Kákosy László:
MINDENNAPOK, MAGÁNÉLET, CSALÁD
A születéstől az öregségig
A gyermeket váró nők hitük szerint Thoérisz istennő védelme alatt álltak,
akinek víziló feje terhes női testben folytatódott. Mikor már közel volt a
szülés ideje, külön kis építményt, szülőkunyhót emeltek. A késői kor
templomaiban ezek kőbe épített változatai a középponti építmény mellett
kisebb templomok, az istennők szülőházai (mammiszik).
A Westcar Papirusz egy pap feleségének szülését mondja el, aki a Napisten
három fiával volt terhes, és a döntő pillanatban három istennő és Hnum
teremtő isten sietett ember alakban segítségére. A csodás elemek ellenére az
egyiptomi élet valóságát írja le a szerző.
"Elindultak ezek az istennők, táncosnőkké változtak át. Hnum mint
hordszékvivő volt velük. Elérkeztek Rauszer (a pap) házához. Úgy találták,
amint zilált öltözékben állt. Odavitték hozzá nyakékeiket és csörgőiket. Ő
így szólt hozzájuk:
Úrnőim, itt van egy asszony, aki szenved, fájdalmas a szülése.
Ők ezt mondták:
Hadd lássuk őt! Íme, mi értünk a bábáskodáshoz.
Ekkor így szólt hozzájuk:
Gyertek!
Bementek Ruddzsedethez, és rázárták a szobát. Ízisz eléje állt, Nephthüsz
mögéje, Heket siettette a szülést. Ízisz így szólt:
Ne erőlködj a testében a te Uszer nevednél fogva.
A gyermek lesiklott a karjain. Egy rőfnyi erős csontú gyermek volt. Bőre
aranyból, fejkötője valódi lazúrkőből. Lemosták, elvágták a köldökzsinórját,
és téglákon levő lepedőre tették. Meszhenet hozzálépett, és így szólt:
Király ő, aki a királyságot fogja gyakorolni az egész országban.
Hnum egészségessé tette a tagjait." (9. col. 27. sor - 10. col. 13. sor.
A. Erman: Die M„rchen des Papyrus Westcar. Berlin, 1890. IX-X. tábla.)
A szülés téglákon történt, s ezeket a téglákat mintegy az egész élet
szimbólumainak tekintették. Akik hittek az eleve elrendeltségben - annak
ellenére, hogy a teológia ezt a nézetet kárhoztatta -, azok szerint Thot
ezekre a téglákra írta fel az ember jövendő sorsát. Sőt, a szülőtégla
elkísérte az embert a halál utáni birodalomba is, s abban a döntő órában,
amikor eldőlt, hogy az örök megsemmisülés vagy az üdvözült boldogság várja,
akkor is jelen volt: a Halottak Könyvének 125. fejezetében az ítélet képén
némelykor a mérleg mellé odarajzolták a szülőtéglát is, mely a bírák előtt a
sorsot testesítette meg.
A Westcar Papirusz szülőjelenete a ház egyik szobájában játszódik; azok,
akik szülőkunyhóban hozták világra gyermeküket, még körülbelül két hétig
maradtak ott, amíg rituálisan tisztává váltak. A gyermek sírásából az Ebers
Papirusz szerint (97. col. 13 - 14. sor.) születése napján igyekeztek
megállapítani, hogy életképes-e. Amennyiben a nii szót hallották ki belőle,
ez annyit jelentett, hogy életben marad, ha mebinek hangzott, halálát
várták. Az utóbbi ugyanis az em-bia tagadószóhoz hasonlít. A gyermek tehát
nemet mondott életéért aggódó szüleinek.
A gyermekek első éveikben nem nehezítették meg különösebben a szülők
életét.
"Gyermekeiket olyannyira könnyen és kiadás nélkül táplálják, hogy az már
teljességgel hihetetlen. Olyan ételekkel látják el őket ugyanis, melyek
olcsók és készen vannak; így a papirusznövény (szárának) alsó részéből azt
adják, amit tűzbe rakva meg lehet sütni, a mocsári növények gyökereiből,
szárából némelyiket nyersen, némelyiket főve, némelyiket sütve adják. Mivel
a hely kedvező klímája miatt a gyermekek legtöbbje mezítlábas és ruhátlan, a
szülők egész költsége nem tesz ki többet húsz drakhmánál addig, amíg a
gyermek eléri az ifjúkort." (Diodórosz I. 80.)
Valóban van olyan ábrázolás, ahol a kisgyermek ruhátlan, holott nem is
akármilyen család tagja, a nagyapa maga Kheopsz király! A fiúkat 5-10 éves
koruk táján körülmetélték. Aki járt Egyiptomban, annak számára Diodórosz
jellemzése a gyermekek helyzetéről nem szorul bizonyításra. Ma is mezítláb,
kis ingecskében szaladgál a gyerekhad a városok és falvak utcáin.
A gyerekek aránylag sokáig, három évig szoptak, ötéves koruktól -
amennyiben szüleik közéleti pályára szánták őket - megkezdték a tanulást, az
írnoki tanulmányokat. Hosszú, nehéz, majdnem húszéves időszak kezdődött
ezzel az egyiptomi fiatal számára, amíg végigjárta a tanulmányok különböző
fokozatait. Az egyiptomi államnak, adminisztrációnak minden időben sok
művelt írástudóra volt szüksége, ezért az Óbirodalomtól kezdve az állam
irányította az írnokképzést. A III. évezredben a kiválasztott fiatalok
nevelése az udvarban történt a királyi gyermekekkel együtt. A mesterek
címeiből - például "királyi gyermekek fő tanítója" - is látszik, hogy a
királyfiak nevelése volt elsősorban a feladatuk, de más gyermekek is
részesültek oktatásukban, akik közül némelyik később magas pozícióba
emelkedett.
Iskolákról a későbbi értelemben először az Első Átmeneti Korban történik
említés, a központi hatalom hanyatlása következtében valószínűleg több
oktatási központ jött létre. Az udvari képzés a Középbirodalomban működik,
de sajnos, az Ó- és Középbirodalom oktatási módszereiről nincsenek
részletesebb források. Az Óbirodalom idején egy-egy előkelő tisztviselő,
főként vezír, maga mellé vett egy-egy ifjút, aki saját fia is lehetett, s
kioktatta - természetesen már nem a betűvetésre, hanem a hivatalnokok
kötelességeire.
Az Újbirodalom alatt már sok helyen tartottak fenn iskolákat, és iratok
sora fejti ki azt a régóta hirdetett nézetet, hogy az írnoki hivatás minden
más foglalkozás felett áll, az írástudó az irányító, a főnök, nem gyötri el
testét a nehéz munka. A nehezen megszerzett műveltség birtokosai mélységesen
lenézték a fizikai dolgozókat, parasztokat, kézműveseket, halászokat, de
irataik maró, bántó gúnyja, iróniája nem kímélte az egyre nagyobb hatalomhoz
jutó katonákat sem.
Az ifjú írnoktanulóknak kemény iskolát kellett végigjárniuk. Egy szigorú
mester így fordul tanítványához, aki már beleunt a sok másolásba, tanulásba:
"Hallom, hogy ezt mondják rólad: élvezetekre adtad magad, nem törődsz azzal,
amit mondok neked. Nem hallgatsz semmilyen szóra. Az élvezetek
megsüketítették a füled. Szíved csak cimboráidért él, akikkel
összebarátkoztál. Majd visszatérítem én a lábad az utcákon kóborlástól!
Elverlek a vízilóbőr korbáccsal. Láttam én már hozzád hasonló makacsokat,
akik a könyvtárban ülve szüntelenül esküdöztek istenre, hogy többet
egyáltalán nem fognak írni. És mégis írnokokká lettek, és nevük ott volt
található azok nevei között, akiket feladatokkal bíznak meg." (Anastasi
Papirusz V. 17. col. 3. sor - 18. col. 1. sor. Gardiner: Late Egyptian
Miscellanies. Bruxelles, 1937. 65.)
Ugyanez a tanító vigasztalásul elmondja tanítványának, hogy az ő korában
ő maga is három hónapot töltött kalodában. A leggyakoribb büntetés, a nevelő
fő eszköze a verés volt, a pedagógia egyik alapelve, hogy "a fiatalnak a
füle a hátán van, akkor hall ő, amikor verik." (Anastasi Papirusz III. 3.
col. 13. sor. Gardiner uo. 24.)
Mivel a papirusz drága íróanyag volt, a gyerekek először osztrakonokon
gyakoroltak. Nem betűket tanultak, mint a mai iskolások, nem voltak
ábécéskönyveik, rögtön egész mondatokat vagy még hosszabb szövegeket kellett
leírniuk. Először a gyakorlati szempontból legfontosabb hieratikus írás volt
a tananyag, a hieroglifákat haladottabb fokon sajátították el. Vagy
másoltak, vagy a tanító diktálására írtak. Az Újbirodalom írnokai számára
nehéz tanulmány volt a köznyelvtől már elszakadt klasszikus formák és
helyesírás elsajátítása.
A nyelven, íráson, irodalmon kívül persze egyéb tudományokban is bizonyos
jártasságot kellett szereznie a leendő írástudónak, így matematikában,
földrajzban és talán történelemben.
Végül befejeződött a képzés, amelynek birtokában az írnok az uralkodó
osztály tagjaként a legmagasabb állásokig is felemelkedhetett.
A kétkezi munkából élők kora ifjúságuktól bekapcsolódtak a termelésbe, a
kézműves fokozatosan egyre nagyobb megbecsülést szerezhetett magának, a
parasztnak kevés lehetősége volt az emelkedésre.
----------
Kákosy László: Ré fiai
(Gondolat, Bp., 1979.) 240-242. o.