IV. A MEGYE GAZDASÁGI ÉLETE
A történeti Baranya területén is - a dunántúli régió más megyéihez
hasonlóan - a korszakot jelentős gazdasági változások, és ezekkel szorosan
összefüggő társadalmi átalakulások jellemezték. (1) A - több periódusra
bontható - gazdasági változások a korszak kulturális életére, nevezetesen az
iskoláztatásra is rányomták bélyegüket. A kapitalizálódó uradalmak, az
iparosodó városok és nagyközségek kialakulásának, az átalakuló
mezőgazdálkodásnak előfeltétele volt a műveltségi szint emelése.
Baranyában az alapfokú iskolázás különösen azokon a területeken volt
mintaszerű - vagy legalábbis elfogadható - amely területek gazdasági
tekintetben is kitűntek, itt ugyanis az uradalom vagy a község népessége -
illetve a földterület birtokosa - már eleve jelentős anyagi eszközökkel
tudta az oktatás ügyét támogatni (iskola-állítás, iskolabővítés, tanítói
fizetés, taneszközök beszerzése stb.), ugyanakkor az iskolázásra fordított
kiadások megtérültek, hiszen az elsajátított ismeretanyag alapja lehetett a
gazdasági kibontakozásnak. Ilyen tekintetben élen jártak a 10 ezer holdat
meghaladó földterülettel rendelkező birtokosok (1890-ben Frigyes
főherceg, Eszterházy Miklós herceg, Lippe Schaumburg herceg, Benyovszky
Lajos, a pécsi káptalan, a pécsi püspökség és a vallásalap (2), valamint a
német nemzetiségi községek. Szita László kutatásai alapján megállapította,
hogy a baranyai svábok "gazdasági mozgékonysága messze felülmúlta valamennyi
nemzetiségét." (3) A németség elsősorban a legkedvezőbb, agrártermelésre
legalkalmasabb vidékeket foglalta el, és földvásárlásokkal további előnyöket
szerzett a magyarok és horvátok rovására. (4)
A tanfelügyelői jelentések alapján látható, hogy a németlakta
településeken az elemi (róm. kat.) iskola állapota általában jobb volt, mint
másutt. (5)
Ugyanakkor gazdaságilag kevésbé fejlett területeken az iskoláztatás is
kevesebb eredményességet mutatott, egy-egy rosszabb termésű év vagy
természeti csapás, illetve a századvégen Baranyában is tomboló filoxéra-vész
gyakran lehetetlenné tette egy-egy katolikus hitközség számára is az iskola
működéséhez szükséges költségek biztosítását. (Mindez természetesen más
hitfelekezetek esetében is hasonló képet mutatott.)
A vidékenként, nemzetiségenként, vallásfelekezetek szerint eltérő
gazdálkodási viszonyok ellenére megállapíthatóak bizonyos általános
tendenciák a történeti Baranya egészére vonatkozóan.
A mezőgazdaságot a nagybirtokok elterjedtsége, a kötött birtokok és nagy
birtoktestek jelentős aránya jellemezte; 1893-ban a nagybirtokok területe a
megye 49,85 %-át foglalta el (6) (Ugyanakkor ez az arány korántsem volt
legmagasabb a régióban, hiszen Somogyban 70,43 %, Tolnában 53,54 és Zalában
55,86 % volt a 100 holdon felüli uradalmak aránya.) A nagybirtokokon - az
1860-as, 70-es években az intenzív művelés térhódítása volt megfigyelhető,
amely eleinte elsősorban a termőterületek növelését jelentette, majd
gépesítést is. (7) Az 1870-es évektől a közép-kis- és törpebirtokokon is a
gazdák ennek megfelelően próbáltak az extenzív gazdálkodási formán túllépni.
(8) A parasztgazdaságok munkaeszközkészletét kimutató országos statisztikák
alapján például 1871-ben Baranyában még 48 % volt a faeke aránya (ez az
országos viszonyokhoz mérten közepes fejlettségről tanúskodott), ugyanekkor
a lovas- és gőzcséplőgép tekintetében Baranya - mindkét esetben - a 20-40
db-bal rendelkező megyék közé tartozott. Darabszám tekintetében a
századvégre Baranya már előkelő helyre küzdötte fel magát (368 db
gőzcséplőgép - 5. hely, 1132 db lovascséplőgép - 13. hely) a megyék között
[1895-ös adat]. (9) Gőzcséplőgépek esetében még jobb a megye helyzete, ha a
holdankénti összevetést vizsgáljuk: itt 2013 holdra jutott 1 gép, ezzel a
megye a 3. helyen állt az országban, és 651 holdra jutott 1 db
lovascséplőgép, amely a 17. helyet jelentette Baranya számára. (10)
Az 1871: LII. tc. lehetővé tette, hogy a parasztok birtokaikat teljes
tulajdoni és szabad rendelkezési joggal birtokolják, így könnyebbé vált
számukra a gazdálkodás.
A gabonatermelésen és állattartáson kívül a megye mezőgazdasági életében
- elsősorban a földrajzi adottságoknak köszönhetően - jelentős szerepet
játszott a szőlő-illetve bortermelés. 1869-ben a megye szőlőterülete 33886
kat. hold volt, 1882-re pedig már 44628 hold. A holdankénti átlagtermés 12
hektoliter volt ekkor. (11) A borkereskedelem volt az egyik legfőbb
jövedelmi forrás a megye élelmiszerárut forgalmazó kereskedői számára, mert
az itt termelt gabona és kukorica nem egyenletes minősége akadályozta az
eladásából származó haszon növekedését. (12)
Az 1890-es években a filoxéra 296 szőlőtermelő község szőlőföldjeiben
okozott mérhetetlen kárt. (13) Baranyában is számos módon próbálkoztak a
védekezéssel, amint ez a korabeli sajtóban nyomon követhető, az
erőfeszítések azonban csak hosszú évek múltán vezettek eredményekhez.
Az állattenyésztés fejlesztése is hosszas folyamat volt, Baranya több
állatfaj tenyésztésében ért el kiemelkedő eredményeket, például a
szarvasmarha esetében (simenthali fajta).
A mezőgazdaság fejlődése mellett az iparfejlődés is számottevő volt a
megye életében mind gazdasági, mind pedig társadalmi tekintetben. Pécs
mögött az önálló iparosok számát illetően "Mohács, Siklós, Pécsvárad,
Német-Bóly, Duna-Szekcső, Mágocs és Nádasd" emelkedett ki a múlt század
végén. (14) Az 1872-es ipartörvény hatására apadt ugyan az önálló iparosok
száma a megyében, de a 80-as években ez újra növekedett, és ebben az
évtizedben bontakoztak a gyáripar alapjai is. (15) (7. táblázat)
T. Mérey Klára - fentebb már említett munkájában - elemezte a Soproni
Kereskedelmi és Iparkamara 1876-os statisztikai jelentését, melyből
kiderült, hogy Dél-Dunántúl megyéi közül Baranyában volt ekkor a legtöbb az
ipari tevékenységgel foglalkozók száma. (16) Első helyen itt az
élelmiszeripar állt, a dolgozók számát tekintve. [Ezen belül is kiemelkedő
helyet foglalt el a malomipar, Baranyában 744, Pécsett 22 működött
ekkoriban.] Jelentős volt még a megyében a vas- és fémipar, a ruházati ipar
a kő-, föld-, agyag- és üvegipar (Baranyában ez az ágazat az ipari keresők
közel 13 %-át foglalkoztatta), a bőripar, építőipar, szolgáltató- és
szállodaipar. (17)
Pécs környékén - elsősorban a szénbányászat igényeinek kielégítése miatt
- viszonylag fejlett volt a gépgyártás.
1870 és 1884 között - miként a régió egészében, Baranyában is a gazdasági
fejlődés, a kereskedelmi, vasúti, szénbányászati centrumok kiépülése mellett
a falvakhoz kötődő kisipar is jelentős volt. Amint T. Mérey Klára írta, az
"1880-as években, amikor országszerte megkezdődött a gyáripar fellendülése,
Dél-Dunántúl területén is változást jeleztek a gazdasági élet mérőszámai."
(18) (8. és 9. táblázat, 4. és 5. térkép)
Az ipartörvények is siettették a fejlődést. Krause Jenő 1907-es
összefoglalója alapján is elmondható, hogy a baranyai ipar abszolút
központja Pécs volt, ugyanakkor vidéken is több településen volt jelentős az
ipari termelés, többnyire a mezőgazdasági termeléssel kapcsolatosan (gabona,
állati anyagok feldolgozása stb.) (19) Baranyában - a régió többi megyéjétől
eltérően - nagy jelentősége volt a szénbányászatnak. A századfordulón számos
"bányásztelepülésről" beszélhetünk, ezen községek lakosságának sajátos
életformája iskoláztatásukban is megnyilvánult. Ezen települések iskoláiban
kevesebb volt a mulasztások száma, és ezek az iskolák kissé jobb állapotban
voltak a megye más iskoláihoz viszonyítva, mert a bányatársaságok kisebb-
nagyobb pénzösszegekkel járultak az iskolák működéséhez. 1907-ben Baranyában
- eltartottaikkal együtt - kb. 12 000 bányász élt. (20)
A Várady-féle monográfiában is hosszas leírás olvasható a bányászat és a
bányászok múlt század-végi baranyai helyzetéről. Eszerint az 1870-es években
a megye bányászata 7 tulajdonos kezében volt, ebből különösen figyelmet
érdemlő témánk szempontjából a Dunagőzhajózási Társulat, mely 1856-ban Pécs-
bányatelepen alapított iskolát, ahol a katolikus hitoktató mellett 8 tanító
és 2 kézimunka-tanítónő dolgozott. 1894-ben 1810 rendes és 292 vasárnapi
iskolás tanulója volt ennek az intézménynek. A művelődés más területén is
jelentős volt a társulat működése, 1865-ben népkönyvtárat alapított -
szintén Pécs-bányatelepen -, mely korszakunkban folyamatosan bővült,
1894-ben 2524 kötete volt. Nagy jelentőségűek voltak még a megye iparára
nézve a Pécsi Püspökség szászvári bányái. (21)
Az ipari és mezőgazdasági termelés felfutásának egyaránt előfeltétele
volt a vasútvonalak kiépítése, hiszen az árucikkek elszállítása a felvevő
piacokra csak így volt biztosítható. 1857-ben nyílt meg a pécs-mohácsi
vasút mely "a Duna segítségével Budapesttel" kötötte össze Pécset, "a pécs-
nagykanizsai vonal pedig, amely Béccsel és az Adriai-tengerparttal kötötte
össze, 1867-ben nyílt meg. Pécset a vasút Budapesttel közvetlenül 1882-ben
kapcsolta össze." (22) "Pécs vicinális vasútvonalai közül a pécs-sellyei
vasút a horvátországi Slatina felé 1895-ben nyílt meg." (23)
A XX. század elején is folytatódtak a vasútépítkezések, a megye egyre
több települését kötötték össze egymással, illetve Péccsel. 1906-ban például
a "Pécs-Szászvár-Máza" vonal kiépítésére adtak ki előmunkálati engedélyt,
mely a Mecsek északi és déli oldalán fekvő községeket, ipar és
bányatelepeket kötötte össze Péccsel. (24)
Baranya megyében tehát a kiegyezés által megteremtett feltételek
hozzájárultak a gazdasági fejlődés kibontakozásához - bizonyos megtorpanások
ellenére. A gazdasági fejlődés számos társadalmi és kulturális változást
vont maga után.
JEGYZETEK
(1) Katus László: A Dunántúl gazdasági és társadalmi fejlődésének fő
vonásai 1848-1867. (In: A Dunántúl településtörténete III. 1848-1867.
Székesfehérvár, 1987. 6-7. o.) - T. Mérey Klára: A Dél-Dunántúl
iparának története a kapitalizmus idején (Bp., Akadémiai Kiadó,
1985.) - Rúzsás Lajos: A kapitalista iparfejlődés útja a Délkelet-
Dunántúlon 1848-1900.( Pécs, 1957.)
(2) Várady: BMJ i. m. I. k. 498. o.
(3) Szita László: Adatok a baranyai nemzetiségek kulturális törekvéseihez
a 19. század második felében (In: Baranyai Helytörténetírás -
továbbiakban: BHTI -, Pécs, 1979. 519. o.)
(4) Uott. 521-522. o.
(5) Például Mágocs, Nádasd, Németbóly esetében.
(6) T. Mérey Klára: Adatok a déldunántúli uradalmak gazdasági
cselédségének életviszonyaihoz a századforduló idején (Pécs, 1957.
3-4. o.)
(7) Uott. 4. o.
(8) Várady: BMJ i. m. I. k. 494-495. o.
(9) A parasztság Magyarországon a kapitalizmus korában 1848-1914.
(Szerk.: Szabó István, Bp., Akadémiai Kiadó, 1972. 327-332. o.)
(10) Uott. 330-332. o.
(11) Rúzsás Lajos: A kapitalista iparfejlődés... i. m. 7. o.
(12) Uott. 7-8. o.
(13) Baranyamegye és Pécs szabad királyi város közigazgatási almanachja
(Szerk.: Katics Antal, Pécs, 1933. 19. o.)
(14) Várady: BMJ i. m. I. k. 585. o.
(15) Uott. 583-584. o.
(16) T. Mérey Klára: Dél-Dunántúl iparának... i. m. 22-23. o.
(17) Uott. 23-24. o.
(18) Uott. 37-41. o.
(19) Krause J.: Baranya vármegye... i .m. 33. o.
(20) Uott. 33. o.
(21) Várady: BMJ i. m. I. k. 578. o.
(22) Rúzsás Lajos: A városi fejlődés a Dunántúlon a XVIII-XIX. században
(Bp., 1963. Klny. 290. o.)
(23) Rúzsás L.: A kapitalista iparfejlődés... i. m. 5. o.
(24) "Pécs-szászvár-mázai vasút" - vezércikk (In = PK 1906. márc. 30.
XIV/27. 1. o.)