Dimenzió #12

Mozaikok a nevelés történetéből

(Neveléstörténet)

                          TANULMÁNYÚTJAI, ÖNKÉPZÉSE

   Gőbel János György ismereteit állandó tapasztalatszerzéssel gyarapította,
minden  lehetőséget  megragadott,  hogy  még  tájékozottabb,  még képzettebb
tanítóvá  válhasson.  Részt  vett  több  külföldi tanulmányúton (1856; 1872;
1873),   hazai   pót-tanfolyamon,   és   bármikor  készen  állt  arra,  hogy
tanítótársaitól  új,  hasznos módszertani értesüléseket szerezzen. Első útja
1856-ban Ausztriába vezetett. Így írt erről:

        "Hogy  milyen  volt  az 50-es években a nagy hirnévre szert tett
     bajkántúli  kollégák  készültsége  s  tanulás módja, az 1856. évben
     tett  tanulmányi  utamban,  elkezdve  Bécs  legjelesebb "Sanct Anna
     Schule"-jából   Morva   és   Szilézia   éjszaki   határáig,   bőven
     tapasztaltam." [10]

   1858.   július   5-től   17-ig   Gőbel   "pót-tanfolyamon"   vett   részt
Székesfehérváron.   Tapasztalatairól   néptanító-társainak  is  beszámolt  a
Tanodai Lapok 1858/41-43. számában. Beszámolóját így kezdte:

        "Bizonyára  nagyon  elismerésreméltó  felsőségi  gondoskodás az,
     mely  szerint  nem csak a tanodaépületek, a mindennemű tankönyvek s
     egyéb  tanodaépületek, a mindennemű tankönyvek s egyéb taneszközök,
     nem  csak  a  tanítók jó ellátásai, hanem azok szakképzettsége is a
     felügyelet s gondoskodás első tárgyai közé tervezik. (...)
        F.  é.  julius  5-dikétől bezárólag 17-ikéig tartott tehát Fejér
     püspöki  megye  tanitóinak számára nagyságos Májer József kanonok s
     országszerte  jeles  isk.  ig. ur vezetése mellett a városi főelemi
     tanodákban,  egy  kétheti  gyakorlati  tanfolyam,  melyről  azonban
     mondhatni,   hogy   beleillik   egy   négyhetinek  is,  mint  alább
     látandjuk." [11]

   Gőbel  beszámolója  azzal  folytatódott,  hogy  részletesen leírta, mikor
kinek  az előadásán, óráján vett részt, és néhány szóval értékelte is az ott
látottakat.

        "Az  elemi  iskolában  előforduló minden tantárgy kezelési módja
     elénk  adatván,  mondhatjuk,  hogy a kétheti gyakorlati tanfolyamon
     minden perc művelődésünk, ismereteink s tudományunk zsenge tárházát
     meglehetősen gazdagítá; egészen tisztába jöttünk magunkkal." [12]

   Valószínűnek  tartjuk,  hogy  Gőbel a tanfolyamon részletesen jegyzetelt.
Erre  utal  az  a  tény, hogy az 1893-ban kiadott Janny József emlékezetében
évtizedek  távlatából is részletesen tudta felidézni az általa oly kiválónak
tartott pedagógus 1858-as bemutató-óráját.

        "Tanitványai  előtt  ismeretes  Magyarország és az osztrák állam
     minden  nevezetesebb  városaival;  ismerik  főbb  vonásokban  a két
     félgömb  földalatti  képét;  különösen  igen  jártasak  a Szentföld
     ismeretében,   megnevezvén   annak  fekvését,  határait,  különféle
     időkben   különféle   felosztásait,   hegyeit,   vizeit   s  minket
     keresztényeket   érdeklő   összes   városait,  falvait  s  tudva  a
     szentírásból  mindezen  helyeken  történteket; - s mindezt, meglepő
     gyorsasággal, a földabroszokon is mutatják." [13]

   Gőbel  nemcsak  a  kortárs  tanítókat  szolgálta  ezen  és hasonló írások
közreadásával,  akaratlanul  bár, de jelen korunknak is jó szolgálatot tett,
hiszen   olyan   ritkán   olvashatunk  múlt  századi  tanórák  lefolyásáról,
tananyagok feldolgozásáról.

   Más  jellegú,  máig  igaz  megállapításokat  is  tett  Gőbel  a tanfolyam
kapcsán, például:

        "...  ha  a  tanitás óráit haszonnal kivánjuk tölteni, ha igazán
     akarjuk,  mit  akarunk  szent kötelesség, hogy tanitványaink minden
     mozdulatunkból  s szavunkból valódi képzettséget szívjanak magukba,
     bármily   tanultaknak  vagy  jártasoknak  is  higgyük  magunkat,  a
     tanórákra okvetlenül előre kell készülni." [14]

   1868.  február 20-án, a Néptanítók Lapjában megjelent Gőbelnek egy cikke,
mely  tanulásra,  önművelésre szólította fel az ország tanítóit. Ebben Gőbel
összegezte   szomorú  tapasztalatait  a  tanítók  tudásával,  magatartásával
kapcsolatosan,  írói-szónoki  tehetségét  latba  vetve tűzte ki a feladatot:
"Tanuljunk!"

        "A  tanitók  jobb  képzése  a  fő teendő! (...) Ki nem tanul, az
     elmarad,  a  ki pedig elmarad, az mainap nem lehet tanitó. Vétkes s
     gyáva  az,  ki  a  magában  tapasztalt  mulasztást  helyre ütni nem
     igyekszik;  ki  éjeit  is munkás nappallá nem varázsolja, ki minden
     tehetségével  szellemi  tökéletesedését  nem  gyártja  (...)  ... a
     haladás, fölvilágosodás s általa a nemzet nagygyátételnek forrása a
     virágzásra hozandó tanügy." [15]

   Gőbel  az önképzés ügyében több ízben is személyes példát mutatott. Egyik
útjáról így közölt rövid tudósítást a Székesfejérvár című lap:

        "Két  helybeli  elemi tanár, úgymint Gőbel és Perényi ismereteik
     gyarapítása, s a nevelésügy tanulmányozása végett saját költségükön
     utaztak  külföldre.  Szerencsés  utat  s  visszatérést a nevelésügy
     nemes bajnokainak." [16]

        "1872-ben Drezda, Lipcse, Berlin, Hannover, Köln, München s ezen
     városok    vidékének   jelesebb   tanintézeteit   saját   költségén
     meglátogatta,   hallgatván   Berthelt,   Hegelt   és   más   kitűnő
     pedagógusoknak  előadásait."

-  írta  ugyanazon  tanulmányútról Fehérmegye királyi tanfelügyelője a megye
főispánjának. [17]

   Maga Gőbel így számolt be röviden erről az útról:

        "1872-ben  pedig  volt  alkalmam,  Száz-  és  Poroszországban  a
     leghiresebb  tanítóknak: Berthel, Kleiner, Körner, Schöne, Geszler,
     Nöldeke  és  több másnak elemi s polgári - iskolai előadásait végig
     hallgatni." [18]

   Erről  az  1872-es  tanulmányútról Gőbel és Perényi Béla a Székesfejérvár
című  lap  hasábjain  több  alkalommal  is  írt a Levelezések című rovatban,
mindketten  úgy,  hogy  a  külföldön  szerzett tapasztalataikat megpróbálták
Magyarországon,   illetve   Székesfehérváron  használhatóvá,  alkalmazhatóvá
tenni.  Gőbel  a  Drezdában  folyó  oktatásról,  a  városban  lévő különböző
iskolatípusokról  szólt,  újdonságként  említette  a  Drezdában  felállított
"nehezebb  felfogású,  fejletlen  tehetségű" gyermekek iskoláját és a javító
iskolát,  ahová  a

     "rossz viseletű, hajthatatlan akaratu, az iskolai törvény korlátain
     többször  túllépő  gyermekek  küldetnek.  Itt csak rendes tanulás s
     munka  mellett  élelmezés  és  szállással  elláttatnak  addig,  mig
     hibájuktól elszokatnak, megjavultaknak nem véleményeztetnek." [19]

   Ezen  cikkében  Gőbel  kiemelte még azt a tényt, milyen fokozott figyelem
kísérte  Szász-  illetve  Poroszországban  a tornászat ügyét és összevetette
mindezt   az   évtized   magyar  gyakorlatával,  aholis  a  tornaügynek  nem
tulajdonított   nagy   jelentőséget   a  pedagógus-társadalom  többsége.  (A
tornaügyről Gőbel későbbi cikkeiben is sokat értekezett.)

   Perényi cikkében a következő gondolatokat domborította ki:

        "A helyes pedagógia követeli, hogy a tantárgyak között tökéletes
     összhangzás, egymást kiegészítés uralkodjék, azért egyik tantárgyat
     sem szabad ezen elv rövidségére óraszaporitás által különös előnybe
     részesíteni.  (...)  a  tanulók  száma egy osztályban legföljebb 50
     legyen.  Minél  kisebb  a tanulók száma, annál nagyobb sikert lehet
     aratni.   (...)   A   czél   biztosítására  szükségesek  még  a  jó
     taneszközök,  ezek  nélkül  nem  lehet  az óhajtott tanczélt elérni
     (...)  a  nevelésügy  csak  akkor  emelkedhetik  a közkövetelmények
     szinvonalára,   ha   arra   csak   a   szakavatottak    gyakorolnak
     befolyást." [20]

   A  pedagógusok  önképzésének illetve továbbképzésének problémájához Gőbel
élete  végéig  számos cikkében nyújtott hasznos, segítő tanácsokat. Itt csak
egy  ilyen  cikket idézünk még fel, egy 1856-ban íródott vezércikket, mely a
Székesfejérvár című lapban jelent meg.

        "Mint  köpüben  a  méhek,  ugy  kell  nekünk  tanitóknak  ügyünk
     emeléséhez   közösen   hozzálátni.  (...)  Szakmunkák  olvasásához,
     tanulmányozásához  elég  gazdagnak  mondható  tan.  könyvtárunk  bő
     alkalmat  nyújt;  nevelészeti  folyóiratok, szaklapok pedig egyleti
     uton   elvén   megrendelhetők,   mondhatom,  képzőeszközök  hiányát
     illetőleg  nem lehet legkisebb panaszunk. (Ezenkivül) (...)Mennyire
     időnk  és  körülményeink engedik, menjünk el (...) a záróvizsgákra,
     figyeljünk,  észlelődjünk, s tanuljunk ott! (...) mert hisz sokszor
     a  leggyengébbnek  vélt  tanítótárstól is tanulhatni valamit. Senki
     nem  lehetvén  tökéletes,  a  tanitói ügyességek teljes összege sem
     kereshető egyesekben." [21]
Google
 
Web iqdepo.hu
    © Copyright 1996-2021
    iqdepo / intelligence quotient designing power - digitális kultúrmisszió 1996 óta
    All rights reserved. Minden jog fenntartva.