Atkinson, Carrol - Maleska T. Eugene:
AZ OKTATÁSÜGY FEJLŐDÉSE ÉSZAK-AMERIKÁBAN
XVII. század
Az észak-amerikai telepesek az európai iskolákat utánozták, legalábbis
annyira, amennyire ezt a határvidékeken uralkodó körülmények lehetővé
tették. Amint ez nyilvánvaló, mindenekelőtt az angol hagyományok és szokások
domináltak, mivel számos telepes az anyaországban született. Jóllehet, a
népesség nagy része az angol társadalom azon közép- és alsóbb rétegeiből
került ki, ahol gyakori volt az analfabétizmus, a dokumentumok azt mutatják,
hogy az első emigránsok jelentős százaléka tudott írni-olvasni. Azon
telepesek között, akik a Massachusetts-öböl mellett alapítottak kolóniát,
minden 30 személyből egy iskolába járt (college), és ez az arány jelentősnek
mondható, ha számba vesszük az anyaország kisvárosaiban uralkodó
állapotokat. Az kétségtelen, hogy a határvidék egyszerű életvitele nem
részesítette előnyben a tanulmányokat, a munkabírás és az ügyesség sokkal
fontosabbnak bizonyultak, mint a szellemi ismeretek. A családtagok és a
közösség teendői sosem értek véget, és sok órát fordítottak a munkavégzésre.
Ilyen körülmények között sem idő, sem érdeklődés nem merült fel egy új
oktatási rendszer kidolgozása iránt. Ennek következtében ugyanaz az állami
és egyházi kontroll, amely már a reformáció-korabeli Európában is dominált,
kezdetben Észak-Amerikába is átkerült. Az iskolarendszer kettős útjának az
eszménye - egy az arisztokrácia, a másik pedig a nép gyermekei számára -
sohasem gyökeresedett meg Amerikában, annak dacára, hogy igyekeztek azt
meghonosítani.
Miközben új politikai és gazdasági intézmények alakultak ki, kezdett
formát ölteni egy sokkal demokratikusabb oktatási rendszer is. 1635-ben
Bostonban döntöttek egy iskola alapításáról, melyet abból a jövedelemből
kívántak fenntartani, amelyet az e célra szánt földdarab nyújtott, valamint
magánbefizetésekből. A századvég előtt Új-Anglia további 30 városa
választott hasonló eszközöket az oktatás finanszírozására, kimondva ezzel
azt az elvet, hogy a városoknak nem csupán a kezdeményezést, de az iskolák
fenntartásának felelősségét is fel kell vállalniuk. A pénzügyi támogatás a
beiratkozásoktól függött, mely lehetővé tette a szülők befizetéseiből és a
pénzbírságokból, engedélyekből, tulajdoni adókból és a városi földek és
halászatból származó jövedelmekből kialakuló gazdagságot.
A Massachusetts-öböl-beli kolónia még két fontos eszközről határozott
annak érdekében, hogy kötelezze a késlekedve fizető városokat, hogy
közreműködjenek lakosaik oktatásában. Az első amerikai oktatási törvény,
melyet 1642-ben hírdettek ki, arra kötelezte a szülőket és patrónusokat,
hogy részesítsék gyermekeiket elemi iskoláztatásban. Az alapvető és
minimális tantárgyak a következőek voltak: angol olvasás, az alapvető
törvények ismerete, katekizmus és egy mesterség megtanulása. A
hivatalnokokat felhatalmazták a törvény betartatására pénzbírság kivetése és
kötelező oktatás tekintetében.
Meg kell jegyeznünk, hogy ez az első iskolai törvény nem alapított
iskolákat, és még azokban a városokban sem történt ez meg, ahol a törvényt
végrehajtották. Az 1647-es törvény volt az, amely elrendelte az 50 családnál
népesebb városokban, hogy alkalmazzanak elemi iskolai tanítót, és a 100
családnál nagyobb városok alapítsanak latin grammatikai iskolát a középfokú
képzés céljából. Elrendelték, hogy a városok különítsenek el jövedelmeket a
tanárok javadalmazására, és úgy határoztak, hogy mindazoknak a városoknak,
melyek nem értenek egyet a törvénnyel, büntetést kell fizetniük. Sok város
inkább kifizette ezt a büntetést, még mielőtt jelentős összeget költött
volna egy iskola felépítésére.
Sokat hallhattunk már arról, hogy milyen jelentőséggel bírtak ezek az
első törvények a nyilvános iskolák észak-amerikai rendszerének megteremtése
kapcsán. A történészek nagy része egyetért abban, hogy mindez előzménye volt
a XIX. századi állami iskolai rendszernek, de mások ellenkezőleg gondolják,
és e törvények kihirdetésének okát tulajdonképpen abban a vágyban látják,
hogy a gyerekek képesek legyenek elolvasni a Bibliát, mely a protestáns
teória szerint elvezet az üdvösséghez. Bármi volt is az eredeti ok, a fontos
az, hogy a kormány kiterjesztette hatalmát az oktatás fölött.
A valóságban ezen oktatási rendszer abból a kálvinista véleményből
eredeztethető, mely szerint az állam és az egyház felelős az iskolákért, és
ellenőrzési joggal bír.
Ehhez az eszméhez csatlakozott az az angol tradíció, mely a szegény
gyermekek tanulásához nyújtott állami támogatást, mint ahogy ez kifejeződött
például az 1601-es angol szegény-törvényben. A középső részek telepei is
igyekeztek ezt az ellenőrzést az iskolákra kiterjeszteni, de képtelenek
voltak hosszabb időn át ezt fenntartani a vallási közösségek jelentős
sokszínűsége miatt.
Délen az oktatásügy az anglikán egyház általános gyakorlatát követte.
Kezdettől fogva magánügynek tekintették az oktatást. Az ingyenes oktatást
gondolatban összekapcsolták a szegényeknek fenntartott javadalmi iskolák
fogalmával; innen van az, hogy a gazdag családok lebecsülték az
ingyenességet. Ez az ingyenes oktatáshoz való hozzáállás, mely csak az árvák
és a szegények vagy indiánok számára létezett, jelentős mértékben
szembenállt azzal az új-angliai hagyománnyal, mely szerint valamennyi
gyermeket ingyenes oktatásban kell részesíteni.
Kétségtelen, hogy azok a törvények, melyeket a telepesek jóváhagytak,
arra irányultak, hogy a szegény gyermekeknek vallásos nevelést nyújtsanak és
biztosítsák egy mesterség megtanulását - ezek a törvények eltértek a
klasszikus angol arisztokrata szellemiségtől, melyet átültettek a
kolóniákra. Az ezzel kapcsolatos uralkodó elképzelés szerint a nevelést arra
kell használni, hogy a társadalom egy részét meg kell védelmezni a
munkásosztálytól, mely az élet és a tulajdon szempontjából veszélyt
jelenthet. Ami a katolikusokat illeti, kezdetben erőfeszítéseket tettek
iskolák alapítására, de a XVII. század végén olyan kicsi és jelentéktelen
kisebbséget alkottak, hogy iskoláik gyakorlatilag eltűntek az angol
kolóniákról.
A legérdekesebb az a hatás volt, melyet az oktatásügyre a kvékerek
gyakoroltak. Pennsylvaniában, New Yerseyben és más kolóniákon való
megtelepedésükkor számos iskolát hoztak létre gyülekezeteik gyermekei
számára. A William Penn (1644-1718) nevéhez fűződő alkotmány, a "Kormányzási
keret Pennsylvania számára" (Frame of Government for Pennsylvania), melyet
az 1682-es első törvényhozó gyűlés hagyott jóvá, olyan nyilvános
iskolarendszert vetített előre, amely a vallásos érdekek megóvását célozza.
Ami a nevelést illeti, ez a törvény sohasem ment át a gyakorlatba:
lehetetlen volt alkalmazni abban a korszakban, a szekták sokasága miatt.
Kétségtelen, hogy a kvékeriskolák is olyan gyorsan nőttek ki a földből,
mint ahogyan egy közösség kialakult; és még Penn ambiciózus oktatási
rendszerének kudarca után is folytatódtak ezek az iskolaalapítások a Barátok
Társasága működésének idején. A kvéker iskolák zöme elemi szintű volt, és
ezek erkölcseik, életvezetésük és vallásos eszményeik kialakítására
szolgáltak. A számtan és az írás valamelyest kiérdemelte a nevelők
érdeklődését, a kereskedelem fejlesztésében játszott jelentősége miatt.
Annyi bizonyos, hogy a kvékerek által tartott gyűlések a felnőttek számára
is kiterjesztett oktatási program kiváló példáit állították össze.
Az első telepes iskolák kialakulását a vallásos nevelés motiválta. Senki
sem vállalt felelősséget a világi irodalommal, természettudománnyal,
művészettel és társadalmi intézményekkel kapcsolatos ismeretek átadásáért.
Az alapfokú iskolákban csak azokat az alapismereteket tanították, amelyek
szükségesek voltak a Biblia olvasásához; a nevelés szűk látókörű és
tartalomban szegény volt. Egy jó tanulónak elegendő volt mindössze egy év
ahhoz, hogy megtanulja mindazt, amit az iskola nyújtani tudott neki.
Az első észak-amerikai tanárok társadalmi helyzete érzékenyen változott
egyik vagy másik helyszín helyzete illetve az iskolatípusok szerint. Új-
Anglia és Új-Hollandia tanárait jobban elismerték, mint déli kollégáikat,
ahol a szegény gyermekek tanításának felelőssége gyakran fehér szolgákra,
néha rabszolgákra hárult. Így különböző tanártípusok léteztek, a kevéssé
felkészült nőtől kezdve, aki saját konyhájában vezetett iskolát lányok
számára, egészen a középiskolák végzett tanáráig, és a latin iskolák
lelkész-oktatójáig. A tanárok fizetéséhez a beiratkozási díjakat,
ajándékokat és a közföldekből származó jövedelmeket használták fel. Sok
tanárt fűszerekkel, élelmiszerekkel és állatokkal fizettek ki. Általában a
tanárok nem ismerték a fizetés napját és módját; és innen ered a tanárok
állandó helyváltoztatása, akik közül sokan látszólag csavargókká váltak.
Ahhoz, hogy életben tudjanak maradni, sokan szükségesnek látták, hogy két
vagy több elfoglaltságuk is legyen: pl. voltak köztük prédikátorok,
könyvelők sőt még sírásók is.
A határvidéken uralkodó körülmények nem jelentettek semmiféle ösztönző
erőt a valódi emberi értékek kiművelésére. Az ottani állapotok a természeti
erőkkel való könyörtelen harcot jelentették, a szorgos emberek a klasszikus
művekben csak egy eszközt láttak a Szentírás megértéséhez. Gyermekeik latin
iskolákba mentek 8 éves korukban, és 15 évesen fejezték be azt. Annak
ellenére, hogy a tanárok felkészültebbek voltak, mint az alapiskolákban
dolgozó társaik, sokan közülük mégis illetéktelenek voltak ezen állások
betöltésére. A legjobbak közülük fiatal klerikusok lettek, akik egész
napjukat a prédikáció és a tanítás munkájának szentelték. Az oktatás
módszerei hagyományosak voltak, hosszú tanórák, feleslegesen komoly
tananyagok. A lusta diák züllött volt vagy ostoba. Valamennyi esetben a
testi fenyítés volt a legjobb fegyelmezési módszer.
A Harvard College (1636) volt az első telepes egyetem Észak-
Amerikában [1]: valójában ez volt az egyetlen felsőoktatási intézmény a
XVII. század során (a William és Mary-ben (1693) a tanulmányok szintje nem
érte el 1700-ig a college magasságát.) [2] A Harvard létezésének első
éveiben jelentős pénzügyi nehézségekkel küzdött. A beiratkozott hallgatók
száma nem haladta meg a 20-at, a rektor gyakran egy személyben volt tanár és
adminisztrátor is. Az oktatás ortodoxiája felett éberen őrködtek a környék
lelkészei, ami annyit jelentett, hogy a rektor gyakran bocsátkozott vitákba
egyházi kollégáival. A törvényhozó gyűlés életrehívása nyomán a Harvardon
folyó tanulmányok első terve középpontjában a papi hivatásra való
felkészítés állt, és a korszak legjobb hagyományait követte. Ahhoz, hogy
valaki fokozatot szerezzen, szükséges volt, hogy latinra és héberre tudja
fordítani az Ó- és Újtestamentum görög változatát, és helyesen tudja
elemezni azt. A tanterv így tartalmazta a csillagászatot, etikát,
geometriát, filozófiát, politikát és fizikát.
Összegezve: a XVII. század folyamán a különböző kolóniák átvettek
bizonyos eszközöket annak érdekében, hogy a gyermekek megtanuljanak olvasni
és írni. Amint ez logikus, ilyen vagy olyan okok miatt sokan közülük nem
tudták kihasználni a lehetőséget; de kétségtelen, hogy megteremtették az
ingyenes alapfokú oktatás bázisát.
Ami a középszintű oktatást illeti, csak egyes szerencsések látogatták a
latin grammatikai iskolákat, ahol görögöt, latint, matematikát és hittant
tanultak. Ezen latin iskolák, melyek alapvető célként tűzték ki tanítványaik
felkészítését a college-okba, rendkívül népszerűtlenek voltak a nép fiai
körében, mivel nem vették figyelembe a határmenti élet szükségleteit. Ha nem
alapítottak ilyen iskolákat, akkor elég magas büntetést kellett fizetniük,
és gyakran azokon a helyeken, ahol léteztek ilyen iskolák, átalakultak olyan
kiváltságos iskolákká, ahova már csak a gazdag családok gyermekei jártak.
Összességében, a valamennyi észak-amerikai számára nyújtott egyenlő
lehetőségek koncepciója még messze volt a megvalósulástól.
XVIII. század
A XVIII. század elején a gyarmatokon csüggesztő volt az oktatás állapota.
Új-Anglia számos városában büntetést fizettek, mert megtagadták a latin
iskolák állítását. A Harvard, az egyetlen "college" az angolszász
Amerikában, egy kis szeminárium volt, mely belső viták sorozatába
bocsátkozott, és áldozatává vált egy pénzügyi krízisnek, mely létezését is
fenyegette. Virginiában és a középső gyarmatokon volt néhány latin iskola,
de az embereknek nem volt érdekük, hogy többet is alapítsanak. Tekintettel
arra, hogy a határ folyamatosan előbbre tolódott, az iskolák fenntartása
nagy problémát okozott a számos elzárt vidéken.
Észrevéve végül is azokat a lehetőségeket, melyek Észak-Amerikában
adódtak, az angol egyház 1701-ben megszervezte az "Evangéliumterjesztés"-t,
hogy misszionáriusokat küldjön a tengerentúlra. Az észak-amerikai
függetlenségi háború kirobbanása előtt az említett társadalom számos iskolát
tartott fenn, nagyrészt elemi iskolákat, és elért a különféle tevékenységek
csúcsához, még a puritán Új-Angliában is. Angliában és Amerikában is végéhez
közeledett a klerikusképzésnek szentelt szemináriumok alapítása.
A korszak tanárait a városi gyűléseken nevezték ki. Ez azt jelentette,
hogy a tanár személyét a nép, a város lakói, a templomok, a királyi
társaságok, a királyi intézők és London püspöke is próbára tette, amennyiben
az anglikán egyház tanárairól volt szó! Ezen körülmények között a tanítás
szempontjából legkívánatosabb tulajdonság az ortodox vallásosság volt. A
felügyelettel klerikusokat, bizonyos funkcionáriusokat és bizottságokat
bíztak meg, akik meglátogatták az elemi iskolákat, hogy meghatározzák, vajon
kellően megtanulják-e a diákok a vallási hittételeket és a három törvényt.
Az állás időtartama nagyrészt a szilárd vallásosságtól függött és a jó,
erkölcsös jellemtől. A tanárok általában hozzá nem értőek voltak és bizonyos
információk azt mutatják, hogy durvák és brutálisak is. De védelmükre el
kell mondanunk, hogy a városokban és falvakban uralkodó légkör sem volt
túlságosan finom. A tanárok nagy része férfi volt, kivételt képeztek a
leányiskolák, és azon intézmények, amelyek gyakran nyáron tartottak nyitva,
mikor a férfiak a földeken dolgoztak. Néha a déli ültetvényesek feleségei
óraadásra szánták el magukat, hogy teljen egy kicsit az idő; néhányan
közülük rabszolgáknak létesített iskolák élén álltak.
A XVIII. század elejének Európája tanúja volt a nagy racionalista
mozgalomnak, melyet felvilágosodás néven ismerünk. Ez a mozgalom számos
ellentmondásos vonást mutatott, de összességében egy irányváltozás volt a
hagyományos tekintélyuralommal szemben. Észak-Amerikában a felvilágosodás az
egyén számára lehetőségei megismerését jelentette. Az olvasás iránti
érdeklődés kezdett gyorsan terjedni, és emelkedett a magasabb szintű
irodalom iránti igény és számos helyi újság látott napvilágot.
A gyarmati történelem első éveiben az egyház és az állam ellenőrízték és
buzgón cenzúrázták a nyomdászokat, de 1700 körül a szólásszabadság az
amerikai élet egyik alapelvévé vált. Az új európai eszmeáramlatok miatt, a
puritán klérus egyre nehezebben tudta fenntartani ellenőrzését Új-Anglia
felett. A nagyszámú vallási irányzat elterjedése a gyarmatokon hasonlóképpen
lehetetlenné tette az egyedüli egyház létezését, még a következő
időszakokban is.
A XVIII. század közepén a vallásos érzések újjászülettek, s ez egészen
odáig vezetett, hogy ezt a korszakot "a nagy ébredés"-ként emlegetik.
Emelkedett a vallásos igazgatók hatalma, de ez a hatalom különböző szekták
kezében volt, és nem egyetlenegy kézben öszpontosult. Ez a szellemi
újjászületés leggyakrabban filantrópiában és altruizmusban csúcsosodott ki,
a nyomorultak iránti szimpátia és a távolabbi viharoktól való félelem miatt.
A kereskedelem nyereségeinek nagy részét átadták a templomoknak, iskoláknak,
college-oknak és filantropista társaságoknak. Minthogy ez az új segítség
nagyrészt a vallásos hév újjászületése volt, sok iskola nagy jelentőséget
tulajdonított a vallásos tantárgyaknak, melyek szinte minden egyebet
kirekesztettek, megkönnyítve újra az egyházak nevelésügy feletti
ellenőrzését.
Jóllehet, a XVIII. század folyamán az egyházak mindvégig folytatták az
iskolák alapítását, kezdett kibontakozni egy liberálisabb oktatásügyi
koncepció. Idővel a tanulmányok terve bővebbé vált, és a vallásos tárgyak
már nem bírtak olyan jelentőséggel, mint korábban. A legrégebbi telepek
lakói biztonságot élveztek, és magas életszínvonalon éltek. Sokan közülük
kialakították saját nevelési eszményeiket, melyek azután elterjedtek az
angliai munkanélküliek soraiban. A nevelés, úgy vélték, a legalkalmasabb
eszköz ahhoz, hogy valaki "úrrá és tudóssá" váljon, követve a kulturális
program azon alapelveit, melyeket ezen cél vezet. Azért, hogy eleget
tegyenek ezeknek az új igényeknek, sok iskola új viselkedési formákat
vezetett be, és elegáns beszédstílust és a legjobb antik szerzők műveinek
olvasását. Noha nem pótolta teljesen az egyházi nevelést, ez a képzés, mely
a korszak társadalmi életére készített fel, jelentős lépést jelentett az
említett irányba.
Abban az időben nagy népi nyomás nehezedett az iskolákra, hogy váljanak
szakképzési központokká, amely addig a tanoncképzéshez tartozott. Ami az
északi és keleti kereskedelmi központokat illeti, az a tény, hogy a latin
iskolákat legtöbbször olyan tanárok igazgatták, akiknek a képzettsége
klasszikus tanulmányok oktatására irányult, jelentős igényt hívott életre a
szakmai-gyakorlati képzés iránt. Az Atlanti-part legjelentősebb közösségei
magán és félszakmai-jellegű "angol" iskolákat alapítottak. 1709-ben egy
bostoni tanár számtant, csillagászatot, írást és matematikai eszközök
használatát kezdett tanítani. New York városában 1731 elejétől kezdve
könyvvitel órákat kezdtek adni, és kicsivel ezután modern nyelveket
tanítottak, mint amilyen a francia, olasz, portugál és spanyol. Azok
tanulták ezeket a tárgyakat, akik külkereskedelemmel szándékoztak
foglalkozni.
A század közepén, a latin iskolákat is beleértve, kezdték beépíteni
tanterveikbe egyik vagy másik gyakorlati tárgyat. A középosztályhoz tartozó
szülők, akik addig azért küldték idősebb gyerekeiket iskolába és college-be,
hogy papi tisztséget töltsenek be, most úgy határoztak, hogy gyermekeiknek
gyakorlati képzést is adnak valami olyan tárgyból, amely segítségével
felkészültek lesznek arra, hogy a kereskedelmi és üzleti élet felé
nyissanak. Ez súlyos adminisztrációs problémákat okozott, főleg akkor,
amikor egy iskolában csak egy vagy két tanár volt, ez pedig nem volt ritka a
gyarmati korban.
1750-ben megjelent egy új intézmény, az akadémia, amely különféle iskolai
feladatokat látott el, köztük a college-be való felkészítést. Benjamin
Franklin (1706-1790) 1749-ben írt "indítványaiban" egy akadémia
felállításáról Philadelphiában [3], mely két évvel később nyitotta meg
kapuit. Felvázolt egy tanulmányi tervet, mely tartalmazta (a klasszikusokon
kívül) a modern nyelveket, angol nyelvtant, retorikát, irodalmat,
történelmet és természettudományokat. Ezek segítségével kívánt gyakorlati
ügyekben járatos, jól nevelt és művelt embereket képezni.
Ezen tantárgyak megszervezésének nehézségét úgy oldották meg, hogy három
iskolában osztották el a tananyagot: latin, angol és matematika. A diáknak
választania kellett a három kurzus között. Ennek az évszázadnak a végén
számos akadémia jött létre az Atlanti-part mentén, köztük olyanok is,
amelyek leányok számára nyílottak. Általában magánintézmények voltak, és a
kurzusaikat a helyi lakosság igényeivel egyetértésben alakították ki, és a
tanárok előzetes képzésével. Innen eredt a szabálytalan fejlődés, mivel
miközben némely akadémiák csak alapfokú iskolák voltak, mások a college-beli
tanulmányokra készítették fel a diákokat.
Az állami ellenőrzés eszméje kezdett tért hódítani amiatt, hogy a nevelés
sokkal inkább helyi, mint egyházi üggyé vált, és a Függetlenségi Háború
pillanatáig ez így volt. Valamennyi törvényhozó gyűlés jóváhagyott
oktatásügyet érintő törvényeket, de ezek - Új-Anglia szélén maradva - nem
kerültek át a gyakorlatba. New York és Pennsylvania például igyekeztek saját
nyilvános iskolai rendszert meghonosítani. De erőfeszítéseik megtörtek a
különböző egyházi közösségek ellenállásán, akik úgy határoztak, hogy saját
iskoláikat ők maguk igazgatják.
Kétségtelen, hogy megnőtt az érdeklődés az oktatásügy állami ellenőrzése
iránt, főként a függetlenség kikiáltása után. Thomas Jefferson (1743-1826)
volt ennek a mozgalomnak az élharcosa Észak-Amerikában. 1779-ben bemutatott
egy tervet az állami intézmények újjászervezéséről a Virginiai Törvényhozó
Gyűlésnek. Ez tartalmazott egy javaslatot az ingyenes oktatás rendszeréről,
amellyel egyetértésben az állam alapfokú iskolákat létesített egész Virginia
területén, és középiskolákat hoztak létre a legjobban támogatott ifjak
számára. Ezen tanulók közül a legjobbakat a William és Mary College-be
küldték, amelyet megfelelőképpen kibővítettek és újjászerveztek, és amely
állami egyetemmé alakult. A törvényhozó gyűlés szembehelyezkedett Jefferson
tervezetével, a különböző vallásos közösségek és a William és Mary
barátainak ellenállása miatt. [4]
Jefferson legnagyobb hozzájárulása az oktatásügy fejlődéséhez az volt,
hogy hitet tett az egyetemes és ingyenes nevelés eszméje mellett, amelynek a
beteljesülése nagyrészt a következő évszázadban történt meg. Rögvest,
mihelyt biztosították a függetlenséget, Észak-Amerikát elárasztotta a
pamfletek, eszmék és cikkek végtelen áradata, amelyek az új köztársaság
oktatásügyének ellenőrzését illető elképzelések visszhangjai voltak.
Georges Washington (1732-1799) nemzeti egyetem alapítását javasolta a
kongresszusnak, mivel ezt tartotta ideális eszköznek az ország
egységesítéséhez. Hogy együttműködjön e terv anyagi támogatásában, elrendelt
néhány cselekvési formát a kormánynak. Csakugyan a négy első elnök támogatta
egy nemzeti egyetem alapítását, és számtalan esetben a kongresszus is
támogatta a tervet. De nem született semilyen végleges lépés ebben az
ügyben, és a terv a feledés homályába merült a polgárháború idején.
A konföderációs alapcikkelyek értelmében egyetértettek az állami iskolák
rendszerének megalkotásával. Kipróbálásra került két szabályzat a nyugati
tágas közföldekre vonatkozóan. Az 1785-ös szabályzat kimondta, hogy a
földeket fel kell osztani 9,6 km-es oldalú négyzetekre, melyek "township"
néven váltak ismertté. Mindegyik ilyen területet 36 részre kellett
felosztani, melyeknek 1,5 km volt az oldaluk. A 16. föld-darab - mely minden
township közepén helyezkedett el - eladásából befolyt jövedelmet nyilvános
iskolák anyagi támogatására kellett fordítani.
Az 1787-es szabályzat erősítette csak meg ezt az agrárpolitikát, és úgy
rendelkezett, hogy a kormányzati szervek hajtsák végre azt, beleértve
nyilvános iskolák alapítását is, ha Észak-Nyugatot már kolonizálták. Mindkét
szabályzat tartalmazott egy pontot az oktatás szövetségi megsegítéséről: s
így ezek voltak a XVIII. századi Észak-Amerika legjelentősebb törvényei a
későbbi századok nyilvános és ingyenes oktatása szempontjából.
JEGYZETEK
[1] A "college" és a "fakultás" szónak nagyon korlátozott jelentése van az
USA-ban. Ebben az országban a college a felsőfokú oktatás kezdetét
jelenti. Számos európai országban, különösen Franciaországban a
"college" a középszintű oktatási rendszer zárószakasza, és ekvivalens e
kifejezés a német "líceum" vagy "gimnázium" szóval. Az észak-amerikai
"college" egyetemi alapképzést ad, amelyet a szigorúan professzionális
karok követnek. A diák 18 évesen lép be a "college"-be. Az első négy
évben a "college" biztosítja a diáknak a természet- vagy
társadalomtudomány bachiller-e fokozatot, azután pedig az egyetemista
folytatja tanulmányait valamelyik fakultáson a "master" fokozat
megszerzéséért.
[2] Amerika legrégebbi egyeteme nem a Harvard, hanem a limai Szent Márk
(1551) egyetem. (Fordítói megjegyzés: Amerika legrégebbi egyeteme
valójában a Santo Domingói (1540) egyetem.)
[3] Ezt az akadémiát 1779-ben újjászervezték, és Pennsylvania állam
egyetemévé vált.
[4] Miként Franklin a Pennsylvaniai Egyetem alapításánál, úgy Jefferson a
Virginiai Egyetem létrehozásánál játszott igen fontos szerepet. Ő
tervezte az eredeti épületeket csakúgy, mint a tanulmányok rendszerét és
tervét.
Fordította: Kéri Katalin
----------
Atkinson, Carrol - Maleska, T. Eugene: Historia de la educación
(ed. Martinez Roca, Barcelona, 1966.) 128-137. o.