arról, hogy mely községek r. katolikus iskoláiban nem éri el a tanítói
fizetés a törvény által előírt minimálisat. 1894-ben 10 ilyen tanítói állást
találtak. (18. táblázat) Az egyházmegyei főtanfelügyelőség hiába utasította
a hitközségeket a fizetésrendezésre, a plébánosok és eseperesek csak a nép
elkeseredését tolmácsolhatták. (24) Csak később, 1896-ban számoltak be
néhány községből fizetésjavításról. (25)
A tanítóságot alacsony fizetésén és számos elfoglaltságain kívül is
sújtotta több rendelkezés. 1905-ben például a VKM. kimondta (államköltség
hiányára hivatkozva), hogy csakis úgy engedélyez szabadságot a tanítóknak,
ha a helyettes díjat maguk fizetik. A Pécsi Közlöny egyik cikke azonnal
reagált erre az intézkedésre, és óva intette a tanítókat, hogy "... meg ne
betegedjenek, mert nemcsak orvost és patikát, de helyettest is fognak
ezentul fizetni." (26)
1906-ban újabb sérelem érte a tanítókat, egy körlevél - melyet a kir.
tanfelügyelőségekhez intéztek - ugyanis megtiltotta nekik, hogy a vallás- és
közoktatásügyi miniszterhez forduljanak magántermészetű ügyeikkel. (27)
A fentebb már említett Lex Apponyiba tartozott az az 1907: XXVII. tc.,
mely a felekezeti elemi iskolák tanítóinak javadalmazásáról is intézkedett.
alapfizetésük 1200-1100 és 1000 koronában állapíttatott meg, attól függően,
hogy a község, ahol éltek, milyen lakbérosztályba soroltatott, és a
szolgálati évek után korpótlékban is részesültek. (28)
A kiváló eredményeket elért néptanítók (4. paragrafus) személyi pótlékban
részesülhettek, katolikus iskolák esetében az egyházi főhatóság és a kir.
tanfelügyelő együttes javaslatára. Ha a hitközség 1910. jún. 30-ig nem tudta
a szükséges fedezetet előteremteni a tanító fizetésére, 1910. szept. 30-ig
államsegélyért kellett fordulnia a VKM-hez (5. paragrafus). E folyamodásnak
azonban feltételei voltak, több kutató Apponyi erőszakos magyarosítási
törekvéseit látja érvényre jutni ezek megfogalmazásánál.
A 15. paragrafus b, pontja a tanító képesítettségéhez, magyar
állampolgárságához és magyar nyelvtudásához kötötte az államsegély
folyósítását, illetve eskű (32. paragrafus) letételéhez. A 19. paragrafus is
ezt erősítette meg, hiszen a járandóságok tárgyalásán túlmutat a benne
megfogalmazott kívánalom:
"A nem magyar tanítási nyelvű iskolában ... a nem magyar anyanyelvű
gyermek a negyedik évfolyam bevégeztével gondolatait magyarul élőszóval és
írásban érthetően ki tudja fejezni." (29)
A Püspöki Levéltár iratanyaga több tucat határozatot tartalmaz, melyekben
a VK miniszter baranyai katolikus tanítók- és tanítónők részére elrendelte
az államsegély folyósítását.
A tanítók - magánemberként általában nem voltak képesek panaszaikra
orvoslást nyerni, érdekeik érvényesítése csak bizonyos csoportjaiknak
sikerült. 1910-ben is így történt Baranyában, amikor a Pécsegyházmegyei
Tanítóegyesület Baranyavári esperesi köre tagjainak nevében kérte az
ostyasütési kötelezettség eltörlését. Amit nem sikerült elérniük a
tanítóknak - egyenként - sok évtized alatt, az - mikor együttesen léptek fel
- most teljesült. A püspök, bár sajnálkozását fejezte ki a jelenség miatt,
mégis eltörölte - ezt a tanítói munkához sehogyan sem tartozó
kötelezettséget. (30) (21. szöveges melléklet)
Ez a levél is példa arra a küzdelemre, amelyet a katolikus kisiskolák
tanítói vívtak Baranyában (is) tanítói ügyködésük kiszélesítésére ugyanakkor
egyházi kötelezettségeik szűkítésére. A kérdés nem a hit, a vallásserkölcs
oldaláról merült fel, hiszen a tanítók nagy többsége az iratok és
újságcikkek tanúsága szerint - példás katolikus életvitelt folytatott és a
reá bízott gyermekeket is ilyen szellemben nevelte. Alig-alig találhatunk
olyan dokumentumot, amely ennek ellenkezőjét igazolta. Ennek ellenére
elmondható, hogy a tanítók és az egyház - egészen pontosan a tanító és a
község plébánosa közti viszony nem volt felhőtlen.
A falvakban gyakorta az iskolában "csak egy tanító volt, és ezeken a
helyeken sem igazgató, sem tantestület nem volt. "Az igazgatói czímet a
kath. iskoláknál sok helyen az illető plébánosok maguknak vindikálják." (31)
A tanító és a plébános közti barátságtalan viszony oka egyrészt ebben
keresendő, másrészt abban, hogy a tanítók próbálták iskolán kívüli terheiket
lerázni, ezt a plébánosok azonban nehezen engedték, hiszen szükségük volt a
tanító segédkezésére, a hagyományok is ezt a megoldást kínálták. A
hitközségek lakosai többször fordultak panaszos levéllel az egyházmegyei
főtanfelügyelőhoz, például 1897-ben a kiskőszegiek, akik leírták, hogy "az
iskolánk és gyermekeinknek tanulásaik kellemetlen és hanyatlik" (32) a
tanító és a pap közötti rossz viszony miatt, ezért kivizsgálást kértek.
Ugyanakkor arra is volt példa, hogy a plébános a tanfelügyelővel szemben
is kiállt a község r. k. iskolájának tanítója mellett, például 1900-ban
Kisnyárádon, ahol a jelentés szerint Faubl Alajos tanító elhanyagolta a
magyarosítást és általában gyatrák az eredményei, ezzel szemben a plébános
védelmébe vette az idős, jólelkű tanítót. (33)
A tanító és a községi elöljáróság közti kapcsolat sem volt mindig
"rózsás", ahogyan ez az iratokban tükröződik. 1894-ben például a kátolyi
tanító 8 pontban kifogást emelt a község ellen, mivel szerinte - az 1886-os
díjlevelében foglaltakhoz képest - a község megkárosította. Az iratanyagból
kiderül, hogy mindezt azért tette, mert a község feljelentette őt
iszákossága miatt. A tanító levelét tehát a bosszú motiválhatta, ugyanakkor
többszöri megkárosításáról olyan részletességgel számolt be, hogy
valószínűleg panaszainak volt alapja.
Ha a község nem jelentette volna fel, bizonyára hallgatott volna
sérelmeiről, melyeket az alábbi módon foglalt össe:
1) 1886-ban fájából 1 ölt a bíró elvett 18 frt
2) 6 pár elköltözött, így párbére 18 frt 50 kr-al csökkent
3) 1888-tól 1892-ig a juhász folyamatosan
700 birkát legeltetett a tanító kaszálóján,
ezért csak fele szénája lett, mint másoknak
ugyanekkora területen 60 frt kár és 3 frt 50 kr.
költség
4) 1893-ban a bíró 2 m-t elvitetett a
tanító fájából 7 frt
5) 1893-ban a község megtagadta a
trágya-kihordást 20 frt
6) a mulasztó gyermekek miatt a bírót
büntették meg, erre ő a szolgabírónál
feljelentette a tanítót, hogy az udvaron
nyomtatott, pedig a tanító szerint a "fél
falu" így tett 3 frt 50 kr perköltség
7) 1894-ben a deputatum-fából megint 3 m-rel
kevesebbet hoztak 10 frt 50 kr
8) 1889-1894 között "a kisbíró, a kanász, a
bákter, a juhász és a csordás" nem
fizetett, mert a község felmentette őket
a tanítói fizetés alól 78 frt 20 kr.
A tanító összes kára 1886-1894. között 219 frt 20 krajcár volt. (34)
Fentebb sorolt esetekre másutt is akadt példa, gyakori volt többek között
az, hogy a falu pásztorai nem fizettek a tanítónak. (35)
Másutt a borjárandóságot nem fizették az emberek (mert a szőlők
pusztulása miatt erre képtelenek voltak, ugyanakkor a tanító így jelentős
pénztől esett el.) (36)
1913-ban a XVI. tc. újra rendezte a nem állami elemi iskolai tanítók és
tanítónők illetményeit. 3 fizetési osztályt állapított meg a törvény, 6
fokozattal, az 1907: XXVII. tc. által szabályozott alapfizetés és korpótlék
helyett. (19. és 20. táblázat)
A 22. paragrafus utasította a községeket és hitfelekezeteket is, hogy
tanítóik járandóságát egészítsék ki. Amennyiben erre nem voltak képesek, az
1907: XXVII. tc. szerint a minisztériumhoz fordulhattak államsegélyért.
3. TANÍTÓI NYUGDÍJ
A tanítók, bármennyire is problémát jelentett számukra kevéske
járandóságukból megélhetést biztosítani önmaguk és családjuk számára, igazán
nehéz helyzetben nem szolgálati éveik alatt voltak. Nyugdíjba vonulásuk
jelentette számukra az igazi megpróbáltatást.
Az 1868: XXXVIII. tc. nem rendelkezett megnyugtatóan sem az idős,
munkaképtelenné vált tanítók, sem az elhalt tanítók árvái, özvegyei
megélhetéséről. (37)
A rendes tanítók évi fizetésének 2%-át tartotta vissza a község a
segélyezési pénztár számára, és azt beszolgáltatták a megyei
iskolatanácsnak. A miniszter kezelte a pénzt, segélyezésre fordíthatta.
Szivér János, a budai-külvárosi tanító levele, melyben 1869-ben a városi
tanácsi közgyűléshez fordult, tipikusnak mondható ebből az időszakból. 22.
év szolgálat után 52 Ft 50 kr. évi nyugdíjat kapott, "kérvényében leírta,
hogy elmúlt 70 éves, nyomorúsága miatt csekély jövedelmet hozó szőlőjét el
kellett adnia, s ebből a nyugdíjból megélni lehetetlenség." (38)
Az 1875: XXXII. tc. hatályon kívül helyezte az 1868-as XXXVIII. tc-t, és
rendelkezett a tanítói nyugdíjak ügyében, illetve az özvegyek és árvák
gyámolításáról. (39) A törvény 7. paragrafusa szerint nyugdíj járt annak a
tanítónak, aki 65. életévét betöltötte vagy 40 éven át volt tanító (segéd-
vagy rendes). A 8. paragrafus szerint a "szolgálati évek tanítókra nézve
21-ik, a tanítónőkre nézve legalább 20-ik életévük betöltése után történt
alkalmaztatásuktól fogva számíttatnak." (40)
A nyugdíj- és gyámpénztár jövedelmeit a 27-37. paragrafusok határozták
meg, minden óvó-, segédtanító és elemi rendes tanító(nő) évenként köteles
volt a nyugdíj-összeg 2%-át, azaz 6 forintot befizetni. Ezt az 1891. XLII.
tc. 16. paragrafusa hatályon kívül helyezte.
A későbbi módosítások sem elégítették ki a tanítóságot, ennek egyik oka
volt, hogy a kántori jövedelmet különválasztották a tanítói fizetéstől, és
nyugdíj csak ez utóbbi alapján járt. (41)
A sajtóban is jelentek meg ezzel kapcsolatos cikkek, például 1903-ban a
következő:
"... nagy hibája az 1893-iki nyugdíjtörvénynek az, hogy a
kántortanitónak, a kiknél a kántori fizetés külön meg nem állapítható, csak
fele fizetésük számittatik nyugdíj alá. Még csak megjárná ez a zsírosabb
kántortanitói állomásokon, hol a kántori mellékfoglalkozás jövedelmezőbb s
hol ez sokszor - valljuk meg - a tanítói kötelmek teljesítésében hátrányul
is szolgál, de mit szóljunk a kisebb, filialbeli tanitóknál, a hol a
kántorság nem áll egyébből, minthogy vasárnap délután odatérdelnek a
dobogóra, rákönyökölnek az asztalra és elmondják az iskolában összegyűlt
hivekkel a rózsafüzért s utána énekelnek velök egyet-kettőt." (42)
A tanítói tanácskozmányok egyes jegyzőkönyvei is arra engednek
következtetni, hogy nem minden esetben volt ez a fajta nyugdíjmegállapítás
igazságos.
Siklóson például a tantestület 1893-ban Bunyevácz Ferenc, petárdai tanító
ügyét tárgyalta, akinek a nyugdíját 56 évi buzgó munkálkodás után a
miniszter - fellebbezés hatására - a fizetésének felében, 268 forint 50
krajcárban állapította meg. A testület egybehangzó véleménye szerint ez
méltánytalanság volt öreg kartársukkal szemben. (43)
A megállapított nyugdíjhányadot tehát a "minisztérium közölte a
közigazgatási bizottsággal, az pedig a járás vezetőjének feladatává tette a
tanító részére járó nyugdíj fizetésének biztosítását." (44)
1894-ben például a miniszter utasítása szerint Báltin János,
munkaképtelenné nyilvánított bodolyai tanító részére 1895. február 1-től 113
frt 52 kr-t kellett évente folyósítani. (45)
A munkát abbahagyó, nyugdíjba vonuló tanítók számításai gyakran vallottak
kudarcot, azaz a vártnál kisebb nyugdíjat kaptak, esetleg elestek a
nyugdíjtól. így járt az a komlói tanító is (Köberling Nándor), aki
nyugdíjaztatását kérte. Nyugdíj helyett csak 1600 korona végkielégítést
kapott, ezért elment a sásdi temetőbe és kilátástalan jövője miatt főbelőtte
magát. (46)
4. A TANÍTÓ LAKÁSA
A tanító munkavégzése szempontjából, egészségének megőrzése miatt
egyáltalán nem volt közömbös számára az, hogy milyen és mekkora lakásban
élt. Jövedelmének egy részét képezte a lakása, illetve ennek hiányában a
lakbér, bár ez utóbbira Baranyában alig akadt példa. A néptanító lakása
szinte mindig az iskolaépület szerves részét képezte, nagysága függött a
község vagyoni állapotától (és nem mindig a törvényes előírásokat követte,
ahogy a tanítók szerették volna).
Az 1868: XXXVIII. tc. 124 paragrafusa alapján a tanítónak "... tisztes
lakás... és egy negyed holdnyi kert..." járt. (47) Egy későbbi rendelkezés
szerint: "A tanító lakása álljon legalábbis két tágas (25-30 mý) szobából,
konyhából, (20 mý) kamrából, (12 mý) pinczéből, (20 mý) saját padlás és
külön árnyékszékből; a szolgalakás: egy szoba (25-30 mý), konyha (15 mý),
kamra (10 mý), padlás és árnyékszék." (48)
Az 1913: XVI. törvénycikk 17. paragrafusa is rendelkezett a nem állami
tanító lakásáról:
"A természetben nyujtott lakásnak legalább két rendes padlózott szobából,
konyhából, kamarából, és a legszükségesebb mellékhelyiségekből kell állania.
Ezenfelül ott, ahol az iskolafenntartó megfelelő ingatlannal rendelkezik,
egy negyedholdnyi kert használatára, kert nem létében pedig 20 K kert-
illetményre van a tanítónak igénye. Természetbeni lakás hiányában a
tanítónak - az élvezett fizetésre való tekintet nélkül - a 4. paragrafusban
feltüntetett és állomáshelyének megfelelő lakáspénzre van igénye. (...) A
tanító abban a községben tartozik lakni, ahol állomáshelye (iskolája) van."
(49) (19. táblázat)
A tanítói pályázatokból és díjlevelekből csak keveset tudhatunk meg a
tanítói lakások állapotáról. Az iratokban erre vonatkozóan általában azt az
információt rögzítették, hány helyiségből állt a tanító lakása, illetve azt,
hogy bútorozott vagy bútorozatlan volt-e.
Részletesebb leírásra csak ritkán bukkanhatunk, a tanító lakásáról
íródott - fellelhető - iratok pedig gyakran az átlagosnál rosszabb képet
tükröznek lévén panaszos levelek vagy figyelemkeltő újságcikkek. Ez utóbbira
példa a kékesdi tanító lakásáról 1900-ban íródott cikk: "... a rozoga
istálló padlásán takarmánya jó része elromlik az istállóból följáró gőz
által. A düledező gerendákat pedig saját költségén vett fával volt kénytelen
alátámasztani, különben már régen agyonütötte volna szerves jószágait a
szuette gerendákat. Az istállóból a ganélé a rossz (azaz semilyen) padlózat
miatt lefolyt a pinczébe, a hol a tanító kénytelen - éléstár hiányában -
többféle élelmi szereit tartani, pl. burgonyát, kenyerét, tejét stb. (...) A
tanítói lakáshoz nincs konyha." (50)
A kékesdi tanító tehát - minden törvény és rendelkezés ellenére (51) -
nem kapta meg a megfelelő lakást, hiányzott a kamrája és konyhája, és
melléképületei is csak a papíron álltak, a valóságban inkább hátráltatták,
mint előmozdították a gazdálkodást. Ugyanez a tanító már 1896-ban levélben
fordult a királyi tanfelügyelőhöz különböző problémáival, melyek között
fontos volt az a kérése, hogy nyári konyháját télivé alakítsák át, mert azt
már 1894 óta sürgette a járásnál, és a főszolgabírótól ígéretet is kapott a
munkálatok megkezdésére.
A kékesdi tanító esete jó példája annak, milyen nehézkesen történtek
intézkedések a megyében annak ellenére, hogy a hatóságok is szükségesnek
tartották az intézkedéseket. (52)
A baari iskola tanítója a századvégen sokkal jobb lakásban lakott, két
szobája volt, melyeket a konyha választott el, ebből nyílt az éléskamrája.
"A szobák padlózottak, a konyha téglával burkolt" volt. (53)
Több község r. kath. iskolája biztosított jó állapotú, törvényes
kívánalmaknak is megfelelő tanítói lakást. (Pl. Izsép - 2 szoba, konyha,
éléskamra, félszer, istálló, disznóól, baromfiól, pincze, házikert (54).
Kisdárda (55), Regenye (56), Bakócza (itt a kántortanítói lakot a község
meszeltette és tartotta karban) (57), Kis-Budmér (58), Hosszúhetény (59),
Magyarszék (60), Dinnyeberki (61), Ivánbattyán (62), Baranya-Szentlőrinc
(63) stb.)
A tanítók gyakran fordultak levélben az egyházmegyei
főtanfelügyelőséghez, hogy lakásuk javítására, karbantartására utasíttassék
az iskolaszék illetve a község. 1898-ban például Laskafalun kántortanító
lakásában 143,30 frt-ért végeztek javítási munkálatokat (asztalos- és
kőművesmunkát, festést, 2 új kályhát vásároltak, az árnyékszékben
vízvezetéket szereltek be, és 1 ablakot befalaztak). (64)
Udvardon is 1898-ban építették át a tanítói lakást, a régi istállóból
mosó- és sütőkonyhát alakítottak ki, és megvastagították a túlságosan vékony
falakat. (65)
Az osztálytanítók nem lakásokat, csak bútorozott szobát kaptak a
községektől, a díjlevelek alapján leírható a korabeli bútorzat: Rácpetrén 1
asztal, 1 szék, 1 nyoszolya, 1 szekrény és 1 fali fogas volt a szobában,
(66) Vörösmarton 1 ágy (ágynemű nélkül), 1 ruhaszekrész, 1 asztal és 2 szék.
(67)
Az iratok alapján megállapítható, hogy a tanítók elég szűkös lakásokban
éltek, különösen igaz ez, ha arra gondolunk, hogy átlagosan 2-3 gyermekük
volt, ugyanakkor elmondható, hogy jobb körülmények között laktak, mint sokat
a korabeli Magyarországon.
JEGYZETEK
(1) Például: Képezdei Bizonyítvány 1879-ből Közig. Biz. 1879/148. b. Rh.:
21-911. BMLT
(2) CIH 1868: XXXVIII. tc. 142. paragrafus 468. o.
(3) Várady: BMJ I. k. i. m.
(4) "Hegyháti": Én tanító vagyok c. vers (In = PK 1905. okt. 13.
XIII/215. 2-3. o.)
(5) Méhészet - TFI, BMLT 1886 - 1907. 70640/1892.
(6) Erre vonatkozó adatoktalálhatóak pl. a következő kötetben: Jelentés
Nagyméltóságú Tallián Béla M. kir. földmívelésügyi miniszter úrhoz
Baranya vármegye selyemtenyésztésének állapotáról az 1904. évben
(Szekszárd, 1904.) és PK 1900. ápr. 1. VII/26. sz.
(7) In = PK 1894. dec. 23. 5. o.
(8) Például: Ráczpetre 245/1893., Monostor 132/1893., Horvát-hertelend
98/1896., Hosszúhetény 140/1897., Villány 96/1898., Izsép 1091/1894.,
Gyűd 708/1900., Beremend 1153/1900., Németpalkonya 986/1900.,
Somberek 1356/1900., PLT, TFI. illetve a Pécsi Közlöny pályázati
kiírásai alapján: Görcsöny 1900. márc. 1., Kis-Budmér 1900. márc.
11., Nagy-Nyárád 1900. márc. 18., Somberek 1904. okt. 2., 1906. ápr.
7. Kisfalud 1904. szept. 25., Véménd 1904. nov. 27., Martonfa 1904.
nov. 13., Jágonak 1906. ápr. 20., Baranyakisfalud 1906. szept. 7.,
Görcsöny 1906. okt. 2., Hosszúhetény 1906. okt. 30., Vasas 1906. okt.
30., Baranyavár 1907. jan. 16., Himesháza, Mecsekszabolcs 1907. aug.
14. stb.
(9) Bakócza (In = PK 1900. márc. 1. VIII/17. 6. o.)
(10). Izsép (In = PK 1900. aug. 12. VIII/65.)
(11) Berkesd (In = PK 1904. nov. 27. XII/111. 7. o.)
(12) Németbóly (In = PK 1906. okt. 5. XIV/226. 6. o.)
(13) Megyefa (In = PK 1907. febr. 28. XV/49.)
(14) Kisdárda (In = PK 1907. ápr. 7. XV/80.)
(15) Baranyaszentlőrinc (In = PK 1907. szept. 5. XV/202. 6. o.)
(16) Baar 379/1893. PLT, TFI.
(17) Uott.
(18) Rácz-Töttös Kivonat az 1887. ápr. 26-án felvett egyházlátogatási
jegyzőkönyvekből (az eredeti szöveg német)
(19) Szebény 972/1900 PLT, TFI.
(20) Püspöki utasítás az osztálytanítói állások szervezése, fizetés-
rendezés és a sűrű cserék megszüntetése tárgyában 2018/1900.
körlevél, vmint.: PK 1900. júl. 15. VIII/57. 6. o.
(21) TFI 1886-1907. 109. k. /1893. BMLT
(22) Uott.
(23) "Magyarország mélyen tisztelt Képviselőházának Budapesten A bent írt
országgyülési képviselőt választó kerület tanitóinak alázatos
memoranduma a tanitói fizetés és más ügyek méltányos rendezése
tárgyában - 1902." BMLT
(24) 568/1894. PLT, TFI.
(25) 256/1896. PLT, TFI.
(26) "Nincs szabadság a beteg tanítók részére" (In = PK 1905. nov. 12.
XIII/240. 4. o.)
(27) "Ismét a tanítókat!" (In = PK 1906. márc. 20. XIV/63. 4. o.)
(28) In = Dokumentumok a ... i. m. 349. o.
(29) Uott. 351. o.
(30) 4625/1910. püspöki körlevél (In = Litterae circulares ad Venerabilem
Clerum Almae Diocesis Quinque-Ecclesiensis 1898 -1918) BMK
(31) Várady: BMJ I. k. i. m. 319. o.
(32) Kiskőszeg 132/1897. febr. 8. PLT, TFI.
(33) Kisnyárád 1224/1900. aug. 3. PLT, TFI.
(34) Kátoly 1894. ápr. 21. (1896-os csomag) PLT, TFI.
(35) Szabadszentkirály 145/1896. PLT, TFI.
(36) Magyarhertelend 1816/1896. nov. 26. PLT, TFI. (az r. k. tanító a
főszolgabíróhoz fordult)
(37) CIH 1868: XXXVIII. tc. 145-146. paragrafus 468-469.o.
(38) Szivér János kérvénye Pécs szabad királyi város közgyűléséhez
IV/1106. b. Pécs v. tan. I. kt. iratok 1869. 4958 - 8182. Rh.:I. 11.
205. BMLT (In = Bernics Ferenc: Pécs város elemi népoktatása a
neoabszolutizmus korában, BHTI 1987-88. Pécs, 1988. 181 - 225. o.)
217. o.
(39) CIH 1876: XXXII. tc. 1-48. paragrafus
(40) Uott.
(41) Várady: BMJ I. k. i. m. 319. o.
(42) "A filiális tanítók nyugdíjügye" (In = PK 1903. jan. 23. XI/18.
2. o.)
(43) Petárda szám nélkül /1893. PLT, TFI.
(44) Tegzes Ferenc: Baranya vármegye ... i. m. 474-475. o.
(45) Közig. Biz. jegyzőkönyve 566/1895. BMLT
(46) "Öngyilkos tanító" (In = PK 1908. jún. 10. XVI/132. 6. o.)
(47) CIH 1868: XXXVIII. tc. 142. paragrafus
(48) Magyar közigazgatási törvények Grill-féle kiadása ... i. m. 72370/97.
sz. IX. 288.o.
(49) CIH 1913: XVI. tc. 17. paragrafus 284-291. o.
(50) "Levél Pécsvárad tájáról" (In = PK 1900. aug. 5. VII/63. 4. o.)
(51) Például: VKM 73653/1898. sz. rend.: "A tanítói lakás a javadalom
kiegészítő részét képezvén, az éppen oly kevéssé rövidíthető meg,
akár a tanítói javadalom maga."
(52) Kékesd 1104/1896. PLT, TFI.
(53) Baar 379/1893. PLT, TFI.
(54) Izsép 1091/1894. PLT, TFI.
(55) Kisdárda - Tanítói pályázat (In = PK 1894. jan. 23.)
(56) Regenye 777/1895. és 707/1900. PLT, TFI.
(57) Bakócza - Tanítói pályázat (In = PK 1900. márc. 1.)
(58) Kis-Budmér - Tanítói pályázat (In = PK 1900. márc. 18.)
(59) Hosszúhetény 3/1900. PLT, TFI.
(60) Magyarszék - Tanítói pályázat (In = PK 1904. okt. 6.)
(61) Dinnyeberki (In = PK 1906. febr. 25.)
(62) Ivánbattyán (In = PK 1907. nov. 17.)
(63) Baranya-Szentlőrinc (In = PK 1909. aug. 11.)
(64) Laskafalu 188/1898. PLT, TFI.
(65) Udvard 925/1898. PLT, TFI.
(66) Rácpetre 939/1896. PLT, TFI.
(67) Vörösmart 983/1896. PLT, TFI.