Wittman Tibor:
OKTATÁS, EGYETEMEK
Az anyaországhoz hasonlóan a gyarmatokon is, az oktatási rendszer
súlypontja a felsőoktatás felé tolódott el. Az alig létező alapfokú iskolák
felett a középfokú "kollégiumok" és "szemináriumok" helyezkednek el, ezekben
elsősorban papképzés folyt, majd az egyetemek jól kiépített hálózata
következik. Az alsó iskolák az első évektől kezdve a térítés és hitoktatás
bevallott céljait követték. Ennek ellenére az indiánok alig kerültek
iskolába, legtöbb helyen a plébánia és szerzetesi iskolák csak a meszticek
és szegényebb kreolok oktatását látták el, a földbirtokosok, kereskedők,
bányavállalkozók pedig saját házukban alkalmaztak tanítót. A jezsuiták
érezhetően fellendítették az alsó fokú oktatást. A városi cabildók inkább
csak a gyarmati kor vége felé tekintették fontosnak az iskolák fenntartását,
ellenőrzését és a tanítók fizetését.
Rosszul szellőztetett, poros helyiségben a gyermekek írni, olvasni,
számolni tanultak, és mindenekelőtt a katekizmust memorizálták. A rosszul
fizetett tanító sokszor maga is alig tudott többet tanítványainál, fő
pedagógiai eszköze a pálca volt. Egyes jezsuita iskolákban alkalmazták az
ösztönzés néhány módszerét, versenyeztették a tanulókat. A bányavidékeken a
nemesfém és pénz egységeinek átszámítása is szerepelt a tananyagban.
Santiago de Chile városi hatósága a hozzá tartozó iskolák tanulóit a
kórházak rendbehozatalára is felhasználta. Mindenütt a kis iskolások egyik
leglátványosabb feladata volt csoportosan végigvonulni az utcákon, miközben
szent énekeket énekeltek. Maguk a tanítók elvben kötelesek voltak képesítő
vizsgát tenni, és más foglalkozást nem űzhettek a tanítás mellett. Egy XVI.
századi mexikói rendelet-tervezet tiltja, hogy indiánok, négerek, mulattok
taníthassanak. Ezeket a kívánalmakat az élet nem mindig tartotta
tiszteletben.
Magasabb rendű oktatás folyt a "grammatikai iskolákban", ahol latint is
tanítottak. Néhány városban leányiskolák is működtek, 1614-ből van adatunk
arra, hogy Limában ezer nő tudott írni és olvasni. Bogotában és Buenos
Airesben is oktattak nőket. Másik, hasonlóan speciális oktatási forma volt
az indián törzsfők iskolája. A Mexikóváros melletti Tlaltelolcóban 1536-ban
alapított caciquék kollégiumában mintegy ezer gazdag indián tanult. Külön a
meszticeknek is állítottak fel középfokú oktatási intézményeket. A limai és
cuzcói caciquék kollégiuma kis létszámmal működött, és a gyarmati kor vége
felé nagy anyagi nehézségekkel küzdött.
Az indiánok iskolázásának kérdése belekerült a felvilágosult gondolkodók
tudatába, és több terv született arra vonatkozóan, hogy az állam miként
számolja fel a hihetetlen elmaradottságot. Óriási tartományok voltak iskola
nélkül, és kivételesnek mondható Cuzco tartomány, ahol működött indián
iskola. Mivel a közösségeknek nem volt pénze, a tanító fizetését nem
lehetett biztosítani, ezért az iskolaalapítási törekvések eleve kudarcra
voltak ítélve. Még nagyobb akadályt jelentett a tandíj, ami havi 2-4 real
volt. A felvilágosult állami tisztviselők jelentéseiből szomorú összkép
bontakozik ki. Olyan nagy perui város mint Huánuco hiába kérte a felső
hatóságokat, hogy iskolák fenntartására biztosítsák a pálinka és koka
vámilletékének egy részét, kérését nem hallgatták meg.
Peruban az "indiánok védnöke" Miguel de Eyzaguirre a függetlenségi
háború küszöbén heves támadást intézett a spanyol rendszer oktatáspolitikája
ellen, és sürgette az indiánok iskolázását. Egy másik perui, Esteban
Orellana az elavult oktatási-nevelési rendszert bírálva emelte fel szavát a
testi fenyítés ellen, hangsúlyozva az érdeklődés felkeltésének fontosságát:
"... a verés a fő oka ennek az elmaradottságnak, egyedül is képes lenne ezt
tartósítani, bármilyen reformokat is vezessenek be más téren". Orellanához
hasonlóan nagyon kevesen gondolkoztak, Limában és másutt még a XIX. század
elején is a verést igazoló írások jelentek meg, arról nem is beszélve, hogy
kreol körökben is általánosan elterjedt nézet volt az indiánok kulturális
alacsonyabbrendűsége és nevelhetetlensége. A tudatlan, megabízott, rosszul
fizetett tanító hivatásának a védelmében is csak elvétve hallatszottak
hangok. Viszonylag többen bírálták a középiskolákban tanított latin
módszereit.
A kollégiumokban és szemináriumokban a főbb tantárgyak a következők
voltak: latin, nyelvtan, retorika, filozófia és a természettudományok
elemei. Főként a jezsuita iskolákban volt szigorú a fegyelem, a testi
fenyítés ugyanúgy megvolt, mint az elemi iskolákban. Mind a felvétel mind a
fokozat adományozása ünnepélyes külsőségek között történt. Úgynevezett
vitákat is rendeztek, ami nem állt másból, mint betanult részletek
előadásából. Ritka volt, hogy a kollégiumi tanulók ingyenes oktatásban
részesültek, mint a Colegio Máximóban Santiago de Chilében, ahol internátus
is működött a bentlakók részére. A kollégiumokban legalább három évig
kellett tanulni ahhoz, hogy az egyetemen a tanulók megszerezhessék a
"mesterségek bacca-laureusa" (Bachiller en Artes) címet. Ezzel teológiai,
jogi és orvosi tanulmányok felé nyílt út. A bachiller-vizsga már az
egyetemen történt. Egyes kollégiumok maguk is arra törekedtek, hogy egyetemi
rangra emelkedjenek. Először a dominikánusok Santo Domingó-i kollégiuma
kapta meg az egyetem címet, és 1540-ben megkezdte működését Latin-Amerika
első felsőoktatási intézménye.
Az egyetemek létrejötte mögött elsősorban a gazdag kreolok társadalmi és
politikai előretörése állott. 1551-ben egyszerre alapítottak egyetemet
Spanyol-Amerika két központjában, Mexikóvárosban és Limában. A mexikói
egyetem avató beszédét Cervantes de Salazar mondta 1553-ban. A limai egyetem
már korábban, alapítása évétől kezdve működött. 1676-ban jött létre a
guatemalai egyetem, ennél korábban, 1623-ban alapították a jézsuiták
egyetemét Új-Granadában (Bogotá) a dominikánusokkal való versengés során.
Quitóban három egyetem is működött, az Ágostonrendiekét és a dominikánusokét
a XVI. században, a jezsuitákét 1620-ban alapították. Cuzcóban csak 1692-ben
került sor egyetemalapításra. Chuquisacában 1624-ben jött létre a Szent
Xavér Egyetem, az argentin Córdobában korábban, 1613-ban. Santiago de
Chilében a Colegio Máximo 1625-ben nyert jogot teológusok és filozófusok
képzésére, de akik orvosok vagy jogászok akartak lenni, azoknak a távoli
egyetemekre kellett menniök.
A kreol értelmiségképzés szükségletei a XVIII. században megnőttek, a
legtöbb helyen egyetemalapítási tervvel léptek fel. Santiago de Chile
1738-ban kapott teljes egyetemet, ahol a teológiai tanszéken kívül jogi,
matematikai, orvosi és indián nyelveket tanító tanszék is volt. A város
gondosan támogatta egyetemét. Még korábban, 1724-ben sikerült egyetemhez
jutni Havannának. Ez a dominikánusok iskolájára épült, az öt teológiai
tanszéken kívül volt négy matematikai, három jogi és egy filozófiai
tanszéke. Hadd jegyezzük meg, hogy ez a szép eredmény nem feledtethet el
olyan meggondolkoztató tényeket, hogy Santiago de Cubában az első elemi
iskolát 1754-ben, Matanzas városában 1771-ben, Camagüeyben pedig 1785-ben
alapították! A XVIII. században az egész gyarmati oktatási rendszer a
korábbinál is jobban hasonlított egy csúcsával lefelé fordított piramishoz.
Egyetemek jöttek létre a XVIII. században Méridában (Venezuela) és Panamában
is.
Buenos Airesben az oktatásügy története a Szent Károly Kollégium
alapításával kezdődik, a jezsuiták kiűzése után. Ennek egyetemmé alakulása
1779-1814 között ment végbe. Erős egyetem volt a caracasi, melyet 1721-ben
alakítottak ki a Tridenti Szemiráriumból. Ez is mint a legtöbb egyetem,
jogilag magánjellegűnek számított, csupán a limai és mexikóvárosi volt
királyi védnökség alatt. Ezek ügyeibe semmilyen szerzetesrendnek nem volt
beleszólási joga. Amikor az alkirály elfoglalta tisztségét, a két egyetemen
be kellett mutatkoznia. Ilyenkor a tanári kar előadta kívánságait, pl.
1782-ben Baquijano Limában részletezte a kreolok sérelmeit. Az egyetemek
hosszú előkészítés után jöttek létre, működésük a Recopilación jogi
előírásainak engedelmeskedett, és a spanyol egyetemek (Salamanca) mintáját
követték. Nagy különbségek voltak köztük az irányítás, képzési rendszer
tekintetében, csupán a skolasztikus világnézeti alapok voltak közösek. A
jezsuiták kiűzése annyi változást hozott, hogy az állam száműzte az
egyetemekről azokat a tanokat, melyek sértették tekintélyét
(királygyilkosság stb.).
Az egyetemeken elérhető fokozatok a következők voltak: bachiller,
licenciado, doctor. A doktorátus egyes helyeken azonos volt a magisterióval,
másutt a maestro fokozat a licenciado és doctor közé ékelődött. Általában a
XVI. században csak teológiai és filozófiai képzés folyt a XVII. században a
jogi, a XVIII-ban az orvosi képzés erősödött meg. Az egyetem rektorát az
adminisztratív ügyek intézésében a kancellár segítette. Előírások
szabályozták a tanárok fizetését és az egyes fokozatok elérése előtt
befizetett vizsgadíj összegét. A gyarmati kor végén Chuquisacában ennek
összege 350 pesóra rúghatott, Limában 400 volt a maximum. Ebből tartották
fenn a tanári kart és a személyzetet (kancellár, titkár, pedellus,
sekrestyés stb.). Érdekes módon az anyaországi minta, a salamancai egyetem
demokratikusabb volt mint a gyarmatiak, ott a hallgatóknak beleszólásuk volt
a rektor választásába, míg itt szó sem lehetett erről.
Az oktatás fő formája az előadás volt, melyet az előadó által
kiválasztott speciális témáról szóló elmélyültebb fejtegetés egészített ki.
Maguk a hallgatók kétféle gyakorlatra voltak kötelezve, egyrészt egyes
tételeket kellett megvédeniök, másrészt megadott témakörből kellett előadást
tartaniok. Ez utóbbit "huszonnégy órás előadásnak" nevezték, mivel a témát
egy nappal hamarabb közölték a hallgatóval. A vizsgákat, a fokozatok
adományozását különleges szokások, ünnepélyes külsőségek előzték meg és
követték.
Ha valaki a teológia bachillerje akart lenni, előbb meg kellett szereznie
a mesterségek bachillerje címet, és hallgatnia kellett az előírt teológiai
előadásokat. Ahhoz, hogy valaki licenciado lehessen, a bachiller fokozat
elnyerése után egy egyetemi évet kellett letöltenie. Maga a vizsga egyes
tételek megvédéséből állott, Chuquisacában négy opponenssel szemben kellett
érvelnie a jelöltnek. A nyilvános vita után következett a zárt vizsga. A
jelöltnek meg kellett ajándékozni vizsgáztatóit. A doktorjelöltnek még több
feladata volt, és több ceremóniának kellett alávetnie magát. Az eljárás első
része a "doktori séta" volt, a jelölt az egyetem oktatóival és doktoraival
együtt ünnepélyes menetben bejárta a város utcáit, természetesen ő fedezte a
költségeket. Másnap reggel a felvonulás megismétlődött a székesegyház
irányában, ahol a vizsga helye volt. Az egyetem, a város vezetőinek és a
püspöknek a jelenlétében kellett a jelöltnek egy témát kifejtenie latinul,
az orvosok esetében spanyolul. A rektor intésére befejezte előadását, majd
ékes retorikával fordult a hatóságokhoz, hogy kérje a fokozat megadását.
Ezután következett az eskü és a doktori jelvények átadása, melyeket a jelölt
térden állva vett át. Az ún. védnök először megcsókolta a jelöltet: "vedd a
béke csókját a testvériség és barátság nevében", majd átadta neki a gyűrűt
és a könyvet. Egyes egyetemeken sarkantyút és kardot is adtak az új
doktornak, annak jeléül, hogy új fokozata harcos kiállást követel az igazság
és a hit védelmében.
Több egyetem mellett volt konviktus (convictorio), ahol az egyetemi
hallgatókat a magasabb tanulmányokra készítették elő, első fokon a latint és
filozófiát oktatták, a másodikon a jogot és teológiát. Érdekes megoldás volt
az Academia Carolina alapítása 1776-ban Chuquisacában. Itt az egyetemet
végzett jogászok joggyakorlata folyt, hogy megfelelően előkészítsék őket
pályájukra. Az intézmény az Audiencia felügyelete alatt állott, és falai
között sok jogi vita folyt le, itt a gyakorló jogászokon kívül a város
ügyvédei, bírái is megjelentek. Az Akadémia szűk falai között érlelődő
eszmék az egyetemiekével együtt a XIX. század elején politikai erővé váltak.
Jellegzetes a chuquisacai egyetem és jogakadémia doktorainak fejlődési
vonala. Fordulópontot itt is a jezsuiták kiűzése hozott, réseket ütött a
skolasztikus rigorizmuson, amelyeken át behatoltak a felvilágosodás
fénysugarai. Olvasták a francia felvilágosodás klasszikus műveit, vitáztak,
Las Casas, Garcilaso de la Vega állításain, nem utolsósosban röpiratokat
terjesztettek. Az egyik, 1780-ban kézen forgó ilyen irat a spanyolokat
"latroknak", a másik "kalózoknak" nevezi, és hamar megszületik a jelszó a
jogászértelmiség körében: "vesszen a rossz kormányzat, éljen uralkodónk". De
már olyan röpirat is van, amely azt követeli, hogy "vesszen a spanyol
király!" 1794-ben az egyik titkos irat a francia forradalom hatásáról
árulkodik: "Éljen Franciaország." Volt olyan doktor is, aki az angol
forradalmár, Thomas Paine művét fordította le spanyolra. A már említett
Vicente Pazos Kankiról van szó. A felvilágosodás és függetlenségi harc jeles
vezető egyéniségei nevelődtek Chuquisacában: Monteagudo, Saavedra stb. Maga
a tomizmus is fegyvereket szolgáltatott a chuquisacai doktoroknak: Aquinói
Tamás a pápai jogok védelmében igazolja a zsarnok és hatalmával visszaélő
uralkodó elleni fellépést. E tétel laicizálása gyorsan végbement a jogi
formulák iránt érzékeny fejekben. Még közvetlenebbül használták fel Suárez,
Mariana tanait és Machiavelli gondolatait.
Az értelmiségiek többségét az egyetemeken a valóság tényei
gondolkodtatták el: hiába végeznek jogot, a vezető tisztségeket csak
spanyolországiak nyerhették el. Amikor az egyik doktor a limai ügyvédek
kollégiuma előtt előadást tartott az "előnyökről, melyeket a
Spanyolországban születettek élveznek az amerikai állások betöltésében", a
tanulmány szövegét elkobozták. A spanyol politikai monopóliumok akadályt
jelentettek a gyarmati értelmiség egy részének, amit modern kifejezéssel
értelmiségi túltermelésnek nevezhetünk.
Ez főleg a jogász értelmiségre vonatkozik, az orvosok, természettudósok
vonatkozásában fordított a helyzet. Érthető, hogy a gyarmati korszak
legműveltebb tudományszaka a felfedezésekkel, expedíciókkal szoros
összefüggésben levő földrajz és az asztronómia volt, ennek szolgálatában
állott a matematika is. A német és itáliai jezsuiták, akik ezzel
foglalkoztak, olyan természettudományos érdeklődésű egyének mint az említett
mexikói költő, Sigüenza y Góngora és mások, nem tartoztak bele szervesen az
egyetemek természettudományos vérkeringésébe. A potosi bányászat nagy
teoretikusának, Alonso Alvaro Barbának a tevékenysége is kívül esett az
egyetemen. A limai Szent Márk Egyetem XVI-XVII. századi 118 rektora közül
mindössze négy volt orvos, a többi teológus és jogász, a XVIII. században
egy orvos-rektor sem volt. A kiváló felvilágosult orvosprofesszor, Hipólito
Unanue az egyetemen kívül tudta megvalósítani oktatási reformját, a
forradalom előtt megalapította a Szent Ferdinánd Orvosi Kollégiumot.
Humboldt lelkes szavai a kísérletező fiatal mexikói vegyészekről nem az
általános egyetemi helyzetet jellemzik.
A könyvnyomtatás is csak kis részben kapcsolódott az egyetemekhez.
Mexikóvárosban már 1535-ben, Limában 1583-ban működött nyomda, de mind ezek,
mind a XVII. században egyebütt felállított nyomdák kizárólag a térítést, a
hitoktatást szolgálták. Egyes helyeken, mint pl. Chilében csak a XVIII.
század második felében indult meg a könyvnyomtatás. A felvilágosodás adott
lendületet mind a könyvnyomtatásnak, mind a könyvgyűjtésnek. A
magánkönyvtárakon kívül az egyetemek is könyvtárakat létesítettek. Még
gazdagabb könyvtáruk volt a kolostoroknak, főként a jezsuitáknak. A
felviláoosodás nagyban hozzájárult a könyvforgalom növeléséhez, a könyv
áruvá válásához. Ez már korábban megkezdődött, amit tanúsít az az 1630-ban
Spanyolországban kiadott katalógus is, amely az "Indiák számára eladásra
szánt" könyvek listáját tartalmazza. A könyvnyomtatás és az egyetemek a
gyarmati kor végén a már említett módon, a röpiratok révén találkoztak. Az
annyiszor tiltott névtelen iratok valóban annak a jelei voltak, hogy - amint
az 1808-as mexikói rendelet kifejezi - "van néhány nyugtalan szellem,
rosszakaratú és lázadó lélek, akik meg akarják zavarni és félre akarják
vezetni a békés embereket". Ez a "félrevezetés" mégsem lehetett oly kevesek
ügye és többet fejezhetett ki, mint a "nyugtalan szellemek" érdekeit, mert
két év múlva Mexikóban és egész Spanyol-Amerikában nagy tömegek fegyverrel a
kezükben harcoltak a "régi rendszer" ellen.
----------
Wittman Tibor: Latin-Amerika története
(Gondolat, Bp., 1971.) 184-189. o.