Georges Balandier:
NEVELÉS A XVI-XVIII. SZÁZADI KONGÓI KIRÁLYSÁGBAN
Embert létrehozni
A tudás
Az újszülött nem más, mint egy "hernyó", a még beavatás előtt álló kamasz
várja az átalakulást, amely őt emberré és a közösség tagjává teszi. A kongói
nevelés egy lassú folyamat, amely együtt jár a helyzet vagy a személyiség
által kiváltott módosulások változásaival. Az első gyermekkor idején, 5 vagy
6 éves korig a fiúk és a lányok döntően az anya felügyelete alatt maradnak.
Az ő közelében élnek; tőle kapják az alapvető nevelést; tőle kell
megtanulniuk a nyelvet, rokonsági viszonyaikat, felfedezni a dalokban
szereplő legendák vagy mesék világát; megtanulják anyjuk gesztusainak
utánzását, felismerni a betakarítás terményeit, megjelölni a határokat,
melyek lakóhelyüket körbefogják, és tőle sajátítják el a tiltott viselkedési
formákat is.
Ezután következik az elválasztás ideje: a lányok a "nők házába" mennek
aludni, a fiúk a "férfiak házába". A nemek között húzódó választóvonal
megtöri azt az egységet, melyet az anya és kisgyermekei által alkotott
családi sejt jelentett. A fiúgyermek nagyon gyorsan felfedezi
felsőbbrendűségét és férfiúi helyzetéből fakadó előnyeit. Leginkább az apja
társaságában él. Elsajátítja a férfiak tudását, gyakorolva a vadászathoz és
halászathoz használt eszközök elkészítését, a mezőgazdasági szerszámok
használatát, bevezetést nyer a növényismeretbe, megtanulva, mire lehet
használni őket, termővé tenni segítségükkel a földet. Fokozatosan
megszervezi kapcsolatait a természettel; halászhelyek keresése és az
eszközök elhelyezése, a vadászat és a csapdaállítás egyaránt olyan "leckéket
jelentenek", melyeket a fiú szenvedéllyel tanul. Végül, az apa bevési fia
tudatába a viselkedési kódokat, a tiltott dolgok és szimbólumok jelét,
melyek mindkettőjükre vonatkoznak. A hagyományos pedagógia, amelyet egy mu-
kongó szociológus számba vesz, évszázadokon át fenn kellett, hogy maradjon:
"E nevelés során a gyermeki gondolkodás fejlesztése pontosan
meghatározott és ellenőrzött, azután kérdésekkel és válaszokkal fejlesztett,
és gyakran cselekkel, paradoxonokkal, konkrét esetekkel mozdítják elő
kibontakozását. Anélkül, hogy arcán bármi tükröződne, az apa felszólítja
gyermekét, hogy oldja meg ezt a problémát, ám a megoldás a szelíd látszat
ellenére igényli az apa tapasztalatát. Az elért eredmény alapján a fiú kap
egy kellemes vagy kellemetlen ragadványnevet, jobban szeretne egyenrangú
lenni, hogy végrehajthasson bizonyos küldetéseket vagy elkísérhesse a
nagyokat utazásaik során."
A leány anyjától nyeri nevelését. Fel kell készülnie arra, hogy képes
legyen ellátni a házi munkákat és a földeken folyó teendőket; meg kell
tanulnia fokozatosan a feleség szerepét; nagyon korán próbát kell tennie
azon képességekről, melyekkel magára vonhatja a fiatal férfiak figyelmét. A
házasság és az anyaság - melyet oly csodálatosnak ábrázolnak egyes
műalkotásaikon a kongói szobrászok - jelentik a nő beilleszkedését a
társadalomba, csatlakozását a társadalmi teljességhez.
A fiúk és leányok másrészt kiterjedt nevelésben részesülnek, melyet az
egész klán igyekszik nekik megadni: ez pedig az öregek, a ba-mbuta által
nyújtott nevelés; az anyai nagybátyjaik és idősebb fivéreik nevelése, akik
eredményesen kényszerítik rájuk felsőbbségüket. A ki-kongó közmondások
számba veszik ezeket a meghatározó befolyásokat: »amilyen az anya, olyan a
lánya«; »amilyen a nagybácsi, olyan az unokaöccs.«
A tanulásban való előrehaladás szerint a gyermek egyre több autonómiával
és felelősséggel bír. A leány teljes mértékben részt vesz a háztartási
feladatok és a mezőgazdasági munkák elvégzésében, melyek legnagyobbrészt
asszonyi terhek; fiatalabb fiú- és leánytestvéreire vigyáz; elkezdi
teljesíteni a segítségnyújtás és szolidaritás diktálta feladatait rokonai
irányában; bevezetést nyer a házasságkötést és a temetést kísérő
szertartásokba. A fiúk esetében a kötelezettségek ugyanezen sora munkál,
mind a családi, mind pedig a közösségi ügyeket illetően. A fiú a férfi
munkákhoz kapcsolódik - alkalmassá válva lakóházak építésére vagy rendben
tartására, mezőgazdasági eszközök karbantartására; beilleszkedik a klán
közösségi hálózatába; meghúzódva részt vesz a közösséget érintő vitákban és
ünnepségeken; megerősíti beavatását és képessé válik arra, hogy
szükségleteiről gondoskodjék. Így építi fel a gyermek saját személyiségét,
és "ébred rá" a társadalmi létre; egyre kevésbé lesz nléké (a léka = aludni
szóból) és lassacskán "mbuta"-vá válik (a buta = nemzeni, megtermékenyíteni
szóból).
Ez a passzív állapotból az aktív állapotba való átmenet - hála azoknak az
erőfeszítéseknek, melyeket az egész közösség kifejt - az a pillanat, amely
az ember számára legfontosabb az élet során. Magába foglalja a testi
érettséget, az ember reprodukálásának, a javak vagy szolgáltatások
létrehozásának képességét. Ám ezek a természetes tulajdonságok nem
elegendőek, vadak maradnak, ha a társadalmi bánásmód, mely őket modellezi,
nem kiművelt. Ez a beavatási szertartás célja: átfordítja az egyszerű
serdülőt a társadalmi teljességbe; szimbolikusan megöli a kamaszokat azért,
hogy előidézze újjászületésüket, az egyedüli születést, mely a klán
szempontjából számít.
Fordította: Kéri Katalin
----------
George Balandier: La vie quotidienne
au royaume de Kongo du XVI au XVIII siècle
(Hachette, Paris, 1965.) 211-213. o.