TANULMÁNYÚTJAI, ÖNKÉPZÉSE
Gőbel János György ismereteit állandó tapasztalatszerzéssel gyarapította,
minden lehetőséget megragadott, hogy még tájékozottabb, még képzettebb
tanítóvá válhasson. Részt vett több külföldi tanulmányúton (1856; 1872;
1873), hazai pót-tanfolyamon, és bármikor készen állt arra, hogy
tanítótársaitól új, hasznos módszertani értesüléseket szerezzen. Első útja
1856-ban Ausztriába vezetett. Így írt erről:
"Hogy milyen volt az 50-es években a nagy hirnévre szert tett
bajkántúli kollégák készültsége s tanulás módja, az 1856. évben
tett tanulmányi utamban, elkezdve Bécs legjelesebb "Sanct Anna
Schule"-jából Morva és Szilézia éjszaki határáig, bőven
tapasztaltam." [10]
1858. július 5-től 17-ig Gőbel "pót-tanfolyamon" vett részt
Székesfehérváron. Tapasztalatairól néptanító-társainak is beszámolt a
Tanodai Lapok 1858/41-43. számában. Beszámolóját így kezdte:
"Bizonyára nagyon elismerésreméltó felsőségi gondoskodás az,
mely szerint nem csak a tanodaépületek, a mindennemű tankönyvek s
egyéb tanodaépületek, a mindennemű tankönyvek s egyéb taneszközök,
nem csak a tanítók jó ellátásai, hanem azok szakképzettsége is a
felügyelet s gondoskodás első tárgyai közé tervezik. (...)
F. é. julius 5-dikétől bezárólag 17-ikéig tartott tehát Fejér
püspöki megye tanitóinak számára nagyságos Májer József kanonok s
országszerte jeles isk. ig. ur vezetése mellett a városi főelemi
tanodákban, egy kétheti gyakorlati tanfolyam, melyről azonban
mondhatni, hogy beleillik egy négyhetinek is, mint alább
látandjuk." [11]
Gőbel beszámolója azzal folytatódott, hogy részletesen leírta, mikor
kinek az előadásán, óráján vett részt, és néhány szóval értékelte is az ott
látottakat.
"Az elemi iskolában előforduló minden tantárgy kezelési módja
elénk adatván, mondhatjuk, hogy a kétheti gyakorlati tanfolyamon
minden perc művelődésünk, ismereteink s tudományunk zsenge tárházát
meglehetősen gazdagítá; egészen tisztába jöttünk magunkkal." [12]
Valószínűnek tartjuk, hogy Gőbel a tanfolyamon részletesen jegyzetelt.
Erre utal az a tény, hogy az 1893-ban kiadott Janny József emlékezetében
évtizedek távlatából is részletesen tudta felidézni az általa oly kiválónak
tartott pedagógus 1858-as bemutató-óráját.
"Tanitványai előtt ismeretes Magyarország és az osztrák állam
minden nevezetesebb városaival; ismerik főbb vonásokban a két
félgömb földalatti képét; különösen igen jártasak a Szentföld
ismeretében, megnevezvén annak fekvését, határait, különféle
időkben különféle felosztásait, hegyeit, vizeit s minket
keresztényeket érdeklő összes városait, falvait s tudva a
szentírásból mindezen helyeken történteket; - s mindezt, meglepő
gyorsasággal, a földabroszokon is mutatják." [13]
Gőbel nemcsak a kortárs tanítókat szolgálta ezen és hasonló írások
közreadásával, akaratlanul bár, de jelen korunknak is jó szolgálatot tett,
hiszen olyan ritkán olvashatunk múlt századi tanórák lefolyásáról,
tananyagok feldolgozásáról.
Más jellegú, máig igaz megállapításokat is tett Gőbel a tanfolyam
kapcsán, például:
"... ha a tanitás óráit haszonnal kivánjuk tölteni, ha igazán
akarjuk, mit akarunk szent kötelesség, hogy tanitványaink minden
mozdulatunkból s szavunkból valódi képzettséget szívjanak magukba,
bármily tanultaknak vagy jártasoknak is higgyük magunkat, a
tanórákra okvetlenül előre kell készülni." [14]
1868. február 20-án, a Néptanítók Lapjában megjelent Gőbelnek egy cikke,
mely tanulásra, önművelésre szólította fel az ország tanítóit. Ebben Gőbel
összegezte szomorú tapasztalatait a tanítók tudásával, magatartásával
kapcsolatosan, írói-szónoki tehetségét latba vetve tűzte ki a feladatot:
"Tanuljunk!"
"A tanitók jobb képzése a fő teendő! (...) Ki nem tanul, az
elmarad, a ki pedig elmarad, az mainap nem lehet tanitó. Vétkes s
gyáva az, ki a magában tapasztalt mulasztást helyre ütni nem
igyekszik; ki éjeit is munkás nappallá nem varázsolja, ki minden
tehetségével szellemi tökéletesedését nem gyártja (...) ... a
haladás, fölvilágosodás s általa a nemzet nagygyátételnek forrása a
virágzásra hozandó tanügy." [15]
Gőbel az önképzés ügyében több ízben is személyes példát mutatott. Egyik
útjáról így közölt rövid tudósítást a Székesfejérvár című lap:
"Két helybeli elemi tanár, úgymint Gőbel és Perényi ismereteik
gyarapítása, s a nevelésügy tanulmányozása végett saját költségükön
utaztak külföldre. Szerencsés utat s visszatérést a nevelésügy
nemes bajnokainak." [16]
"1872-ben Drezda, Lipcse, Berlin, Hannover, Köln, München s ezen
városok vidékének jelesebb tanintézeteit saját költségén
meglátogatta, hallgatván Berthelt, Hegelt és más kitűnő
pedagógusoknak előadásait."
- írta ugyanazon tanulmányútról Fehérmegye királyi tanfelügyelője a megye
főispánjának. [17]
Maga Gőbel így számolt be röviden erről az útról:
"1872-ben pedig volt alkalmam, Száz- és Poroszországban a
leghiresebb tanítóknak: Berthel, Kleiner, Körner, Schöne, Geszler,
Nöldeke és több másnak elemi s polgári - iskolai előadásait végig
hallgatni." [18]
Erről az 1872-es tanulmányútról Gőbel és Perényi Béla a Székesfejérvár
című lap hasábjain több alkalommal is írt a Levelezések című rovatban,
mindketten úgy, hogy a külföldön szerzett tapasztalataikat megpróbálták
Magyarországon, illetve Székesfehérváron használhatóvá, alkalmazhatóvá
tenni. Gőbel a Drezdában folyó oktatásról, a városban lévő különböző
iskolatípusokról szólt, újdonságként említette a Drezdában felállított
"nehezebb felfogású, fejletlen tehetségű" gyermekek iskoláját és a javító
iskolát, ahová a
"rossz viseletű, hajthatatlan akaratu, az iskolai törvény korlátain
többször túllépő gyermekek küldetnek. Itt csak rendes tanulás s
munka mellett élelmezés és szállással elláttatnak addig, mig
hibájuktól elszokatnak, megjavultaknak nem véleményeztetnek." [19]
Ezen cikkében Gőbel kiemelte még azt a tényt, milyen fokozott figyelem
kísérte Szász- illetve Poroszországban a tornászat ügyét és összevetette
mindezt az évtized magyar gyakorlatával, aholis a tornaügynek nem
tulajdonított nagy jelentőséget a pedagógus-társadalom többsége. (A
tornaügyről Gőbel későbbi cikkeiben is sokat értekezett.)
Perényi cikkében a következő gondolatokat domborította ki:
"A helyes pedagógia követeli, hogy a tantárgyak között tökéletes
összhangzás, egymást kiegészítés uralkodjék, azért egyik tantárgyat
sem szabad ezen elv rövidségére óraszaporitás által különös előnybe
részesíteni. (...) a tanulók száma egy osztályban legföljebb 50
legyen. Minél kisebb a tanulók száma, annál nagyobb sikert lehet
aratni. (...) A czél biztosítására szükségesek még a jó
taneszközök, ezek nélkül nem lehet az óhajtott tanczélt elérni
(...) a nevelésügy csak akkor emelkedhetik a közkövetelmények
szinvonalára, ha arra csak a szakavatottak gyakorolnak
befolyást." [20]
A pedagógusok önképzésének illetve továbbképzésének problémájához Gőbel
élete végéig számos cikkében nyújtott hasznos, segítő tanácsokat. Itt csak
egy ilyen cikket idézünk még fel, egy 1856-ban íródott vezércikket, mely a
Székesfejérvár című lapban jelent meg.
"Mint köpüben a méhek, ugy kell nekünk tanitóknak ügyünk
emeléséhez közösen hozzálátni. (...) Szakmunkák olvasásához,
tanulmányozásához elég gazdagnak mondható tan. könyvtárunk bő
alkalmat nyújt; nevelészeti folyóiratok, szaklapok pedig egyleti
uton elvén megrendelhetők, mondhatom, képzőeszközök hiányát
illetőleg nem lehet legkisebb panaszunk. (Ezenkivül) (...)Mennyire
időnk és körülményeink engedik, menjünk el (...) a záróvizsgákra,
figyeljünk, észlelődjünk, s tanuljunk ott! (...) mert hisz sokszor
a leggyengébbnek vélt tanítótárstól is tanulhatni valamit. Senki
nem lehetvén tökéletes, a tanitói ügyességek teljes összege sem
kereshető egyesekben." [21]