Jamadzsi Maszanori:
JAPÁN
A Jamato-hatalom kialakulása és Japán egyesítése
A Koreai-félsziget birtoklásáért folyó több évszázados küzdelem idején a
kontinens fejlettebb kultúrája Koreán keresztül áramlott át Japánba. Főleg
azok vitték magukkal a technika és tudomány legújabb vívmányait, új
mezőgazdasági eljárások, hajóépítés, kézműiparok stb. ismereteit, akik a
Koreai-félszigetről, valamint Kínából áttelepültek Japánba. Az áttelepültek
jelentős szerepet játszottak a Jamato-udvarban, így az Aja-, a Hata-, a
Fumi-nemzetség; vezetőik beépültek a Jamato-arisztokráciába. Az
áttelepülteket a japánok "kikadzsin"-nak, azaz "az uralkodójához megtértnek"
nevezték.
A kikadzsinok fontosságát mutatja a 815-ben készült Nemesi
Családregiszter, a "Sinszen sódzsiroku" is: a felsorolt 1182 nemesi
családból 326 kikadzsin eredetű.
Különösen nagy hatást tett a japán kultúrára a kínai írásrendszer, a
kandzsi, valamint a buddhizmus. A japánoknak eredetileg nem volt saját
írásuk, s a Koreai-félszigetről Japánba került kandzsit is kezdetben csak a
kikadzsinok használták mint udvari hivatalnokok dokumentumok írására, de már
kb. az 5. században a japán uralkodó rétegben is akadtak olyanok, akik
megtanulták írni-olvasni a kandzsit. A buddhizmus a 6. század első felében
került át Japánba, s főként az uralkodóréteg körében terjedt. Körülbelül
ezzel egy időben jött át a konfucianizmus is. A kínai jóslás (ji), orvoslás
és naptárkészítés tudományát is ekkortájt hozták át Japánba. Ezek az új
ismeretek, eszközök, technikák nagymértékben megerősítették az uralkodó, az
ókimi, és vele együtt a Jamato-udvart alkotó nemzetségfők pozícióját.
A kínai eredetű holdév-naptárt máig használják Japánban, főleg
vidéken, a ma hivatalosan használt európai naptár mellett.
Oktatás
Kínai mintára oktatási rendszert is szerveztek. A fővárosban Nagy Iskolát
(Daigaku) állítottak fel, vidéken pedig tartományi iskolákat szerveztek
(kokugaku), ahol a nemesek, kokusik, gundzsik fiaiból hivatalnokokat
képeztek. A Daigakut végzők sikeres vizsga esetén rangot nyertek, s
rangjuknak megfelelő hivatali tisztséget töltöttek be.
A Taihó-Ricu-Rjó-jogszabályokban foglaltak szerint orvosi ügyeket ellátó
hivatal is létezett a palotaügyi minisztériumban. Az orvosok nevelését és az
egészségügyi adminisztrációt látta el. Az orvoslás állami feladat volt, a
népnek nem kellett fizetnie érte. Így, tartalmilag, ezek igen magas szintű
rendszabályok, de hogy a valóságban ebből mennyit hajtottak végre, az
kérdéses.
Küldöttségek a Tang-Kinába (kentósi)
Míg a Tang-dinasztia erős volt, a tennó-kormány gyakran menesztett
küldöttséget Kínába. A diákokból és papokból álló küldöttségek feladata az
volt, hogy elsajátítsák a Tang-kor fejlettebb kultúráját, technikáját és
államigazgatási rendszerét. Az első küldöttség 630-ban indult el, az utolsó,
a 15., 894-ben. A küldöttségeket 4-6 hajóból álló flotta vitte, s a követség
vezetőjével, a diákokkal, kísérőkkel és hajósokkal együtt egy-egy küldöttség
100-500 főt számlált. A visszatért tudós szerzetesek, diákok a politikában,
a tudományokban és a vallási életben nagy szerepet játszottak. A hajóépítés
és a hajózás technikája még eléggé alacsony színvonalon állt, így a
küldöttséget vivő flotta szinte minden alkalommal hajótörést szenvedett. A
küldöttek közül sokan végül is nem tudtak visszatérni Japánba, s életük
végéig Kínában maradtak. Ugyanígy Kínából is jöttek át buddhista papok;
tudósok Japánba, akik szintén nagy hatással voltak a japán kultúrára.
Abe no Nakamaro pl. 717-ben társaival 19 évesen ment a Tang-
Kínába, és a többiek hazatérte után is ott maradt, s kiemelkedő
tehetsége révén Hszüan-cung császár udvarában szolgált.
Ismeretséget kötött olyan híres költőkkel, írástudókkal, mint Li
Po, Vang Vej, és írástudásával lett híres. 753-ban, útban hazafelé,
hajótörést szenvedett. Végül is 72 évesen Kínában halt meg 770-ben.
A kínai tudós szerzetes, Csien Csen a Kínába küldött japán
szerzetesek kérésére - ötszöri sikertelen átkelési kísérlet után -
753-ban érkezett Japánba, s magával hozta és itt meghonosította a
buddhizmus Rissú irányzatát. A buddhizmusnak ez az ágazata a
buddhista vallási szabályok, előírások (ricu) szigorú betartását és
ezek gyakorlását tartja a megvilágosodáshoz és az üdvözüléshez
vezető fő útnak. Csien Csen megalapította a híres narai
Tósódaidzsi-templomot. A Rissú tanain kívül szobrászati és
gyógynövény-ismereteit is átadta a japánoknak. Szobra a legrégibb
portrészobor Japánban.
Minthogy a Tang-birodalom kapcsolatban állt az indiai, az iszlám s ezen
keresztül az európai kultúrával, a Tang-kultúra elsajátítása Japán számára
az egyetemes műveltséggel való ismerkedést is jelentette. A kínai buddhista
papokon kívül indiaiak és perzsák is eljutottak Japánba.
Tudomány és irodalom
A mahájána buddhizmussal szemben, melynek tanait "belső kánonoknak", azaz
a beavatottak tanának hívták, a "külső kánonoknak" nevezett konfucianizmus
is fokozatosan terjedt a nemesek között a kikadzsinok, vagyis áttelepültek
és a Tang-Kínában tanult diákok révén. A fővárosban lévő Daigakuban, a Nagy
Iskolában és a vidéki kokugakukban, a tartományi iskolákban - ezek
hivatalnokképző intézmények voltak - a fő tárgy, a konfucianizmus mellett
jogot, kínai irodalmat, matematikát, zenét, szépírást tanítottak a fővárosi
nemesek és vidéki urak 13-16 éves korú fiaiból kiválasztottaknak.
A Nagy Iskola, a Daigaku a Sikibusó, a Személyi és Szertartási Ügyek
Minisztériuma alá tartozott, s a fő tárgyra, a konfuciánus tanokra egy
hakasze (tudós mester) és egy segédtudós, matematikára, szépírásra és zenére
két-két tudós mester oktatott. 400 diák, 30 matematikus-diák és néhány
szépírás-diák tanult benne. A tanulóknak tíznaponként vizsgát és év végén
záróvizsgát kellett tenniök. Legfeljebb kilenc évig lehetett diákoskodni, s
aki 9 év alatt nem tudta elsajátítani az előírt tananyagot, az tovább nem
maradhatott az iskolában. A diákok tanulmányaik sikeres befejezése után
minisztériumi (Sikibusó) vizsgát tettek, s ennek eredménye szerint kaptak
tisztséget. A felvétel a család rangfokozatához volt kötve, a köznépből
valók nem kerülhettek be a Daigakuba. A nemesifjak viszont apjuk és
nagyapjuk után azt a kivételes jogot élvezték, hogy 21. életévük
betöltésével, függetlenül tanulmányi eredményeiktől, megfelelő rangot
kaptak, s így nem nagyon akartak tanulni. A Nara-korszak vége felé azonban a
sokféle ösztönző intézkedés révén számos tehetséges hivatalnok, tudós,
írástudó került ki a Daigakuból.
A tartományi iskolában, a kokugakuban is, a Daigakuhoz hasonlóan,
elsősorban a konfucianizmust tanították, ezenkívül az orvoslást is. A
gundzsik fiaiból vettek fel írástudó-jelölt diákokat, s a köznép fiaiból
orvostanhallgatókat. A tanulók létszáma a tartomány nagyságától függően
20-50 diák, 4-10 orvostanhallgató. Azok, akik a tanulmányok befejezése után
sikeres vizsgát tettek, továbbmehettek a Daigakuba diáknak, vagy elmehettek
hivatalnoknak.
Így azt mondhatjuk, hogy ebben az időben vált általánossá a kínai
írásjegyek, a kandzsi ismerete, amely nélkülözhetetlen volt az
adminisztrációhoz.
Tudomány és buddhizmus
Az udvari Nagy Iskolában (Daigaku) a főtárgy kezdetben a konfuciánus
írások tanulmányozása (mjógjódó) volt, de a Heian-korszakban emellett
főtárgy lett a kínai hivatalos történetírás és a kínai irodalmi művek
tanulmányozása (kidendó), a jogi tanulmányok (mjóbódó) és a számolás
tudománya (szandó) is. A gazdag nemesek a saját nemzetségük-beli diákok
tanulásának elősegítésére "kollégiumokat" (daigaku besszó) hoztak létre, itt
szállást adtak nekik, anyagilag is támogatták, s előmenetelükben is
igyekeztek segíteni őket: ilyen volt a Fudzsivarák Kangakuinja vagy a Vakék
Kóbuninja és így tovább. Egy buddhista szerzetes, Kúkai (774-835) pedig
magántanodát, Sugeisucsiint nyitott a szegények és a köznép számára; ebben
konfuciánus és buddhista írásokat egyaránt tanítottak. Az intézmény Kúkai
halála után, sajnos, megszűnt. Az udvarban tovább folyt a Ricu-Rjó-jog és a
"Japán Krónika" (Nihonsoki) tanulmányozása és olvasása. Gyakran tartottak
kínai irodalmi összejöveteleket. A Ricu-Rjó tanulmányozásának eredményeként
Ricu-Rjó-jogi kommentárokat, jogelméleti gyűjteményeket állítottak össze. A
hivatalos történelem, a Japán Krónika folytatásán is nagy erővel dolgoztak,
széles körű és aprólékos forrásanyaggyűjtéssel és az anyag formai
tökéletesítésével születtek egymás után a "Folytatólagos japán krónika"
(Soku Nihongi, 40 kötet, 797), a "Japán utótörténete" (Nihonkóki, 40 kötet,
840), a "Japán folytatólagos utótörténete" (Soku Nihonkóki, 20 kötet, 869),
"A japán Montoku tennó hiteles feljegyzései" (Nihon Montoku tennódzsicuroku,
10 kötet, 878) és a "Három japán uralkodó hiteles feljegyzései" (Nihon
szandai dzsicuroku, 50 kötet, 901 ).
A kínai írás tanulmányozására kínai írásjegyek szótára is készült. A máig
fennmaradt legrégibb kandzsi japán szótár az "Újonnan összeállított
írásjegyek tüköre" (Sinszen dzsikjó, 12 kötet), amelyet 898 és 900 között
egy buddhista szerzetes, Sódzsú készített. Készültek továbbá enciklopédikus
kandzsi szótárak, például a 931-937 között összeállított "Japán szavak
enciklopédikus gyűjteménye" (Vamjóruidzsúsó), a tudós költő, Minamoto no
Sitagou (911-983) munkája, vagy a 831-ből való ezerkötetes nagy
enciklopédia, a "Drága könyvek kincsestára" (Hifurjaku), szerzője a
konfuciánus írástudó, Sigeno no Szadanusi (785-852). Ebből mára - sajnos -
csak két kötet maradt meg.
A korabeli adatok szerint a Japánba behozott kínai könyvek száma 1579
tétel, mintegy 16 000 kötet!
Az Edo-kor műveltsége
Műveltségük emelése érdekében a bakufu tanulásra ösztönözte a busikat, s
mint láttuk, élénken folyt a konfucianizmus, főként Csu Hszi elméletének
tanulmányozása. A konfuciánus Csu Hszi legfőbb tétele a hűség és a
hierarchikus rend fenntartását tanítja, így a feudális rendszerű bakufunak
nagyon is megfelelt. Ráadásul a konfucianizmus evilág-centrikus filozófiája
jól beleillett a busik és a kereskedők világképébe is.
Az ötödik sógun, Cunajosi, az edói Jusimában szentélyt létesített
Konfucius tiszteletére, s ennek közelében iskolát nyitott Csu Hszi
elméletének tanítására. Példája nyomán a daimjók is konfuciánus iskolákat
létesítettek a maguk területén.
Teret kapott a konfucianizmus más mestereinek tanulmányozása is, például
a cselekvést fontosnak tartó kínai Vang Jang-ming elméletének vizsgálata
vagy a Konfucius és Mencius könyvének közvetlen elemzését célzó Kogaku, "A
régi tana". A bakufu azonban nem tartotta kívánatosnak, hogy a
konfucianizmus tanulmányozásában több irányzat szülessék, és a bakufu-
iskolában csak Csu Hszi elméletét tanították, a többi irányzatot mint
tévtant 1790-ben betiltották. Ezután a bakufu csak azt alkalmazta tisztnek,
aki Csu Hszi elméletét tanulta. A Csu Hszi-elmélet Edo-korbeli tanítása
pedig a szamurájok harcosi erkölcsének - ami a busik között a kezdetektől
fogva megvolt - ún. busidóvá, "szamuráj úttá" való fejlődését segítette elő.
A "szamuráj útja" az Edo-kori szamurájok erkölcsi normáinak
összessége. A busi-réteg kialakulásával együtt a gazda-szolga
viszonyból létrejöttek a vér és hely szerinti kapcsolatokkal, a
csatározásokkal együtt járó, a "harcosok szokásá"-nak vagy a
"harcosok útjának" mondott normatívák, mint lojalitás, hőstettek
stb. Ezeket az Edo-korban a konfuciánizmussal, azon belül is Csu
Hszi elméletével alapozták meg, s mint a szamurájok erkölcsi
eszméje jelent meg. Kezdetben a gazda részéről a kegy gyakorlása, a
szolga részéről a szolgálat teljesítése képezte a kölcsönös viszony
alapját, s az erre rakódó gazda-szolga erkölcs a busidóvá
formálódás folyamán olyanná vált, hogy a vazallus részéről
megnyilvánuló egyoldalú hűséget, lojalitást tekintette lényegnek. E
köré meglehetősen elvont gondolatrendszert alakítottak ki, amelyben
a szamurájokat már a konfucianizmus erkölcsös, bölcs uralkodójához
hasonlatosnak vélték, felruházva őket a bölcs, kegyes és igazságos
uralkodó jegyeivel, s a szamurájjal szemben ez vált általános
erkölcsi követelménnyé: Később, a Meidzsi-restauráció után, a busi-
réteg megszűnik, de a Meidzsi-korszak közepe táján a nacionalista
nézetek előtérbe kerülésével egyes tudósok, közéleti gondolkodók a
busidót úgy értelmezték, hogy ez az alapja az uralkodó iránti
hűségnek és a hazaszeretetnek, s a hűséget és jámborságot
hangsúlyozó akkori oktatási alapelvek ezt még csak fokozták.
A konfucianizmus tanulmányozásának felvirágzásával együtt fokozódott a
bakufu uralkodó osztályának érdeklődése a japán történelem iránt is, s a
bakufu a sógunátus "hivatalos konfuciánusával", Hajasi Radzannal (1583-1657)
összeállíttatta a "Honcsó cugan"-t. (Államunk átfogó tükre.) A munkát
1670-ben Radzan fia, Szunszai (1618-1680) fejezte be. A Mito-han ura,
Tokugava Micukuni (1628-1700) pedig 1657-ben kezdte írni a "Dai Nihonsi"-t
(Nagy japán történet); e munkát a következő nemzedékek a mű 1906. évi
befejezéséig mintegy kétszázötven éven át folytatták. A "Dai Nihonsi", majd
Rai Szanjó (1780-1832) "Nihon gai si" (A japán busik története) c. műve
(1820) a sógunátus végén nagy hatással volt az idegenek kiűzését célzó
nacionalista mozgalomra.
Az Edo-korszakban ugyanakkor lassanként a nép körében is terjedt a
művelődés igénye; a csóninok gyermekei buddhista templomok szerzeteseitől
vagy az alsóbb rétegekbe tartozó busik vezette magántanodákban (terakoja)
tanulták az írást-olvasást és a hagyományos számológép, a szoroban
kezelését. A 18. századi Kiotóban némelyek már a csóninoknak tanították az
egyszerűsített konfuciánus tanokat.
Közben nagyot fejlődött a fanyomatos könyvkészítés technikája, amely a
Muromacsi-korszak végén Koreán át került Japánba. A megélénkült könyvkiadás
jelentős szerepet játszott a művelődés terjedésében. Már az Edo-korszak
elején voltak könyvkiadó-kereskedők; a 17. század második felétől, a
központi hatalom megszorítására, könyves "céhek" létesültek, és a bakufu
szigorúan ellenőrizte a könyvkiadást.
A "városlakók", a csóninok gazdasági megerősödésével párhuzamosan
felvirágzott - először a Genroku éveiben (1688-1704) - a rendkívül életerős
csónin-műveltség, központjában Ószakával és Kiotóval ("Genroku-kultúra").
Később a Bunka-Bunszei éveiben (1804-1830) a művelődés központja Edóba
tevődött át, s ezzel a Genroku-kultúra nemcsak a pénzes csóninok körében, de
a többi csónin, sőt a falubeli földbirtokosok között is gyökeret vert. Ekkor
azonban már sokat veszített életteli derűsségéből, egyre inkább erősödtek
benne a cinikus, szatirikus vonások, tükrözve a kor politikai és társadalmi
állapotát.
A fordító nincs megjelölve
----------
Jamadzsi Maszanori: Japán - Történelem és hagyományok
(Gondolat, Bp., 1989.) 41., 66., 94-95., 235-237. o.
Lektorálta: Kara György