AZ AZTÉKOK: A VÉR ÉS A CSILLOGÁS BIRODALMA
Az aztékok még a gyermekszülést is csatának fogták fel, tele fájdalommal
és vérrel. Amikor egy fiúgyermek született, a bába átölelte, mintha a
gyermek a foglya lenne, és éles csatakiáltást hallatott. Azután
figyelmeztette a gyermeket, hogy fogadja meg szavait. "A te otthonod nem itt
van", kántálta, "mivel sas vagy jaguár vagy" - magányos ragadozó. "Itt csak
a fészked van", magyarázta a csecsemőnek. "A te dolgod a háború. Italt,
ételt és táplálékot kell adnod a napnak." Természetesen a vérre utalt. A
csatamezőt megszentelt helynek tekintették, és a bába arról beszélt, hogy
milyen dicsőség azon meghalni ott harcosként vagy az áldozati kövön
fogolyként: "talán kiérdemled az obszidiánkés általi halált". A költők
ódákat zengtek az ilyen halál nemességéről. "Soha ne legyen gyáva", hangzik
egy harcos érdekében az istennek szánt ima, "keresse, kívánja az
obszidiánkés általi virágos halált. Hadd érezze a sötétség illatát, hadd
érezze annak frissességét, és hadd ízlelje meg annak édességét." A
harcosoknak szánt kisfiúknak apró pajzsokat és nyilakat ajándékoztak
eljövendő életük céljának szimbólumaiként; köldökzsinórjukat és a nekik
adott fegyvereket harcosok gondjaira bízták, hogy szertartásosan temessék el
ezeket a csatamezőn.
Amikor elérkezett az asszony ideje, a bába által elkészített forró fürdőt
vett, majd gyógynövényfőzetet ivott, mely a szülés megindulását volt
hivatott elősegíteni. Ha az italnak semmi hatása sem volt, őrölt
oposszumfarkot kapott a fiatalasszony. A ránk maradt kódexek közül a
legnagyobb, legrészletesebb és a legszebben illusztrált, a Borbonicus-kódex
bemutatja, hogy az azték anyák guggoló helyzetben hozták világra gyermeküket
a bába segítségével. Az édesanya szimbolikus harcos voltát kifejező rituális
csatakiáltás után a bába elvágta a köldökzsinórt. A fiúgyermekek
köldökzsinórját egy harcmezőn ásták el abban a reményben, hogy a fiú majd
egyszer katonai hírnévre tesz szert; a lányokét pedig a tűzhely alatt, ez az
otthonhoz való ragaszkodásukat fejezte ki.
Röviddel a szülés után az apa egy jósért küldött, hogy meghatározza a
baba születésnapjának a jelét - a gyermek jövendő kilátásainak legfontosabb
meghatározójaként. A jövendőmondó egy különleges 260 napos ősnaptárhoz
folyamodott - eltérően a "rendes" 365 napos naptártól, melyet rituális
célokra használtak -, ez 13 szám és 20 nap nevének a kombinációjából állt. A
legkedvezőbb születésnapokat az erőt és bátorságot ígérő Sas 10-e és a
hosszú és boldog életet jósoló Keselyű 11-e jelentette. Az a fiú, ki azonban
balszerencséjére Jaguár 1-én született, rabszolgaként vagy áldozatként
végezhette. Szerencsére egy jobb konstelláció pár napon belül
ellensúlyozhatott egy rossz előjelet, különösen akkor, ha a gyermek
hivatalosan aznap kapott nevet.
A születést négynapos ünnep követte, ezalatt rokonok jöttek, ajándékokat
hoztak, és fontos szertartásokon vettek részt. Amint beléptek a házba,
csuklójukra hamut dörzsöltek, hogy megvédjék a gyermeket a bénaságtól és a
reumától. Felügyeltek a tűzre is, egyrészt azért, hogy ki ne aludjon,
másrészt pedig azért, hogy senki ne vihessen ki égő fahasábokat a házból,
"mivel azzal a megszületett gyermek jó hírét vinnék el", ahogy Sahagún
megjegyezte.
Az oktatás, melyet nagyon komolyan vettek, négyéves korban kezdődött,
amikor a gyermekek egyszerű feladatokat és leckéket kaptak: a fiúk vizet
hordtak, a lányok megtanulták a háztartási eszközök nevét és használatát.
Később az átlagcsaládokban a fiúkat megtanították halászni és evezni. A
lányok elsajátították az agávérostok és a gyapot fonását, a söprést, a
kukoricamorzsolást és a szövőszék használatát. Az iskolák formális
rendszerében többfajta oktatás és képzés létezett. A cuicacalli, vagy a dal
házai, melyeket a templomokhoz építettek, helyt adtak mind a nemesi
származásúak, mind a köznépből jövők számára. 12 és 15 év közötti fiúk és
lányok jártak ide, és nemcsak vallási célokat szolgáló énekeket és táncokat
tanultak, de a nép történelméről és vallási hiedelmeiről is kaptak
ismereteket. Dalaik - melyeket gyakran az éjszakába nyúlóan énekeltek - a
tanulásról, az életről és a halálról szóló történetekkel és az istenek
dicséretével voltak tele. Mivel a dal és a tánc annyira fontos volt számos
szertartásnál és rituálénál, a fiatalok a társadalomban betöltendő szerepük
egyik lényeges elemét tanulták itt.
A templomokkal összekapcsolt másik iskolatípus a calmecac, szó szerint a
"házak sora" volt. Elsősorban nemes családok fiainak tartották fent papok és
papnők, noha néhány krónikaíró feljegyezte, hogy időnként kereskedők, sőt
plebejusok gyermekei is bejutottak ide. A gyermekek 10 és 15 éves koruk
között kezdték Tenochtitlán egyik calmecacjában a tanulást. A naptár
működésének megértését sajátították el, és az álmok és előjelek
megfejtésének művészetét. Azt is megkívánták tőlük, hogy beszédeket, dalokat
és történeteket memorizáljanak. Megtanulták a képírást, hogy útmutatást
nyerhessenek a törvényekről, a hadművészetről és más közügyeket érintő
kódexekből. A calmecac kihangsúlyozta az önkifejezés művészetét, és
megtanította a diákokat a szép beszédre és a tisztelettudásra.
Annak a fiúnak, aki nem járt egyik calmecacba sem, be kellett iratkozni
egy telpochcalliba, a "fiatal férfiak házá"-ba. Ezeket az iskolákat az
idősebbek irányították, és elsősorban a köznép gyermekeinek tartották fent.
A fő cél harcosok új generációjának nevelése volt, de történelmet, vallást,
szertartásokat, zenét, éneket, táncot és helyes viselkedést is oktattak.
"Tiszteld és üdvözöld az idősebbeket", szólt az egyik litánia. "Vigasztald
meg a szegényeket és a szomorúakat jó munkáddal és jó szavakkal. Ne az
őrülteket kövesd, akik nem tisztelik sem édesanyjukat, sem édesapjukat;
olyanok, mint az állatok, mivel sem meg nem hallanak, sem meg nem fogadnak
tanácsokat. Ne gúnyold az öregeket, a betegeket, a csonkákat vagy azokat,
akik vétkeztek. Ne mutass rossz példát, ne fecsegj, vagy ne szakítsd félbe
más beszédét. Ha kérdeznek, megfontoltan válaszolj tettetés, hízelgés vagy
előítélet nélkül. Bárhová mész, békésen járj, ne fintorogj, és ne tegyél
helytelen mozdulatokat."
Bizonyos területeken a calmecacok szigorúbbak voltak a rájuk bízottakkal
való bánásmódban. A fiúk egész nap keményen dolgoztak mindkét
iskolatípusban, főleg fizikai és egyéb kellemetlen munkát végeztek.
Rendszeres megaláztatásban részesültek, hogy megedzzék őket. Egy apa ezeket
mondta a fiának, aki éppen akkor lett egy calmecac tagja: "Figyelj, fiam,
nem fognak tisztelni, nem fognak engedelmeskedni neked, és nem fognak
becsülni. Le fognak nézni, meg fognak alázni, és meg fognak vetni. Mindennap
büntetésül agávétöviseket fogsz vágni, és ezekkel vért fogsz kiereszteni a
testedből, és éjjel fogsz fürödni akkor is, ha nagyon hideg van. Edzzed meg
a testedet a hidegre, és amikor eljön a böjt ideje, ne szegd meg, hanem vágj
jó arcot ehhez is, az önsanyargatáshoz is."
A fiatal férfiak teljesen különböző életet éltek a telpochcalliban.
Bizonyos megpróbáltatások hasonlóak voltak; egy krónikaíró szerint "alig
ettek, mindössze egy kevés száraz kenyeret, és szinte semmivel sem
takaróztak, és a verandaszerű nyitott szobákban és szálláshelyeken ki voltak
téve az éjszakai levegőnek". Ugyanakkor azonban énekeltek és táncoltak is,
és megengedték nekik, hogy nemileg érintkezzenek a kurtizánok egyik
csoportjával, az auianimének ismert fiatal nőkkel, akik a harcosok szexuális
vágyait elégítették ki. A tanuló harcosok nem sok időt töltöttek vallási
gyakorlatokkal. Sahagún nemcsak az asszonyokkal fennálló laza és szabados
kapcsolatokat ítélte el, de beszédmódjukat is. "Keveset és irónikusan
beszéltek, büszkén és vakmerően szóltak", írta. Előrelátható volt, hogy a
calmecac és a telpochcalli ifjai között ellenségeskedés lesz, melyet az
Atemoztli nevű téli hónap alatt vívott színlelt csatában vezettek le.
A fordító nincs megjelölve.
----------
Az aztékok: a vér és a csillogás birodalma
(Szerkeszők: Ch. Anker - K. C. Danforth - R. Somerville,
Gemini, Bp., 1993.) 84-85., 141-144. o.