GŐBEL ISZTIMÉRI TANÍTÓSKODÁSA
A győri képző elvégzése után Gőbel visszatért Isztimérre, és édesapja
mellett segédtanítói állást kapott (1854-1858). Négy évig
segédtanítóskodott, amikor 1858. áprilisában édesapja meghalt. Ekkor Gőbel
János Györgyöt nevezték ki isztiméri főtanítóvá, mint erről az alább idézett
rendelvény tanúskodik:
"Gőbel János György, vizsgát letett isztiméri helyettes tanitó,
iskolai szolgálatában tanusitott képessége, hivatása teljesitésében
mutatott buzgalma, erkölcsi jó-magaviselete, vallásos érzelme s
gyakorlati jártassága tekintetéből (...), az önálló tanitókra
határozott három évi próbaidő figyelembe vételével isztiméri
ideiglenes tanitóvá kineveztetik azon hozzáadással, hogy ha híven
teljesitendi minden tanitói s polgári kötelességeit, az emlitett
három évi próbaidő lefolyta után állandó tanitóvá fog kineveztetni.
Székesfehérvárott jún. 9-én 1858." [6]
1862-ben Gőbel Farkas Imre székesfehérvári püspökhöz folyamodott rendes
tanítóvá való kinevezéséért, mely kinevezést meg is kapta ugyanebben az
évben. Gőbel a reá bízott iskolát 14 évig vezette (1858-1872), ez idő alatt
sokat tett a magyar nyelv terjesztése érdekében. A magyar nyelv terjesztése
ekkor még nem azt a szerepet töltötte be, mint az erőszakolt magyarosítás
megindításával, az 1870-es évek végétől meginduló túlkapások folyamatában.
(Gőbel isztiméri tanító évei szintén további kutatásra érdemesek, hiszen itt
alapozza meg későbbi sokrétű kiemelkedő tevékenységét.)
Gőbel János György 1868-ban nagy hévvel üdvözölte Eötvös József oktatási
reformját, erről vall az 1869. szeptember 30-án, a bodajki tanítói
értekezleten tartott fölolvasása. Idézzünk fel néhány részletet ebből a
fölolvasásból:
"Felekezeti katholikus iskolaügyeinkben reformra van szükségünk!
(...) Népnevelési s oktatási rendszer állapotaink nem maradhatnak
azok olyanok, melyek s minők azok eddig voltak. (...) némely
gyümölcsfák puszta átültetése más, jobb talajba, nemcsak magára a
fára, annak növésére, hanem gyümölcsének nagyságára, ízére is
kedvező hatással bir (...); oktatásügyünk kilépve sovány talajából,
hamar gazdagabb telepekre átültetve, nem maradhat el a várt kedvező
siker. (...) [7] Oktatásügyünk lényeges reformalapját már magában a
népiskolai törvényben találjuk. (...) Ezeréves európai létünk
mellett nem volt még ama ügynek, melytől művelt nemzetek
fennállása, boldog léte, s biztos, rendületlen jövője függ, hazai
törvénye. A művelt nyugat példájára hozott iskolatörvény nyomban
népnevelésünket az őt megillető helyre állitotta." [8]
Fölolvasásában Gőbel méltatta Eötvös személyiségét, vissza emlékezett
történelmi múltunkra, megállapította, hogy népünk "civilisatiója" érdekében
1848 előtt vajmi kevés történt; a továbbiakban pedig részletesen elemezte az
1868-as oktatási törvényt. Néptanító társait a következőképpen buzdította jó
munkára:
"Mi néptanitók vagyunk lelkei a nép fölvilágosodását eszközlő
nagyszerű gépezetnek. Elkerülhetetlenül szükséges tehát pályatárs
urak, hogy átérezve néptanítói, népnevelői hivatalunk szent,
fenséges voltát, átérezve isten s emberek előtti nagymérvű
felelősségünket, elvállalt kötelezettségeink terén
lelkiismeretesen, szakmánk iránti buzgalmunk egész hevével
dolgozzunk." [9]
Rámutatott még Gőbel felolvasásában a tanítók rossz helyzetére, túl sok
társadalmi megbizatására (pl. kántorság), helyeselte a tanítói és jegyzői
hivatal szétválasztását, valamint a néptanítói egyletek létrehozását.
Gőbelnek ez a felszólalása - későbbi beszédei, cikkei ismeretében -
jelentősnek mondható. E felszólalásában megtalálhatók mindazok az alapvető
gondolatok, melyek Gőbel szónoki beszédeit és írói műveit végigkísérik:
egész életében a haladás igenlése a tanítói képzés-önképzés helyeslése,
fejlesztése, a tanítók helyzetének bemutatása - elemzése valamint a magyar
oktatásügyről és társadalomról európai összefüggések figyelembevételével
való gondolkodás. Gőbel már ebben a beszédében is megcsillogtatta szónoki
tehetségét, magas szintű műveltségét, irodalmi művekben való jártasságát.
Későbbi éveiben mindez méginkább kiteljesedett.