Nicholas Postgate:
A CIVILIZÁCIÓ TERMÉSZETI ÉS TÁRSADALMI KÖRNYEZETE
Az írnok
...e társadalomnak egyik legfontosabb tagja az írnok volt. A közemberek
helyett az írnok írta a leveleket, ő fogalmazta meg a szokásos hivatalos
okmányokat arról, hogy kölcsönt adtak és vettek, vásároltak és eladtak. A
bonyolult templomi és udvari adminisztráció levéltárai kezelését ugyancsak
az írnokok rétegére bízta. Lehetséges, hogy bizonyos időszakokban viszonylag
széles körű volt az írástudás, általában azonban az ékírás rendszerének
bonyolultsága hosszú idejű képzést tett szükségessé a jól felkészült írnokok
számára. A szakmának kétségkívül jelentős tekintélye volt: Sulgi királyt
irodalmi szövegekben dicsőítik írásbeli teljesítményéért, Assur-bán-apli
mintegy 1400 évvel később büszke volt rá, hogy tudott olvasni. Ezek voltak a
kivételek; jellemzőbbek azok az esetek, amikor a király levélírója utóiratot
illeszt a levélhez, amelyet csak a táblát majd felolvasó írnoktársa szemének
szánt.
Az iskolákat a templomok tartották fenn, de nem volt rájuk kizárólagos
joguk. Urban Woolley egy olyan házra bukkant, amelyik alkalmasint egy
tanítóé lehetett, mert diákok elhelyezése céljából átalakították, és
írásbeli gyakorlatokat találtak elszórva benne. Az óbabilóni kor még
nevezetesebb "iskolája" a Máriban lévő nagy királyi palotához tartozott. Itt
a királyi lakosztályok és a hivatali szárny között két terem agyagtéglákból
készült padsorokkal volt felszerelve, és a padlón iskolai gyakorlatokat
találtak. Az effajta "gyakorlótáblák" legnagyobb gyűjteménye Nippurból
származik, ahol virágzó központja volt az írásmesterségnek. Sok tábla
félreismerhetetlenül gyakornokok vagy éppen egészen kezdők munkája. Másokról
megismerhetjük az oktatás módszereit. Ez utóbbiak két hasábra vannak osztva,
bal oldalon a tanár "mintaszövege", a jobb oldali hasábra a tanuló írta a
maga változatát, ezt letörölték, és a táblát újra használták. A tanuló
hasábját némelykor oly sokszor törölték le, hogy végül le kellett vágni, és
csak a bal oldali rész maradt meg. Másik tanítási módszer: a lekerekített
tábla egyik oldalára írták a mintaszöveget, a másik oldalt a tanulónak
hagyva, aki ilyenkor nem tudta egyszerűen lemásolni a jeleket, hanem minden
alkalommal meg kellett fordítania a táblát, ha össze kellett hasonlítania
szövegét az eredetivel.
A tanítás alapjául jelek és szavak hosszú jegyzékei szolgáltak, ezeket
"szótári szövegek"-nek hívjuk. Némelyik jegyzék az ékírásos írásbeliség
legkorábbi ismert szakaszáig követhető nyomon. Az eredetileg sumer szöveg
mellé az idők folyamán akkád fordítást csatoltak, és így többek között a
növények, állatok, eszközök, élelmiszerek neveit két nyelven felsoroló,
felbecsülhetetlenül értékes speciális szójegyzékek sora áll
rendelkezésünkre. A sumerek nagy rendszerezők voltak, s jegyzékeik felölelik
világuk minden természeti jelenségét éppúgy, mint az ember alkotta tárgyakat
és fogalmakat. Az írnokok képzésének kezdeti szakasza javarészt ezeknek a
jegyzékeknek kívülről való megtanulásából állt, de a későbbi években
speciális tárgyak felé is továbbléphettek. Matematikai problémák, földmérési
feladatok, sőt úgy látszik, a zene is a tananyagba tartozott. Az óbabilóni
korban minden magasabb színvonalú iskolai anyag sumer nyelvű volt, és a
tanterv igen sokféle szöveget tartalmazott. Különösen népszerűek voltak a
rövid közmondások, egyenként és gyűjteményekben is. Soknak az értelme
számunkra, 4000 év után, reménytelenül homályos, de némelyik ma is időszerű:
"A barátság egy napig tart, a rokonság örökké", vagy "Ha az írnok keze olyan
gyors, mint a szája, fogadd fel." Kedveltek voltak továbbá a királyt
dicsőítő himnuszok, az utolsó sumer, Ur III. dinasztiájához tartozó királyok
levelezése - a nekik írt és tőlük kapott levelek valódi történeti
dokumentumnak tekinthetők - és a "viták". Ezek a jellegzetes sumer alkotások
riválisok közti szópárbajokat írnak le. A vetélytársak néha csak iskolás
fiúk, de megszemélyesített fogalmak, mint "a tél és a nyár", "a szarvasmarha
és a gabona" vagy "a kapa és az eke" közti vetélkedések is előfordulnak.
Az óbabilóni iskolák számunkra legmegragadóbb alkotásai azonban a sumer
mítoszok és eposzok. A mítoszok Sumer isteneiről beszélnek el történeteket,
egyesítve bennük a primitív vallást a környező világot magyarázó, átgondolt,
oknyomozó leleménnyel. A sumerek, mint a legtöbb nép, isteneiket emberi
formában jelenítik meg, és néhány eposz, amely a Sumer hőskorában élt
királyok - Enmerkar, Lugalbanda, Gilgames - tetteiről számol be, isteneket
és istennőket is bevon a cselekménybe. Mítosz és eposz egyaránt a homéroszi
költeményekre emlékeztető tárgyilagossággal tekint az istenek világára. Az
egyik mítoszból a vízözöntörténet legkorábbi változatát ismerjük meg - Noé
bibliai vízözönének ősét. Miután elbeszéli a világ és az emberiség, valamint
a vízözön előtti öt város - Eridu, Badtibira, Larak, Szippar és Suruppak -
teremtését, a költemény arról szól, hogyan bocsátottak vízözönt a földre az
istenek elhatározásából, és miképp figyelmeztette Enki, a bölcsesség istene
Ziuszudrát, a mezopotámiai Noét. Majd ezt olvassuk: "Miután a vízözön hét
napon és hét éjen át zúdult a földre, és heves szelek dobálták a nagy hajót
az áradatban, előbújt a nap, és nappali világosságot árasztott égre és
földre. Ziuszudra nyílást vágott a nagy hajón, és a napsugarak
megvilágították belsejét."
Későbbi hagyományok
Mint látni fogjuk, jóval később ugyanez a mítosz ismét felbukkan más
alakban, de az óbabilóni kor kivételével valójában nagyon keveset tudunk az
írástudók világáról. Bizonyára a következő dinasztiák is támogatták az írás
mesterségét, hiszen a királyok a közigazgatás tisztán gyakorlati
követelményein kívül más tekintetben is az írnokokra voltak utalva: ők
voltak a hagyomány letéteményesei. A mezopotámiai ember nagyon is tudatában
volt civilizációja régiségének, és ezt az érzést tükrözik az olyan
dokumentumok, amilyen a sumer vagy az asszír királylista. Egy-egy asszír
király időről időre beszámol arról, hogyan talált rá egy templom újjáépítése
során valamelyik korábbi király alapító okmányára, s bánt vele olyan
megbecsüléssel, amilyenre maga a felirat intette őt. Nabú-naid, késő
babilóni király, az ősi Szippar romjai között ásva rábukkant a nagy Sarrukín
király szoborfejének felére, és hosszú feliratban számol be arról, hogyan
állíttatta helyre kézműveseivel a másik felét. A Sarrukín szobra előtti
áldozatokat felsoroló táblák mutatják, hogy a tiszteletadás valóban méltó
volt.
Assur-bán-apli, az utolsó nagy asszír király is az irodalom pártfogója
volt. Ninivei palotájában megtalálták az általa gyűjtött vagy a számára írt
ékírásos táblákat tartalmazó nagy könyvtárat. Több évtizeden át ez alkotta a
mezopotámiai irodalmi ismereteink gerincét, és még ma is az ő könyvtára
szolgál irányadóul a sumernek mint élő nyelvnek az eltűnése után eltelt ezer
vagy még több év ékírásos hagyományait illetően. Assur-bán-apli közelebbi
indítékai nem világosak. Néha azt olvassuk, a tábla lemásolásának oka, hogy
"magam tanulmányozzam", s ez arra csábít, hogy feltegyük: a táblák iránti
komoly, tudós lelkesedés ösztönözte. Gyakrabban találkozunk azonban azzal a
gyakorlatias magyarázattal, mely szerint azokat a kézikönyveket és
tájékoztató munkákat gyűjtötte össze, amelyekre a papoknak és előjel-
magyarázóknak szükségük volt ahhoz, hogy gondoskodni tudjanak a király, az
udvar és a hadsereg testi és lelki jólétéről. Egy irodalmi műveket felsoroló
tábla például azt állítja kolofonjában, hogy "Éa [a varázslás istene]
tudományát, a siratópapok ismereteit, a látnokok titkait, mindazt, ami a
nagy istenek szívét megengesztelni hivatott, az asszíriai és babilóniai
eredetiek alapján táblákra leírtam, az eredetivel összevetettem, és
Ninivében, Nabú templomának, az Ézidának könyvtárában elhelyeztem őket".
Assur-bán-apli könyvtárának nagy része előjeltáblákból és más vallási
tárgyú szövegekből állt, de voltak benne szójegyzékek és néhány kimondottan
irodalmi mű is. Ritkaságukból ítélve, ezeket valószínűleg lényegtelennek
tartották, a mi figyelmünkre azonban annál inkább igényt tarthatnak. A
gyűjtemény büszkesége a Gilgames-eposz. A nagy hősről szóló különböző sumer
elbeszélések már az óbabilóni kor előtt összefonódtak a vízözöntörténettel,
és több táblát betöltő, élvezetes akkád nyelven írt, egyetlen nagy eposzt
alkottak. A ninivei könyvtári változat 12 táblát tölt meg, nyelve sokkal
merevebb, az egyes epizódok pedig jóval hosszabbak. Ez szinte szabályként
ismétlődik az írnokok által készített szövegek nagy részénél: a sumer
eredetit követően az első akkád változatot az óbabilóni korban foglalták
írásba, ezt azután folyamatosan új szövegekkel egészítették ki, miközben az
akkád fokozatosan kiszorította a régibb nyelvet. Másolók, újra kiadók és
szerkesztő-összeállítók nemzedékei követték egymást, s ez a folyamat Assur-
bán-apli könyvtárában érte el a tetőpontját, de aligha meglepő, hogy ily
módon a szövegekből végül javarészt eltűnt az életszerűség.
Az Assur-bán-apli korabeli írnokok jóval több mint ezer évvel korábbi
babilóni iskolák diákjai által használt közmondásokat másolgattak, az
imákat, himnuszokat és hasonló alkotásokat életre hívó ihlet, sőt gyakran
maguk a szavak is, úgyszólván megdermedtek a Hammurapi-dinasztia bukását
követően. Ez után, ha eltekintünk a történeti feliratoktól, amelyeket csak
ritkán másoltak újra, az írnokok kezéből kikerült irodalmi anyag szinte
egyetlen lényeges darabbal sem gyarapodott. Meglepő, hogy a babilóni és
asszír írnokok konzervativizmusával ellentétben, a Mezopotámián kívül talált
"irodalmi" ékírásos szövegek esetében pontosan a mi ízlésünknek
legrokonszenvesebb alkotások iránt mutatkozik vonzódás: a Gilgames-eposznak
egy töredéke a palesztinai Megiddóból származik, az Adapa-legenda és a
"Nergal és Ereskigal" mítosz részletei pedig olyan távolról kerültek elő,
mint az egyiptomi el-Amárna. Bogazköyben, a hettita fővárosban Sarrukín és
Narám-Szín akkád királyokról szóló legendák töredékeit találták meg, és itt
is voltak másolatok a Gilgames-eposzról, hettita fordításaival együtt.
Asszíria tudós királya
Assur-bán-apli írnokai csodálatos beszámolókat hagytak ránk a király
katonai sikereiről, de ahogyan az ő számára is az volt, számunkra is
kétségtelen, hogy legnagyobb sikerét mégsem karddal, hanem íróvesszővel
aratta. (...) Gyermekkori tanulmányairól maga mondja: "Bonyolult számtani
reciprokszámításokat és hasonló nehézségű szorzásokat oldok meg, nehezen
érthető agyagtáblákat olvasok, amelyeken homályos a sumer nyelv és nehezen
értelmezhető az akkád." Ezután más területeken - például a dárdavetésben -
való jártasságának leírásával folytatja. Néhány agyagtáblából ítélve,
amelyeket tudósai írtak számára, lehet, hogy a király nem ért el túlságosan
magas szintet az írnoki mesterségben.
Fordította: Háklár Noémi
----------
Nicholas Postgate: Az első birodalmak
(Helikon, Bp., 1985.) 13-16., és 134-135. o.